Nagy motoros Európa-túra, 2010...
Ha még nem vagy betáblázva 2010 júliusára, és szívesen koptatnád Európa legszebb vidékeinek útjait kétkeréken - a nagyvárosi hatvanfokos olvadt flaszter és edzetlen talpbőröd összesülése helyett-, akkor a nevezők közt a helyed. Eurobike 2010, ezt kell a programfüzetben keresni a tuti hepajért. A 23 európai országot átölelő motoros túra nem amolyan fizesd be a részvételi díjat és körbewellnesszeljük a kontinenst című dolog.
A megmozdulás az UNICEF és egyéb karitatív szervezeteknek gyűjt pénzt, és nem mellesleg remélhetőleg világrekord lesz belőle. Részvételi díj nincs, szponzoroktól illetve szervezett pénzgyűjtésekből várják a jótékony célokra költendő tőkét. Az önkéntes szervezők több mint ezer, kilométerre éhes benzingőzszippantót remélnek a két év múlvára tervezett gurulásra.
A nagy kereszteződések előtti kőpapírollózások illetve ökölharcok, mint útvonaltervezési eszmék elkerülése érdekében mindenki arra megy, amerre csak a szíve húzza. Egy a lényeg, az előre közölt ellenőrzési pontokat taccsolni kell. Kis csoportban, nagy csoportban, terepen vagy utakon, autópályán vagy a trükkös szerpentinen, a szervezőknek teljesen egal; csak minél többen, a helyi vezetési szokások- és a „közeg” respektjének magas fokú művészetével.
A kilométerórát a Portugál tengerparton lehet majd nullázni, ezután Spanyolországon és Franciaföldön át Olaszországban lehet betérni egy pihentető pasztára. A kanyarok szerelmesei a Pireneusok hajtűivel és nyújtottjaival galoppozhatnak a csúcsra, ugyanitt kattinthatnak - a majdan unokázós estéken ereklyeként mutogatott - képeket a művészebb lelkületűek. Bár az egzakt EU-s bandázás alól kivonták magukat, ki lehet próbálni Svájc betoncsíkjait is. Mit betoncsíkjait…?! Elvégre is ezeket tartják a világ legjobb útjainak! Legalább lesz összehasonlítási alap, hova kell fejlődnie jó hazánknak.
A következő etap Görögországba visz, vissza Dél-Itálián vagy Magyarországon keresztül. Ha a görögöknél megvolt a kötelező pofavizit és a jelenléti ív kitöltése, hátraarccal spuri vissza Észak-Európába. Kompos élményutaztatással juttatják el a kalandorokat a finn, svéd, norvég, illetve dán földekre. Az Európa minden tájának aromájával átitatott bagázs végül az Egyesült Királyságba tér vissza egy kis pezsgőzésre. Az élmény nem kicsi, és egy életre szól.
A szervezők és a hoteltulajdonosok illetve kompüzemeltetők között már most folyik a kedélyes eszmecsere esetleges kedvezmények kicsikarásáról, ám az utazást mindenki magának szervezi, amibe beletartozik a biztosítás, élelemellátás, benzin, bárminemű kár et cetera.
A kedvezményeket adó szálláshelyek listáját - már ha lesz(nek) ilyen(ek) – természetesen előre közlik majdan, ahogy aktualitást nyer. A helyek (állítólag) gyorsan fogynak, úgyhogy lehet regelni a szervezők honlapján (www.eurobike2010.co.uk). Bulinak marhanagy, ráadásul jótékony is – túrabolondok térképet és rajzszöget elő!
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20













