SBK: Biaggi bevette Monzát

marcello, 2010. május 09., vasárnap
Biaggi nyeri a monzai első futamot Toseland és Crutchlow előtt. A WSS-ben Laverty győz, Imi egy kör hátrányban 16. Majd jön megint Max, megvan a dupla az Apriliának, a BMW-nek pedig az első dobogó. A versenyek videóival frissítve!

Biagginak a pénteki villanás, a szombati Superpole után vasárnap is kijön a lépés Monzában: az első versenyt ha borzasztó nehezen is, de nyeri. "Ha még egy kör lett volna, akkor nincs meg" - az apriliás veterán Kalóz számára jó hír, hogy nem volt még egy kör, Toseland és Crutchlow folyamatos támadásainak a kockás zászló vetett véget.

A stratégia egyszerű volt: meglépni az elején, és amennyire lehet, menedzselni a kimotorozott előnyt. A forgatókönyvbe tökéletesen illik a rajt: Max eljön elsőként, mögötte Haslam, Corser és Fabrizio, az első kör végén egy tizednyi az előny a meglehetősen szívós Haslammal szemben, az üldözők azonban tisztes távolban vannak már ekkor.

Másodszor érkeznek a hosszú egyenes után a Parabolicába, Haslam megpróbál kibújni, de a végsebességben verhetetlen Aprilia nem sok teret enged: 328 km/óra ekkor, és ez csak a kezdet. Mint később kiderül, még szinte tartalékon mennek a srácok az elején, nagyjából egy másodpercre szakítják le a Toseland, Crutchlow, Fabrizio összetételű bolyt, akik mind-mind megelőzik Corsert. Haslam a kör végén megint támad, sikeresen, a sikánnál sikerül elmennie az olasz mellett és két körön át vezetnia az Olasz Nagydíjat. Biaggi természetesen a célegyenesben előzi vissza.

Eközben progresszívan gyorsulnak a yamahák, a hatodik körben már utol is érik Haslam Suzukiját, ráadásul húzzák magukkal Fabriziót és Rea-t. Mintha a fantasztikus, felejthetetlen asseni második verseny látszódna megismétlődni: a hetedik körre Biaggit már Toseland követi a második helyen. Corser is vissza tud gyorsulni, folyamatosan hoz Fabrizión, 2"5-re pedig jön Camier a másik Apriliával, aztán Xaus és Sykes. A kilencedik körben Rea kiszáll, látványosat bukik: azonnal felpattan és keresni kezdi a motort, amit persze nem talál, mert az már a gumifalon túl helyezkedik el. Néhány pillanattal később Crutchlow egyenesíti ki a pályát, de pozícióvesztés nélkül visszajön. A japán Sakai félelmetesen nagyot repül a Yoshimurával, a motor ripityára törik az Ascariban, a pilóta pár másodpercig mozdulatlan marad - az első jelentések szerint nincs komoly baja.

Haslam és Toseland egymásra találnak, előbbi visszaveszi a helyét, de aztán megint elbukja még abban a körben, ráadásul Crutchlow is elmegy mellette. Remek kis verseny - a csetepaté persze Biaggit segíti, hiszen addig is szökhet. Négy körrel a vége előtt Crutchlow befűzi Toselandet az Ascariban, ezzel Max újabb értékes tizedekkel gazdagodik. Xaus előzi Corsert a hetedik helyért. A következő körben Biaggi előnye viszont megfeleződik: JT komoly veszélyt jelent, de Crutchlow és Haslam is játékban vannak még.

Megkezdődik az utolsó forduló, Biaggin hatalmas a nyomás: Toseland és Crutchlow szinte felmásznak a hátára, de a Kalóz egyszerűen nem követ el hibát, az RSV4 pedig úgy jön ki a kanyarokból, hogy az ellenfelek lába alól elfogy a talaj. Az olasz páros - az Aprilia és Biaggi - könnyedén veszi a Lesmo-, majd a Roggia-kanyart, elegánsan cikkcakkozik át az Ascarin, a Parabolica előtt visszaveri Toseland Yamahájának utolsó elkeseredett attakját - jön a célegyenes és jön a győzelem a yamahások előtt. Ez nem volt semmi! Haslam előnye az összetettben 8 pontnyira olvadt Biaggival szemben...

SBK Monza, első verseny, végeredmény

1 M. Biaggi ITA Aprilia RSV4 Factory
2 J. Toseland GBR Yamaha YZF R1 0.247
3 C. Crutchlow GBR Yamaha YZF R1 0.297
4 L. Haslam GBR Suzuki GSX-R1000 0.958
5 L. Camier GBR Aprilia RSV4 Factory 4.493
6 R. Xaus ESP BMW S1000 RR 7.343
7 M. Fabrizio ITA Ducati 1098R 7.369
8 T. Corser AUS BMW S1000 RR 9.344
9 T. Sykes GBR Kawasaki ZX 10R 15.338
10 S. Guintoli FRA Suzuki GSX-R1000 16.761
11 N. Haga JPN Ducati 1098R 16.921
12 M. Neukirchner GER Honda CBR1000RR 22.231
13 S. Byrne GBR Ducati 1098R 22.602
14 C. Checa ESP Ducati 1098R 22.742
15 J. Smrz CZE Ducati 1098R 26.266
16 L. Scassa ITA Ducati 1098R 26.415
17 L. Lanzi ITA Ducati 1098R 26.968
18 C. Vermeulen AUS Kawasaki ZX 10R 36.964
19 R. Hayden USA Kawasaki ZX 10R 51.646
20 B. Parkes AUS Honda CBR1000RR 1 kör hátrány

Különösebb fordulatok nélkül ért véget a 600-asok viadala: a Honda Parkalgar színeiben Eugene Laverty kérdést sem hagyott afelől, ki nyeri a Supersportot Monzában. Sofouglu második Lascorz előtt, Tóth Imi egy kör hátrányban 16. (utolsó) helyen a célban.

Ez eléggé egyértelmű volt: Laverty azonnal az élre áll, három kör elteltével már nyolc tized az előnye Lascorz Kawasakija előtt, aki törököt fogott Sofougluval. A negyedik helyen Foret, jelentősnek mondható lemaradással, a hazai szurkolók azonban Pirro jó szerepléséért szorítanak, aki hetedik a rajt után. A dobogóra komoly esélyesnek tartott Salom csak 13. a Triumph nyergében.

Teljesen világos, hogy Laverty megfoghatatlan - nem történik technikai malőr vagy nem csinál valami hülyeséget, simán nyeri a versenyt, hiszen jó fél másodpercet ró a többiekre körönként. Sofouglu gyorsul, előzi Lascorz kollégát és hamar szert tesz némi előnyre. A negyedik helyen tartja magát Foret, mögötte Fujiwara, Davies, Rea és Pirro főszereplésével kezd kialakulni egy boly. Laverty 1'48 alá viszi köridejét, ezzel bő két mp előnyre tesz szert Sofougluval szemben. A verseny ezen a ponton unalomba csap át: az egyetlen történést a végjátékban a hetedik helyért folyó csata jelenti. A végére Laverty előnye néhány tizedesre olvad, de győzelme egy pillanatig sem forog veszélyben. Az olaszok örülhetnek, Pirrójuk negyediknek jön fel, igaz, lemaradása óriási - 21"2. Tóth Imi körhátrányban tizenhatodik, a következőket mondta: "16. lettem, de ez csak a kiesőknek köszönhető. A motorom továbbra is nagyon gyenge, legalább 25-30 lóerő hiányzik belőle. A dél-afrikai futam előtt már nem tudtunk volna javítani a helyzeten, de a vulkáni hamu miatt még nem biztos, hogy megtartják a Kyalami versenyt, ami nem is lenne gond, mert akkor lenne időnk felkészíteni a motorokat."

WSS Monza, végeredmény
1 E. Laverty IRL Honda CBR600RR
2 K. Sofuoglu TUR Honda CBR600RR 2.817
3 J. Lascorz ESP Kawasaki ZX-6R 3.043
4 M. Pirro ITA Honda CBR600RR 21.238
5 K. Fujiwara JPN Kawasaki ZX-6R 22.003
6 M. Lagrive FRA Triumph Daytona 675 22.056
7 C. Davies GBR Triumph Daytona 675 30.724
8 D. Salom ESP Triumph Daytona 675 30.730
9 G. Rea GBR Honda CBR600RR 30.857
10 M. Praia POR Honda CBR600RR 32.265
11 M. Roccoli ITA Honda CBR600RR 32.272
12 G. Vizziello ITA Honda CBR600RR 32.976
13 A. Lundh SWE Honda CBR600RR 55.474
14 A. Boscoscuro ITA Honda CBR600RR 55.641
15 B. Chesaux SUI Honda CBR600RR 1'19.469
16 I. Toth HUN Honda CBR600RR egy kör hátrány

Második verseny a Superbike-ban - második monzai győzelem Massimilianónak. Alighanem nem lelhettek volna jobb terepet a Biaggi-replika RSV4 bemutatójának (mert ahogy azt sejteni lehetett, hazai környezetben lerántották a leplet a "népnek" szánt SBK motorról. Fényes dupla Biagginak, fényes diadal annak a 115 ezer nézőnek (hivatalos adat: ennyien fordultak meg a monzai tribünökön a három nap alatt összesen), akinek legnagyobb része örül az olasz trikolor győzelmének.

Ahogy az első futamban, a leggyorsabb kör szerzője most sem ért el a célvonalig: rögtön az elején Toseland, Xaus (ezúttal ártatlanként) és Rea esnek el, az angol jár leginkább pórul, agyrázkódást szenved, a mobil klinikán fejezi be a versenyhétvégét. Kisvártatva Fabrizio és Rea hagyják el a pályát, értékes helyeket veszítve. Biaggi okosan versenyez, uralja a pályát - mögötte a Crutchlow, Haslam, Corser trió dúl egészen addig, amíg az amúgy legveszélyesebbnek tűnő Cal srác R1-ese fel nem adja, szétmegy a blokk és elkerülhetetlen a belőle távozó folyadékokon való elcsúszás.

Haslam négy és fél, Corser öt és fél másodperc hátránnyal ér célba, negyedik Camier Apriliája, az ötödik helyért Sykes Kawával veri meg Haga gyári Ducatiját. Még mindig tart a Xerox mélyrepülése, de a privátok sem hozták az eddig mutatott formát Monzában (noha a harmadik pályaszektorban Checa volt a leggyorsabb). Éppen Haga ugyan mutatta a javulás apró jeleit, de inkább csak pénteki önmagához képest. Megvan viszont az egykori ducatis szakvezető Tardozzi első dobogója BMW-s színekben: Corsert dörgő taps fogadta a sajtószobában. Mint ott kiderült, a versenyképesség abból fakadt, hogy az első felvonáshoz képest radikálisan változtattak az S1000RR beállításain. Erre nem volt könnyű rávenni Troy-t, de a szerelők meggyőzték - szerencséjére.

Biaggi elmondta, ennél szebb, jobb nem történhetett volna vele, mint a győzelem Monzában. A bajnokság így kettejük, ő és Haslam párbaja jelenleg, persze még rengeteg pontot osztanak. Például egy hét múlva Kyalamiban, ahol az elaphang adott lesz...

SBK Monza, második verseny, végeredmény

1 M. Biaggi ITA Aprilia RSV4 Factory
2 L. Haslam GBR Suzuki GSX-R1000 4.547
3 T. Corser AUS BMW S1000 RR 5.469
4 L. Camier GBR Aprilia RSV4 Factory 10.267
5 T. Sykes GBR Kawasaki ZX 10R 15.561
6 N. Haga JPN Ducati 1098R 15.816
7 S. Guintoli FRA Suzuki GSX-R1000 15.861
8 J. Smrz CZE Ducati 1098R 20.977
9 S. Byrne GBR Ducati 1098R 21.920
10 L. Scassa ITA Ducati 1098R 21.974
11 C. Checa ESP Ducati 1098R 27.152
12 M. Neukirchner GER Honda CBR1000RR 29.315
13 C. Vermeulen AUS Kawasaki ZX 10R 30.858
14 R. Hayden USA Kawasaki ZX 10R 47.160
15 B. Parkes AUS Honda CBR1000RR 48.824

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

viking, 2010. máj 11., kedd 11:01
És ahogyan a cikkben is szerepel, a harmadik szektorban Checa volt a leggyorsabb...
ddt500, 2010. máj 11., kedd 10:30
Arról nem beszélve, hogy az SBK-ban ennél jóval nagyobb különbséggel is pontszerzők lettek egyesek. Checa motorja jó ha 312-őt ment Biaggi 330-hoz képest.
gixxer750, 2010. máj 11., kedd 09:44
Imi motorja tenyleg lassabb ~10 km/h - val mint a WSS eleje, ez talan nem 30 lo, de ketsegtelen a lemaradas. Ami viszont elgondolkodtato az az hogy a STK600-hoz kepest nem lassabb a vegtempo, ugyanakkor a versenyen ott sem fert volna bele az elso 13-14-be...
vipera, 2010. máj 10., hétfő 16:11
Camierre csak annyit mondok: ha Toseland helyett őt hozza a Yamaha, lehet hogy egy győzelme már tuti lenne. Nem kellene szoknia sem a motort, sem a gumit, max a pályákat. Kiváló motoros, senki ne szidja azért, mert nem úgy hajtja az Apriliát mint Biaggi. Sőt: már többet elért az Apriliával, mint Corser a BMW-vel.
folkmusic, 2010. máj 10., hétfő 15:53
Azért Camier számára még adjatok már egy kis időt. Fiatal srác még, ez az első szezonja az SBK-ban, míg Biaggi már tavaly is ezzel a motorral ment. Tény, hogy még el-el esik, de Stoner nem ezt csinálta a Hondaval, aztán a rákövetkező évben világbajnok lett a Dukival. Camier tavaly úgymond lealázta az egész BSB mezőnyt, ami nem a véletlen műve volt. És ott van még az tény, hogy az Aprilia köztudottan egy nagyon kompakt (kicsi) motor, míg Camier talán a legmagasabb versenyző, tehát eleve nem működhet alatta pont úgy a motor, mint Biaggi kezei között. Nem Biaggi érdemeit vitatom, mert rohadt jó versenyző, csak azt mondom, hogy Camier-ben még több rejlik, mint amit eddig láthattunk és a gyári Aprilia alakulat sem véletlenül szerződtette le. Ha Biaggi ilyen erős marad továbbra is, akkor övé a VB, de Haslam nagyon gyors és nagyon egyenletes teljesítményt nyújt. Izgis lesz, az már biztos :)
rsvforum, 2010. máj 10., hétfő 14:47
No comment! :) Csak az öröm számít,és a dicsőség :) Biaggi ismét szerelemmel motorozik :) Az Aprilia meg csodásan muzsikál! Tessék venni BIaggi replikát! 50k euro,és tiéd amivel wsbk-t lehet nyerni :)
vipera, 2010. máj 10., hétfő 12:12
exducatis: valóban nem lefutott, de ha reálisan megnézzük az eddigi állást, a vébécím Biaggi és Haslam között fog eldőlni (remélhetőleg az előbbi javára) Crutchlow kétségkívül gyors, a superpole-on nagyon megy. Tuti fog még idén versenyeket nyerni. Nem bánnám, ha háziversenyben elkenné Toseland száját. Jövőre már tényleg esélyes lesz a bajnoki címre. A konkrét rekord amúgy 330,2 km/h Biaggitól!
ddt500, 2010. máj 10., hétfő 09:52
Én csak annyit mondanék, hogy: Biaggi az ÁSZ!!!! :DDDD A többihez meg annyit, hogy a Toseland teljesítménye jobban meglepett mint a Krucslóé.
fdav1223, 2010. máj 10., hétfő 00:56
nem tudom ki hol nézte a futamokat, de én SAJNOS az eurosport-on...a két kommentátor (a másodikon már csak 1) egyszerűen nem a futamot nézte, mindenről lemaradt (a legnagyobb gáz az volt, mikor az 1. versenyen corsert xausnak nézték kb 15 körön keresztül), és nem mellékesen a magát a motorsport szakértőistenének valló úriember mindemellett olyan szinten elfogult, hogy az számomra már gusztustalan...utálom nézni a futamokat miattuk, egyszerűen élvezhetetlenné teszik őket!!!...egyébként a versenyek jók voltak, sok a jó versenyző, sok a jó motor, max pedig maximálisan megérdemelte a győzelmeket!...illa berek, nádak, erek ;-)
exducatis, 2010. máj 10., hétfő 00:06
Na igen a 13-ik rajtkockára sincs magyarázat ezen a pályán. A kawasakis ember veri 4 tizeddel? Spies tavaly talán az első 5 vagy 6 futamon elhozta a pole-t és az az R1 nem volt olyan jó gép mint a mostani RSV4. Chrutchlow is hihetetlenül gyorsan megszokta a superbike masinát. Jövőre sanszos, hogy VB lesz de idén sem teljesen esélytelen még.
viking, 2010. máj 09., vasárnap 21:15
Ki kellett kerülnie a fél mezőnyt.
exducatis, 2010. máj 09., vasárnap 20:24
Ebben igazad van de a teljesen értelmetlen eséseire nincs magyarázat. Amikor gyors akkor elesik amikor meg lassú..akkor is. Valenciában Assenben is minden ok nélkül esett el. Most, hogy gyorsabb kört futott Monzában az érdekes de akkor hogyan kapott 5-10sec-et a két futamban? Még a másodikban érhető mert belekeveredett a rajtbalesetbe de az első az nem. És ezen a pályán már 7-8 tized hátrány is nagyon nagy 5sec meg egy másik világ. Nem megbízható a srác. És amekkorákat esik.... :(
viking, 2010. máj 09., vasárnap 19:18
Ja, a linket lefelejtettem: http://sbk.perugiatiming.com/pdf_frame.asp?p_Round=ITA1&p_Anno=2010&p_Manifestazione=05&p_Gara=01&p_Sessione=002&p_Stampa=RID
viking, 2010. máj 09., vasárnap 19:17
Exducatis. Nézd meg a köridőket! Az első futamban jobb kört ment Camier mint Biaggi, a másodikban egyetlen tizeddel volt lassabb. A 13. helyről rajtolva bejött egyszer ötödiknek, aztán negyediknek. Biaggi negyedik éve megy ezeken a pályákon, Camier először látta a pályát. Az RSV4-et deklaráltan Biaggira fejlesztette az Aprilia és már második éve megy vele. Camier vagy 15 centivel magasabb nála. Biztosan ideális neki az a motor, amit egy 15 centivel kisebb palira csináltak. Na, ilyen előzményekkel érte el a fenti eredményeket.
vipera, 2010. máj 09., vasárnap 19:01
Biagginak szurkolok, de elismerem, hogy a Yamahák nagyon megizzasztották. Ha Cal nem borul el, nem lett volna olyan könnyű győzelme. Gondoltam hogy Monza hosszú egyeneseiben jól jön a bivalyerős Aprilia blokk. Óriásit motorozott Max, és mivel a Ducatik szenvednek, valóban jó esélye van az idei VB címre. Corsernek és Sykesnak gratula. Ötödik a Kawasakival, Nitro Norit is legyőzve. FORZA MAX!
exducatis, 2010. máj 09., vasárnap 18:47
Rengeteg gyors ember van a mezőnyben aki képes a győzelemre de eddig a legmegbízhatóbbak állnak az élen. A Yamahák tempója is nagyon jó de vagy eldobálják őket a versenyzők vagy műszaki hibájuk van. Rea bukása nem volt meglepetés ő még nem elég stabil sokat hibázik, viszont Biaggi váratlanul megbízhatóan megy. Úgy tűnik vénségire lenyugodott. :)Camier viszont nekem csalódás. Amilyen óriásit alakított a BSB-ben itt annyira megbízhatatlan vagy lassú. Assen után ezen a pályán azzal a motorral a győzelemért kellett volna harcolnia de lövése sem volt.
marcello, 2010. máj 09., vasárnap 18:40
biaggimax! a nickedből ítélve rajongó lehetsz :p, így a szokottnál nyilván érzékenyebben reagálsz le dolgokat. én egy kérdőjelet sem látok sőt a mai Biaggi-show önmagáért beszél! azt talán még te is elismered, hogy az elsőben meg kellett izzadnia (ÁH, egy deka nyomást nem rakott rá a két yamahás), a másodikban nagyban segítette a többiek balesete. az eredmény a lényeg, a végelszámolásnál csak a pontok fognak számítani. jól emlékszem, hogy Tardozzi mester jelölte meg az évad esélyesének Biaggit?? bevallom, akkor mosolyogtam rajta, de most... bitang jó ez az aprilia, bitang jó az öreg bútordarab!!! :D
theczar, 2010. máj 09., vasárnap 17:50
Max gyors volt. A többiek gyorsabbak voltak néha,de nem annyival, hogy megelőzzék és ellépjenek tőle..... Nagyon szépen ment a kalóz,hiba nélkül most. Megérdemelte. Kimotorozta a maxot a bődületesen erős Apriliából. Azért lehetett látni, hogy a Suzuki és a Yamahák is kegyetlenül megy. Szép hétvége volt. Izgalmas az idény. Annyira azért én nem látom úgy,hogy a cikk írója lenézné vagy degradálná Biaggi teljesítményét,pedig én is leginkább neki szorítok. Na meg persze az izgalmas versenyeknek :]
biaggimax, 2010. máj 09., vasárnap 17:31
Most nem azért, de ezt ki mondta?: "Ha még egy kör lett volna, akkor nincs meg". Ezt vagytok olyan szántóvetők, és ti gondoljátok, így vagy el tájékozódtatok? Mert én nem emlékszem, hogy Biaggi ilyet mondott, nyilatkozott volna! A cikk amit írtatok nagyon az mellett áll hogy lenézitek Maxot! Meg honnan veszitek ezt a sok trutyit ,,a stratégia egyszerü volt… Biaggin hatalmas volt a nyomás..” Tán menedzserek vagytok vagy mi, hogy ennyire tudjátok, hogy mi volt a szándéka, meg hogy akkor mit érzett!? Nem adott le ilyen nyilatkozatot. Én szerintem szívét lelkét kitette a győzelemért, és nagyon erősen védte magát. Egyszer hibázott, de akkor se lett belőle gond. Nagyon jók voltak a mögötte lévő srácok és tiszteletem, hogy ennyire hajtottak, de nem tudtak mit kezdeni Maxal és ez a lényeg ezt kéne leírni nem, pedig a habokba beszélni meg megkérdőjelezni a dolgokat, összevissza irkálni. Ha én értettem valamit félre akkor a legnagyobb bocsánatot kérem!!!
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség