SBK Nürnburgring: Rea és Haga nyerik a versenyeket
A Superbike első nürnburgringi futamán a Honda versenyzője már az első körben az élre áll és előnyét meg is tartja a leintésig. Elég monoton verseny ez, pedig izgalmakkal kezdődött: Biaggi a pole-ból rajtolva kilő, aztán rögtön az első kigyorsításnál megelőzi Checa és Rea, s kisvártatva érkezik Haga is, és Biaggi már csak negyedik. Rea átveszi a vezetést, miközben két motor száll ki a mezőnyből: Haslam Suzukija és Corser BMW-je amortizálódik le pillanatok leforgása alatt. A srácoknak semmi bajuk. A baleset dinamikája elsőre nem teljesen egyértelmű: talán Haslam dőlt el és ragadta magával az ausztrált. Versenybaleset, piros zászló és minden kezdődik előlről.
A második rajt is Biagginak jön ki a legjobban, de a további forgatókönyv is hasonló: eszeveszett könyöklés után Rea vezet máris, majd Checa, Haga, Sykes, Crutchlow, Haslam, Toseland, Biaggi és Fabrizio. Guintoli és Corser összeérnek és együtt esnek ki - majd állnak vissza. Toseland viszont de facto abbahagyja a versenyt a második körben.
A harmadik fordulóban Haga előzi Checát és megpróbálja valahogyan befogni a Rea gyereket, aki viszont ezt nem szeretné. Fabrizio Sykest támadja, aki némi meglepetésre szilárdan tartja az ötödik helyet... amíg be nem sokall egy féktávon - esik, összeszedi a motort és 17.-ként folytatja. A hatodik körben Rea szűk két mp-s előnnyel vezet Haga előtt, akit a fékevesztett Checa kerget. Talán emiatt vét hibát a japán, aki sétagaloppá teszi Rea futamát, sőt így már Checa második helye is biztosnak tűnik, hiszen az Althea Ducati spanyolja bő fórt menedzsel Crutchlowékkal szemben. Innentől sok történést már nem tartogat a viadal, az egyetlen csata, ami említést érdemel, Haslam, Xaus és Byrne között dúl a hetedik pozícióért.
Rea számára ez volt az idénybeli negyedik győzelem. Checa büszke lehet erre a második helyre, egyedüliként védi a ducatisok becsületét az első versenyben. Crutchlow magabiztosan megy, ez most egy dobogóra elég volt. Biaggi figyelmesen, következésképpen kevésbé látványosan versenyez, igyekszik nem hibázni - tudjuk, őt mi érdekli most.
Hír a paddockból: Marco Melandrit úgy tűnik, leigazolta a Yamaha első számú csapata. Ezzel a találgatások még nem szűnnek meg, bizonyos tekintetben most kezdődnek csak meg igazán. Hivatalos bejelentés még nincsen, sokatmondó azonban, hogy a Gresini csapat már közleményben búcsúztatta el Maciót.
Második verseny - újabb Biaggi-villámrajt és újabb dupla-előzés az egyes kanyarban, ezúttal Checa és Haga részéről. Majd jön Rea is, és a vébé-listavezető Aprilia a negyedik helyre szorul. Veszettül megy a két Ducati, Haga a harmadik körben az élre áll. Nem sokkal később Rea csúnyán benéz egy kanyarbejáratot, épphogy szerencsésen vissza tud kapcsolódni a körözésbe. Mintha mi sem történt volna, már ott is van Checa nyakán. A rákövetkező körben Crutchlow előzi Biaggit, akit Haslam is szorongat.
A kilencedik körben el kell búcsúznunk Checától - a bukótérben ér véget számára a verseny. Haga ezzel egy riválist, de egy hátvédet is elveszít. Rea biztos távolságban van, persze nem leszakadva, mögöttük meg Haslam védi a harmadik helyet Crutchlowéktől. Biaggi okosan megy az ötödik helyen, Guintoli tartja nyomás alatt, majd Sykes a Kawával, és Toselandék ötös bolya. Fabrizio tizenharmadik és borzasztóan szenved a tapadással. Kálváriája öt körrel a vége előtt teljesedik be, a boxban.
A fináléra Hagának négy mp-s előnyt kell beosztania, és ezt a feladatot rutinosan meg is oldja. Egykerekezve halad át a célvonalon, egykori, nem is olyan régvolt sikereinek emlékét idézve fel. Rea követi, aztán Haslam, Crutchlow, Biaggi és Guintoli. Vigyáznak egymásra, keveset reszkíroznak - ez most nem a szokásos Superbike volt. Egy kicsit kár.
Nürburgring, eredmények |
|
1 J. Rea GBR Honda CBR1000RR 2 C. Checa ESP Ducati 1098R 1.126 3 C. Crutchlow GBR Yamaha YZF R1 10.006 4 M. Biaggi ITA Aprilia RSV4 Factory 10.716 5 T. Sykes GBR Kawasaki ZX 10R 17.391 6 L. Haslam GBR Suzuki GSX-R1000 19.301 7 R. Xaus ESP BMW S1000 RR 19.613 8 S. Guintoli FRA Suzuki GSX-R1000 19.880 9 S. Byrne GBR Ducati 1098R 21.176 10 L. Scassa ITA Ducati 1098R 29.752 11 L. Lanzi ITA Ducati 1098R 30.156 12 I. Lowry GBR Kawasaki ZX 10R 53.622 13 R. Hayden USA Kawasaki ZX 10R 58.820 14 M. Baiocco ITA Kawasaki ZX 10R 1'25.906 Második verseny, végeredmény 1 N. Haga JPN Ducati 1098R 2 J. Rea GBR Honda CBR1000RR 3.061 3 L. Haslam GBR Suzuki GSX-R1000 8.060 4 C. Crutchlow GBR Yamaha YZF R1 8.457 5 M. Biaggi ITA Aprilia RSV4 Factory 9.392 6 S. Guintoli FRA Suzuki GSX-R1000 9.556 7 T. Sykes GBR Kawasaki ZX 10R 16.819 8 J. Toseland GBR Yamaha YZF R1 20.564 9 R. Xaus ESP BMW S1000 RR 21.040 10 S. Byrne GBR Ducati 1098R 21.168 11 J. Smrz CZE Aprilia RSV4 Factory 21.734 12 T. Corser AUS BMW S1000 RR 22.746 13 L. Lanzi ITA Ducati 1098R 24.526 14 L. Scassa ITA Ducati 1098R 28.218 15 M. Neukirchner GER Honda CBR1000RR 38.406 16 R. Hayden USA Kawasaki ZX 10R 1'08.039 17 M. Baiocco ITA Kawasaki ZX 10R 1'21.294 18 F. Lai ITA Honda CBR1000RR 1'21.362 19 M. Fabrizio ITA Ducati 1098R 1'38.427 Supersport, végeredmény 1 E. Laverty IRL Honda CBR600RR 2 K. Sofuoglu TUR Honda CBR600RR 5.072 3 B. Parkes AUS Kawasaki ZX-6R 15.890 4 F. Foret FRA Kawasaki ZX-6R 16.911 5 C. Davies GBR Triumph Daytona 675 28.380 6 D. Salom ESP Triumph Daytona 675 28.495 7 M. Roccoli ITA Honda CBR600RR 28.578 8 M. Pirro ITA Honda CBR600RR 28.787 9 R. Tamburini ITA Yamaha YZF R6 1'02.199 10 D. Dell'omo ITA Honda CBR600RR 1'19.432 11 R. Harms DEN Honda CBR600RR 1'24.011 12 C. Iddon GBR Honda CBR600RR 1'30.504 13 M. Praia POR Honda CBR600RR 1'51.319 14 I. Toth HUN Honda CBR600RR 1 kör h. 15 K. Fujiwara JPN Kawasaki ZX-6R 9 kör h. |
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48













