II. Mersz Long Day Trophy

marcello, 2007. július 31., kedd
Az L.T. Ved csapat szemszögéből.

Szöveg: FélSvéd

Július 21-én volt a Mersz egyesület egyik találmánya, motoros kalandtúra. Idén Baranya megyére esett a szervezők választása. A gyülekezés már péntek este kezdődött az orfűi Campingben, ahol a start, no meg a cél is volt. Este sok ismerős arc, sok optimista kijelentés és sok sör emelte a hangulatot. A regisztrálás egészen éjjel 1 óráig lehetséges volt.

35 csapat nevezett, ami 70 motort jelent. Jónéhányan utasként is vállalkoztak erre a nehéz kihívásra, így M@tt a csapattársam sem tudta lebeszélni Brigit. A mi csapatunk 3 főből állt. A legtöbb induló persze semmilyen helyi ismerettel nem rendelkezett, mi sem.

A nyakatekert itinert csak 07.50 kor, az indulás pillanatában kaptunk meg. Idén a szervezők túl akartak tenni a tavalyi nehézségi fokon, ezért kaptunk 8 fényképet is, amit az egész nap folyamán ´valahol´ fel kellett volna ismernünk. Az itiner 3 oldalból állt kb 50-60 utasítást és félinformációt tartalmazott, egyetlen helységnév sem szerepelt benne, mégis ebből kellett kihámozni a pontos útvonalat. Volt olyan csapat is, aki kalandvágyból még térképet sem vitt magával, de nagyon megbánták.

Nálunk ugyan volt részletes térkép, amit a csapat értelmiségi tagja, azaz M@tt kezelt (ő mégiscsak diplomás földmérő, nehogymá én böngésszem a térképet, szemüveg sem volt nálam, örüljön hogy egy csapatba lehet velem). Szóval sokra mentünk M@tt térképészeti tudásával, néha 15-20 percig egyfolytában interjúztuk a helybéli lakosokat, de még ők sem ismertek rá a szomszéd falura az agyafúrt leírásból. Természetesen minden ilyen kis konferenciát tűző napon tartottunk. M@tt szigorú tanácsára mindhárman tetőtől talpig be voltunk öltözve. Szó, ami szó egész nap a csapat nevéhez méltóan viselkedtünk, így már az első etap alatt sikerült a szervezők által kitűzött célt 90 km-rel túlteljesítenünk.

Az első etap alatt nagyon sok pici falun kívül érintettük Pécset, Harkányt, Siklóst és Villánynál volt a pihenő. Többször eltévedtünk és ezt ráadásul túl későn vettük észre. Az egyik cigiszünet alatt történt, hogy harsányan röhögtünk amikor már az ötödik csapat fordult rossz irányba. Legalábbis mi azt hittük. Mégis nekünk kellett félórás motorozás után újrakezdeni az itiner értelmezést. Dél felé már tudtuk, hogy jóval több mint 1 órás késésben vagyunk. Az egyik feladat nagymacskák megszámlálása volt egy kerítésen. Sejtettem hogy a nagymacskák valószínű tigrist vagy oroszlánt jelentenek, így sikerült felkutatnunk a megye egyetlen családját, akik élő oroszlánokat nevelnek, de a kerítésen nem volt egy sem, tehát megint zátonyra futottunk. Majdnem 5 órás első menettől és a hőségtől már teljesen ki voltunk borulva.

A Villányi pihenőhelyen vártak ránk a szervezők és oldalbordáik gyümölccsel, ásványvízzel és szendviccsel. Csalódás volt hogy a bikinis lányok nem részesítették a versenyzőket masszázsban és a beígért hastánc is elmaradt.

Leadtuk a 3 oldalas itinereket, felírták a km óra állásokat és közölték hogy 90 km-es túlteljesítésünkért nem plusz hanem mínusz pont jár. Azóta megtudtuk hogy néhány csapat több száz kilométeres eltévedéssel a nyakukban érkeztek már az első pihenőhelyre is. 25 perc szünet után, még forróbb délutáni hőségben újabb 3 oldalas itinernek álcázott rébuszlistát kaptunk. Délután is kemény feladatok voltak a listán, nem olyan egyszerű megtalálni egy körforgalmat, amelynek 21 kijárata van…

Folyt. köv.

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

Vendég, 2007. aug 01., szerda 10:52
amúgy remek a beszámoló, várom a folytatást:)
Vendég, 2007. aug 01., szerda 10:51
M@tt a mattcsapat menedzsere a hattrickből?
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
blindarm - 2012.febr.04 11:48
Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
Nekem egyre jobban tetszenek ezek az olasz értelmetlenségek :)!!!
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48
Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
Én azt gondolom a legnagyobb problémát a Ducatinál az új specifikációjú gumik jelentették. Nem működött jól a Ducati-n (természetesen mindenkinek fel van adva a lecke), de ők kevésbé tudtak konstrukciósan alkalmazkodni az új specifikációjú gumi tulajdonságaihoz.
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44
Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20
A gond ott van hogy még Stoner 2010-es teszteredményét sem tudta hozni amivel akkor második lett
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség