MXOB: Kóka jön, Firtosvári nélkül
Szöveg: -nn- - Fotó: motorinfo.hu
Itt a hetedik! Piliscsév, Tápióbicske és Csolnok után egy újabb természetes adottságokkal megáldott pálya várja most hétvégén a magyar motokrossz bajnokság mezőnyét. Még egyik géposztályban sincs eldőlve a bajnoki cím sorsa, viszont a csolnoki forduló utáni szünetben sorsfordító dolgok történtek.
Kezdjük a nagyokkal, az MX1-es gépsztály menőivel. Szoboda Bence keresztszalag szakadást szenvedett a cseh bajnokságban, ez a királykategória top sztorija a versenyt megelőzően. Az évad végéig marad ez az állapot, a címvédő összeszorított fogakkal és térdgéppel áll a rajtrácsra. 26 pontos lemaradásának tudatában azért ez aggasztó lehet, de nem neki.
“Nem adom fel a harcot. A két forduló közti szünetben is készültem, ahogy engedte a térdem. Próbáltam átállni a 450-es motorra, mert ugye a cseheknél MX2-ben indulok. Jó formában érzem magam, de nem tudom pontosan, hogy mire is számítsak a kondimat illetően. Belül úgy érzem, felkészültem a visszavágóra, a pályát szeretem, nyertem itt már 65-ös, 85-ös és 125-ös kategóriában is. Az MX1-es ugyan még hiányzik, de remélem, hogy csak most vasárnapig.” - nyilatkozta nekünk bizakodva a címvédő.
Szvoboba Bencének nagyon kell a jó hajrá.
A bajnokság jelenlegi második helyezettje, Czúni Laci is kisebb sérüléssel bajlódik. Neki még Csolnokon fordult ki a bokája, amire rásérült a héten, edzés közben. 22 pont a lemaradása az éllovassal, Borka Janival szemben, szóval nyernie kellene Kókán és Kőszárhegyen is, de még így is szükség lesz Fortunára a hőn áhított bajnoki címhez.
“Folytattam az edzéseimet a szünetben.” - kezdi Laci. “A tempómmal és a kondimmal nem volt problémám eddig sem, viszont a koncentrációmat muszáj volt fejleszteni. Eléggé szétszórt volt az életem mostanában, szerencsére a lelki problémáimat sikerült rendbe hoznom az utóbbi hetekben. Sokat változtattunk a motoron, és hosszú etapokat mentem az edzéseken. Látványos volt a javulás minden téren, bízom benne, hogy versenykörülmények között is ki fog tartani ez. Legutóbb, 2008-ban én nyertem ezen a pályán, ez valamelyest megnyugtat a futamok előtt.”
Czúni Laci stílusa az egyik legszebb a mezőnyben.
Borka Jani hátán van a célkereszt, ezt abszolút bebizonyította a legutóbbi két fordulón. A nyársapáti szünet után bombaformába lendült az ötszörös bajnok, kitartó motorozásával már ő uralja az MX1-es pontvadászatot. Megnyugtatónak mondható 22 pontos előnnyel érkezik meg Kókára, ami úgy is elegendőnek bizonyulhat, ha az előttünk lévő négy futam mindegyikén - Czúni esetleges négy futamgyőzelme mellett - Lacika mögött motorozik célba a második helyen.
“Csúcsköröket motoroztam a pályán ezen a héten. A motor nagyon egyben van, nem félek a technikai zűrtől sem, hiszen ebben az évben még nem volt panaszom a Kawasakira. Fejben soha nem voltam erősebb, a pályát szeretem, lendületes, gyors ugrókkal tartkított, hegyi, kemény talaj. A kedvencem. Szurkolok a szervezőknek a jó rendezésért és remélem, hogy folytatódni fog a pálya sikertörténete.” - így az éllovas.
Borka nyakán vannak az üldözők.
A kicsik csontdaráló közelmeiből sajnos kiesett Firtosvári Gábor. Csolnokot kihagyta egy nagyon súlyos vállsérülés miatt, amit a szlovéniai EB-n szedett össze. Legutóbb azt nyilatkozta nekünk, hogy Kókán szeretne indulni, de ez csak akkor lehetséges, ha nem kell megműteni a vállát. Sajnos azóta kiderült: szükséges a műtét, viszont csak a szezon végén fekszik kés alá Kacsa.
“A műtétig gyógytórnára járok, heti háromszor. Javulgat a vállam, de nem tudom, hogy bírná-e azt a terhelést, amit egy ilyen verseny jelentene neki. Nagyon nem lenne értelme erőltetni, hiszen ha nem tudok harcolni az élmezőnnyel, akkor csak feleslegesen rosszabodna az állapotom. 20. után derül ki, hogy egyáltalán tudok-e motorozni vele, de ha máshogy nem is, nézőként kint leszek a versenyen.” - mondta Kacsa.
Firtosvári Kacsa kényszerpihenőn.
Maradt hát Hugyecz Erik és Nagy Alex. Az ő kettejük csatáját is érdemes lesz figyelni, az biztos. Alex remek formában kezdte a szezont, két fordulót megnyert, de a bajnokság második felében nem tudta ezt megismételni. Csolnokon elrepedt az alkarja egy agresszív Lécz Gergő belépő miatt, viszont múlt hétvégén ő nyerte a nyáregyházi meghívásos versenyt. Ez bíztató lehet számára most vasárnap.
“Eriket nehéz lesz megvernem, nagyon jó formában van most. Készülök a versenyre, a kondícióm jónak tűnik, a motor pedig kitűnő. Nekem inkább a mély, homokos pályák fekszenek, ez pedig egy kemény borítású hegyi pálya. 2008-ban nem értem itt el fényes sikereket, viszont sokat készültem hasonló jellegű pályákon, szóval remélem, hogy nem marad el a jó eredmény.” - felelt kérdésünkre Alex.
Nagy Alex: Ha szemmel ölni lehetne...
Hugyecz Eriken hát a világ szeme, kíváncsian várjuk, hogy mit tud kezdeni két pontos előnyével. Monoron még megelégedett volna egy összetett dobogóval, most egyértelműen a bajnoki cím a cél. Remek formában van, ahogy azt Alex is mondta. Kiegyensúlyozottan motorozik Piliscsév óta és azon a bizonyos nyáregyházi viadalon is csak egy defekt tudta megfosztani a győzelemtől.
“Elég jó formában érzem magam, remélem versenyen látszani is fog. A pálya nekem tetszik, itt szereztem életem első győzelmét még 65-ben. Remélem valami hasonlót tudok megint alakítani.” - mondta Erik.
A fiúk tehát felkészültek a finisre, ahogy a kókai szervezők is. Kornél indulásáról nincsenek információink, egyelőre Kőszárhegy tűnik biztosnak. Vasárnap 9.30-tól kezdődnek az edzések, 13:00-tól pedig a versenyek Kókán. Az elsőosztály mellett itt lesznek majd a másodosztály, a 85-ös junior és serdülő, valamint a meghívásos B kategória is. A belépő 10 év alatt ingyenes, egyébként pedig 1000 forint. A hosszú hétvégét lezárandó, egész napos családi kiruccanásnak tökéletes program lehet a magyar motokrossz bajnokság hetedik fordulója. Mi csak ajánlani tudjuk.
Magyar MX-ászok az ikonok mögé
(1680x1050-es háttérképek)
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
lolobar - 2012.febr.07 10:33Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49




























