Versenymotorból krosszmotort, krosszmotorból endúrót - ez a Husqvarna modellfejlesztési munkamenete. A 250-es TE-n ez érződik is.

Könnyebb, megbízhatóbb, jobb minőség. Ezen kulcsszavak jellemzik a 2010-es Husqvarna modelleket, a gyár mérnökei e sarokpontok alapján határozták meg, hogy milyen fő szempontoknak feleljenek meg a motorok az idei áttervezés után. Külsejük továbbra is az olasz szépséget és exkluzivitást tükrözi.

Klikk a képekre, galéria nyílik!

Korábban volt alkalmam a TC 250-es szuperkönnyű Husqvarnát tesztelni (Pehelysúlyban I.), meg is voltam vele elégedve nagyon, ezért bizakodva vártam annak endúró változatát, a TE 250-est is. Lényegében rengeteg hasonlóságot felfedezhetünk a két modell között, ránézésre a blokk szinte azonos, viszont az első szembeötlő különbség, hogy míg a krosszgép karburátoros, ezen az endúró modellen már a Mikuni által kifejlesztett befecskendező felelős a metszett optikás motor üzemanyag ellátásáért.

A 2010-es TE modellek erősebb fényszórókat és hátsó lámpákat kaptak, valamint a hátsó lámpa formáját is lecserélték és egy agresszívabb, kompaktabb formával lettek „megáldva”. Átdolgozták a vázat ami erősebb lett, jobban bírja a az igénybevételt.

Miután megcsodáltam a szállítójárműből kivételkor, gyorsan nyeregbe is pattantam, s krosszból fejlesztett endúró motor lévén kipróbáltam mindkét terepen, a krossz és az endúró pályán is. A krosszpályán kitűnően dolgoztak alattam a 48 mm átmérőjű Kayaba első teleszkópok, ami idén lett újításképpen a TE modellbe szerelve, illetve az amerikai ramplin az ellenpartban történő beleérkezéskor sokat segített még a Sachs hátsó rugóstag.

Amerikai rampliról jut eszembe: mit azt tudjuk, a krosszmodellek általában alapból feszesebb futóművel rendelkeznek, mint az endúrók – nagyobb sebességre és igénybevételre van kitalálva az egyik (krossz), és lassabb, technikásabb motorozásra a másik (endúró), utóbbi esetben a pálya ráadásul kövekkel, gyökerekkel, fákkal, és egyéb akadályokkal van általában teleszórva a pálya.

Az amerikai hullámsorra visszatérve: az előzőleg tesztelt TC-vel össze kellett szedjem magam ahhoz, hogy az egyik derékszögű balkanyarból az első két hullámot át tudjam ugrani, viszont az TE-vel ez minden egyes körben megerőltetés nélkül sikerült. Ennek az az oka, hogy az endúró nem annyira pörgős, inkább nyomatékosabb, ezáltal könnyebb volt vele befordulni folyamatos gázzal, anélkül, hogy kitört volna a feneke kigyorsításkor.

Nagyon jól kezelhető és barátságos volt a köves terepen is – embert és gépet egyaránt próbára tevő fölfelékben, lefeléken teszteltem a motor erejét, nyomatékát, használhatóságát, mivel ilyen körülmények között nem a legfelső fordulattartományra van szükség hanem sokkal inkább az alsó és a középső tartományi nyomatékra. Örömmel mondhatom, ha álló helyzetből is kellett elindulni a köves, kb. 40%-os fölfelében, a motor akkor is azt csinálta, amit én akartam, bárhonnan el tudtam vele indulni.

A lefelékben jól vizsgáztak a Brembo fékek is, egyetlen dolog, amit negatívumként meg tudnék említeni, hogy míg a karburátoros TC azonnal reagált a legkisebb gázadásra is, addig a befecskendezős TE mintha kicsit késve reagálna a gázparancsokra, de ezt a minimális különbséget hamar meg lehet szokni, aztán egy idő után fel sem tűnik. Az viszont feltűnt, hogy a rövidebb lengővillával sokkal fordulékonyabb és kezelhetőbb lett a kis Husqvarna. Az alacsony tömeghez nem csak az itt is használt, mindössze 22 kilogrammos erőforrás járul hozzá, hanem az új, könnyebb felnik és kerékagyak is.

Új 250-es motorjaival a Husqvarna minden elképzelhető terepes réteget megcélzott és el is talált, hiszen kedvező ára miatt sok mindenki számára elérhetőek, tudásuk és felszereltségük pedig élsportolók és hobbimotorosok számára is megfelelő. A Husqvarnával mindenki jól választ, mivel ezek gyakorlatilag a világbajnokságokon szereplő modellek valós replikái – széria áron kapjuk a csúcsminőséget.