Yamaha Experience
Megint a brnói versenypálya adott otthont a Yamaha közép-kelet európai rendezvényének, akárcsak tavaly az 50. évfordulón. Én egy tavalyi R46-tal érkeztem a helyszínre, amit a Yamaha Motor Hungáriától hoztam el erre az alkalomra. A szombati első dolgom az volt, hogy ezt kipróbáljam a pályán.

Nem a legfrissebb fejlesztés, de azért még mindig jól lehet vele motorozni ilyen körülmények között. És az odavezető 340 kilométert is lazán el lehetett viselni rajta.

A következő próba a stage 3-as MT-01 volt, aminek sokkal nagyobb a használható fordulatszáma, mint a gyárié. Ez is tetszett a pályán, főleg úgy, hogy találtam egy gyors felvezetőt, aki R1-eseket és R6-osokat vezetett. Velük tudtam tartani a tempót ezzel a „nagyvassal”.

A harmadik menetben ültem át az új R6R-re Góliátról. Kicsit szokni kellett a méreteket az MT után, meg azt, hogy ez ide van kitalálva, és szinte magától esik be a kanyarokba. A gyári Dunlop Qualifyer gumikon tetem meg ezt a pár kört, ami ha jól kihasználtam a pálya egész szélességét, meglepően jól teljesített. Az R6R így széria állapotában is alkalmas egy nagyon jó pályanap eltöltésére, ha a futóművet egy kicsit keményebbre állítod.
Végül az R1-et vallattam pár kör erejéig. Ezen is a gyári (Michelin) gumik voltak, amik az ezres motor erejét már csak nagy küzdelmek árán tudják átvinni a pályára. Erre mindenképpen javasolnék valamilyen pályagumit, ahhoz, hogy ne csúszkáljon a kigyorsításokon.

Természetesen nekem ez a négyszer húsz perc volt a legnagyobb élmény, de ezen kívül még rengeteg program zajlott a pályán és a különböző helyszíneken. Kiállítások voltak a boxokban pl.: az MT World, de a régi idők versenymotorjai is ott voltak egytől egyig .


Négyórás túrán lehetett részt venni Brno környékén, és volt egy nagyon jó quadpálya, ahol az összes Yamaha quadot ki lehetett próbálni.


Az R1 kupa versenye közben YBR, Tricker és XT 125 modelleket lehetett tesztelni a kis gokartpályán.

Majd két sajtótájékoztató következett, ahol bemutatták a minden igényt kielégítő YAMALUBE nevezetű olajcsaládot, amit a kereskedésekben lehet majd a motorok olajcseréjénél választani. Ez a család kiterjed a két- és négyütemű motorkerékpárokra és a Marine (vízisport) termékre egyaránt. Természetesen a legjobb minőségben.

A következő sajtótájékoztatón, a Yamaha nagy „öregjei” tartottak élménybeszámolót, Phil Read, Kent Anderson, Akiyasu Motohashi...


Az esti vacsoránál ott volt Rossi tavaly Valenciára készült motorja,

és idén használt Aerox robogója,

meg Haga idei superbike R1-ese, aminek az elődjei is megtalálhatóak voltak lent a boxokban.

Ezzel a rendezvénnyel nekem megint bebizonyította a Yamaha, hogy nem csak a motoreladásokra fektetik a hangsúlyt, hanem a vevők elégedettsége is fontos számukra.
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20













