MXOB, Csolnok: Képriport
Bajnokká válni kő kemény munka, lemondás, kitartás, szerencse. Nincs egyik a másik nélkül, és ha csak egyik is hibázik semmire sem mész a többi három birtokában. Csolnok előtt elvesztettünk egy végső győzelemre is esélyes harcost. Célegyenesben a bajnokság, innentől már minden hiba végzetes lehet.
Firtosvári “Kacsa” Gábor tápióbicskei motorozása a legnagyobb legendákat idézte. Fantasztikus formába lendült a fiatal kawasakis, másodjára vette el a pontvadászat vezető pozícióját riválisától, Nagy Alextől hazai versenyére készülvén. A csolnoki teszteléseken bombaidőket motorozott, majd jött a szlovén Eb-forduló és vele a tragédia. A szabadedzésen súlyosan megsérült a válla. Nézőként ugyan, de ott volt Csolnokon a kis Kacsa, aki nagyon nagy lehetett volna idén.
MX1-es csapattársával vigasztalódhatnak idén a zöldek, Borka Jani tápióbicskei formájában motorozott ezúttal is. Nagy utat tett meg a többszörös magyar bajnok. Monoron formán kívül ment, majd jött az emlékezetes hódmezővásárhelyi gyilok, amiből ugye vesztesen jött ki Czúni Lacival szemben. Nyársapát óta viszont összeállt fejben, és meg kell mondjuk, most kevés pénzt tennénk fel ellene a tippmixen. De lévén ez egy technikai sport, az utolsó két fordulón még bármi megtörténhet. Legközelebb augusztus 22-én lesz magyar bajnoki, Kókán. Alább a csolnoki futam képes krónikája.
Monster Enregy Magyar MX Bajnokság - 6. forduló, Csolnok |
|
Csontdaráló - Már az első métereken meg lehetett nyerni a futamokat. A szűk, egynyomos csolnoki pályán kevés hely volt az előzésre. Borka hozta a rajtokat, innen pedig már viszonylag könnyű dolga volt. Na, ki a király?! - Borka Jani tökéletes vasárnapot produkált: pole pozíció, leggyorsabb versenykör, dupla győzelem. Előnye már 26 pont Szvoboda Bencével szemben, de ez minden, csak nem megnyugtató két fordulóval a bajnokság vége előtt. Bár, ha ebben a tempóban abszolválja Kókát és Kőszárhegyet... Bajnokbaj - Még mindig nyeretlen a címvédő. Csolnokon csupán egy karnyújtásnyira volt a végső siker, az utolsó futam utolsó körének első kanyarja azonban kibabrált Szvoboda Bencével. Szívós motorozásával - mutatja is - második lett, és a pontversenyben is feljött ebbe a pozícióba. Ő és Borka dönti majd el a végső siker sorsát? Gipszstukkó - Kacsa “szárnya” (a háttérben) beletörött a szlovéniai Eb futamba. A szabedzésen nagy tempónál bukott egy versenyzőtársa hibájából, az eredmény: vállficam. Az eheti röntgen döntő fontosságú lesz, mert ha műteni kell, nem csak a bajnokság úszik el, hanem az egész szezon is. Hazai futamán csak néző lehetett az MX2-es géposztály éllovasa. Showman - Hujber Peti mindig gondoskodik a közönség szórakoztatásáról. Freestyle-os múlttal persze könnyű ilyen trükköket bemutatni és elnyerni a szimpátiájukat. Zechs koma null, de szigorúan versenyen kívül. Hullámvölgyben - Czúni Laci sikerével indult a szezon, majd kisebb sérülések és magánéleti problémák miatt elmaradtak a várt eredmények. Tápióbicske után Csolnokon is bele szaladt egy jobbhorogba a Suzuki Hollós versenyzője: a második futamban kifordult a bokája, az összesítés negyedik helyén zárt, így már csak harmadik a pontvadászatban. Mesehős - Az osztrák Philipp Ringhofer kiénekelte a sajtot a magyar MX2-es menők szájából. Bár Hugyecz Erik még tartotta őt az első futamban, a második felvonásban mutatott teljesítményével mégis a sógoré lett az összetett győzelem. A kicsik küzdelme tehát továbbra is elég változatos, a hatodik fordulón Ringhofer az ötödik győztes. Nevető harmadik - Nehezen indult Hugyecz Erik szezonja, de a bajnokság hajrájára átvette az összetett első helyet, köszönhetően Firtosvári sérülésének és Nagy Alex csolnoki betlijének. A Yamaha Fehér versenyzője első bajnoki címére készül a profi MX2-ben. Jolly Joker - Déczi Balu motorozása futamról-futamra összeszedettebb lesz, Csolnokon az első idei érmének örülhetett a címvédő. Ringhofer és Hugyecz mögött bronzérmes lett. A bajnoki cím már elérhetetlen közelségben, de az aranyért csatázók küzdelmébe még nagyon is beleszólhat. Most Nagy Alextől rabolt értékes pontokat. A legmagyarabb külföldi - Andrej Krichfalushij hosszú idő után motorozott újra a hazai bajnokságban. A német bajnokikon induló ukrán nem tudta az élmenők iramát tartani, de Czúni hibázásanak köszönhetően bronzérmes lett az MX1-ben. Hullámvölgyben 2 - Nagy Alex az egyetlen motoros, aki egynél több összetett győzelmet szerzett idén (Hódmezővásárhely és Nyársapát) az MX2-ben, az erős ellenfeleknek köszönhetően azonban nincs könnyű helyzetben a fiatal bajnokaspiráns. Firtosvári Tápióbicske után megelőzte őt a pontvadászatban, Csolnok után pedig Hugyecz kerekedett felül rajta. Két pont a hátránya Kóka előtt. Vébés íven Szvoboda Bence Vajon hová kalandozott Bódis Roland figyelme? Ma már elengedhetetlen kellék a tisztasági betét. Vörös műköröm és törött féktárcsa. Ilyen is van a motokrosszon. eredmények: itt még több fotó: itt |
blindarm - 2012.febr.04 11:48Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20




























