Lascorz a szerencse fia

bigiboy, 2010. augusztus 02., hétfő
A silverstone-i horror két főszereplője a körülményekhez képest jól van. Craig Jones két évvel ezelőtt nem élt túl egy hasonló balesetet. Videóval.

Nem minden nap látni akkora balesetet a motorsport világ élvonalában, mint amilyen a supersport világbajnokság silverstone-i fordulóján történt. Joan Lascorz és Roberto Tamburini szerencsétlen esése láttán egyből bevillanhatott Craig Jones 2008-as tragédiája. A két fiú szerencsére kisebb-nagyobb zúzódásokkal megúszta.

Azonnal leintették a silverstone-i futamot, fél órát csúszott a verseny. Lascorzt és Tamburinit a pályán lévő mobil klinikára szállították, majd állapotuk fixálása után a helyi kórházba. Itt derült ki, hogy a spanyol három baloldali bordája eltörött, kificamította a lapockáját és csigolyasérüléseket is felfedeztek nála, de ezt egy korábbi balesetnek tulajdonították az orvosok. Tamburini nagyon erősen bevágta a fejét, egy pillanatra el is veszítette eszméletét, de még a pályán visszanyerte azt. Kiugrott a válla és Lascorzhoz hasonlóan lapockáját törte.

Ahogy a beágyazott videón is látszik, a balesetben mindkét fiú vétlen volt. Lascorz szenzációsan rajtolt, ő fordult elsőnek az első kanyarban, mikor a pole pozícióból induló és később a versenyt megnyerő Eugene Laverty hirtelen irányt váltott, hátsó kereke elkapta a spanyol első abroncsát, innen pedig már a dominó-elv érvényesült. Lascorz a mögötte full gázón nyomuló mezőny elé esett, a pálya közepére, Tamburininak így esélye sem volt elkerülni az ütközést.

Két éve láthattunk egy hasonlóan nagy bukást élő egyenesben. Craig Jones Brand Hatch-ban csúszott el a célrafordító kanyarban, Andrew Pitt szintén tehetetlenül átgázolt márkatársa fején, aki akkor belehalt sérüléseibe. Lascorz hálát adhat a sorsnak, hogy Tamburini a bordáit találta telibe.

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

tutiss, 2010. aug 03., kedd 07:41
Szerencsések a srácok, tényleg horror bukás volt.
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség