Sofouglu ismét a Supersportban, Kawával
Kenan Sofouglu, Törökország történetének legsikeresebb motorosa és nem mellesleg már kétszeres Supersport-világbajnok visszatér a hatszázas szériába, miután elfogadta a Team Lorenzini by Leoni ajánlatát. Az olasz gárda stratégiai partnerkapcsolatot ápol az akashi gyárral, tehát műszakilag a maximumot kapják meg, és ugyan a mezőny erős, de Sofougluval nagy esélyesei a 2012-es vb-címnek.
Nem véletlen a pilótaválasztás, a csúcsra szándékoznak érni a következő szezonban Lorenziniék és valóban, a 2007-ben és 2010-ben már bajnok törökkel nem fognak törököt. A versenyző oldaláról is érthető a döntés, miután a Moto2-es idényt a 17. helyen zárta, egyetlen dobogós helyet szerzett, Assenben. Andrew Pitt évtizedes, 2001-ben elért sikere után tehát ismét nagy terveket szőhet a Kawasaki.
"Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, amit a Kawasakitól kaptam, a karrierem szempontjából egy borzasztóan fontos és különös pillanatban érkezett. Jó volt a Moto2-ben, hasznos tapasztalatokat szereztem, de nekem fontos, hogy ott küzdjek az elején és esélyes legyek a címre, ez pedig Lorenziniékkel sikerülhet. Biztos vagyok benne, hogy minden támogatást megkapunk az anyagyártól." Vanni Lorenzini csapatfőnök is roppant elégedettnek tűnik, a Supersport egyik legerősebb pilótájának tartja a törököt.

















