Laverty Aprilián, Melandri BMW-n Portugáliában
Néhány csapat az idényzáró után Portimaóban maradt tesztelési célzattal: vannak, akik céltudatosan fejlesztik a 2012-es motorokat, vannak mások, akik most teszik meg az első lépéseket új sporteszközeikkel.

Az utóbbi csoportba tartozik Eugene Laverty, a szélnek eresztett Yamaha-formáció egyik fele, aki állítólag az első menet után az Aprilia kis méreteit tette szóvá. Ugyancsak a pályán volt Marco Melandri a BMW S1000RR-rel, nyilatkozott is, eképpen: "Teljesen új motor számomra a BMW, teljesen új érzés menni vele. Ez az első olyan Superbike a kezeim közt, ami nem Yamaha... bizonyos alkotóelemei nagyon hatékonynak tűnnek, ami pozitív, de nyilván rengeteget kell dolgoznunk az elkövetkező időszakban."

Carlos Checa kap maga mellé egy ifjú titánt, a Superstock 1000 idei világbajnokát, Davide Giuglianót. A spanyol címvédő, szemben a korábbi pletykákkal, marad az Altheánál, és megkísérli a címvédést 2012-ben. A boxot azonban egy másik világbajnokkal - még ha "csak" a stockos olasszal is - kell majd megosztania.

Michel Fabrizio, mint már korábban kiderült, a BMW második együttesénél, a BMW Motorrad Italia csapatnál lel új otthonra, miután az ausztrálok nagyöregje, Troy Corser idéntől befejezi aktív versenyzői pályafutását. Fabrizio mellett marad a formációban Ayrton Badovini, így a csapat nem csak nevében, de összetételében is 100%-ig olasz lesz.
















