Könyökfájdalma hátráltatta Németh Kornélt Ausztriában
Riedben állt rajthoz Európa motokrosszosainak krémje a hétvégén. A német bajnokság Ausztriában megrendezett futama „táncra hívta” az MX-esek legjavát, köztük Németh Kornélt, a Hell Racing Team egyik oszlopos tagját, aki idén a magyar és a cseh bajnokságban is bizonyítja, motorja minden rezdülését ismeri és uralja. A hazai bajnokságban első helyen áll, a cseh versenysorozatban pedig az ezüst pozíciót birtokolja – egyelőre. A cél természetesen itt is a dobogó legfelső foka, amelyért a nyár utolsó hétvégéjén Kramolinban küzd majd a magyar motokrossz-ikon.
Gyönyörű, tiszta időben, kiváló minőségű pályán mérték össze erejüket a német bajnokságban induló MX-esek Riedben. „A kvalifikáción jól szerepeltem, a riedi pálya az egyik kedvencem, de pont emiatt szinte törvényszerű volt, hogy valami baj üt be. Tartottam az ötödik helyet, viszont későn vettem észre a felmutatott sárga zászlót, amellyel a versenybírák jelezték felénk, valaki elesett a pályán. Nem volt időm reagálni időben a jelzésre, és végigvittem egy ugrást, ami tudvalevőleg tilos sárga zászló alatt. Ezért a hibáért sajnos öt hellyel hátrébb soroltak a kvalifikáción” – számolt be Németh Kornél a történtekről.
Kornél – hírnevéhez méltóan – ennek ellenére apai-anyait beleadott az első futam alatt. Kitűnően rajtolt, néhány perc alatt a hetedik helyig jutott, azonban ekkor közbeszólt egy gyerekkori sérülése: „Tíz éves koromban eltört a könyököm és a fájdalom még a mai napig néha vissza-visszatér. A riedi futam előtt nagyon keményen és nagyon sokat edzettem. Úgy tűnik, ez az extrém megterhelés sok volt a karomnak… Büszke vagyok arra, hogy noha nem tudtam 100 százalékos teljesítményt nyújtani, végig tartottam a hetedik pozíciót. – mesélte az LR Cosmetics színeiben versenyző motokrosszosunk.
„Big-K” a második rajtnál már nem tudott jó pozíciót kiharcolni magának, így inkább kiállt a futam közepénél, hogy kímélje a karját. Kornél a futam után bevallotta, mi indokolta döntését: „A cseh bajnokság következő megmérettetéséig kevesebb, mint két hét van hátra. Mivel ezen kívül már csak kétszer csapunk össze ebben a mezőnyben, sordöntő lehet a kramolini szereplésem. A sok edzés mellett most külön figyelnem kell arra, hogy kíméljem a karomat, nehogy még egyszer ilyen kilátástalan helyzetbe juttasson, mint Riedben. Bár most fizikai állapotom miatt nem tudtam maximálisan teljesíteni, már csak azért is jó volt az osztrák pályán motorozni, mert ez a helyszín a privát kedvenceim egyike – és szerencsére ezúttal sem okozott csalódást.” – mondta Kori.
Németh Kornél tehát Kramolinban áll legközelebb rajthoz, ahol egy tizenötszörös magyar bajnokhoz méltó szerepléssel akár át is veheti a vezetést a cseh bajnokságban.


















