Sachsenring - a paddockból és a tribünről

Fantasztikus hosszú hétvégét tölthettem életemben először a Német Nagydíj helyszínén a Sachsenring-en. Ez a futam teljesen más, mint Brno, eddig csak ott jártam. Egy kedves ismerősöm segítségével jutottam ki és olyan élményeket kaptam, amit egész életemben nem fogok elfelejteni. - Szöveg és képek: Piró

A MotoGP-versenyhétvége péntek reggel az első szabadedzésekkel indul, mint bármelyik helyszínen, de itt aztán számtalan programmal találkozhatunk és egy sor másik verseny is helyet kap, köztük az oldalkocsis futamok is. A pályán körben sokfajta étkezési és szórakozási lehetőség kap helyet, melyek nem tartoznak szervesen a versenyhez, mert itt még nem kérik a jegyeket, így ide bárki bemehet. Van itt Óriáskerék, rengeteg relikviát lehet vásárolni a különféle versenyzőkhöz kapcsolódóan, az egyik sátorban még Talma és Lorenzo tavalyi, világbajnok motorjával is lehet fényképezkedni, amit profi fotós készít el és az érdeklődőknek elküldik az e-mail címére. Mindenki megtalálhatja a szája íze szerinti ételeket, a töröktől a kínain át, mindenféle ebédnek valót lehet vásárolni. Én az egyik nap gyrost vettem, amit a németek érdekesen értelmeztek, a fűszeres csirkedarabok és a tzatziki szósz is még rendben volt, de ezt rendes tésztával keverték össze és műanyag tálban adták. Mondjuk az íze jó volt. :)

Az egyik sátorban hatalmas üvegtálakban különféle színű és ízű bólét kevertek, a másikban koktélbár volt, a harmadikban tengeri ételeket lehetett venni. Már csak ezek végignézésével is el lehet tölteni egy délelőttöt. Persze nemcsak ezért mentünk oda. A tribünön nagyon jó volt a hangulat, már péntek délelőtt egész sokan jöttek ki. Az 125-ösök egyik edzése közben éppen sms-t kaptam és éppen elkezdtem olvasni, mikor nagy felhördülést hallok, mindenki felugrik, felnézek én is, mi történhetett, hisz addig mindenki nyugodtan üldögélt. Kiderült, hogy pont előttünk ment ki a kavicságyba Stefan Bradl, a helyiek kedvenc versenyzője. A srácnak egyre jobban megy az idén, gondolom ezért lehet, hogy míg tavaly inkább a királykategória edzéseire gyűlt össze a nép, addig idén már a 125-ösöknél is a fele lelátó megtelt.

A 250-es időmérő után visszamentünk a szállodába, ahol később az este folyamán, legnagyobb megdöbbenésemre Bautista ment el mellettem a hallban. Az állam a padlón kerestem, mikor is kiderült, hogy abban a szállodában foglaltak nekünk helyet, ahol a szerelőket is elszállásolták és még 3-4 versenyző is ott aludt. Egy másik alkalommal, mikor bementünk a szállodába, kifelé épp Barbera jött szembe, vasárnap reggel meg, mikor mentünk reggelizni, Bradley Smith lépett be a liftbe az egyik emeleten. A 26 emeletes épület legfelső szintjén volt az étterem, és több helyen is megállt a lift, mert még szálltak be emberek, Bradley meg folyton az óráját nézte idegesen. Gondoltuk, csak nem kési le a versenyét. :)

Visszatérve, következő nap, szombaton, nagy szerencse ért bennünket, mert az ismerősöm azzal fogadott, hogy sikerült paddock belépőket szereznie, amiket cserélgethetünk egymás között és így találkozhatunk kedvenc versenyzőinkkel. Ketten mentünk be szombat délelőtt, sosem láttam még hasonlót, csak tévében. Két paddock rész volt ott, a kettesben vannak a versenyzők lakóautói és a motorhome-ok, ahol a pilóták leülhetnek a csapatokkal beszélni és tárgyalásokat lehet folytatni. Ezen belül egy külön elkerített részben voltak a királykategória csapatai, ahová nem lehetett bemenni még a Premium Paddock belépőkkel sem. Azt nem tudtunk, hogyan működik a dolog, egy óránk ráment mire kiderült, nem itt kellett volna várni a versenyzőket, hanem inkább átmenni a Paddock 1-be, mert ott voltak többnyire, de aztán találkoztunk Győrfi Alenékkel, akik megmutatták, hol lehet átmenni a pálya alatt átvezető alagúton a másik részre. Alen egyébként szabadkártyával indult élete első 250 ccm-es versenyén, ahol pénteken még nem, de szombaton már megfutotta a limitidőt (a 107 %-on belül teljesített), így kvalifikálta magát a versenyre. Egy olyan motorral indult, ami 30 lóerővel volt gyengébb még a legutolsó versenyzőénél is, mégis sikerült neki az indulást kiharcolni.

Az egyes paddockban rögtön Talma boxához vezetett első utunk, ahol Stefi fogadott minket és ugyan néhány percet kellett várni, de Gabesz is széles mosollyal jött elénk. Jó volt látni, hogy csomó külföldi ment oda hozzá, 10 évesektől az 50 évesekig mindkét nem képviselői közül többen autogramm-ot kértek tőle és fényképezkedtek vele. Míg rá vártunk, Stefi elmesélte, hogy elnevezték a motorokat Brigittának és Jessicának, hátha így jobban mennek, mert Gábor is jobban kötődik hozzájuk. Aztán kedvenc világbajnokunk odajött, gratuláltunk a jó edzéseredményéhez, közös képet készítettünk és mentünk, hogy találkozhassunk a MotoGP-s versenyzőkkel is. Személy szerint Dovizioso a kedvencem és alig vártam, hogy találkozhassak vele. Hát férfira ennyit még nem vártam, mint Dovira, hogy kijöjjön végre a boxutcából. Vagy órát álltam a kamionja mellett, mire megjelent. Közben megérkezett Randy de Puniet, aki szintén egyik kedvencem és sikerült vele is képet készíteni.

Pedrosát és Nicky Haydent csak messziről sikerült lefotózni, mert annyian voltak körülötte, hogy nem fértünk már oda, Rossi meg csak álom maradt, őt még kordonok is elválasztották, annyi rajongója van. Még örültem is magamnak, mert Dovi kamionja mögött továbbra is két ember állt, így biztos lehettem benne, hogyha jön, sikerül vele fényképezkedni. Aztán végre megérkezett, nagyon kedves volt, mosolygott és meg tudtuk csinálni a képet. Érdekes mondjuk, hogy ugyan többnyire minden versenyző engedte, hogy fényképezkedjünk velük vagy autogramot adtak, de egyik sem szólalt meg. Mindegyiket a keresztnevén szólítottam és megkérdeztem angolul, hogy lehet-e velük fényképet készíteni, bólintottak és valamelyik mosolygott valamelyik nem, megcsináltuk a képet, aztán elmentek. De még véletlenül sem mondtak volna egy yes-t sem, mikor a kérdést tettem fel, sem akkor nem szóltak, mikor megköszöntem nekik. Csak bólintottak és elmentek. Kivétel volt a kis Bradley Smith, aki hangosan és hosszan, kis cérnavékony hangján mondta, hogy OKEY. Aranyos volt.

Vannak pilóták, akikkel az ember mindig összefut, vannak, akikre hiába vár és még csak robogón sem látja sosem elsuhanni, pedig egy rakás pilótát láttunk így. A tribünről az edzések fényképezése közben is így volt. A kb. 400 képet végignézve volt, aki vagy 10-szer képre került, volt, akiről meg mindig lemaradtam. Talma is az utóbbiak közé tartozott. Most vagy nagyon gyorsan ment, vagy inkább azzal foglalkoztam, hogy nézzem, mintsem azzal, hogy fényképezzek. A paddockban is például bármerre mentünk, mindig a kis Smith fiúba botlottunk. Már elhatároztam, hogyha legközelebb látom, a fejem verem bele valahová, úgyhogy ezért lett horpadt az egyik Kawasaki-s kamion. Na jó, ez vicc volt, de majdnem tényleg kész voltam, mikor Melandri-ra is kb. jó félórát vártunk és mikor megjelent, akkor is csak felrohant a kamionjába és kész. Eközben meg Smith mindig arra robogózott, amerre mentünk. Szegény, már esetleg azt hihette, hogy követjük, hisz a szállodában is vagy ötször összefutottunk.

Az egyetlen kivétel az volt, mikor Stonerrel szerettünk volna találkozni. Vasárnap reggel még a versenyek előtt újra bementünk a paddock-ba, mostmár célirányosan az 1-es részre. Persze első utunk ismét Talmához vezetett, akinek sok szerencsét kívántunk a futamhoz. Majd a Ducati kamionjához mentünk, ahol Stoner pont előttünk állt le a kis feleségével a robogójukon, de hiába mondtam én a mondatot, rám se hederített és bementek a boxba. Az is igaz mondjuk, hogy nemsokára kezdődött MotoGP Warm Up, csak én azt gondoltam naívan, hogy egy kép elkészítése erős izgalmi állapotban is 10 másodperc körül lehet és arra azért csak lehetett volna ideje. Pláne, hogy éppen akkor csak mi voltunk ott és nem kellett volna sok emberrel foglalkoznia, de mindegy, lehet, hogy ehhez én nem értek. Utána még sikerült Pasinivel és Bautistával is fotózkodnunk, majd visszamentünk a tribünre, hogy nehogy lemaradjunk a rajtprocedúráról, mert egyik kedvenc részem, mikor bemutatják a versenyzőket és Talma integet a közönségnek a kamerán keresztül. A futam jól alakult, minden dobogós helyezésnek örülhetünk, Gábor még a levezető körben megállt előttünk és integetett a magyar rajongóknak.

Jó nagy magyar zászlót raktunk ki, így látta, hol vagyunk, kár, hogy tévé nem mutatta. Ez van. Viszont a német rendezők nagyon rendesek voltak. Egy tribünfelügyelő csaj odajött, hogy megkérdezze, milyen zászló ez. Merthogy lehet, hogy olasz és fordítva raktuk fel. Hát mondtam neki, hogy magyar, erre mondta, hogy aha és kinek drukkolunk? Erre már kész voltam, hogy Talmácsi Gábornak, a magyar világbajnoknak. Akkor leesett neki és mondta, hogy tényleg, akkor sok szerencsét kíván neki. Még gyorskötözőt is hozott és segített rögzíteni a zászlókat és látszott, hogy mikor a másik hapi ingatta a fejét, akkor szólt neki, hogy jól van ez így, hagyja csak. :)

A 250-es verseny alatt elkezdett esni az eső. Mindig is ettől féltem, mi lesz, ha egyszer esőben kell ott lennem a versenyen, a tévé előtt mindig örültem, hogy nem a helyszínen vagyok. Szerencsére engem is meglepett, mennyire nem zavart a dolog, jól felöltöztem és esőkabátban izgultam végig a 250-et és a MotoGP-t is. Annyira lekötötte a figyelmemet a verseny izgalma, hogy nem is éreztem, hogy jó vizes lett a hajam és a vállam. A 250 ccm-esek futamán nagyon nagy élmény volt Alennek drukkolni. Már a rajtnál megelőzött egy versenyzőt és Pradita után ment. Szemmel is jól látható volt, hogy milyen jól zárkózik fel rá, minden körben egyre közelebb volt hozzá, mikor is egyszercsak sikerült megelőzni. Nagy öröm az ilyen. Egy gyenge motorral is Tóth Imi mögött ért célba és olyan versenyzőt előzött, aki minden versenyen ott van, nem is szabadkártyás. A szervezőknek is annyira tetszett a teljesítménye, hogy felajánlották, hogy adnak Wild Card-ot a brnói futamra is. Tehát nagy valószínűséggel ott is láthatjuk a fiatal magyar tehetséget. A levezető körben aztán Alen megállt előttünk és hosszan integetett majd füstölte a gumit és mi olyan boldogok voltunk, mintha nyert volna.

A MotoGP is izgalmas volt, Pedrosa akkorát esett előttünk, hogy a motorja egészen magasra a kerítés legtetejéig repült és csak onnan pattant vissza, nagyon ijesztő volt. A leintés után kezdődtek volna még versenyek, de még nagyon hosszú út állt előttünk, úgyhogy a kocsiban átöltöztünk és elindultunk a 800 kilométeres útra. Rettenetesen fáradtan, éjjel kettőre értünk haza, hétfőn meg már dolgozni kellett, de egy pillanatig sem bántam meg, és százszor is újra végigcsinálnám.