Aprilia: a shownak mennie kell... a MotoGP-ben

marcello, 2011. december 17., szombat
Max Biaggi csapatának nincs vezetője, szerelői elpárologtak. Folegnani nem vállalja a főmérnöki szerepet.

Giovanni Sandi főszerelővel együtt az Aprilia SBK csapatának emberei szinte kivétel nélkül elhagyják az Alitalia csapatot, így egyelőre krízisszag terjeng a Biaggival 2010-ben világbajnoki címet nyert formáció felől. Enrico Folegnani, aki a portimaói tesztelésen vezette a gárdát, közleményben tudatta a külvilággal, hogy nem vállalja el Gigi Dall'Igna felkérését, ami egyébként benne is volt a pakliban, elég csak a pár napja vele közölt interjút visszaolvasni, amelyben egyebek mellett azt mondta: "még nem döntöttem el semmit, ez a felkérés pedig felforgatná a saját és a családom életét."

"Amikor fontos, de váratlan lehetőségek adódnak az életben, mint ez is, több tényezőt meg kell vizsgálnia az embernek, és mindennek passzolnia kell. Most nekem nem passzol minden, és emiatt vissza kell mondanom azt a felkérést, hogy Max Biaggi felkészítését végezzem 2012-ben. A kihívás, hogy nekiálljak egy Superbike-szezonnak egy olyan csapattal, amit a nulláról kell talpra állítani a kevés rendelkezésre álló idő alatt totális elkötelezettséget igényel, ha nagy eredményekben gondolkodik az ember. Ez pedig azt jelentené, hogy időt és energiát kellene elvonnom nemcsak a családomtól, de a vállalkozásomtól is (EFConsulting), amit viszont ebben a válságos időszakban folyamatosan szemmel kell tartani, amellett, hogy vannak korábban bevállalt, futó projektjeink, amiket be kell fejezni. Folytatom tehát ezt az utat, szemmel tartok és segítek az elindulásban fiatal tehetségeket. Mindennek fényében köszönöm minden szurkolónak, aki kifejezte szolidaritását és szeretetét az utóbbi napokban, de mindenekelőtt köszönöm Max Biagginak és az Apriliának, amiért felajánlották ezt a szép lehetőséget, és kívánok nekik sok sikert 2012-ben."

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
motortalan - 2012.máj.22 19:18
A hosszított lengővilla az USA-ban olyan népbetegség, mint nálunk a 10 ezres kínai top case a 2-3 milliós motorokon? Nem valami esztétikus...
theczar - 2012.máj.22 14:15
Rettentően szép darab. Igazán ízléses,letisztult,bitang. Must have kategória :)
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS