Teszt, Go-Ped motoros roller: Gyalogosok ellensége

Szöveg: doki Tesztpilóta: Ágo Fotók: Polisz

A lakótelepen, ahol laktam, szezonális hobbi volt a gyerekek gyűlölete. Alsósként gördeszkáztunk, akkor azt kellett betiltani – hangos a műanyag kerék a viacoloron, nem lehet pihenni. Pár év múlva a görkorcsolya jutott hasonló sorsra – igaz, ekkor már idősebbek voltunk, szemtelenek, és visszapofáztunk, de még nyeltünk –, a biciklizéssel a tempó volt a baj: túl gyorsan és túl közel az emberekhez tekertünk. Azt mondták, szociálisan érzéketlenek vagyunk, amivel akkor még nem tudtunk mit kezdeni – nem értettük. Azonban ha akkor lett volna benzinmotoros Go-Pedünk, szeretet ide, jószomszédság oda, pihenő övezet amoda, megkergettük volna a felnőtteket, röhögve dugtunk volna seprűt a postás küllői közé, bőgettük volna a 29 köbcentit a nyugdíjasok háza előtt: hiába a gyűlölet, ha miénk a legmenőbb verda.

Ez persze reálisan sikerült is volna, hiszen azoknak a tolerancia totális hiányától szenvedő füleknek, akiknek a gördeszka suhanása hangos, azok a harmadik napon befalcoltak volna a Go-Pedtől.

Akkor persze még nem volt ilyenre lehetőség. Illetve lenni lett volna, hiszen ’85 óta működik a cég, és a benzinmotoros modellek is jópár éve futnak a piacon. Akkoriban azonban, a roller, mint közlekedési eszköz csupán a nagyfater fejében élt, és abban is inkább játékszerként. Az USA-ból behozatni bármit is, a délutáni kakaóhoz szövögetett ábránd volt csupán.

Aztán uszkve hét-nyolc, de lehet már tíz évvel ezelőtt tört be hozzánk a roller-láz. Megjegyzem mondjuk, tavaly épp akartam venni egyet, hogy a nyaraláson ne kelljen robogót vagy biciklit bérelni a strandoláshoz, és most már sehol nem találtam. Amikor anno nukleáris töltetként robbant be a magyar piacra, a multik polcait roskadásig tömték az új termékekkel.

A minőség silány volt, az ár olcsó. E kettőből csak az utóbbi fontos itthon, úgyhogy vitték, mondván, ennyiért még a hülyének is megéri – hát még nekik. Nem volt ezzel egyébként baj, a gyerekek használati kedve pár héten belül úgyis teljesen elszállt, ennyi idő alatt pedig rendszerint nem maradtak maradandó károsodások, amelyek általában a következők voltak: kockára kopott olcsó műanyag-gumi ötvözet kerék, szétrobbant csapágygolyó, vagy csak úgy natúr, kettétört váz.

Elektromosan hajtott rollert akkor csak néha-néha, a város gazdagabb kerületeiben láttunk elvétve. A tulajdonosok nem alkották a társadalom homogén kasztját: gazdag szülők elkényeztetett egyke gyerekei ugyanúgy megkapták, mint a férfi menopauza küszöbén álló, a rollerezésben a huszonéves egyetemista nők érdeklődésének felkeltésére tett utolsó utáni lehetőséget látó ötvenes, öltönyös középvezetők.

Magyarországon nem terjedt el, mint oly sok ésszerű dolog sem, mégpedig azért, mert Magyarország egyszerűen egy furcsa ország, egyszerű és furcsa emberekkel. Ahol a gazdasági válság idején is él a SUV láz, ahol a lány gyermek a felnőtté válás küszöbén Cayennet és mellet kap a ballagásra, ott nem fog elterjedni a rollerezés. Snassz, nincs körülötte imázs, amit nem nekünk kell megteremteni, csak beleülni, még csak nem is drága, amivel ismeretlenül is embertársaink egy részének fölé helyezhetnénk magunkat.

Pedig a benzinmotorral hajtott roller, mint közlekedési eszköz, igenis hasznos. Mivel kevesen használják, egzakt KRESZ szabályok sincsenek hozzá. Praktikusan gyalogosként kezeli a jog a rollerest, így főként a járdák, sétálóutcák közutált ellensége lesz a Go-Pedes.

Ugyanis 50 km/h közeli végsebességet produkál a roller, ami tekintve a járdán aktívan, szemmel is a mikrofonba temetkezett mobiltelefonáló menedzserek, a padkáról segítség nélkül lejönni nem tudó, de még mindig harminc kilós szimatszatyrot cipelő nagymamák, a bicikliseket látó, de azokat eltekerni nem engedő emós kretének arányát, jelentős rizikófaktor. A rolleres segítségében áll ilyenkor a 29 köbcentis, kétütemű blokk kipufogó csövecskéjéből távozó tompítatlan hangrobbanás, ami már több száz méterről képes beszakítani a felkészületlen fülek dobhártyáját.

Habár a maximális fordulaton mutatott haladási index még a főúton is legálisan közlekedő segédmotorost is gyorshajtási büntetésbe sodorná, a rolleren nem kötelező a bukósisak használata – miért is lenne amúgy, hogyha a jogászok azt mondják rá, hogy az csak egy gyalogos.

A tesztelt modell egy 29 köbcentis, versenyváltozatnak mondott, de rugózni nem képes Go-Ped roller volt. Csak egy határozott rántás az indítókötélen, és már fel is morajlik a mérges kis blokk. Akinek van robbanómotoros modellautója, vagy hallott már ilyet élőben, az tudja, hogy az ilyen gépek hangügyileg nem viccelnek. Ha a gyalogosok törvényt hozhatnának, a hangja miatt tiltanák ki a benzinmotoros rollert a városból.

A jobb oldali kis karral adhatjuk a gázt, az automata röpsúlyos kuplung magától enged nyomatékot a láncra, ha emeljük a fordulatot. Gyorsulást csak műszerekkel lehet mérni; mint a dörzshajtásos Dongón, csak a blokk egyre keservesebb vonyításából és a szélzaj emelkedéséből következtetünk arra, hogy nő a sebesség.

A váz hihetetlen merev, 180 kilós terhelést bír. Az egy méteres patkákról való ugratásnál sokkal előbb fog kicsavarodni a bokánk, elmeszesedni a térdünk, összeroppanni a gerincünk, minthogy a Go-Ped alumínium váza megreccsenjen. A rollerezést ilyen extrém módon űző sihedereknek érdemes folyamatos inspekció alatt tartani a láncot: az ugrálástól folyamatosan lazul az alkatrész.

Az első tárcsafék szürreálisan nagy, nem csak a kerékhez, de az egész kis szerkezethez képest is. Nem kell hozzá Uri Geller, hogy megjósoljuk, a fékkar útjának felénél járva már négyszer átestünk a kormányon. A freestyle szakágat űzők kizárólag vagy az első, vagy a hátsó keréken közlekednek – az egyensúlyérzék csiszolására, a reflexek fényesen tartására sem utolsó a roller.

Nincs rugózás, minden apró recét közvetít az apró gumikerék. A padkák, úthibák, dilatációs hézagok nem roller-barátok: a végsebességgel közelítő kátyú biztos kiveri a fogtömést a pilóta szájából.

Ilyen ez: meg kell barátkozni vele, aki nem kompromisszum kész, az felejtse el a rollert. Az 50 km/h-s végsebesség meggyőző, mint ahogy az is, hogy mindössze 15 kilót nyom az egész, és tíz másodperc alatt összecsukható. A peremfalvakból ingázóknak, vagy a külső kerületekből a belvárosba igyekvőknek kitűnő kiegészítő a vonat vagy metró mellé. Egyedül a kétszázezer körüli vételáron lehetne még finomítani, hogy ilyennel keltsenek zavargást a lakótelepi suhancok.