Két teszt és két széria Ágónak

moczart, 2010. április 13., kedd, 15:07
A Wilbers-Witec-BMW csapat egy valenciai és egy lausitzringi teszttel készült fel az IDM szezonra, de magyar motorosuknak, Rosivall Ágostonnak a német bajnokin felül az Endurance világbajnokságon is helyt kell állnia az idén... ahogy Bittinek is.

Az IDM Superbike bajnokságban a BMW és a Wilbers által támogatott német csapat csupán két tesztet abszolvált a szezon első versenye előtt: egyszer valenciában, nemrég pedig a Lausitzringen kaptak lehetőséget a pilóták – a 26 éves német reménység Phillip Hafeneger, a lengyel bajnok Ireneusz Sikora, és Rosivall Ágoston kis hazánk tapasztalt Endurance vb menője és Ducati kupa bajnoka – hogy megismerkedjenek az új S1000RR-rel, a Pirelli gumikkal, és úgy egyáltalán az egész felszereléssel, kipörgésgátlóstul, Wilbers futóművestül.

Kétszer két nap nem sok, Ágostonnak és csapattársainak mégis összesen ennyi idő jutott a BMW-n a szezon előtt. Az első próbák alkalmával Ágó a Pirelliket tanulta: „A visszajelzései teljesen mások, mint az általam eddig használt Dunlopoknak… meg kell szoknom őket, illetve a futómű alapbeállítását is be kellett lőniük.” – mesélte nekünk Ágó. Az első spanyol tesztnapot relatív elégedettséggel zárta a magyar, de a másodikban esett két könnyűt. Egyik alkalommal sem esett baja a 26 éves magyar tehetségnek, sőt, talán még eltökéltebb lett.

Rosivall Ágoston, 26, Wilbers-Witec-BMW, IDM. Hajrá Ágó!

„A valenciai tesztet a csapaton belül utolsó idővel zártam, de ha nincs az az utolsó esés, tudom, hogy a második napra tartogatott vadonatúj szett gumival megcsíphettem volna őket. Most motoroztam először a superbike Pirelli slickekkel, ennek ellenére tudtam a Wilbers futómű beállításainak finomítására is koncentrálni, de mielőtt még egy jó időre válthattam volna az egész napos munka eredményeit, egy ártalmatlan, teszteléssel együtt járó technikai malőrből adódó lowside áldozata lettem. Szerencsére nem sérültem meg, és elmondhatom, hogy a két esés ellenére jó úton járok, nagy önbizalommal várom a tesztet a Lausitzringen április elején!

Ami jött is, egy kellemetlen meglepetéssel: még a Lausitz-ot sokszor megjárt Hafeneger is meglepődött a pálya állapotán: „Ezekre a hatalmas göröngyökre nem emlékeztem tavalyról.” – kommentálta a rumplikat a német. Ágostonnak is meggyűlt a baja a pályával, nemigazán találták azt a beállítást a Wilbers teleszkópjain, ami elviselhetővé tudta volna tenni a Lausitzring szinte már szántáshoz is hasonlítható féktávjait, íveit. „A motor hátuljával minden oké, de az eleje még nem tökéletes, főleg itt, erre a pályára különösen nehéz jól beállítani az első futóművet.” - így Ágoston.

A matricák még virtuálisak a Fehér Dívákon...

Csapaton belül Ágó a második teszten középre került: „Hafenegertől kaptam majdnem kettőt [másodpercet], de a Sikorának adtam 2,2-őt.” – összegezte Ágoston az utolsó szezon előtti tesztet. Hafeneger és a lengyel elméletileg kap még egy tesztlehetőséget a csapattól Oscherlebenben az április 25-én rendezett lausitzi első IDM futam előtt, de Ágónak egyéb elfoglaltságai lesznek most hétvégén…

Le Mans-ban elrajtol ugyanis a 2010-es Endurance Világbajnokság, ahol Rosivallt egy felkészített BMW S1000RR superbike várja; nem ugyanaz, amivel az IDM-en indul. Kis segítség a két BMW-s csapat párhuzamos „leküzdésében” Ágó számára Thomas Eckhard személye lesz, aki az IDM és az Endurance csapatban is szerepet vállalt, mint technikai direktor.

Das Team. A motor mellett balra Sikora, jobbra Hafeneger.

A hétvégi legendás 24 órás emberpróbálón Rosivallon kívül még egy magyarnak szurkolhatunk majd, hiszen kint lesz Bittink, alias Bitter Sándor is, aki több Pannónia Ringes „privát” tesztet is beiktatott – hozzá kell tennünk, sajnos csak egy elavultnak számító régebbi motorral – a hivatalos Le Mans-i, vébés tesztek előtt. Bittert tudomásunk szerint Ágóhoz hasonlóan az összes Endurance futamra leszerződtette csapata, de ha pontosan nyomon szeretnétek követni a futamok, de legfőképpen Bitti életének alakulását, akkor ajánljuk a figyelmetekbe Sándor Twitter ökáuntját!

Folyt. köv., Ágó és Bitti „munkásságáról” és eredményeikről hamarosan... Hajrá!

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

damole, 2010. ápr 15., csütörtök 18:34
Amennyire ismerem én ezt az Ágoston gyereket, ha kap jó feltételeket, okozhat meglepetést!!! De hogy Bitter?? Tisztelem az eredményeit, meg biztos hogy magas szintű versenyző, de nemtom miért ilyen labilis idegileg / önbizalomilag. Az elmúlt pár évben vagy nyolcszor vonult vissza végleg, elmondott mindennek mindenkit, satöbbi, aztán ezekre rá, ki tudja miért, egyszer csak mindig visszanyerte önbizalmát, újult erő, meg amit akartok. Mire ez a nagy hullámzás? Kíváncsi lennék a gyerekkorára az embernek... Mindenkit a szülei b***nak el, ha elb***nak... Hátha őt is. Vagy pénz lenne a háttérben? Sikerül / nemsikerül összekoldulni a szponzorpénzeket. Erre gondolok.
szabb1, 2010. ápr 14., szerda 12:10
A csapat 3 motorral indul, Ágoston nem tartalék!
brousse, 2010. ápr 14., szerda 12:05
most akkor Ago kezdő a csapatban vagy csak tartalék??? vagy három motorral indulna a csapat??
kawiman, 2010. ápr 13., kedd 23:35
No végre valami elindult! Hajrá srácok!
vipera, 2010. ápr 13., kedd 19:47
Az utolsó kép Ágóról annyira előnytelen... így hogy nincs overallban, még úgy néz ki mintha csak egy technikus lenne, nem pedig az egyik pilóta.
vipera, 2010. ápr 13., kedd 19:30
Hajrá Bitti, hajrá Ágó, hajrá Viktor, hajrá magyarok Le Mans-ban (is)! Támadás! Bitti twitter oldalát pedig olvassátok!
vipera, 2010. ápr 13., kedd 19:30
Hajrá Bitti, hajrá Ágó, hajrá Viktor, hajrá magyarok Le Mans-ban (is)! Támadás! Bitti twitter oldalát pedig olvassátok!
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség