Teszt, Yamaha XT660X: Városi gengszter

marcello, 2008. május 25., vasárnap
Nem én vagyok a hibás, Ő csavarta el a fejem. Egymásba gabalyodva fűztük át a várost, majd Visegrádon megkérette magát.

Szöveg: doki

Nem unikum, nem kihívó, adatlapján semmi olyat nem találok, ami belepiszkálna lelkembe. Mégis bele lehet szeretni, méghozzá elég könnyen. A városban eltöltött harminc, és a peremkerületeken átkarikázott ötven kilométer elég lehet hozzá, ha könnyűvérű az ember. Az a baj, hogy teljesen meg vagyok győzve. Száz fontosabb dolgom lenne, mégis egész nap kínos ürügyeken agyalok, hogy újra átéljem a Yamaha szelíd pulzálását. Teljesen biztos, hogy vissza kell adnom?

Aki supermotozni meg vadulni akar, az ne válassza az XT-t, mert nem arra készült. 1975. Egy évjárat, mely hölgyből is már a nemesebb forma. Nem tűri a hebrencsséget, nem szereti az állatkodást, nem töri magát hellókittis, mellplasztikás hülyeségekkel, mert tudja, hogy amit egy harmincéves asszonyszív és némi pajkosság nyújtani tud, az elegendő. 1975 óta gyártják az XT sorozatot is, a szilikonmell művarázsa szerencsére Őt sem érte el. Soha nem volt célja műszaki adataival kokettálni, bár az akkor még félliteres blokkal szerelt elődök 1979-1980-ban bizony bedarálták az egész Párizs-Dakar mezőnyt. Baráti klubok, találkozók, rajongók és egyszeri felhasználók jelzik mérföldkőként az XT sorozat sikerességét. Munkába menősnek, pár kilométerre elugrósnak, hétvégi agykikapcsolósnak páratlan választás.

A szofisztikáltabb lelkületűek biztos fanyalognak. Keserű íze van a hagyományos teleszkópoknak, a nem radiális szerelésű féknyergeknek meg savanyú. A fintorokon nyilván az sem segít, hogy a blokknak semmi köze sincs a huszonegyedik századhoz. Ám ezeket mind le lehet nyelni, sőt, egészen konkrétan önkéntelenül lehet elfelejteni, ha az ember az ikszté nyergébe veti magát. A szokásos enduró pozitúrában nyújtózom el a Yamaha nem túl puha, de feszes, keskeny kis nyergében. Jó széles a kormány, mintha mélyről törő ölelésbe kezdenék, úgy nyújtom karjaim a csutkák vége felé. Erősen megmarkolom az XT szarvait, masszívan áll alattam a gépezet, mégis könnyed, feminin mozdulatokkal tologatom és döntöm jobbra-balra a motort. Egy pillanatra elvesztem a fonalat, belemerülök a műszer „csoportba”. Az elején zavarónak tűnt az effajta alulműszerezettség, de a fordulatszámmérő hiányát tökéletesen kompenzálja a duplacsőből jövő mormogás: az egyhengeres énekel, beszél hozzám, egyértelműen közli velem, ha már a magasabb sebességi fokozatot kívánja. A kis visszajelző fények pedig csak akkor pislannak fel, ha baj van – innentől kezdve a kormány tövébe nézni felesleges is.

Gyújtáskapcsolás után diszkóvilágítássá változik a műszerfal, a kijelző fények két másodperces játékuk után ismét elsötétednek, az utcai csibész készen áll a startra. Csak egy gombnyomás, nekifeszül az indítómotor, és a hatalmas dugattyú megkezdi periodikus táncát. Nem kell ide szakavatott fül, mindenki érzi: egy darab henger robbanásai dobogtatják meg dobhártyánkat. Apró gázfröccsökkel teszem magam még éhesebbé: a dupla kidörrentő krákog, hörög, tüsszög az ég felé, nem csak én könyörgök az indulásért. Bekattintom az egyest, intenzíven kezd távolodni a budaörsi importőr sziluettje, szinte teherként szakad rám a szabadság érzése. Menni akarok, bármerre, csak menni. Az XT kötelességtudó, nem lep meg semmilyen hirtelen mozdulattal, nem táncol, nem ugrál, nem ágaskodik – szófogadó gyerek. A váltókar hosszú úton járja be útját, a sportmotorokról ismerős pöckölgetés itt nem játszik: határozottan kell koppanásig feszíteni a rudazatot, ha kifogy a fordulat.

Váltani azonban alig kell. Kényelmes az öt sebesség, ez a blokk meg nem szereti a pörgést: lustán sűrít az XT, a hatalmas robbanások úgyis már alulról kellően megtolnak, rugalmasan lehet játszani a nyomatékkal. Nem sebességhajhász a 660-as Yamaha – 170 kilométerperóra körül nem kér többet a gázból -, a városi forgalomba jár vadászni, zsákmánya a kátyúk és a megspórolt percek kötege. Nyolcvanhét centi magasan ülök, legtöbb autóspartnerem tetejét bátran végigsimíthatnám, ha az ezzel járó jogos agresszivitást szívesen viselném. Átlátok a sorok felett. Mint a rossz gyerekek fölé hajoló Mari néni, úgy kontrollálom a helyezkedést. Nem látok szintkülönbségeket, az XT nyergéből lapostányér a város – járdaszegélyeket, kisebb lépcsőket torpanás nélkül nyelnek el a hosszú rugóutak. Az már csak hab a tortán, hogy a meredeken álló első villáknak köszönhetően szinte egyhelyben körbefordítom a városi szupermotót, a kocsisorok élére derékszögben kanyarintok a piros lámpáknál. Ott még néhány durrantás az iménti gázfröccsökből, és mindenki tudja, hogy a Yamaha és utasa jelen van.

Legelőször az Euroringen vehettem mintát az XT-ből, az akkori fékpróbák meggyőző hatással voltak rám. A gyárilag szerelt fémfékcső baráti a Yamahától, a forgalomban viszont valahogy mégsem volt az igazi a fékrendszer. Nem arról van szó, hogy nem lehet vele megállni. Ha odamarkol az ember, könnyedén emelhetjük az égbe a motor hátulját. Azonban ha csak simogatjuk a fékkart, szinte semmi nem történik; ez némi megszokást igényel. Egy harapósabb betét biztos sokat segítene a dolgon – bár a városi bukdácsolós tempóban úgyis megállja a helyét. A futóműre semmilyen panasz nem lehet. Úgysem versenyezni megyünk a forgalomba, így a 20 centis rugóutak, no meg a komfortos hangolás kényeztet bennünket, legyen bármennyire is west-balkáni az útminőség.

Egy csuromra izzadt nap után felüdülés ráülni a Yamaha városi gengszterére. A nap már pihenésre készülődik, az XT pedig egy kis játékra. Könnyed kergetőzésre invitálnak Lepencére, mire átgondolnám, hogy már csak sötétben érhetek oda, már rég igent mondok. Passzírozom magam bele a bőrruhába, életet lehelek a 660 köbbe, irány Szentendre. Sovány a forgalom az utakon, végre nem kell okoskodni a sávokkal, a Yamaha tekintélyt parancsoló lábaival mindenkit külső sávra küld. Már épp szürkül, mire belekezdünk a kanyargásba. Egy hosszú nap után megváltás az effajta rekreáció. Nekilendülünk hát a kanyarözönnek, pár szusszra fogynak ki alólam a fokozatok, a gyorsan közeledő féktávokon kapok vissza néha többet, néha kevesebbet. Az XT zokszó nélkül borul bele a kanyarokba, befelé az ormányán, kifelé meg a hátsó kerekén fordul – az adrenalin kezdi kimosni szöveteimből a felhalmozódott feszültséget. A vörös napkorong a hegycsúcsba, a betétek pedig a tárcsába harapnak, ahogy az egyenesek végére érek. Végül ismét feltűnik az ezen az útszakaszon környezeti okokból sózást nem végzünk tábla, a főútra érve 20 perc pihenést szavazok meg a Yamahának és magamnak, aztán irány vissza. A forgalom továbbra is pang, nem is lesz ez ma már intenzívebb. Beesteledett. Az XT gyenge lámpácskája pásztázza az utat, néhány újgazdag béemvédzsíp gyorsulásra invitál, de semmi kedvem hozzájuk. Kimérten csavarom a Yamaha szarvát, a víz felszínén remegve játszik a Parlament tükörképe, én meg rég voltam ennyire relaxált. A budai rakpart a hathatvanas hosszú löketeitől hangos, még odadörzsölök egy intenzívebbet, hogy az öblös durrogásokkal örök nyomot hagyjak a budapesti éjszakában… Legalábbis számomra örököt: be jó volt az XT-vel cirkálni!

Műszaki adatok

Motortípus Vízhűtéses, 4 ütemű, 4 szelepes, egyhengeres, SOHC
Hengerűrtartalom 660 köbcenti
Furat x Löket 100.0 x 84.0 mm
Kompressziós arány 10,0:1
Maximális teljesítmény 35.3 kW (48 LE) @ 6,000 fordsz.
Maximális nyomaték 60.0 Nm (6.1 kg-m) @ 5,250 fordsz.
Kenés Száraz karter
Üzemanyag ellátás Befecskendezés
Kuplung típusa Többtárcsás, olajfürdőben
Gyújtásrendszer TCI
Indítás Elektromos
Váltórendszer 5 sebességes
Végső hajtás Lánc
Üzemanyagtank kapacitás 15 L
Olajtank kapacitás 2.9 L
Váz: Acélcsöves, diamond shaped
Első felfüggesztés Hagyományos teleszkópvillák
Első rugóút 200 mm
Hátsó felfüggesztés Lengővilla (monocross)
Hátsó rugóút 200 mm
Első fék Szimpla tárcsa, 320 mm
Hátsó fék Szimpla tárcsa, 245 mm
Első gumi 120/70R 17M/C
Hátsó gumi 160/60R 17M/C
Hossz (mm) 2,175 mm
Szélesség (mm) 860 mm
Magasság (mm) 1,170 mm
Ülésmagasság (mm) 875 mm
Tengelytáv(mm) 1,490 mm
Minimális hasmagasság (mm) 205 mm
Saját tömeg (kg) 177 kg

Ár: 1,748,000 Huf

Tesztet támogatta:

Bőrruha: Pardi Motorsport

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

Vendég, 2008. szept 04., csütörtök 13:58
nem tudjátok mikor jön ki a 2009 es változata az xt nek??? ha meg nem jön ki akk lesz ujabb változata? elöre kösz
Vendég, 2008. júl 09., szerda 14:05
Ez egy jó cikk volt! :)
Vendég, 2008. jún 26., csütörtök 18:49
2008.07.05.-én reggel 9 órától XT Kupa a kecskeméti gokart pályán (betétfutam). A verseny nyílt, tehát szívesen látunk minden rendszámos, utcára készült funbike-ot és supermotoszerűséget, akár indulhatnak is velünk együtt. Az igazi supermotóknak külön kategóriájuk van, de mindenki csak aszfalton megy. A nap végén kb. 5 órától ingyenes pályamotorozás a nézőknek. További infók a www.xt660-club.hu fórumán.
Vendég, 2008. jún 23., hétfő 18:31
Nem értem miért ilyen rohadt nehéz(200kg teletankolva). A BMW 650 XCOUNTRY majdnem 40kg-ot ráver,pedig az se versenygép!!
Vendég, 2008. jún 23., hétfő 18:31
Nem értem miért ilyen rohadt nehéz(200kg teletankolva). A BMW 650 XCOUNTRY majdnem 40kg-ot ráver,pedig az se versenygép!!
Vendég, 2008. jún 22., vasárnap 18:30
Husqvarna sm 610, megbizható és olcso a fenntartása. könnyü (142 kg, 54le) és a 2007eseknél már szélesebb az ülésük is, igy turázni is gond nélkül lehet. eddig 18000km hajtottam bele és semmi bajom, nem volt vele. 5000ként viszem szervizbe.
Vendég, 2008. máj 28., szerda 22:49
Az R fenntartása kevesebbe ketül, mivel olcsóbb hozzá a gumi. Mást nem nagyon kell venni hozzá az első pár évben.
Vendég, 2008. máj 28., szerda 21:28
Csak azon múlik, hogy akarsz-e rendszeresen terepen menni. Mert ha igen, akkor a Z-t javaslom (Ténéré), ha nem, akkor mindenképp az X-et (nekem is ez van). Más: hivatalos teszten (Minden Motor) az XT legyorsulta a 690SM-et 5.-ben! (Megjegyzés: az XT Giannelli volt). Az SM csak 7.000 felett kezd dolgozni.
Vendég, 2008. máj 28., szerda 17:18
Sziasztok! Röpke 18 év után újra rámjött a motorozhatnék. Sok-sok keresgélés után és a (főleg anyagi) lehetőségeimet is figyelembevéve az XT-nél kötöttem ki. Olyan motort szeretnék ami munkábajáráskor sem eszi le a gatyámat és rövidebb kirándulásokra is alkalmas. A kérdésem az XT tulajokhoz szól: Az R vagy X változat fenntartása gazdaságosabb hétköznapi igénybevétel esetén? Biztos hogy kipróbálom a Ténéré-t is és csak azután döntök, de ha az előző két változatot nézzük tud-e valaki választ adni?
Vendég, 2008. máj 28., szerda 13:25
Akkor meg minek szólsz le bármit is! Pont neked kéne tudnod, hogy milyen az, ha valaki nem az aktuális "top motorral" jár: Tök jó, csak egyesek beugáznak...
Vendég, 2008. máj 28., szerda 12:39
Anyád a gazdag divatmajom.Miből állapítod meg te szerencsétlen. Többet vergődtem szakadt MZ vel a pesti forgalomban mint amennyit te valaha is motorzni fogsz. Ez a hobbim, erre költöm el a pénzem. Nem apu anyu vette érettségire.Nem kurvázok, nem iszok, nem járok balettre sem pedig moziba. Kisromettől Mz-ken át , XT -t is beleértve volt már mindenféle jó és kakivasam.
Vendég, 2008. máj 28., szerda 10:21
Nem idevágo téma de nemtudom mért esküszik mindenki a KTM-re elhiszem hogy jó versenyben meg a legerősebb de, gyakrabban kell cserélni a kopó alkatrészeket mindt egy XT-n.(csak nem mindegy hogy valami 10ezret vagy 3ezret pörög) És 16 se azt mondta hogy rossz a KTM csak sürübben kell szervizbe Hondani akár olajatcserélni is.
Vendég, 2008. máj 28., szerda 09:27
#20 KTM hibalista: kmóra spirál, szimmeringek, tömítések, kopó alkatrészek gyakori cseréje, izzók kiégnek, egyéb elektromos problémák, önindító, csak hogy a leggyakoribb hibákat említsem. De láttam már hajtókar törést, vázrepedést is. A Totalbike Népítéletre hagyatkozva...
Vendég, 2008. máj 28., szerda 09:16
#21. Megállapítom, hogy te egy gazdag divatmajom vagy, aki el sem tudja képzelni, hogy lehet valami jó, ami nem a legdrágább és legerősebb. Szerinted melyik motorod jobb városban, mint az XT? És melyik gyorsabb egy gokartpályán? Melyiket olcsóbb fenntartani? Különben nem pikkelek rád, és grat a két kiváló motorodhoz.
Vendég, 2008. máj 28., szerda 08:28
RN012 ergo R1 2005. Meg egy sárdagasztó YZ450.
Vendég, 2008. máj 28., szerda 05:31
16z. Légyszives mond a Huski és a Ktm hibáit. Mit mondtak neked a hozzáértők! Nézzük azt a hibalistát!! Kösz.
Vendég, 2008. máj 27., kedd 22:13
Furcsa de én pannoniához hasonlitanám nem a legerösebb nyomatékbol megy és aki megveszi beleszeret és kimehet a motorral a világból is. Lehet hosszabb életü lesz mindt a gazdája :)
Vendég, 2008. máj 27., kedd 21:42
Doki, benned egy költő veszett el! De az érzést jól visszaadja! Én ezt minden nap átélem és semmiért nem cserélném! Az XT a "minden-motor": 700km mellékút megállás nélkül, Hring, Kakucs, belváros... nem azt mondom, hogy a legjobb, de sehol sem kell szégyenkeznie, sőt...! Akit érdekelnek a részletek => www.xt660-club.hu Üdv, Z
Vendég, 2008. máj 27., kedd 17:48
#15 Ezek a cuccok persze rsjta vannak mert utcai lightos SM szerüség, de inkább funbike...
Vendég, 2008. máj 27., kedd 16:59
A KTM-et és a Huskikat nem gyözitek a szervizbe Hondani. Egyébként Hondás vagyok.
Vendég, 2008. máj 27., kedd 16:57
RN! Ha másban nem is, de legalább károsanyag kibocsátásban jobbnak kell lennie, mint a régebbi modelleknek. Amúgy a fék 320-as Brembo fém fékcsővel, a teló Paioli, a felni Excel, a hátsó lengővilla és a kormány alumínium... Ugyanezt a blokkot használja az Aprilia és a Derbi, valamint számos quadot is ez mozgat. Nem hi-tech, de nem is elavult. Az hogy nem fordulatra, hanem nyomatékra hangolták még nem jelenti azt, hogy ósdi lenne. Pl. ha egy sportmotor 120 lóerős motorját beleteszik egy nakedbe, ott csak 100 lovas, mégsem elavult. Neked milyen motorod van?
Vendég, 2008. máj 27., kedd 14:06
Mennyi hozzáértő! Odaadnám sok okos kritikusnak a motort és megnézném mennyire motorozza ki az illető.. tudjátok a sok idegbeteg, nem pöförészős motorosnak :)) Nekem is ilyen motorom van, de én nem érzem magam nagyfaternak... A szervízigény és a tömeg sajnos fordított arányosságba van egymással. Nem véletlen van anyagból az egész gép és a blokk. SZVSZ megéri azt az 1.7 millát :-*
Vendég, 2008. máj 27., kedd 13:54
Azért mondtam hogy nagyfateroknak ergó nyugis pöförésző motorosoknak jó!!!!!!!!!! Csak attól hogy teleaggatják új idomokkal attól még nem lesz hi-tech motor. Nem a 48 LE a lényeg, hanem az indokolatlan 180 kg!! Lényeg a lényeg semmivel sem jobb mint az XTZ 660 vagy a XT sőőt TTR600. Ezért kár szerintem 1,7 milliót kifizetni. A TTR600ban legalább volt élet.
Vendég, 2008. máj 27., kedd 13:45
A kipufogó azért megy alul, hogy ne melegítse a lábadat a városban.
Vendég, 2008. máj 27., kedd 10:49
Igen.. kicsit vakulj szántóvető kategoria :)De utcára jó-mint a DRZ
Vendég, 2008. máj 27., kedd 10:37
RN012! Ha szerinted ez a két adat mindent elárul egy motorról, akkor neked el sem kell olvasnod a cikket. Feleséget is hirdetésből választasz? (Csinosnak mondott, barnahajú hölgy férjet keres - ennyi elég?) Az ilyen vásárlói hozzáállás miatt készítenek évről évre erősebb motorokat, úgy hogy megnövelik a fordulatszámot. Ettől a motor alacsony fordulatszámon agyhalott lesz, ezért húzni kell a gázt, a motoros meg meghal rajta.
Vendég, 2008. máj 27., kedd 10:27
akkor áruló vagyok ha azt mondom inkább egy DRZ (vagy nem egy kategória) ?
Vendég, 2008. máj 26., hétfő 22:12
Azért negatív észrevételek is akadnak:D
Vendég, 2008. máj 26., hétfő 21:34
Ja, 177 kg....meg 48 LE. 1 nap után unalmasan gyenge, bohóckodni meg tetű nehéz. Nagyfateroknak jó, csak akkor minek újat venni? A technika ugyan az 30 éve. Kivéve a vízhűtést. 500- 600 e körül már vannak szépek. A cikk meg kissé PR szagú, illetve nyálas. ... az ügyvéd úrnak nics több kérdése, ezennel fokozom a csendet.
Vendég, 2008. máj 26., hétfő 14:07
jo a cikk. 1 nyarat motoroztam egy ilyen vassal csak az kek volt. Tenyleg fantasztikus hetvegi kikapcsolodas es elmeny. Emlekszem mikor ronyga aztam vele egy mezon es a sar ratapadt ez utcai gumira. Csodalatos elmenyeket szereztem vele es szerintem elnyuhetetlen darab. Keptelensegnek tartom, hogy elromoljon. A megbizhatosag mintakepe nalam.
Vendég, 2008. máj 26., hétfő 12:48
Jó a cikk megint :)
Vendég, 2008. máj 26., hétfő 07:10
Tetszik a motor=városba tökéletes... csak az a kipuf megoldás undoritoan nézki,miért nem lehetet a blokk melett elhozni a könyököt mint a régebbi tipusoknál...
Vendég, 2008. máj 25., vasárnap 21:20
Hááát-tal nem kezdünk mondatot... de én inkább egy C3-PO fejű Gilerát vennék mint egy XT-t :D jó a cikk! pá doki
Vendég, 2008. máj 25., vasárnap 20:53
Jól hangzik, még nem ültem 660XT-n de nem nehéz azt a 177 Kg-t megtartani?
Vendég, 2008. máj 25., vasárnap 20:52
Jól hangzik, még nem ültem 660XT-n de nem nehéz azt a 177 Kg-t megtartani?
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
blindarm - 2012.febr.04 11:48
Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
Nekem egyre jobban tetszenek ezek az olasz értelmetlenségek :)!!!
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48
Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
Én azt gondolom a legnagyobb problémát a Ducatinál az új specifikációjú gumik jelentették. Nem működött jól a Ducati-n (természetesen mindenkinek fel van adva a lecke), de ők kevésbé tudtak konstrukciósan alkalmazkodni az új specifikációjú gumi tulajdonságaihoz.
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44
Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20
A gond ott van hogy még Stoner 2010-es teszteredményét sem tudta hozni amivel akkor második lett
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség