Sand Del Lee: Kornél első győzelme!

bigiboy, 2010. augusztus 11., szerda
Megvan az első Németh Kornélnak Kanadában. A bajnokot megkoronázták, sajnos nem Kori lett az, de az ezüstre nagy az esély!

Kitartó, kemény munka. Ez kellett Németh Kornél első kanadai győzelméhez. Hullámzó szezonkezdése után azt hozta a bajnokság hajrájában, amit Andy White csapatfőnök elvárt tőle: szívós motorozással érmeket szállított a csapatnak. Először egy bronzot, aztán egy ezüstöt, majd most vasárnap az aranyat.

Annyi balszerencse után végre rámosolygott a szerencse Sand Del Lee-ben hazánk legjobb krosszosára. A homokos pálya egyébként is jobban fekszik Korinak, ráadásul még az ég is leszakadt a második futamra, ilyen körülmények között pedig maximálisan tudta kamatoztatni cross country-s tapasztalatait a tavalyi évről. A tengelyig érő sárban előnyére tudta fordítani továbbá nagy termetét és fizikai erejét, míg mokány ellenfelei bizony megszenvedtek a dagonyában.

A diadalmas pillanat.
(fotó: DMX.com)

"Nagyon örülök a győzelmemnek. A kvalifikáción már éreztem, hogy nyerni tudok, mert könnyen mentem gyors kört és nem fáradtam el abszolút a gyors körömön. Az első futamban top 5-ben startoltam és egészen a második helyre jöttem fel. A második startom jobb volt és könnyen jöttem fel. Amikor Klatt mögé értem még rajtam volt a  szemüvegem. Láttam, hogy nagyon kapkod a nyomokban és rengeteget hibázik, így csak vártam a pillanatra, ami adta magát, mert az egyik kanyarban nem tudott a nyomban maradni és elesett. Így egyszerűvé tette a dolgom. Az utolsó két kör nehéz volt szemüveg nélkül, főleg mert a lencsém nem  szereti a homokot meg a sarat. Nagyon örülök, hogy a befektetett munka meghozta a gyümölcsét" –  mondta Kornél a verseny után.

Dusty Klatt második helyezése dacára bebiztosította magának az MX1-es koronát, viszont Kornél másik nagy ellenfele, Bobby Kiniry mindkét futamot technikai hiba miatt feladni kényszerült. Többek között ennek is köszönhető, hogy a magyar kalsszis egyből felkapaszkodott a bajnokság második helyére és már csak egy futam van hátra az idei kiírásból.

Már a dobogó közepe sem hiányzik Kornél kanadai statisztikájából.
(fotó: DMX.com)

Andy White csapatfőnök maximálisan meg lehet elégedve Kornéllal, hiszen egyrészt megtörte végre a Yamaha sikerszériáját - ebben az évben csak a Blackfoot istálló versenyző nyertek a királykategóriában - másrészt pedig Kori a legeredményesebb a KTM Kanada csapatában, pedig a 2006-os és 2008-as MX2-es kanadai bajnok is a kötelékben motorozik.

A szezonzárót most vasárnap rendezik Waltonban, ahol a cél nem lehet más ezek után, mint a győzelem és a bajnoki ezüstérem.

2010. CMRC MX - MX1 géposztály

A 9 fordulós bajnokság állása 8 forduló után

1. Dusty Klatt 323 pont
2. Németh Kornél 259 pont
3. Bobby Kiniry 244 pont
4. Kyle Keast 243 pont
5. Mason Phillips 229 pont
6. Troy Adams 221 pont
7. Josh Demuth 219 pont
8. Freddy Karrle 203 pont
9. Colton Facciotti 200 pont
10. Kevin Urquhart 185 pont

Sand Del Lee part 1

Sand Del Lee part 2

Sand Del Lee part 3

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

bigiboy, 2010. aug 12., csütörtök 12:36
Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire büszke vagyok erre a srácra. Nagyon nagy dolgot vitt véghez, és nagyon sajnálom, hogy 27 évesen jutott el idáig. 10 évvel ezelőtt egy ilyen lehetőség alapjaiban változtatta volna meg a magyar motokrosszt. The champions paid the price, you did it bro!
sunnyogi, 2010. aug 12., csütörtök 10:51
Beérett a kemény munka gyümölcse! Minden elismerést megérdemel... "Leading the charge was Kornel Nemeth putting the 450sx-f on the top of the podium. I knew he had it in him. The whole KTM team was super pumped for the Hungarian. Kornel really showed that he is a top rider this past weekend." Andy White - Royal Distributing KTM/Manager amúgy meg... ...Waltonban már hangolnak a zenészek.... Meg lesz az az összetett 2.!!!!
trouble, 2010. aug 11., szerda 19:27
KÖSZÖNJÜK!
gabimx, 2010. aug 11., szerda 18:09
Végre végre! Ez igen! Ha lenne kalapom megemelném.
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség