Jégmotor, másképp

Jégmotor, mint önálló szakág létezik – de ez nem az. Sokkal inkább egy szubkultúra, amely cseppet sem meglepő módon skandináv vidéken, Svédországban ütötte föl a fejét évekkel ezelőtt. Hogy miért? Az ötletgazda egyetlen kifejezésben tudja tömöríteni az életérzést: „élvezet”.

Ilyen egyszerű ez. Kiváló örömforrás ez a sport azoknak, akik szeretik, ha neuronjaikon meghatványozódik az ingerületátvitel, de edzésnek is remek. Gyorsasági pilóták számára sokkal biztonságosabb és hatékonyabb tréning, mint bármi más, állítja az iceroadracing.net oldalon a dolgot kitaláló Per.

Érdekes, a videót nézve elsőre hátborzongatónak, döbbenetesnek, neccesnek tűnik a tükörjégen száguldó két motoros tevékenysége. Másodjára nézve már az juthat az ember eszébe: ezek tudják, mit csinálnak. A jégen való sportmotorral versenyzés csínjai hamar elsajátíthatók: a gyakorlás intenzitásától illetve előtapasztalatoktól függően pár kör, de legfeljebb két nap alatt megtanulható a motor csúsztatása, az egykerekezés.

Az eddigi legnagyobb veszélyhelyzet akkor állt elő, mikor a svédek az Iceroadracing bemutatóját tartották egy korábbi asseni Superbike Nagydíjon: az egyik pilóta mikor meglátta a kivetítőt, elesett a paddockban használt robogójával. A biztonságról és a motor viselkedéséről viszonylag bőven írnak a weboldalon. Többek közt azt, hogy a fogásokat hihetetlenül gyorsan magáévá teheti az ember. Esni lehet: egyszer előfordult, hogy egy vendég kicsúszott. Visszaült a motorra, és további négy kört tett meg a pályán, mielőtt kijött a boxba.

A kilencvenes években indult – nevezzük mozgalomnak – egyre nagyobb támogatottságot és nemzetközi sajtóvisszhangot kap. Az első prominens versenyző, aki nyíltan az ügy mellé állt, a 2000-es endurance világbajnok Peter Linden volt.

Az általában használt motorok 600 köbcentis supersport gépek, természetesen speciális szöges gumikkal szerelve – ezeket hét évig fejlesztették - , bukócsövekkel a blokk alatt és a kerék előtt. Ami a pályát illeti, 10-15 méter széles, 110-155 km/órás átlagsebességgel abszolválható, 245 km/órás csúccsal a célegyenesben. Rajzolatukat tekintve olyanok, akár a „normál” ringek, mint Silverstone vagy Suzuka, de GPS és egy befagyott tó segítségével lényegében bármilyen versenypálya lemásolható – persze Mugello vagy Laguna Seca aligha; logikus kitétel, hogy az eredeti sík legyen. A svéd csapat készített egy körpályát is, amelyen lényegében egy bedöntéssel lehet végigmenni, úgy 150-es végsebességgel.