SBK Portimao: a bajnok még éhes

marcello, 2011. október 16., vasárnap, 17:00
Nem volt egyszerű, de megvan a győzelem az első versenyen Checa papának. Melandri nyeri meg aztán a Yamahának az "utolsó" SBK-futamot... Németh Balázs 10. a WSS-ben.

Checa motorja a bemelegítés során felmondja a szolgálatot, az altheás szerelők pedig véghezviszik a csodát, az első verseny kezdésére pont kicserélik az erőforrást.

Rea kapja el a legjobban a rajtot, de Guintoli gyorsabb, az élre áll a francia. A kétéves Aprilia-szerződássel megkínált Laverty majdnem a kiesés sorsára jut, amikor a Checával történt kontakt után az első visszafordítónál a bukótérbe kényszerül, aztán a boxban már nem csak majdnem esik ki, műszaki gond miatt nem tud visszaállni. A sárga Effenbert Ducati magabiztosan elől, Biaggi küzdi feljebb és feljebb magát, Melandri, Checa és Rea pedig egy ad hoc csoportosulássá állnak össze. A hetedik kör végén a Ducati hátulját elveszítő Checa kis híján Föld körüli pályára áll, végül megússza, nagy jelenet. Innen azonban róla szól a verseny, a tizenkettedik körre megelőzi Melandrit és Rea-t is.

Guintoli kezd elfogyni, látványosan sokat veszít, kérdés, hogy mikor kell átadnia a vezetést. Macio a 17. körben kiegyenesíti a pályát, Lascorz megelőzi, Biaggi pedig lőtávolba kerül. Olyannyira, hogy az elkészült gumikkal nem is tud visszatámadni a honfitársnak. Carlos két körrel a vége előtt áll az élre, nem volt egyszerű győzelem.

SBK, első verseny

1 Checa C. (ESP) Ducati 1098R 38'13.293 (158,587 kph)
2 Guintoli S. (FRA) Ducati 1098R 2.860
3 Rea J. (GBR) Honda CBR1000RR 8.481
4 Biaggi M. (ITA) Aprilia RSV4 Factory 11.963
5 Lascorz J. (ESP) Kawasaki ZX-10R 13.333
6 Melandri M. (ITA) Yamaha YZF R1 18.960
7 Berger M. (FRA) Ducati 1098R 20.489
8 Sykes T. (GBR) Kawasaki ZX-10R 25.320
9 Haslam L. (GBR) BMW S1000 RR 26.695
10 Smrz J. (CZE) Ducati 1098R 26.801
11 Fabrizio M. (ITA) Suzuki GSX-R1000 27.115
12 Camier L. (GBR) Aprilia RSV4 Factory 28.563
13 Badovini A. (ITA) BMW S1000 RR 31.765
14 Corser T. (AUS) BMW S1000 RR 31.822
15 Haga N. (JPN) Aprilia RSV4 Factory 31.866
16 Giugliano D. (ITA) Ducati 1098R 47.694
17 Aitchison M. (AUS) Kawasaki ZX-10R 47.737
18 Muggeridge K. (AUS) Honda CBR1000RR 1'06.213
19 Laverty E. (IRL) Yamaha YZF R1
20 Barragan S. (ESP) Kawasaki ZX-10R
21 Waters J. (AUS) Suzuki GSX-R1000 

A második verseny amiatt is különleges volt, mert egy gyári és a jelek szerint minden más formában is távozó motor - a Yamaha R1 - utolsó erőmérőjére készülhettünk. Egy olyan gép és egy olyan csapat fordít hátat az SBK-nak, amely többre volt hivatott - maga a verseny példázta ezt a legjobban.

A gumiválasztás átértékelése után minden máshogyan ment Melandrinak, ő és Rea diktálták a tempót eleinte, Checa tisztes távolságban, de ugrásra készen haladt. Guintoli ebben a felvonásban már nem volt annyira harapós, viszont ezúttal is szépecskén ment az adok-kapok a közepiben, Biaggi, Lascorz, Badovini és Camier csépelték egymást oda-vissza alapon sokáig.

Afféle üldözőverseny alakult ki aztán féltávra, mintha a srácok pont eleget nyüstölték volna egymást egész évben, és egy kis békességre vágynának a fináléban - a Superbike-ra egyáltalán nem jellemző módon volt olyan periódus, hogy körökön át nem láthattunk előzést.

A sors fintora, ha úgy tetszik, hogy a Yamahák behúzták ezt a legutolsó futamot. A döntések már megszülettek, ez az eredmény nem változtat semmin - mégis van jelentősége egy magabiztos egy-kettőnek a Melandri-Laverty duótól. Rea végjátékbeli hibája után megmenti a megmenthetőt, harmadik a Hondával az idei világbajnok Carlos előtt - aki hosszabbít jelenlegi csapatával, az Althea Ducatival.

Második verseny

1. Marco Melandri (Yamaha World Superbike Team) Yamaha YZF R1 38′11.326
2. Eugene Laverty (Yamaha World Superbike Team) Yamaha YZF R1 38′12.401
3. Jonathan Rea (Castrol Honda) Honda CBR1000RR 38′12.689
4. Carlos Checa (Althea Racing) Ducati 1098R 38′13.974
5. Sylvain Guintoli (Team Effenbert-Liberty Racing) Ducati 1098R 38′14.681
6. Leon Camier (Aprilia Alitalia Racing Team) Aprilia RSV4 Factory 38′16.035
7. Max Biaggi (Aprilia Alitalia Racing Team) Aprilia RSV4 Factory 38′17.840
8. Joan Lascorz (Kawasaki Racing Team) Kawasaki ZX-10R 38′25.767
9. Ayrton Badovini (BMW Motorrad Italia SBK Team) BMW S1000 RR 38′30.454
10. Maxime Berger (Supersonic Racing Team) Ducati 1098R 38′36.853
11. Noriyuki Haga (PATA Racing Team Aprilia) Aprilia RSV4 Factory 38′37.726
12. Davide Giugliano (Althea Racing) Ducati 1098R 38′37.972
13. Jakub Smrz (Team Effenbert-Liberty Racing) Ducati 1098R 38′38.289
14. Michel Fabrizio (Team Suzuki Alstare) Suzuki GSX-R1000 38′41.535
15. Leon Haslam (BMW Motorrad Motorsport) BMW S1000 RR 38′42.277
16. Troy Corser (BMW Motorrad Motorsport) BMW S1000 RR 38′42.383
17. Karl Muggeridge (Castrol Honda) Honda CBR1000RR 39′09.267
18. Joshua Waters (Yoshimura Suzuki Racing Team) Suzuki GSX-R1000 39′09.903
19. Javier Fores (BMW Motorrad Italia SBK Team) BMW S1000 RR 39′15.337
20. Mark Aitchison (Team Pedercini) Kawasaki ZX-10R 39′15.723

A Supersport versenyét a már bajnok Chaz Davies nyeri, dobogón a pole pozicióból indult Davis Salom és James Ellison - Luca Scassának le kell mondania a pódiumról, négy másodperccel az élmezőny után ért célba az olasz. Ezzel a végeredménnyel Salom az összettben megelőzi Fabien Foret-t. Németh Balázs a fantasztikus 10. helyet szerzi meg Portugáliában, nagyszerű év volt az idei! A csapat beszámolója alant.

Ambivalens érzésekkel fejezte be a 2011-es szezont a Team Hungary Toth. Összességében nagyon pozitív évet zártak, hiszen Németh Balázs a 15, míg Tóth Imre a 19. helyen végzett a Világranglistán. Viszont a záró futam körül kialakult bonyodalmak és a nem várt technikai hiba végül egy kissé keserédessé tették a ’szájízt’. Már a warm up-on sejteni lehetett, hogy az időjárással nem lesz gond a dél-portugáliai Algarve versenypályán. Sőt, Németh Balázs eredményéből azt is sejteni lehetett, hogy valami nagy dolog van készülőben a Team Hungary Toth istállója táján.

A szombati időmérőn 17. helyre kvalifikáló motoros ugyanis könnyedén melegítette be Honda CBR 600RR típusú versenygépét a 13. helyre. A szezon korábbi futamain az állandó problémát a kvalifikáció okozta Balázsnak, aki jellemzően a mezőny hátsó fertályáról volt kénytelen elrajtolni. Ez a rossz széria az előző Magny Cours-i futamon megtörni látszott, hiszen a pontszerzéstől mindössze egyetlen helyre sikerült kvalifikálni a magát a motorosnak. A francia futamon azonban nem tudta kihasználni ennek előnyeit. A rajtnál jelentősen visszacsúszott és a 21. helyről kezdte meg hajráját, ami egészen az 5 VB pontot jelentő 11. helyig repítette. Nem kevesebb sikernek könyvelték el tehát a magyar csapatnál a mostani 17. rajtkockát.

Balu azt mondta, hogy kétszer nem hibázhat a rajtnál és ennek fényében bizony be is robbant a pontszerző helyre, amikor a piros lámpa elaludt. Az első körben már a 13-ként haladt át a célegyenesen. A második körben megelőzte Praia-t aki valamit nagyon elszúrhatott a rajtnál, hiszen jelentősen visszacsúszott. A kilencedik körre utolérte az előtte haladó Foret-IanuzzoQuarmby-Tamburini négyest, akik mögé kemény támadóként állt be ötödiknek. Komoly csata folyt közöttük, sorrendjük körről-körre változott, miközben a kamera is rájuk szegeződött. A kvintettre aztán megérkezett Praia is, aki szintúgy beszállt a küzdelembe. Balázs hajmeresztő előzéseit több ízben mutatta a TV közvetítés, melyekkel – rövid időre ugyan – de még a 8. helyre is feljött. A célegyenesben szemmel látható volt, hogy a többiekkel ellentétben a magyar istálló versenyzője alatt nem rakétaként funkcionál a motorja.

Technikás pálya lévén azonban Balu tudta tartani a többiekkel az iramot, sőt komolyan bele is tudott szólni a küzdelembe. Bár a verseny felétől sorrendjük folyamatosan változott, az igazi izgalmak hat körrel a leintés előtt kezdődtek, amikor is Balu épp Foret-val küzdött. Végül Foret győzedelmeskedett, aki aztán simán előzte meg Ianuzzot. Közben a küzdelembe beszállt Praia is, aki Balut is és Ianuzzot is maga mögé parancsolta. A sorrend szinte kanyarról-kanyarra változott, majd egy előzést követően Balu külső ívre szorult, minek következtében visszaesett a boly végére, a 12. helyre. A következő körben aztán visszaelőzte Ianuzzot, viszont a korábbi manőver miatt kissé leszakadt a Foret-Leonov-Praia trióról. Ekkor a 11. helyen állt, de Foret hibázott, így visszacsúszott Balázs mögé.

Balu a korábban említett erőhátrány miatt a célegyenes ráfordító utáni kigyorsításnál nem tudta megfogni Leonovot, aki mögött tényleg egy hajszállal, egész pontosan 2 századmásodperccel lemaradva a 10. helyen ért célba. Ezzel újabb 6 VB pontot gyűjtött, ám hiába előzte meg a versenyben Ianuzzot, összetettben nem sikerült leküzdenie 3 pontos hátrányát. Természetesen így sincs oka csüggedni, sőt!

„A csapat teljesítménye felülmúl minden előzetes elvárást. Szakmai berkekben mindenki elismerően nyilatkozik eredményeinkről. Nekem személy szerint a silverstonei futam sikerült a legjobban. A 21. rajtkockából indulva hetedikként értem célba. A negyedik körtől szinte minden körben gyorsabb voltam, mint a dobogós helyezettek valamelyike. A győztes Davies legjobb köridejétől 0,66 mp-el, a második helyezett Salométól mindössze 0,32 mp-el maradtam el. A verseny után sok elismerő vállveregetést kaptam. Ha nem büntetett volna a technika ördöge, Imolában megismételhettem volna ezt az eredményt. Nagyon sajnálom, hogy ismert okok miatt nem lehettem ott Brnóban, mert ezt a pályát ismerem legjobban, és nagyon hiányoznak nekem és a csapatnak is összetettben azok a pontok, melyeket itt megszerezhettem volna. Büszke vagyok az Assenben, Nürburgringen és ma itt Portimaóban elért 10. helyezésemre is! Úgy gondolom, hogy az idei évünk mindenkit meggyőzött, hogy csapatunk kiváló eredményekre képes. A 2011-es év nagyon jó alap a továbblépéshez. Egy ütőképes team kovácsolódott össze, melyben mindenki jól végzi saját feladatát. Nagyon jó a hangulat a boxban, kiváló kapcsolat alakult ki a csapattagok között. Ha a 2012-es szezon előtt megfelelő mennyiségű teszt lehetőséget kapunk, illetve hozzájutunk az alapvető verseny felszerelésekhez, stabilan az első tízben lehetünk. Kis szerencsével dobogós helyezések is összejöhetnek. Én titokban erről álmodom!" – mondta Balázs a futamot követően.

Tóth Iminek nem alakult ilyen jól a napja. Mint az a futamhétvége első napján megírtakból ismeretes, komoly gonddal vágott neki a csapat az utolsó futamnak. A frissen tuningolt blokkok ugyanis nem érkeztek meg időben az istállóhoz, így Imi pénteken egy teljesen standard blokkal rótta a köröket. Pénteken mire megérkezett a hőn áhított technika, már vége volt az első időmérőnek is, ahol a 25. provizórikus helyet szerezte meg a pilóta. Nyilván már ez is rányomta bélyegét az elvárásokkal teli hétvégére, ahol Imi abszolút célja a pontszerzés volt, hogy összetett helyezését 18-ra javíthassa, ám ez elúszni látszott. A sors iróniája, hogy végül az a blokk fosztotta meg a lehetőségtől, amire annyira várt. „A reggeli warm up-on érezhető volt, hogy valamivel gyengébb a technika, de én magamra fogtam az egészet, mert eléggé kizökkentett ez a szállítási hercehurca. Igaz, a csapatvezetés feladata megoldani az ilyen gondokat, de érthető okból nem tudok teljesen elhatárolódni ezektől. A futam előtt, mikor melegítettük a Hondám, hallottunk ugyan némi furcsa zajt, de akkor már nem lett volna idő komolyabb beavatkozásra, így azzal gurultam ki a rajtrácsra. Nem is kellett sokat várni, hogy beüssön a krach, még a felvezető körben hallottam egy csattanást és meg is állt alattam a motor. Még a futam alatt szétszedtük és kiderült, hogy a hengerfejszelep ment tönkre, ami ráadásul elég szép roncsolást végzett az egész blokkban. Iszonyú mérges vagyok az egész hétvége alakulása miatt. Egyetlen pont választott el az összetett 18. helytől, amit mindenáron meg akartam szerezni! Összegezve az évet, szerintem nagyon jók voltunk! Büszke vagyok Apura, hogy az anyagi nehézségek mellett ilyen jó csapatot hozott össze. A saját teljesítményemmel is elégedett vagyok, bár azt tudom, hogy több jó lehetőséget szalasztottam el a szezon alatt, amelyekkel még több pontot gyűjthettünk volna! Balázsnak gratulálok az elért helyezéséhez és remélem, hogy sikerül így együtt, ízig-vérig magyar csapatban folytatnunk jövőre is! Nagyon jól összeszoktunk, a hangulat felhőtlen a boxban és nem utolsó sorban, kiváló szakemberekkel dolgozunk! Ha jövőre meg lesz a megfelelő anyagi háttér, akkor meg lesz a megfelelő technika is és akkor ott a helyünk az első 10-ben!” – vélekedett Imi az eddigiekről.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen Balázs fantasztikus fináléval zárta az idei évet, míg Imi idei teljesítményéhez méltatlan volt ez a befejezés. Kár arról beszélnünk, hogy mi lett volna ha, de az emberben mégiscsak felmerül és bosszantja. Ha a Fedex időben szállít, már tegnap megállt volna a motor. Ezzel szemben viszont nagyon büszke vagyok Balázs teljesítményére, hiszen a szezon végére már fixen a középmezőny elején járt, értékes pontokat hozva ezzel magának és a csapatnak. A mai teljesítménye kimagaslóan jó volt és nagyon büszke voltam a csapatra, amikor percekig minket mutattak! Összegezve az idei évet úgy gondolom, hogy kimagasló teljesítményt nyújtottunk a sokkal komolyabb büdzséből táplálkozó csapatok között. Egyetlen magyar istállóként szinte a legbiztosabb teljesítményt nyújtottuk, négy alkalommal kettős pontszerzésünk volt, és a legmagasabb volt a befejezett versenyeink száma. Hál’ Istennek keveset buktunk és technikai gondunk sem volt olyan sok. És nem utolsó sorban versenyzőink a 15. és 19. helyeket szerezték meg a Világranglistán. Jövőre szeretném ugyan ebben a felállásban, ismét a Supersportban folytatni, de konkrétumokról majd csak később beszélhetek. Egy biztos, ha sikerül folytatnunk, akkor további izgalmakkal teli versenyt ígérhetünk a csapat és a motorsport rajongóinak és nem titkolt célunk elérni a dobogóig! Reméljük, összejön!” – nyilatkozta id. Tóth Imre csapatfőnök a futamot követően. A jövő év alakulásáról hamarosan beszámolunk.

Supersport, Portugál Nagydíj: végeredmény (a pontszerzők)

1. Chaz Davies (Yamaha ParkinGO Team) Yamaha YZF R6 35′31.062
2. David Salom (Kawasaki Motocard.com) Kawasaki ZX-6R 35′32.315
3. James Ellison (Bogdanka PTR Honda) Honda CBR600RR 35′32.477
4. Luca Scassa (Yamaha ParkinGO Team) Yamaha YZF R6 35′36.584
5. Florian Marino (Hannspree Ten Kate Honda) Honda CBR600RR 35′52.720
6. Roberto Tamburini (Bike Service R.T.) Yamaha YZF R6 35′55.552
7. Massimo Roccoli (Lorenzini by Leoni) Kawasaki ZX-6R 35′56.568
8. Miguel Praia (Parkalgar Honda) Honda CBR600RR 36′03.333
9. Vladimir Leonov (Yakhnich Motorsport) Yamaha YZF R6 36′03.722
10. Balázs Németh (Team Hungary Toth) Honda CBR600RR 36′03.742
11. Vittorio Iannuzzo (Lorenzini by Leoni) Kawasaki ZX-6R 36′05.794
12. Fabien Foret (Hannspree Ten Kate Honda) Honda CBR600RR 36′06.171
13. Alexander Lundh (Cresto Guide Racing Team) Honda CBR600RR 36′22.714
14. Gino Rea (Step Racing Team) Honda CBR600RR 36′25.064
15. Pawel Szkopek (Bogdanka PTR Honda) Honda CBR600RR 36′25.462

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

vipera, 2011. okt 18., kedd 15:54
Melandri megy a gyári BMW-hez, Fabrizio pedig a privát BMW Italia csapathoz Badovini mellé. Ki tudja, Balu hik lett volna Brnoban, ha nem pont azon a pályán nem engedik elrajtolni Tóthék...
tarzaan, 2011. okt 17., hétfő 10:45
Camier anno BSB bajnok volt, ráadásul 09-ben ugye beugrott két fordulóra az Apriliához, és ott jól ment. Szvsz sem Laverty sem Biaggi nem akartak egy csapatban menni.Ami Balázst illeti, azért Tóth Imre a 250-ben is összehozott egy elég jó csapatot, és szerintem itt is megvan rá az esélye, hogy jövőre előrelépnek, és akkor bizony ott lehetnek a dobogó közelében. Nem hiszem, hogy Imi jobb gépet kapna, mint ő.
vendeg, 2011. okt 16., vasárnap 23:44
Azt nem látom, hogy az Aprilliánál mit látnak Camier-ben, Lavertynek inkább oda kellett volna mennie és Camier a Pata csapatba...
vendeg, 2011. okt 16., vasárnap 23:43
Szép volt Balu teljesítménye, remélem, hogy egy komoly csapat felfigyel rá mert bár szép dolog a tisztán magyar csapat de ő is csak egyszer él és nem vesztegetheti el a lehetőségeit. Egy olyan csapatban kellene versenyeznie ahol nem apuci pici fia kapja a jobb technikát az évek óta tartó teljesítménydeficit ellenére és nem csesznek ki vele úgy mint idén Brno-ban.
tarzaan, 2011. okt 16., vasárnap 20:08
Más. Carlos hivatalosan is maradt az Althea csapattal. Laverty leszerződött az Apriliához, gyári versenyző lesz, de valószínűleg a PATA csapatnál. A BE-1 ParkinGo csapat pedig Ducatival fog indulni a szuperbikeban, Davies lesz a versenyzőjük. Ez mind hivatalos infó. Összeszámoltam, hogy az eddigi infók alapján hány induló lesz jövőre, és már most 20-on felül lennének - ebből majdnem 9-10 Ducati, és ideális esetben a 30-as létszám sem elképzelhetetlen.
tarzaan, 2011. okt 16., vasárnap 20:05
Na, Max csak megvédte a harmadik helyét a tabellán. Jól van. A Yamaha reméle modaadja a gépeket egy profi privát alakulatnak. Maga a szezon sok jó versenyt hozott, de a bajnokság kicsit uncsi volt a ducati és Carlos fölénye miatt. Max is elszúrt pár dolgot, de Carlos amúgy se lehetett volna verni, Melandri meg a sérülés nélkül meglett volna.
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
motortalan - 2012.máj.22 19:18
A hosszított lengővilla az USA-ban olyan népbetegség, mint nálunk a 10 ezres kínai top case a 2-3 milliós motorokon? Nem valami esztétikus...
theczar - 2012.máj.22 14:15
Rettentően szép darab. Igazán ízléses,letisztult,bitang. Must have kategória :)
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS