SBK, Brno: Megy Biagginak a szimpla is
A superbike-világbajnokság mezőnyének teljesítményére nincs jobb szó a hullámzónál. Egyvalaki állandó, mégpedig Max Biaggi. Az eddig négy duplát besöprő talján apó Brnóban ugyan csak egyet nyert, mégis drasztikusan tudta növelni vele összetettbéli előnyét. 37 pontos fórral érkezett “haza”, 68-cal távozott. Négy forduló van vissza és a kérdés továbbra is áll: Sikerülhet Biagginak a világbajnoki korona?
Tény, Biaggit nem mostanában láttuk ilyen önfeledten motorozni. Mintha minden külső erő az ő végső sikerét akarná. Nyoma sincs annak a sok hisztinek, ami hírhedté tette a MotoGP-ben. Némi iróniával élve, akár az SBK Valentino Rossijának is aposztrofálhatnánk, fölénye ugyanis már-már doktori magasságokba emeli.
Bennünk felvetődik a kérdés: Vajon egy esetleges világbajnoki címtől megrészegülve újra nekivágna-e a királykategóriának, a negyedik ikszen túl, az oroszlános márkával karöltve? Ez pedig elvezet egy újabb anomáliához. Sikeresnek lenni az SBK-ban, vagy hazárdírozni a MotoGP-ben? Ez azonban egy másik cikkre tartozik.
Egy virtuális kör Brnóban
Szóval Biaggi és Brno. Létezik egyik a másik nélkül? A rómainak szinte második otthona a cseh aszfaltcsík, mindegyik kanyarjához és sóderágyáhóz köti őt valamilyen emlék. Kilencszer nyert itt korábban különböző kategóriákban, a Kalóz-fanok talán valamennyire emlékeznek. Mégis, a superpole-on Crutchlow villogott az R1-essel, hét tizedet adott a Helység Kalapácsának.
Az edzések legnagyobb áldozata egyébként Corser volt. Az ausztrál csúnyán földhöz vágta magát a pénteki időmérőn, nem is vállalta a vasárnapi versenyeket. Nagy érvágás ő a lendületben lévő bajoroknak, akik a lassan elkezdődő átigazolási időszak sztárjai lehetnek. Hírbe hozták már őket James Toselanddel és Jakub Smrz-cel is. Xaus menni fog, ezt már mindenki nyílt titokként kezeli a paddockban. A spanyol létére kamikáze motoros Csehországban újra rászolgált a szóbeszédekre, de erről majd később.
Max Biaggi
Előbb muszáj ejteni pár szót a FIM legújabb rendelkezéséről: Salt Lake City után újabb 3 kiló mínuszt kaptak a kéthengeres motorok (név szerint a Ducati), így hengerűrtartalom fölényük ellenére a négyhengeresekkel megegyező súlyt, vagyis 163 162 kg-t nyomnak a mérlegen. A következtetéseket mindenki vonja le maga, a FIM és Flaminniék azonban elgondolkodhatnának, hogy a japánok vagy a Ducati ér-e nekik többet. Az ilyen sportpolitika egyszer már a csőd szélére sodorta őket, a történelem pedig nagyon könnyen megismételheti önmagát!
Ez volt a brnói hétvége legizgalmasabb történése, a pályán ugyanis nagyon simán elrendezték egymást a fiúk. Az első futamban a látványosan feljavuló Johnny Rea hagyta állva a mezőnyt, ebben a felvonásban Biaggi és Crutchlow ezüstéremért vívott harca érdemel említést, valamint Leon Haslam gyengélkedése. Másodjára Biaggi oktatott, úgy, ahogy az elmúlt versenyeken, tizedik brnói győzelmét aratván, ami egyébként a harmadik superbike-os volt.
“A versenyekre koncentrálok, nem a világbajnoki címre, szerintem ez a nyerő taktika. Elégedett voltam már az első futamban elért ezüstéremmel is, annak ellenére, hogy többet vártam magamtól ezen a pályán. A második futamra változtattunk a hátsó rugózáson és az áttételezésen, ami bejött.” - monda Biaggi a futam után.
Johnny Rea
Fortuna is bejött a Kalóznak, hiszen legfőbb riválisa, Leon Haslam egész hétvégén szenvedett. Ugyan a sok könyörgésnek hála végre kaptak új motorkomponenseket Japánból, ám az új Pirellik sehogy nem akartak összeállni az új hátsó rugózással. Haslam 14.-nek kvalifikálta magát, innen pedig a 8. és a 10. pozíció szinte már csodaszámba ment.
“Próbálok valami pozitívumot keresni a mostani versenyben, de nem találok semmit. Már az is csoda, hogy célba értem a második futamon. Ennyien talán még soha nem előztek meg egy futamon. Egyszerűen nem volt tapadásom, nagyon nehéz volt így vezetni a motort. A szenvedés jellemezte Brnót. Egy biztos, ezeket az abroncsokat mégegyszer nem fogjuk használni.” - kesergett Haslam.
Ruben Xaus
A derék brit zakója azonban a kanyarban sem volt Xaus buktájához - morálisan is. Miután Corser leselejtezte az S1000RR-t meg saját magát is a superpole-on, a spanyolon volt a világ, de leginkább az őt fúró Tardozzi úr szeme. Az első futamban még összejött egy 5. hely, azonban ahogy lenni szokott, a másodikban a kavicságy fogta meg a spanyolt. Egy biztosnak tűnő bronzérmet hajított el ezzel, Tardozzi mester meg majdnem kitépte saját hajkoronáját a pipától. Lehet találgatni, vajon kap jövőre szerződést Xaus?
A supersport kategória küzdelme Kenan Sofuoglu győzelmét hozta. Riválisa, Eugene Laverty technikai hiba miatt nullázott, így újra a török dirigálja a tabellát. Említést érdemel Joan Lascorz motorozása, aki a verseny nagy részében az élen állt, de nem bírt a lendületes törökkel. Chaz Davies is szépen ment, bronzérmes pozícióba repítette a Triumph Daytonát. Tóth Imre egy kör hátrányban a 20. helyen finiselt. Négy futam van vissza az idei kiírásból, a legközelebbi augusztus elsején lesz, Silverstone-ban.
WSBK, Brno - Eredmények |
|
Első futam 1. Jonathan Rea GBR Ten Kate Honda CBR1000RR 20 Laps Második futam 1. Max Biaggi ITA Aprilia Alitalia Racing RSV-4 20 Laps A világbajnokság állása 1 - M. Biaggi - 352
|
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
















