Teszt, KTM 300 SX-F: 300 lett, maradhat?
Ahogy azt bizonyára tudjátok, ilyen „kisköbcentis” négyütemű KTM krosszmotor csupán 2006 óta van jelen a mattighofeni gyár kínálatában, előtte csak a nagytestvéreivel találkozhattunk a katalógusban, azaz a 450-es és az 525-ös SX-ekkel. Ahhoz, hogy ezt a cikket megírhassam, „apróbb” változtatásokon kellett átessen a paripa. A tesztmotor alapja egy 250-es SX-F volt, amit egy 280 cm3-es tuning-hengerrel, valamint az ehhez tartozó dugattyú-szettel alakítottunk át. A teljesítménynövelő műtéthez egyébként nem kell más, mint egy jól felkészített pénztárca az alkatrészek beszerzéséhez, egy szerelő a beszerelésükhöz, valamint erős idegzet a kész gép megüléséhez. A „felfúró szett” egyébként gyári, egyenesen a KTM-től rendelhető, így az egész akció megoldható körülbelül feleakkora összegből, mintha valamelyik versenytársánál próbálnánk hasonló átalakítást végezni utángyártott alkatrészek felhasználásával.
Szöveg: Szekeres Zsolt Fotók: berán
KTM 300 SX-F - négyütemű háromszázas KTM krosszolója csak tuningszettel lehet az embernek. Ez is egy 250 SX-F-ből épült.
Tesztmotorunk tehát egy 2009-es évjáratú KTM 250 SX-F, rendkívül könnyen kezelhető és szerelhető. Különösen tetszetősnek találom rajta a fekete felniket, valamint a mart villahídat. A 280-as tuningszettet leszámítva tesztmotorunkon még annyi a különbség, hogy a gyári helyett felszereltem rá saját Pro Taper kormányomat, illetve egy, a nagyobb hengerűrtartalom miatt megnőtt gázáramlást kiszolgáló, nyitottabb, WRP gyártmányú kipufogódobot.
Módosítások: Pro Taper kormány...
...nyitott WRP versenydob...
...és egy 280-as KTM-tuningszett.
A teszt során a futóművet sajnos nem sikerült komolyabb igénybevételnek alávetni (az ugratókat leszámítva, persze), hiszen vendéglátónk, Jakob Béla rendszeresen karbantartja őrbottyáni krosszpályáját, így néha olyan érzésem volt, mintha autópályán motoroznék, annyira sima volt a talaj. Mindössze egy-két helyen találkozhattam a régi M7-es autópályára emlékeztető terepviszonyokkal, csak itt nem tartottak ki órákon át a göröngyök.
Repüla-repüla Kisszekér!
A progresszív csillapítású WP PDS rugóstag himbarendszer nélkül, közvetlenül a lengőkarhoz csatlakozik.
A fellelt néhány vízelvezető árkocska a kiválóan kidolgozott, fordított WP első villának, és szintén WP gyártmányú PDS hátsó rugóstagnak meg sem kottyant, úgy nyelték az akadályokat, mint segédmunkás a kiskevertet. Az SX-F rugózó elemeinek szelepelése és beállításai kisebb módosításon estek át a 2009-es évre a tavalyi modellhez képest, aminek hatására sokkal barátságosabb és könnyebben kihasználhatóbb lett a motor, főleg nekünk, hobbistáknak, de természetesen az állíthatósága megmaradt, így egy brutális szuperkrossz pályán sem éri majd meglepetés. A megfelelő fékhatásról Brembo fékek gondoskodnak, mint minden KTM-en, ezt már több mint tíz éve megszokhattuk. Adagolhatóságuk kiváló, de ezzel amúgy sem volt sohasem baj, most sem lesz.
Brembo, mi más? Kiváló olasz fékek immár több mint 10 éve a KTM-eken.
Hullámos tárcsák, hogy a féknyereg ne menjen tele sárral.
Elöl a 2007-es 250-es, hátul a '09-es 300-as. Egypetéjűek, de lelkületük különbözik.
A 300-asra felhúzott narancssárga SX-F mellé elhoztuk összehasonlítási alapnak egy blokkjában teljesen széria, 2007-es, fehér 250-F-et: a két motor kezelhetősége szinte teljesen azonos, „futóművileg” és „fékileg” maximálisan elégedett voltam mindkettővel, amiatt érezhettem némi különbség a két testvér között, mivel 2007 óta eszközöltek néhány apróbb beavatkozást a gyárban a futóművek terén.
Külső íven eszlek meg!
KTM légicsárdás...
250 ledöntve
De amikor a féktávon túl belerombolunk a kanyarba, majd odaverjük a gázt, na, itt már éreztem különbséget, nem is keveset! Most biztos azt gondoljátok, hogy persze, a 300-as a többletköbcentik miatt sokkal erősebb felül, ergó jobban gyorsul. De a mondaton belül két majdnem helyes, és egy helytelen állítás van. Köbcentiben tényleg többet tud, igen, majdnem fél deciliterrel nagyobb hengerűrtartalmat számlálhatunk, ebből adódóan „csupán” 4 lóerővel tud többet leadni felül. Viszont a fordulattartomány alján és közepén is sokkal nyomatékosabb. Sokkal vehemensebben gyorsul kanyarból kifelé!
A 280-as henger gyorsabban, könnyebben lő ki a kanyarokból.
De azért a 250-est sem kell félteni, ha merjük odatenni neki!
Nem kell olyan magasra forgatni, mint 250-es testvérét, hogy ugyanúgy, vagy még jobban haladjunk, így váltani sem kell annyit. Az őrbottyáni pályán, hátul, van egy kigyorsításból abszolvált, jó magas asztal. Itt sem kellett teljesen leforgatni ahhoz, ugyanakkorát tudjak vele ugrani, mint a 250-essel. Így egy 300-as szettel megbolondított SX-F személyében a kényelmesebben motorozható, kisköbcenti-kedvelők ideális társat alakíthatnak maguknak egy széria 250-esből.
Na ki az erősebb?
A narancssárga, de vigyázz, mert csal!
És a végére egy gyakorlati jó tanács: a japán négyüteműektől eltérően a KTM 250 (illetve 300) SX-F kuplungkarja felett fészkelő, a hidraulikus kuplung tartályfedelére erősített melegindító kar műanyagból készül, így esés esetén könnyen letörhet tőből, de olyat is láttam már, amikor a fedél apró kis nyúlványa reccsent meg. Emiatt mindenképpen javaslom valamilyen kézvédő felszerelését! Hogy ki melyik fajtát/stílust választja, az már ízlés és megszokás kérdése…
motorinfo.hu
motorinfo.hu
További képek itt.
Ajánlott kenőanyag |
|
|
Műszaki adatok |
|
Motorblokk: Egyhengeres, négyütemű, folyadékhűtéses, négyszelepes DOHC |
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
lolobar - 2012.febr.07 10:33Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49













