MXOB, Nyársapát: Videóriport

bigiboy, 2010. július 29., csütörtök, 12:03
Papírforma eredmény született, mégis izgalmas volt a bajnokság negyedik állomása. A KTM kisajátította magának a dobogó felső fokát, a csapat méltó módon búcsúztatta Németh Kornélt.

Nyársapát adott otthont a magyar mx bajnokság negyedik fordulójának. A pálya 11 éve része a motokrossz vérkeringésének: épített, technikás, szóval mintha Hódmezővásárhelyen lennénk. Az eredmény ennek megfelelőn úgy is alakult, mint a második fordulón.

Az év elején úgy volt, hogy csak Monor, aztán a később bekapcsolódó szponzoroknak köszönhetően a bajnokság első négy fordulójának mindegyikén láthattuk hazánk legeredményesebb krosszosát. Élmény volt a nézőknek, élmény volt a versenyzőknek. Nyársapáton is bomba formában motorozott Kornél, a mezőny többi tagja is remekül kiszolgálta a közönséget, végre nem fulladtunk meg a porban sem, izgalmasak voltak a futamok, finom volt a lángos, és az esőfelhők is elrohantak délutánra. Élménydús nap volt.

MI: Nyársapát MX 2010 from motorinfoTV on Vimeo.

Soóky Zsolt interjú

Hujber Péter interjú

Szőke Márk interjú

A korábbi fordulók videós krónikája
Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

vazulpapa, 2010. júl 31., szombat 13:19
Nem tudnátok ezeket eladni egy tévének? Biztos ott is megnéznék páran, mondjuk én. Az tenne csak igazán jót a sportnak. Bár talán még ez sem. Én azért bízok, hogy egyszer egy szép napon....
mcgrath, 2010. júl 29., csütörtök 13:07
Hujber mennyit röhögött, ezt szeretem, amikor ilyen vidáman nyilatkoznak. Talán egyszer a Kori is elneveti majd magát, mint Kanadában.
mxracing51, 2010. júl 29., csütörtök 12:43
NAGYON frankó jó lett, ilyeneket még, nagyon szeretem nézni ezeket az összefoglalókat!
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
blindarm - 2012.febr.04 11:48
Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
Nekem egyre jobban tetszenek ezek az olasz értelmetlenségek :)!!!
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48
Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
Én azt gondolom a legnagyobb problémát a Ducatinál az új specifikációjú gumik jelentették. Nem működött jól a Ducati-n (természetesen mindenkinek fel van adva a lecke), de ők kevésbé tudtak konstrukciósan alkalmazkodni az új specifikációjú gumi tulajdonságaihoz.
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44
Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20
A gond ott van hogy még Stoner 2010-es teszteredményét sem tudta hozni amivel akkor második lett
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség