Long Way Down: Észak-Skóciából Dél-Afrikába

marcello, 2007. augusztus 29., szerda
Véget ért Ewan McGregor és Charley Boorman nagy utazása "lefelé": 25 ezer kilométer 12 hét alatt, 14 országon át.

Szöveg: Café PR - Fotó: Long Way Down

Véget ért Ewan McGregor és Charley Boorman tizenkét hétig tartó motoros túrája. A két jó barát május 12-én indult el Skóciából és augusztus 4-én érkezett meg Dél-Afrikába. A két színésztől egyáltalán nem állnak messze a motoros kalandtúrák, hiszen a Long Way Down előtt a Londontól New Yorkig tartó Long Way Round-ot is teljesítették. A mostani kaland abban különbözött az előzőtől, hogy amíg az egy nyugat-kelet irányú Föld körüli út volt, addig a Long Way Down egy az Egyesült Királyság legészakibb pontjától Afrika legdélebbi pontjáig, Cape Agulhas-ig tartó utazás volt.

A csapat 12 hét alatt 14 országon és két kontinensen vágott át, és ezalatt igen sokféle tereppel kellett megbirkózzon, a kopár sivatagoktól kezdve egészen a sűrű dzsungelekig. A két színésznek azonban egyik terepen sem akadt semmilyen gondja, hiszen motorjaikat, a két BMW R 1200 GS Adventure-t pontosan az ilyen szélsőséges körülmények legyőzésére tervezték.

Ewan és Charley kiindulási pontjuktól – a skóciai John O'Groats-tól – dél fele haladtak, ahonnan Közép-Európa felé vették az irányt, keresztülhaladva Franciaországon, Svájcon és Olaszországon. Az európai út nagy része aszfaltos volt, és mindössze 18 napig tartott. Az igazi kihíváshoz azonban a Földközi-tengert átkelve értek el.

A két motoros május 30-án ért Tunéziába, majd Líbia következett. Az egyiptomi sivatagon átkelve a szudáni határon akadt némi problémájuk, majd délre haladva egy sivatagos részen keltek át. Június 15-én érkeztek meg Khartoum városába, ahol az út minősége már elképesztően rossz volt, de Ewan és Charley előző túrája során már hozzászokott az offroad szakaszokhoz.

Szudánból Etiópiába utaztak tovább, ahol bennszülött törzsekkel is találkoztak, majd útjuk a kenyai és ugandai dzsungeleken vezetett át. Ruanda fővárosán, Kigalin július 13-án haladtak át, majd nekifogtak az ötnapos tanzániai túrának, ahonnan Malawin keresztül folytatták az utat Namíbia és Botswana területein át, míg augusztus 2-án elérték Dél-Afrika határát.

A páros nem volt egyedül a túrán, hiszen az utat végig dokumentálta egy filmes stáb. Így két producer, David Alexian és Russ Malkin, az operatőrök Jimmy Simak és Claudio von Planta, a csapat orvosa Dai Jones és a biztonsági tanácsadó Jim Foster is velük utazott. Sőt, Ewan felesége, Eve is részt vett az út egy szakaszán Malawitól Zambiáig.

A két színésszel utazó csapaton felül egy londoni stáb is segítette a túra sikerét. Ők biztosították az összes felszerelést, intézték a vízumokat és egyéb engedélyeket, illetve gondoskodtak róla, hogy a túra honlapja mindig frissítve legyen az aktuális hírekkel és a sajtót is ők tájékoztatták.

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

Vendég, 2008. febr 11., hétfő 16:44
hát ja, ekkora stábbal a háttérben nemnagy szám. ha tényleg csak ketten mentek volna, arra már azt mondanám hogy valami, node így... az #5 ös hozzászólásban van valami. ja amugy FZ1 a király!
Vendég, 2008. febr 07., csütörtök 13:14
" Ewan McGregor - Charley Boorman: A hosszabb úton - árnyékunk nyomában a föld körül " Konkrét Könyvek. Jobb könyvesboltokban meg lehet vásárolni. Az erről szóló DVD- t viszont én is körözöm. nemrég adták le a VITAL TV- n, de sajnos a legtöbb részről lemaradtam.
Vendég, 2007. dec 05., szerda 15:15
Valaki nem tudja véletlenül, hogy HOL kapható a könyv??? Ha már egyáltalán itthon kapható?! Köszi
Vendég, 2007. nov 29., csütörtök 19:25
Azért jó nekik hogy ha gondolják elindulnak és megtehetik a munkájuk mellett.
Vendég, 2007. szept 08., szombat 13:32
Nem kéne ilyen komolyan felfogni az egészet! Egyébként pedig külön motoroztak az autótól és csak bizonos helyeken futottak össze. Főleg a filmkészítése miatt. Aki viszont látta az előző útjukat az tudja hogy Charley elég komoly motoros részt is vett a 2006-os Dakaron és csak azért nem tudta befejezni mert eltört a keze az egyik etapon. De azt a részt törött kézzel is végig csinálta! Szóval csak óvatosan a fikázással. Ewaban pedig becsülni kell, hogy nem off-roadozott a Long Way Round előtt. Inkább örülni kéne, hogy ilyen jó reklámot csinálnak a motorozásnak, motorostúrának. Én a magam nevében gratulálok ehhez a teljesítményhez! Krisz szívesen megismerkednék a nagymamáddal nem mindennapi hölgy lehet! :)
Vendég, 2007. aug 30., csütörtök 10:54
Jól van Krisz, ne húzd fel magad.:)
Vendég, 2007. aug 30., csütörtök 10:48
Hát ez a tura egy szégyen!!! igy még a nagymamám is körbe motorozza a földet 20*! ha mindketten egy 10 éves motorral ,és valóban csak ketten vágnak neki, akkor értékelhető a mutatvány, de igy a szemembe 0 ! amikor a 60 as években két simson SR2 vel (50ccm) 3 an németországból afrika legdélibb részéhez elmotoroztak az még teljesitmény a javából! És közben olyan gondokkal kellett megküzdeniük amikről ez a két ficsur polyáca mégcsak nem is hallott! SZÉGYEN!
Vendég, 2007. aug 30., csütörtök 08:41
A koffert vajon kinyitották valaha is, vagy a klímás kocsiból adagolták a kétszersültet, meg a friss ruhát? Hősök :))))
Vendég, 2007. aug 30., csütörtök 07:58
Pocsék dolog skótnak lenni.
Vendég, 2007. aug 29., szerda 15:51
Beemerspotting :)
Vendég, 2007. aug 29., szerda 14:24
2005-ben vagy 2006-ban nekivagtak a dakar rally-nak is... azis nagyonjo dokumentumfilm am!!! az mondjuk nemjott ossze, csak 3-bol 1-nek... az mar kemenyebb dolog :) ott is (gondolom ugyanez) a londoni ceg kiserte egy X5-tel, amivel annyi baj volt, hogy a fel film arrol szol, hogy hogy tudnak megjavitani :D
Vendég, 2007. aug 29., szerda 13:20
Az előző túrájuk is nagyon jó volt, a könyvet olvasva olyan érzése volt az embernek, mintha ő is ott lenne velük. A BMW-ről meg mit is lehetne mondani? Egyszerűen: BMW. :)
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség