MXOB, Kőszárhegy: Képregény
Egy hosszú szezon méltó lezárása volt a kőszárhegyi mx-finálé. Az izgalmakra nem lehetett panasz az idei évben, hiszen az utolsó utáni pillanatig nyitva volt mindkét géposztály végső győztesének személye. Németh Kornél távollétében végülis azt történt, amit vártunk: Szvoboda hengerelt, Borka és Hugyecz a biztosra ment, így ők lettek a bajnokok.
Egy bajnokság lezárása után óhatatlanul előjön az emberből a nosztalgia. MI kellemes emlékekkel idézzük fel a 2010-es Monster Energy Magyar Motokrossz Országos bajnokságot. Tesszük mindezt a széria gyermekbetegségei dacára, mert hát ez sem különbözik Bacsó Péter örök klasszikusától: picit sárga, picit savanyú, de a miénk. A szövetségnek lesz dolga a téli szünetben, hogy normalizálja a helyzetet, hogy továbbra is legyen kedvük a rendezőknek versenyeket rendezni, a motorosoknak pedig nevezni rájuk.
Ott van továbbá az egyre fokozódó média jelenlét. Külföldön mondhatni kiforrta magát a rendszer, itthon még tanulják a rendezők a sajtó munkatársainak kezelését. Egységes szabályok kellennek, ez nem vitás, mert hogyan dolgozzon az újságíró, operatőr és fotós, ha a biztonságiak folyton a nyakukon lógnak és állandóan arrébb tessékelik őket egyszerű "mezei" nézőként kezelve a kollégákat. Megoldást kell erre találni, mert a médiamunkások a versenyért vannak a pálya mellett, nem pedig ellene.
Magyar MX-ászok az ikonok mögé
(1680x1050-es háttérképek)
No, de ne egyen minket a vitriol, hiszen idén többet láthattuk itthon motorozni Németh Kornélt, mint az utóbbi öt évben összesen (még akkor is, ha az utolsó pillanatban mondta le a kőszárhegyi indulást), MX1-ben a Borka-Szvoboda-Czúni, MX2-ben pedig a Hugyecz-Nagy-Firtosvári trió elképesztő versenyekkel ajándékoztak meg bennünket. Ugyan lehet vitatkozni a bajnokok személyét illetően, de ne feledjük...ezt a játékot pontokra játszák, és 2010-ben Borka illetve Hugyecz szerezte a legtöbbet.
A pályán véget ért a szezon, de MI még adósok vagyunk a csolnoki, a kókai és a kőszárhegyi videóriportunkkal. Ezek hamarosan el is készülnek, mint ahogy ezekben az adásokban Németh Kornél játékunk is folytatódik az értékes ereklyékért, szóval továbbra is érdemes lesz ránk kattintani, hiszen lesz még bőven MX-tartalom hasábjainkon. A kókai képriporthoz hasonlóan ismét egy rendhagyó képes anyaggal készültünk: képregényben meséljük el az idényzáró történéseit. Íme.
Monster Enregy Magyar MX Bajnokság - 8. forduló, Kőszárhegy |
|
|
Szvoboda Bence felszabadultan kezdte a napot, egyáltalán nem nyomasztotta őt 18 pontos hátránya. A paddockban mindvégig vidáman sétált, a bajnoki címről legbelül talán már le is mondott. Egy jót motorozni jött Kőszárhegyre. Déczi Balu 450-es motoron zárta a szezont, nem is ment rosszul vele. A finálén az ő agresszív motorozása szolgáltatott némi izgalmat az első futamban, reményeink szerint jövőre már teljes értékű tagja lesz az MX1-es géposztálynak. Déczi Feri nem csak szakágvezető mivoltában van jelen a futamokon. Miközben a kis Déczi a pályán kergeti az ellenfeleket, az "Öreg" mindent megtesz, hogy kiszolgálja fiát és a csapat szponzorait. Marosi Dávid idén megkapta a nagy lehetőséget, Nagy Alex helyére bekerült a Suzuki négy fős csapatába. A fiatal tehetség nem riadt vissza a kemény munkától, még motort is mosott, ha úgy kívánta meg a helyzet. Adamek Imrét nagyon szeretjük fotózni. A munka mellett motorozó harcos ugyan kihagyott pár fordulót a szezonból, de az évzáróra visszatért, hogy ezúttal 250-es KTM-jével mutasson pár látványos csavarást a közönségnek. Szőke Márkról érdemtelenül feledkeztünk meg a kókai képriportban. A Kawasaki ifjú titánja szenzációs formában motorozott a technikás kókai pályán, ezüstérmes lett az MX2-es kategóriában. Rá egy hétre Monoron (itt törte el kulcscsontját is a szezonnyitón), egy meghívásos versenyen bukott és újra megsérült, Kőszárhegyen nem tudott rajthoz állni. Hugyecz Erik motorozása mindig élményszámba megy, ezért is raktuk rá fedélzeti kameránkat. Az MX2-es bajnokaspiráns elképesztő tempót diktált az időmérőn, MX1-es motorokat megelőzve kvalifikálta magát az abszolút harmadik helyre, Szvoboda és Borka mögé. Czúni Laci szezonjának második fele a tragédiával volt egyenlő. Nem tudta tudása legjavát nyújtani, ezért az év végi bronzért is meg kellett szenvednie, pedig milyen jól indult számára az idei kiírás... Kőszárhegyen elárulta: lehet, hogy felhagy a versenyszerű motokrosszal. Nagy érvágás lenne ez a sportnak. Eközben egy másik Suzuki sátorban...Lécz Gergő felemás szezont tudhat magáénak. Nehezen jöttek az eredmények és a dobogók, a fináléra ráadásul lázasan érkezett, a második futamot biztos év végi negyedik helyezésének tudatában már nem vállalta Kőszárhegyen. Hujber Péter egy "bolti" KTM-mel teljesítette a szezont, ehhez képest meg-megvillant a bajnokikon és tisztességes eredményeket szállított. Az edzéseken ilyen trükkökkel szórakoztatta a közönséget, amiért nem tudunk elég hálásak lenni. A szemtelenül fiatal és vérprofi Nagy Alex még nem érett meg a bajnoki címre. A szezon elején nagy harcot vívott Firtosvári Gáborral, majd mikor lesérült Kacsa, Hugyecz Eriket kapta meg a hátába. A yamahással már nem bírt, de nagy jövő áll előtte, ha az égiek és a szponzorok is úgy akarják. Firtosvári Gábor emberfeletti küzdeni akarásról tett tanubizonyságot a szezon utolsó két állomásán. Véget ért a bajnokság, így jöhet a vállműtét. MX2-es bronzérme talán vígaszt nyújt majd Kacsának a hosszú téli hónapokra. Szvoboda Bence leírhatatlan tempót diktált a futamokon: az elsőt 42 másodperccel, a másodikat 48-cal nyerte Borka előtt, de ez is kevés volt a címvédéshez. Talán, ha nem sérüléssel indul a szezonja... Reméljük lesz visszavágó jövőre! Hugyecz Erik háromszor volt bajnok korábban, de ez az első a felnőtt kategóriában. Sok ideje nem maradt az ünneplésre, hiszen a koronázás utáni hétfőn már várta őt az iskolapad. Borka Janit világbajnokhoz méltóan fogadták a rajongók: folyt a pezsgő, előkerültek a bajnoki címet hirdető pólók, készültek a csapattablók. Nagy nap volt ez a Borka-boxban. Ez már a hatodik volt és Jani szerint a legédesebb. Tetemes ponthátrányt dolgozott le az év folyamán, egy olyan szezon után (2009) lett ismét bajnok, ami majdnem véget vetett a karrierjének. A 8 fordulós Magyar Motokrossz Bajnokság végeredménye MX1 1. Borka János 343 pont MX2 1. Hugyecz Erik 328 pont Abszolút 1. Borka János 312 pont kőszárhegyi eredmények: itt kőszárhegyi fotógalériánk : itt |
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
lolobar - 2012.febr.07 10:33Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49





































