Szuperkrosszal indul a motorsport szezon

bigiboy, 2012. január 04., szerda, 18:30
Anaheimben startol a terepmotorozás legszínvonalasabb sorozata most szombaton. A 2011-es volt eddig a legjobb, az idei viszont még több izgalmat ígér. Előzetes.

Nehéz lenne tovább fokozni a tavaly látottakat. Soha annyira nem volt annyira kiegyenlített az amerikai szuperkrossz, mint a 2011-es szezonban. A sorozatra jellemző párharcok időszakának vége. A nagy öregeket beérték a sikerre éhes fiatalok, így már öt azonos szinten lévő versenyezőről beszélhetünk. Senki sem emelkedik ki egyértelműen a mezőnyből. James Stewart, Ryan Dungey, Chad Reed és Trey Canard készül revansot venni a bajnokon, Ryan Villopotón.

Már önmagában az világszenzációnak számít, hogy Ryan Villopoto (#1) a címvédő! A floridai srác egy olyan évadban lett a sorozat királya, amikor a bukmékerek az ő győzelmét tartották a legvalószínűtlenebbnek, hiszen Stewart, Reed és Dungey is legalább egyszer már bajnok volt a királykategóriában a tavalyi év indulásakor. Azzal viszont kevesen számoltak, hogy ha egyszer megtanul nyeregben maradni a kiskategóriában legendának számító, de a nagyoknál magát össze-vissza törő Villopoto, akkor komoly veszélyt jelent a szupersztárokra. Ez történt tavaly. Első teljes szezonjában bajnok lett a Kawasaki protezsáltja.

Ez azt jelenti, hogy elsősorban neki kell védekező pozíciót felvenni, hiszen a fent említett úriemberek egy hajszálnyit sem lettek lassabbak az elmúlt időszakban. Villopoto válláról a címszerzés terhe már lekerült, azt viszont pótolja a címvédés okozta frusztráció. Van egy mondás a motorsportban, miszerint a királyságot megvédeni kétszer nehezebb, mint megszerezni azt. Ha azt vesszük, hogy 2006 óta senki nem tudott két egymást követő szezonban duplázni, akkor ez a mondás nagyon is életszerű. Villopoto ütőkártyája a 2012-es Kawasaki lehet, melyet már a tavalyi motokrossz szezonban bevetett a csapat, és tulajdonképpen ezzel a húzással nyerték meg azt a bajnokságot (is). Meglepetés őket nem nagyon érheti!

Az üldözők közül mindenképpen James Stewartnak (#7) kell a legtöbbet bizonyítani. A sportág egyik legismertebb figurája  nagyon sokat veszített renoméjából 2011-ben. Az egy szezonon belüli bukásokból valószínűleg Guinness-rekordot állított fel, és szégyenszemre vezető pozícióból veszítette el a bajnoki címet. A vetélytársak hullámzó teljesítménye okán Bubbának többször is lehetősége lett volna eldönteni a csatát a maga javára, de mindig elhibázta a ziccereket. Stewart becsületére váljon, hogy elvitte a balhét, ám ennek ellenére szakított korábbi csapatával. A sorozat legtehetősebb privát csapatát választotta 2012-re, aminek annyi szépséghibája van, hogy újra az általa sokat szidott Yamahával kénytelen versenyezni, tehát még korai lenne pozitívan értékelni az átigazolást.

Ryan Dungey (#5) körül is sok minden változott. Jeremy McGrath óta ő az első bajnok, aki bizalmat szavazott a KTM-nek. A két sztár státusza azonban semmi másban nem hasonlít. McGrath pályafutása már leszálló ágban volt, amikor elfogadta az osztrákok ajánlatát, Dungey pedig mostanra érett be igazán. A mattighofenni központban is komolyabban veszik idén az amerikai bajnokságot, mint anno 2003-ban. Nem sajnálták a pénzt a csapatépítésre. Tulajdonképpen az elmúlt évek sikercsapatának (Makita Suzuki) agytrösztjeit megvették kilóra, csak egy ütőképes versenyző hiányzott a képletből. Ezt az űrt pótolja most a 2010-es bajnok. Nagy várakozás előzi meg a csapat szereplésétt, hiszen ha ezzel a gárdával sem jön össze a KTM első királykategóriás bajnoki címe, akkor jobb, ha örökre elfelejtik az osztrákok Amerikát.

A fentiek dacára a legtöbbet mégis Chad Reed (#22) profitált a tavalyi évből. 2010 után pályafutása legpokolibb napjait kellett megélnie a veterán ausztrálnak: a szuperkrossz történelem harmadik legsikeresebb motorosaként sem tartott rá igényt senki. Magyarul munkanélküli lett. Reed a gazdasági válság dacára saját zsebébe nyúlt, és megalapította privát istállóját a Two Two Motorsportsot. Bevásárolt magának pár 450-es Hondát, melyeket a Pro Circuit termékeivel tett versenyképessé, aztán éppen csak lecsúszott a bajnoki címről. Az amerikai Honda ezt úgy honorálta, hogy 2012-re megkapja a fullos gyári gépet, tehát az aranyszárnyasok teljes vállszéllességgel mögé álltak. Jobb helyzetbe került, mint bárki a mezőnyben.

Trey Canard (#41) viszont hullámvölgyben van. A tavalyi év újonca kulcscsontját törte december elején, és nem valószínű, hogy felépül a január 7-i rajtig. Így viszont a bajnoki címről szőtt álmai szertefoszlóban vannak, mivel egy ilyen sűrű mezőnyben nem túl egészséges nullázással indítani az évet. Ha a bajnoki címre nem is lesz reális esélye a gyári hondásnak, felépülése után fontos pontokat rabolhat a sorozat nagyágyúitól, szóval rajta még sok minden múlhat.

Az előjelek tehát nagyon is ígéretesek a publikum számára. Ha mindegyik világsztár egészséges marad, akkor egy újabb csodálatos szezonnal számolhatunk. Megéri tehát figyelemmel kísérni a 2012-es évadot a január 7-i anaheimi rajttól kezdve egészen a május 5-i las vegasi fináléig!

AMA SX versenynaptár 2012.

• Január 7. - Angel Stadium - Anaheim, CA

• Január 14. - Chase Field - Phoenix, AZ

• Január 21. - Dodger Stadium - Los Angeles, CA

• Január 28. - Overstock.com Stadium - Oakland, CA

• Február 4. - Angel Stadium - Anaheim, CA

• Február 11. - Qualcomm Stadium - San Diego, CA

• Február 18. - Cowboys Stadium - Arlington/Dallas, TX

• Február 25. - Georgia Dome - Atlanta, GA

• Március 3. - Edward Jones Dome - St. Louis, MO

• Március 10. - Daytona Int'l Speedway - Daytona, FL*

• Március 17. - Lucas Oil Stadium - Indianapolis, IN

• Március 24. - Rogers Centre - Toronto, ON, Canada

• Március 31. - Reliant Stadium - Houston, TX

• Április 14. - Louisiana Super Dome - New Orleans LA

• Április 21. - Qwest Field - Seattle, WA

• Április 28. - Rice-Eccles Stadium - Salt Lake City, UT

• Május 5. - Sam Boyd Stadium - Las Vegas, NV

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
motortalan - 2012.máj.22 19:18
A hosszított lengővilla az USA-ban olyan népbetegség, mint nálunk a 10 ezres kínai top case a 2-3 milliós motorokon? Nem valami esztétikus...
theczar - 2012.máj.22 14:15
Rettentően szép darab. Igazán ízléses,letisztult,bitang. Must have kategória :)
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS