II. Mersz Long Day Trophy (2. rész)

Szöveg és kép: Félsvéd

A sztori első részét a kapcsolódó anyagok között megtaláljátok.

Ezt a második etapot nevezném olyannak, ami átlag amatőr motorosoknak való. Ezt az itinert aránylag kevés agyalással ki lehetett hámozni, ezen az etapon jóval kevesebb késést szedtek össze a csapatok. 17.00 kor értünk vissza az orfűi tó partján lévő parkolóba abban az őszinte reményben, hogy az immár 9 órája tartó keresgélésnek és kérdezősködésnek valami szebb vége várható, pl uszás…

A szervezők máshogy gondolták, így egy kiibolyázott rutinpályát kellett teljesíteni lábletétel nélkül, amire 2 esélyünk volt. Mivel M@tt is hulla fáradt volt már, így nekem jutott ez a nemes feladat. A sokkoló hír az volt, amikor megtudtuk, hogy még hátra van egy kb. 3 órás etap. Amit a szervezök 3 órás etapnak hívnak, abba sajnos nem számolták bele az eltévedéseket, ezért én már akkor szkeptikus voltam a folytatással kapcsolatban. De mivel M@tt a fáradtság miatt nem tudott sem józanul gondolkozni, sem őszinte véleményt formálni, így a folytatás mellett maradtunk.

Itt hozzá kell tennem, hogy sokkal boldogabbak lettünk volna ha ott helyben vége lett volna a versenynek, ugyanis ebben az 50 fok feletti hőségben 9 órás kemény menet után én nem mertem volna ennyi átlag motorost újabb több órás megpróbáltatásnak kitenni. Itt már tisztán látszott, hogy ezt az etapot nem lehet világosban befejezni, ezért is biztonságosabbnak éreztem volna, ha ez a harmadik etap törlődik.

Mielőtt nekivágtunk volna a harmadik etapnak, kaptunk a bikinis csajoktól újabb szendvicset és hideg ásványvizet is. Tehát kb. fél 6 kor nekivágtunk az utolsó szakasznak. Most figyelj! Az utolsó szakaszból az egyetlen művelet, amit sikerült hibátlanul megoldanunk az a tó megkerülése volt. Tehát kb. 7-8 percig bírtunk koncentrálni. Aztán már csak lógtunk a motoron, farakásokat kerülgettünk, cigányasszonyt kérdezgettünk, meg is bántuk. Elhitette velünk, hogy az egyetlen vár a környéken a Szigetvári és igenis falépcsők vezetnek a várhoz.

Úgy döntöttünk, hogy ha nem is az itiner szerint, de odamegyünk egyenesen. Mivel az itinert mellőztük, így főúton mentünk és ott bizony volt forgalom. Akkor döbbentünk rá, hogy ilyen fáradtsággal már nem könnyű teljes figyelemmel motorozni. Nem mertem úgy előzni, ahogy szoktam, nem tudtam jól felmérni a szembejövök sebességét és nem ismertem magamra, hogy olyan autók mögött gurulgatok amiket simán meg szoktam előzni. A 11 óra motorozás ebben az időben nem múlik el nyomtalanul, úgy éreztem, hogy nem kéne tovább feszíteni a húrt.

Mikor megérkeztünk Szigetvárra, bezuhantunk egy benzinkúthoz tankolni, én percekig nem tudtam kijönni a butikból, mert ott volt légkondi. M@tték a kút mögött, árnyékban pihegtek, kb este 7 óra volt és még rengeteg feladat várt minket. Rájöttünk hogy mi nem vagyunk Dakar versenyzők, ergo nem tudjuk élvezni a szenvedést. Meghoztuk együtt a döntést, egyetlen lehetőségnek tűnt, hogy megszámoljuk a falépcsőket és irány a tábor, a vacsora, a sör. Hamar megtaláltuk a várat, ami be volt zárva és nem láttunk falépcsőket a kapu előtt. A helybeliek megerősítették, hogy múlthéten sem volt falépcső a várhoz. Akkor rádöbbentünk, hogy teljesen rossz helyen járunk, azaz ismét feleslegesen jöttünk kb 40 km-t.

Szerencsére már elhatároztuk, hogy nem csináljuk végig, Hazaindultunk sajnos ismét a forgalmas főúton ahol M@ttot majdnem letolták az útról. Este 8-kor 12 óra motorozás után nagy öröm volt begurulni táborba, ahol a mit sem sejtő szervezők fényképezéssel vártak minden célba gurulót. Nem akartuk túl hamar leleplezni hogy nem mentünk végig, ezért a feladott kérdésekre valószínűleg mi adtuk a legfrappánsabb válaszokat, a zsűri szórakoztatása volt a cél a válaszokkal.

Zuhanyozás, sör, vacsora és díjkiosztó volt még hátra a napból. Megtudtuk, hogy jó pár csapat már az első etapnál többórás eltévedést szedett össze, sokan feladták, néhányan mérgesek is voltak az itiner nehézsége miatt és a szervezőket sem kímélték. Azt is akkor tudtuk, meg hogy még este 8-kor sem érkezett meg minden csapat a második pihenőhöz. A szervezők megpróbálták a folytatásról lebeszélni a nagy késésben lévő csapatokat, de ez nem mindig sikerült. Hiába, sok embert vonz a kihívás még akkor is, ha a sötétben jóval nehezebb az itinert olvasni, a feladatokat megtalálni. Le a kalappal azok előtt, akik hajlandóak voltak éjjel 23.30-ig folytatni a túrát.

Mi nem éreztük a tüzet, hiszen mi csak azért indultunk el ezen a túrán mert jól akartuk érezni magunkat, ugyanúgy mint tavaly. Nekünk az elsődleges cél az volt hogy jó kedvvel tudjuk végigcsinálni a feladatokat, és este minden résztvevővel együtt vacsorázhassunk. Szerintünk túl magasra tették a lécet, de volt sok csapat akik elszántabbak és fanatikusabbak voltak és büszkék voltak arra hogy kibírták a 15-16 órás megpróbáltatást. Szerintünk az ideális az lett volna ami tavaly volt, hogy a cél kb. 17 óra legyen és a gyengébbek is beérjenek 19.00 óra felé.

Az idei itinerrel úgy tűnik sikerült egy sokkal nehezebben teljesíthető túrát kitalálni. Ennek nyilvánvalóan híre fog menni, tehát jövőre még többen fognak jelentkezni a kalandtúrára. A szervezők nagyon sokat dolgoztak, hogy jó napunk legyen, de nekünk magas volt a léc. A hétvége azért jó volt, jó meleg és a társaság is, igaz voltak heterók is.

vége