Egy ezüst, egy arany – mi lesz a végeredmény?
Az utolsó nyári hétvégén még határon túl versenyzett Németh Kornél, az első őszin viszont már itthon állt rajthoz a magyar bajnokság utolsó futamán, Kőszárhegyen. A Hell Racing Team versenyzője le sem száll motorjáról, hiszen a megmérettetések között is folyamatosan edzésben kell tartania magát. A tizenötszörös magyar bajnok idén is az aranyra pályázik a hazai és a cseh bajnokságon egyaránt, ehhez meg kell tartania első helyét a magyar versenysorozatban, és mindössze egyet kell feljebb lépnie a cseh bajnokságban. Így nem áll le a pörgés se a pályán, se Kori életében: Csehországban már csak két futam van hátra, a soron következő Jinin az utolsó előtti állomás lesz.
Az LR Cosmetics színeiben versenyző MX-es járt már a cseh pályán korábban, így nem érte meglepetés a hétvégén. „A kramolini helyszín akármelyik motokrossz bajnokságban megállná helyét minőségét tekintve. A pálya gyors vonalvezetésű, amely bár az első körben kedvezett a kemény futómű-beállításnak, a másodikban inkább csak gátolt a gyorsulásban. Ahogy kipörgettük magunk alól a földet és göröngyössé vált a pálya, nem tudtam olyan gyorsan haladni, mint a friss vonalon.”
„Annak ellenére, hogy könyökfájdalmamat most magam mögött hagytam, a láz megtalált Kramolinban. Kénytelen voltam úgy versenyezni, hogy közben gyógyszerekkel kúráltam magam. Ennek ellenére az időmérőn jól szerepeltem, az első futamon a hetedik helyről egészen a másodikig jutottam, a második futam startja után pedig végig tartottam a harmadik helyet.” – mesélte Kornél. A motorvirtuóz elégedett e szép eredménnyel. A Hell Racing Team motorosa számára mindig a start rejti magában a legnagyobb veszélyeket. Abból fakadóan, hogy legtöbb riválisa sokkal alacsonyabb és könnyebb Kornélnál, előnyösebb helyzetből rajtolhatnak. A motokrosszban aranyat érő másodpercek múlhatnak néhány kilón és a testalkaton, így Kornélnak mindig számolnia kell az ebből adódó nehézségekkel.
Kornél megőrizte az ezüst pozíciót, nagy riválisa, Michek Martin mögött, így Jiniben újra az aranyért húzza a gázt. A soron következő cseh futam nem csak a rajongók számára tartogat meglepetéseket, ugyanis számára is ismeretlen a helyszín - de ezúttal a szűz pálya szerencsét is hozhat. A tizenötszörös magyar bajnokra azonban vár még egy nagy kihívás a külföldi megmérettetés előtt: most minden energiáját az utolsó magyar bajnoki versenyre tartogatja. Bár az előző, kókai futamon nem indult Kornél, még így is 17 ponttal vezeti a bajnokságot Szőke Márk előtt. „Kőszárhegy az egyik kedvenc helyszínem, így hű szeretnék maradni az itt elért korábbi eredményeimhez – a dobogó legmagasabb fokáról akarok integetni a feleségemnek, aki most először - ha megszerzem a tizenhatodik magyar bajnoki címet - valószínűleg eljön a díjátadóra. Egy újabb és nyomós indok, hogy a maximumon teljesítsek!” - mondta nevetve Kornél, akinek ezúttal nem csak a rajongóknak kell majd megfelelnie…



















