Motorinfo.hu - Motoros hírportál

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Csatlakozz közösségünkhöz és légy naprakész!

17°C°/34°

Gilera Fuoco: tűzzel a vízen át

Szerző: marcello
2007-11-14 20:04:05
Pumba jó haver: idegrendszerbe csípődött Fuoco-érzés, vízteszt a Kakucsringen, utcai próba három keréken.
Hirdetés

Az úgy kezdődött, hogy láttam egy reklámot, amin a Gilera két új modellje szerepel. Az egyik a Carnaby, a másik ez, a Fuoco. Vagy akkor még az sem tudtam micsoda, de rögtön megégetett az egyedi kinézetével. Gondoltam, végre valami bevállalós motorral rukkolnak elő az olaszok. - benzso

És tényleg. Ez a motor, ami semmire sem hasonlít, hacsak nem Pumbára, az Oroszlánkirály című rajzfilm varacskos disznójára. Legalábbis nekem ez a mókás figura jutott róla eszembe elsőre. Ezen volt időm gondolkodni, mert innentől számított két hónap múlva érkezett meg az első kipróbálható darab belőle. Amit a Piaggio idei tesztnapján elég erősen vallatóra fogtam a Kakucsringen, szakadó esőben, a többi háromkerekűvel együtt.

A bokáig érő vízben, hatalmas dőlésszögek mellett mindvégig stabil maradt a Fuoco eleje, inkább csak a hátulját sikerült itt-ott az útfelfestéseken megcsúsztatni, de az sem ijesztő, hanem inkább a kezelhető kategóriába tartozott. Innentől kezdve becsípődött a Fuoco-érzés az idegrendszerembe és vártam megint, hogy mikor lehet végre utcán is kipróbálni. Majd amikor már elhozhattam volna, akkor jött a Forma-1, amikor Felipe Massa lenyúlta előlem a tesztjárgányt. Utána meg én mentem nyaralni. De aztán csak sikerült megkaparintanom, amikor végre ki tudtam próbálni az utcai képességeit is.

Külső

Első szembeötlő dolog az volt a vele való közlekedés során, hogy a szembejövők, visszanéztek rá. Olyan tekintettel, mint aki még ilyet soha sem látott. Kis időbe telt felfogniuk, hogy mi is lehet ez a szerzemény? Elől két kerék, öt lámpa, mindenhol bukócső, és még ráadásul a színe is szép. Ez a tanácstalanság kiült az arcukra, de csak a bátrabbak vagy inkább, a kíváncsiabbak merték megkérdezni, hogy valójában mi is ez? Miután tudomásul vették, hogy ez a felépítésével ellentétben (mivel három kereke van) mégis egy motorkerékpár, tovább ballagtak.

A széles első idom alatt a vízhűtőt csak egy bukócső védi, a lámpasort tartó idom fölött viszont a szokásoktól merőben eltérően nem plexi vezeti el a menetszelet, hanem egy fekete műanyag lap, ami még jobban fokozza az agresszivitását a Fuocónak. Ez alatt van a két kerek órából és a középső digitális kijelzőből álló műszerfal, ami rengeteg információ megjelenítésére képes, és este a háttérvilágítása a tűz színéhez hasonlít.

Érdekes a kormány rögzítése is, amire a cég logója került. A lábtartó előtti részen nem vitték túlzásba a rakodóhelyek kialakítását, csak kisebb kulcstartót találunk a kormány alatt. A lábrató viszont egyedi borítást kapott. Ezt egy fémlemezzel oldották meg, valószínűleg azért, hogy jól bírja a tűz melegét.

Az ülés alatt elég nagy rakodóhely van, amibe egy zárt sisakot és némi apróságot pakolhatunk. Pozitívum, hogy ide lámpa és szivargyújtó csatlakozó is került. Negatívum, hogy az ülés mögötti rész elég kicsi és nem nyitható, hanem csak a sisaktartó felől pakolható. A hátsó traktus kialakítási is teljesen egyedi a két kerek formájú lámpával és a bukócsövekkel. Akármilyen furcsa, is nekem nagyon tetszik, pont ugyanúgy, mint Pumba a rajzfilmből.

Motor és váltó

Az új 492,7 köbcentis két gyújtógyertyás motort akár a Nexustól is örökölhette volna, de ez egy újabb fejlesztés már. A menetteljesítményei annál egy kicsit rosszabbak a nagyobb súly miatt, de így is elegendő erő lakozik benne a közlekedéshez. A Master i.e. elnevezésű blokkban a lovak száma: 40 darab, 42 Nm nyomatékkal párosítva. Mindez hét másodperc alatt gyorsítja a Gilerát nulláról százra. A végsebesség 150 km/óra felett. Természetesen ez a motor már teljesíti az Euro-3-as normákat, ami a két gyújtógyertyának a befecskendező rendszernek és a kipufogóba rejtett lambda szondának köszönhető. A legnagyobb előnye ennek a blokknak a középső fordulatszám-tartományban lakozik, természetesen ehhez igazították a röpsúlyos váltót is. A kipufogó mérete hatalmas, ami nekem nem annyira tetszett, de ez legyen a legnagyobb baja.

Váz és futómű

Az acélcsőből készült vázszerkezet nem is annyira érdekes, mint a futómű, ami a paralelogramma elnevezést kapta, természetesen a geometriai négyszögalakzatról. Ez a négy alumínium lengőkarból álló felfüggesztés négy csuklópánttal, két segédrúddal és csapágyakkal rögzül a villanyakhoz. Ez a futómű-megoldás hihetetlen stabilitást ad a Gilerának, ami leginkább akkor jelentkezik, amikor épp szükség van rá. Gondolok itt arra, ha csúszós-vizes az út, vagy ha villamossínen kell áthajtani. Mindenki tudja, hogy ezt csak egy merész keresztezéssel lehet két keréken esés nélkül megoldani, főleg akkor ha még ráadásul vizes is. Na ezze a futóművel akár úgy is mehetünk, mint a villamos. Végig a síneken. Meg sem kottyan neki, még akkor sem, ha nedves. Igazi felhasználóbarát tulajdonság, de persze ez sincs ingyen, mint általában semmi az életben.

Ezért a tulajdonságért a kezelhetőség oltárán kell áldozni. No nem túl sokat, mindössze annyiban jelentkezik a kicsit „butább” viselkedés, hogy érezhetően nehezebb az eleje a motornak és ezért egy kicsit erősebben kell átdönteni egyikről a másik oldalra, ha gyors irányváltásokra van szükség. Viszont ezért olyan stabil futóművet kapunk, amit elég nehéz kihozni a sodrából.

Másik nagy előnye ennek, hogy egy gombnyomással stabilizálni lehet, ezért nem kell állványt, vagy oldalsztendert használni még akkor sem, ha egy lejtőre merőlegesen tudjuk csak leparkolni. Ezt a elektro-hidraulikus rendszert egy-egy piros lámpánál is aktiválni lehet, és akkor nem kell letenni a lábtartóról a lábakat. Ez a rendszer automatikusan kiold, ha a vezető indulni akar és gázt ad. De hogy ne lehessen álló helyben felborítani, ha nem ül rajta senki, akkor gázadáskor csak dadog a motor és nem történik semmi. Ez az ülésbe rejtett szenzornak köszönhető. Mindenre gondoltak… A hátsó futómű szokványos robogós megoldás dupla lengéscsillapítóval, 14 colos hátsó kerékkel.

Fékek

A három darab 240 mm-es féktárcsa hatékonyan lassítja a Fuocót a dupla első tapadásnak köszönhetően, még nedves úton is meg lehet emelni a motor hátulját. A hátsó fékkel óvatosabban kell bánni, hogy ne blokkoljon a kerék. Ez azért sem ajánlatos, mert ha „kockás” lesz a hátsó gumi, azaz laposra kopik, akkor olyan érzés lesz vezetni a 3 kerekűeket mintha defektes lenne a hátsó kerék. Erre fokozottan ügyelni kell!

Utascipelés

Nagyon kényelmes elől és hátul is, talán csak az utas lábtartóját kellene máshová rakni, mert a széles ülés miatti nagy terpesztől egy kicsit nehéz megtalálni az alacsonyabb utas ideális lábhelyzetét, viszont ez egyből nem gond, ha egy 180 centi körüli nyakigláb kishölggyel visz az út valamerre. De akkor úgysem ez az fontos, hanem inkább a terpesz és a tapadás…

Összegzés

Én nagyon megszerettem ezt a varacskos disznó-képű Gilerát, vennék is egyet magamnak, ha egy kicsit jobban pakolható lenne a csomagtartója, és raknék rá nagy agyarakat.
Komolyabban, ezért az árért egy különleges motorral közlekedhetünk, akár városban, akár országúton. Jó választás lehet akkor, is ha valaki az egyediséget és a kis üzemeltetési költséget tartja szem előtt.

Hacuka

Hirdetés

Szólj hozzá!

Mielőtt hozzászólnál, kérjük ezt olvasd el.

A Teszt Rovat Hírei

Teszt - Kumpan 1954L elektromos robogó

Luxustroli elérhető áron

Yamaha MT09 Night Fluo teszt

Átdolgozott Hyper Naked-et teszteltünk

Teszt, Suzuki Hayabusa: Dö Áltimét Szportcbájk

Jó régen próbáltuk a "sportmotorok királyát", most újfent lecsokoládéztuk a bokánkat tőle. Kell egy Hayabusa!

Suzuki VanVan 200 teszt

A Japán 200-as modell tesztje és összehasonlítása a kisebb testvérrel.
Hirdetés

Hirdetés

Kapcsolódó termékek: