Kiyalami: még ne temessük a Ducatit!
Szép, magabiztos és nem utolsósorban fontos győzelmet arat Michel Fabrizio a Ducatival a Dél-Afrikai Nagydíj első versenyén, amit a márkatárs Carlos Checa ezüstje tesz még értékesebbé az olaszoknak. Harmadik a vébé-sisakos Haslam, Biaggi leszorul a dobogóról. Betliznek a pole-os Yamahák.
Fabrizio villámként rajtol, az élre áll, Toseland, Checa, Haslam, Camier és Biaggi a további sorrend, és egyetlen kör elteltével már 1"2-es előnyt tud kimotorozni a 84-es. Checa előzi Toselandet, és rút hibája ellenére is maga mögött tudja tartani. Fabrizio félelmetes első kört megy, álló helyzetből 1'42, míg a többiek rendre 1'44 környékén állítják meg a stoppert. A második fordulóra is marad a lendület, 1'38"387 a vége, pályakerord! Saját csúcsából faragott Michel, aki majd másfél másodperccel megy immár Checa előtt - aki szintén hoz üldözőin.
A hatodik körre megvan Fabriziónak az áhított másfél másodperces fór Checával, 2"1 Toselanddel szemben, akit Haslam szorongat. A két apriliás is igen közel egymáshoz. 1'39 alatt mennek az első hetesfogat tagjai, de a vezető kvartett bizony 1'38 alja körül teljesít. Átlagban Checa a leggyorsabb a pályán, aminek köszönhetően csökken is valamelyest lemaradása, a kilencedik körben már csak 1" körüli, és tovább apad. Biaggi ekkor ugorja át Camiert és ver rá rövid idő alatt fél szekundumot. Ráadásul elkezd közelíteni a Kalóz Haslamékra, féltávnál abszolút lőtávon belül vannak a britek Biagginak.
JT és Haslam nem kímélik egymást, de jön Biaggi és rájuk akaszkodik. Az elől motorozó suzukis hamar felméri, hogy itt csak egy esély van a menekülésre: előre. Rákapcsol, míg az olaszt alaposan megfogja Toseland. A tizennegyedik körben Fabrizio egymaga vezet és okosan gazdálkodik 1"3 körülire visszatornázott előnyével. Checa mögött Haslam, majd egy 2"3-as szünet után jönnek Biaggiék. Toseland egy ideig tartja magát, de aztán kénytelen behódolni Maxnak. Érkezik Camier Apriliája is, és szintén megtalálja a rést James pajzsán - a zongorista ekkor már a Crutchlow-val szemben való védekezésre kell, hogy összpontosítson.
Érdemes megemlékezni Hagáról, aki progresszívan esik vissza szinte az egész versenytávon. A tizennyolcadik körben a 14. helyen közlekedik, még az Aprilia új embere, Morais és Luca Scassa is előtte vannak. Fabrizio és közte körönként jó egy másodperc a különbség. Rea viszont begyorsul a végére, és mivel az élen haladó tempóját hozza, beéri az ötödik helyért versengők kis csoportját, három körrel a leintés előtt megelőzi Crutchlow-ot, majd megcsinálja azt a csodát, hogy külső íven megy el az egymással hadakozó Toselandnek és Camiernek, megszerezve az ötödik pozíciót.
Megkezdődik az utolsó kör és Fabrizio zavartalanul motorozik a kockás zászló felé, Checa a második az Althea Ducatival. Haslam ritmusváltásának köszönhetően harmadik, 2"8 mp-es előnyt összehozva Biaggi előtt. Rea befutóban tartja meg az ötödik helyet Camierrel szemben, majd pedig, 16"-ra az elejétől érkezik Toseland, Crutchlow és Smrz. Scassa némi meglepetésre 11., Corser előtt, akinek halványabb teljesítménye arról árulkodik, hogy a BMW-nek még van mit fejlődnie ezen a ringen. Sykes kívül a pontszerző zónán a Kawasakival, Haga meg pláne. Mi lehet vele? Visszatér-e valaha mondjuk a tavalyi formájához?
SBK Kiyalami, első verseny, végeredmény |
|
2 7 Checa C. (ESP) Ducati 1098R 1.098 3 91 Haslam L. (GBR) Suzuki GSX-R1000 5.049 4 3 Biaggi M. (ITA) Aprilia RSV4 Factory 6.974 5 65 Rea J. (GBR) Honda CBR1000RR 13.710 6 2 Camier L. (GBR) Aprilia RSV4 Factory 13.848 7 52 Toseland J. (GBR) Yamaha YZF R1 16.064 8 35 Crutchlow C. (GBR) Yamaha YZF R1 16.231 9 96 Smrz J. (CZE) Ducati 1098R 16.580 10 50 Guintoli S. (FRA) Suzuki GSX-R1000 23.100 11 99 Scassa L. (ITA) Ducati 1098R 24.561 12 11 Corser T. (AUS) BMW S1000 RR 25.504 13 32 Morais S. (RSA) Aprilia RSV4 Factory 27.073 14 111 Xaus R. (ESP) BMW S1000 RR 27.273 15 67 Byrne S. (GBR) Ducati 1098R 30.692 16 66 Sykes T. (GBR) Kawasaki ZX 10R 34.008 17 41 Haga N. (JPN) Ducati 1098R 35.948 18 77 Vermeulen C. (AUS) Kawasaki ZX 10R 44.030 19 76 Neukirchner M. (GER) Honda CBR1000RR 48.382 |
Supersport
Három kört engedélyezett Kenan Sofouglunak a rajtot követően a hatszázasok Dél-Afrikai Nagydíján a győztes ír Eugene Laverty. A negyedikben előzött, tisztán, belső íven, és ott nagyjából el is dőlt minden. Az írnek ez volt szezonbéli negyedik győzelme.
A töröknek ugyan volt még egy kísérlete, hogy visszakapaszkodjon a márkatársra, de mivel Laverty is képes volt nagyjából ugyanazt a tempót motorozni amikor kellett, a várva várt párbaj elmaradt. Az üldözőket viszont sikerült elég rendesen leszakítani.
Tóthék nem utaztak el Dél-Afrikába, erejüket inkább a Honda felkészítésére fordítják. A WSS kyalami nagydíja nem hozott különösebb izgalmakat, a bajnokság állása viszont annál szorosabb: jelenleg Sofouglu 117 ponttal vezet, Laverty 116-tal második, Lascorz 112-őn áll.
Supersport, Kyalami, végeredmény |
|
2 54 Sofuoglu K. (TUR) Honda CBR600RR 4.184 3 7 Davies C. (GBR) Triumph Daytona 675 9.609 4 51 Pirro M. (ITA) Honda CBR600RR 12.912 5 26 Lascorz J. (ESP) Kawasaki ZX-6R 23.383 6 14 Lagrive M. (FRA) Triumph Daytona 675 25.252 7 25 Salom D. (ESP) Triumph Daytona 675 25.315 8 127 Harms R. (DEN) Honda CBR600RR 27.087 9 4 Rea G. (GBR) Honda CBR600RR 32.358 10 117 Praia M. (POR) Honda CBR600RR 32.476 11 38 Isaacs L. (RSA) Honda CBR600RR 35.347 12 37 Fujiwara K. (JPN) Kawasaki ZX-6R 36.882 13 5 Lundh A. (SWE) Honda CBR600RR 48.961 14 8 Chesaux B. (SUI) Honda CBR600RR 1'06.978 15 19 Boscoscuro A. (ITA) Honda CBR600RR 1'29.261 |
Biaggi lő ki a második verseny rajtjánál, de már az első kanyarban ott van mellette Haslam - és ő fordul el elsőként. Kialakul a vonat, melyben Rea úgyszintén megelőzi Biaggit. A második kör végén Rea használja ki Haslam megingását, átveszi a vezetést. Egy hatos csoport jön létre az élen és egy négyfős üldözőboly: Rea, Haslam, Biaggi, Fabrizio, Checa, Crutchlow, Camier, Corser, Toseland és Smrz a sorrend. Az első és a hatodik között 1 mp a distancia.
A hetedik körben Biaggi előzi Haslamot és jön föl a második helyre, szorosan Rea mögé. Crutchlow valami hasonlót művel Checa kárára, átvéve az ötödik helyet. Megmutatja magát Troy Corser is, aki leggyorsabbként közlekedik a pályán a verseny e szakában. Szépen zárkózik a BMW-s ausztrál.
A kilencedik körben három tizeden belül szeli át a célvonalat Rea, Biaggi és Haslam, a Crutchlow fiú pedig megelőzi a gumigondokkal küzdő Fabriziót. Az első verseny győztese 1"7-es lemaradással ötödik, és Checa támadgatja, hogy aztán újabb három kör elteltével be is vigye a győztes attakot. Eközben Crutchlow őrületes tempójának köszönhetően felzárkózik a vezetőkre, kvartetté duzzasztva a triót. Elesik az Aprilia dél-afrikai szabadkártyása, Morais, a lelkes kyalami közönség nagy bánatára. A 14. körben Haslam elkapja Biaggi frakkját és a harmadik helyre utasítja az olaszt.
Rea stabilnak tűnik, Haslam támadja, előzi, de azonmód visszakapja a kölcsönt. Míg a britek évődnek egymással, Checa talpal egy nagyot és ő is felhozza magát a vezető bolyra. Biaggi elmegy Haslam mellett, de ő is visszakapja: fokozódnak az izgalmak. Öttel a vége előtt Rea két tizeddel vezet Haslam, néggyel Biaggi, nyolccal Crutchlow előtt. Bármi lehet még. Egy kicsit mindenki rápihen a végjátékra, miközben Fabrizio csatát veszít előbb Toselanddel, aztán Corserrel szemben - és Smrz is megérkezik rá. Eltelik egy kör, és Haslam megnyitja a hajrát: megelőzi Rea-t, Biaggi megpróbálja kihasználni a pillanatot, de minden ajtót csukva talál.
Az utolsó kilométereken Haslam mindent egy lapra feltéve tépi a GSX-R szarvát, az a kis előny, amit össze tudott szedni, elegendőnek bizonyul a futam megnyeréséhez. Rea vissza tudja verni Massimiliano támadásáait, övék a dobogó két alsóbb foka. A Suzuki ásza így tizenöt ponttal vezet Biaggi előtt az összetettben - egy hete még csak három volt, de ez nem jelenti azt, hogy pánikolnia kéne a Kalóznak. A Ducatiban Fabrizio és Checa tartja a lelket, bár Haga már gyors tudott lenni a második futamon, csak az eredményesség maradt el. Michel sajnálhatja az elgumizott második felvonást (a két "B-s" Pirelli másoknál működött, nála nem - "sajnos elég gyakori idén, hogy valami másodknál működik nálam meg nem" - mondta rezignáltan a leintés után az olasz). A yamahások ennél sokkal többre számítottak a szombati Superpole után, a BMW sem ment úgy, mint Assenben vagy Monzában, amin persze nem kell sokat csodálkozni. Gyászos a hangulat ugyanakkor a Kawa-boxban, pedig Vermeulenéknek sem sikerültek rosszul az edzések.
Superbike, Kyalami, második verseny: végeredmény |
|
2. Rea J. (GBR) Honda CBR1000RR 0.522, 3. Biaggi M. (ITA) Aprilia RSV4 Factory 0.601, 4. Crutchlow C. (GBR) Yamaha YZF R1 0.991, 5. Checa C. (ESP) Ducati 1098R 1.479, 6. Toseland J. (GBR) Yamaha YZF R1 13.324, 7. Corser T. (AUS) BMW S1000 RR 13.740, 8. Fabrizio M. (ITA) Ducati 1098R 14.250, 9. Smrz J. (CZE) Ducati 1098R 15.190, 10. Haga N. (JPN) Ducati 1098R 16.790, 11. Xaus R. (ESP) BMW S1000 RR 21.101, 12. Scassa L. (ITA) Ducati 1098R 22.670, 13. Byrne S. (GBR) Ducati 1098R 24.506, 14. Sykes T. (GBR) Kawasaki ZX 10R 31.301, 15. Guintoli S. (FRA) Suzuki GSX-R1000 31.836, 16. Vermeulen C. (AUS) Kawasaki ZX 10R 33.710, 17. Neukirchner M. (GER) Honda CBR1000RR 35.203, 18. Parkes B. (AUS) Honda CBR1000RR 55.929, 19. Hayden R. (USA) Kawasaki ZX 10R 56.074, 20. Baiocco M. (ITA) Kawasaki ZX 10R 1'08.481. |
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48













