Azt csinál Cairoli a 350-essel, amit akar
Szöveg: -nn- - Fotó: csapatok
Már a 350 köbcentis modell megszületésének ténye is szenzációszámba ment, nem hogy Antonio Cairoli tündöklése vele a motokrossz világbajnokság királykategóriájában. A KTM - pontosabban Stefan Everts - álmodott egy merészet, ezzel az unikumnak számító konstrukcióval kívánják elhódítani először az osztrákok az MX1-es géposztály trónját.
A mattighoffeniek minden fórumon hangsúlyozzák, hogy a merészen újító krosszmotor Stefan Everts érdemeit dícséri. A tízszeres mx-világbajnok már nagyon régóta a köbcenticsökkentés mellett van, szerinte értelmetlen is volna tovább izmosítani az egyébként is vasembereknek való 450-eseket. És akkor még nem említettük az utóbbi években bekövetkezett számos súlyos balesetet.
Everts hipotézise szerint a szerényebb teljesítményleadás hosszútávon csak segíti a krosszost. Könnyebb irányíthatósága révén több szufla marad a versenyzőben a 30 perc plusz két körös futamok végére, így amit a rajtnál esetleg elveszített (ezt a megállapítást a gyakorlat gyönyörűen megcáfolta), azt a hajrában játszi könnyedséggel szerzi vissza. Az mx-világbajnokságon eddig lezavart hat forduló ékesen bizonyítja Everts és a KTM igazát: 350 köbcentiben van a motokrossz jövője!
Everts és az ő bébije
Már a mantovai premieren elkápráztatott mindenkit Antonio Cairoli az új konstrukción, de az olaszországi pálya karakterisztikája inkább feküdt a könnyebben kezelhető, filigrán motoroknak, mint az izomgépeknek - fanyalogtak a kritikusok. A hegyi pályán fognak majd elvérezni a narancssárgák! Ez Bellpiugban részben be is jött. Azért csak részben, mert a bajnokság legkeményebb nyomvonalán, az amerikai Glen Helenben kettős győzelmet aratott a 350-es gép!
Az eddig látottak alapján az MX2-eseknél is az osztrákok akarata érvényesül. Az összes fordulót megnyerték az idén debütáló injektoros negyedliteressel Jeffrey Herlingsnek és Marvin Musquinnak köszönhetően. Utóbbi legalább akkora előnnyel vezeti ezt a kategóriát, mint Cairoli az MX1-est, szóval gyümölcsöző évnek néznek elébe az osztrákok. Nézzük mi történt a motokrossz világbajnokság eddigi fordulóin, időrendi sorrendben.
Bolgár GP - Sevlievo
Max Nagl, a tavalyi ezüstérmes, a KTM második számú embere még megnyerte ezt a fordulót a 450-es motorral, de Cairoli második futamban mutatott lehengerlő versenyzése bizonyította a 350-es gép létjogosultságát a királykategóriában. Ezzel az eredménnyel sikerrel kozmetikázta ki első futamban mutatott viszonylag gyengébb teljesítményét a címvédő (ötödik volt), így övé lett az ezüstérem. Clement Desalle, az Everts utáni korszak egyik legtehetségesebb belga krosszosa bronzéremmel mutatkozott be új kenyéradójánál, a Rockstar Enregy Drink képében amerikai tőkeinjekciót kapó gyári Suzuki alakulatban.
A KTM és a Suzuki mellett nem termett babér egyik gyártónak sem. A Kawasaki legjobb embere eddig az MX2-es Steven Frossard.
MX2-ben mindenki a Musquin-Roczen csatára volt kíváncsi. A francia címvédő nem kegyelmezett a német tinisztárnak, mindkét futamban mutatta neki az utat a befecskendezős KTM-el. Dupla győzelmével ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, Ken Roczen teljesítménye azonban elgondolkodhatta a címvédőt. A németek fenoménja komolyan gondolja, hogy idén világbajnok lesz, ezért pedig mindent hajlandó beáldozni. A bronzérmet az Amerikában már számtalanszor bizonyító Pro Circuit Kawasaki nyergében, Steven Frossard vihette haza. Az európai és a jenki Kawa-technika csupán az üzemanyagban, valamint az abroncsok márkájában tér el egymástól.
Olasz GP - Mantova
A fermói pálya el nem készülése miatt az eredetileg idényzárónak szánt mantovai fordulót áttették április közepére, így a februári sztárkrossz után (amit a helyszínről tudósítottunk, a videóriportot itt találjátok) a mezőny viszonylag hamar birtokba vehette újra a pályát. Cairoli még emlékezhetett a nyerő ívekre, hiszen 2/1-egy teljesítményével most is diadalmaskodni tudott. Clement Desalle ugyan meglepte őt az első futamban, de a belga fellángolása csak a második helyre volt most elegendő 1/4-es finisével. A bronzérem Naglé lett, aki ezzel elveszítette vezető helyét a pontversenyben.
Cairoli gyorsan hozzászokott a 350-eshez. Világbajnok lehet az újszülöttel.
Az MX2-eseknél újra Musquin és Roczen esett egymásnak a nagydíj győzelemért, a 15 esztendős csodagyerek teljesítménye (2/3) azonban most sem volt elegendő a világbajnok ellen (1/1). Kortársa, a hollandok reménysége, Jeffrey Herlings bronzéremmel (6/2) melegített hazai versenyére, egyúttal felhívva magára a figyelmet: ő lehet a hollandok legújabb világbajnoka. Mivel Gautier Paulin sérülés miatt a cserepadon ücsörgött a bajnokság elején, a világbajnoki címre pályázók népes tábora Musquinra és Roczenra korlátozódott - latolgatják az esélyeket a külföldi szakírók.
Holland GP - Valkenswaard
A KTM-ek sikersorozata tovább folytatódott a méltán világhírű homokos pályán. MX1-ben Cairoli első dupla győzelmének örülhetett: a mély, süppedős talajon és a nehéznek mondható vonalvezetésen sem jött zavarba a 350-es KTM, az ellenfelek pedig egy emberként fohászkodtak a magasságoshoz, hogy minél előbb eljöjjön május tizenhatodika és a Spanyol GP! Két korábbi világbajnok, Steve Ramon (3/2) és David Philippaerts (2/4) először ért oda a dobogóra, ebben a sorrendben finiseltek.
Jeffrey Herlingst akkora tehetségnek tartják, mint a német Ken Roczent. Hazai környezetben bizonyította is klasszisát.
A holland tinisztár, Jeffrey Herlings szenzációs dupla győzelemmel ünnepelhette első nagydíj diadalát, hazai pályán, mindössze a harmadik profi motokrossz versenyén. Azért ez nem semmi! Csapattársa, Marvin Musquin irtó peches napot fogott ki, összetett ötödik helyével (8/5) el is veszítette vezető pozícióját a pontversenyben a második helyen (2/2) célba érő Roczennel szemben. A két tejfeles szájú tinivel az idősebb generációt képviselő Steven Frossard pezsgőzhetett a dobogón.
Portugál GP - Agueda
Nem kellett várni Spanyolországig Cairoli botlására. Ami nem sikerült Mantovában Clement Desalle-nak, az összejött a portugáloknál. A belga suzukis ráadásul úgy zsebelte be első idei győzelmét, hogy Hollandiában nullázott, kificamította a vállát. Igaz, futamot nem sikerült nyernie, két második helyezéssel vitte el az összetett győzelmet. Cairoli második lett (5/1), Nagl pedig a harmadik (1/5). Ezzel együtt tovább növelte előnyét a pontvadászatban a szicíliai: 18 ponttal vezetett ekkor csapattársa, Max Nagl előtt.
Desalle zöldfülűként Németh Kornél csapattársa volt a Kurz Suzukinál. Most a belgák első számú reménysége. Vajon Agueda után máshol is felállhat majd a dobogó legfelső fokára?
A kicsiknél visszatért Musquin, harmadik duplájával visszavette a vezetést Roczentől, aki “csak” harmadikként zárt Portugáliában. Herlings lendülete idáig kitartott, ő lett az ezüstérmes a világbajnokság negyedik fordulóján. Az amerikai Zach Osborne először villant meg igazán, negyedik lett Aguedában, viszont a vébé előtt még bajnokesélyes Shaun Simpson itt sem találta a ritmust: 12. lett az összetettben.
Spanyol GP - Bellpuig
Tanel Leok bebizonyította Spanyolországban, hogy elszántsággal és kemény munkával privát motorral is lehet vb-futamot nyerni. Pedig nem kezdett valami jól az észt veterán, hetedik lett csak az első felvonásban, de a második futamban hengerelt, és mivel az ellenfelek csúnyán keresztbe verték egymást, ez elég volt a győzelemhez. Először jött ki a 350-es lóerőhiánya, Cairoli 6/3-as eredményekkel éppen lecsúszott a dobogóról. Philippaerts és Nagl nyakába akasztottak még érmet.
Ken Roczen kiegyensúlyozott, de győzni még nem sikerült neki. Egyre nagyobb a hátránya, tapasztalatlansága lehet a veszte.
Ken Roczen hiába nyerte meg az első futamot, a másodikban elfüstölt alatta a technika. Marvin Musquin a sírból hozta vissza ezt a GP-diadalt, hiszen Leokhoz hasonlóan ő is csak a hetedik helyen végzett az első futamban. A másodikban aztán újra világbajnok önmagát idézte, hetedik részsikerével idei negyedik győzelmét könyvelhette el. A dobogón Joel Roelants és Shaun Simpson végzett Musquin mögött.
USGP - Glen Helen
A tizenegy év után visszatérő USGP-nek hatalmas promóciót csináltak a jenkik. Az AMA rendezést elvesztő Glen Helen ezzel a versennyel vigasztalódhatott. A nagy amerikai ászok távol maradtak a viadaltól, viszont itt volt Mike Alessi, Ben Townley és Grant Langston az AMA szériából, de ők is kevésnek bizonyultak Tony Cairolihoz. A versenynaptár legnagyobb szintkülönbségeivel megáldott pályán magabiztos győzelmet aratott a címvédő a szintén 350-es motorral versenyző Mike Alessi előtt. Desalle ért oda a bronzos pozícióba. Nagl 11. lett csupán, így hátránya már 41 pontra rúg a most hétvégén megrendezésre kerülő Francia GP előtt.
Musquin kétséget sem hagy címvédési szándéka felől. Hat fordulóból ötöt megnyert. Lesznek még így izgalmak az MX2-es géposztályban?
Az MX2-es kategóriában újra Musquin tündökölt. A francia világbajnok jövőre már az amerikai bajnokságban húzza a gázt, érthető tehát, hogy jól akart bemutatkozni leendő rajongói előtt. Musquin mindkét futamát megnyerte, és mivel Roczen csupán a negyedik helyen végzett, a francia előnye 40 pontra hízott a hazai futama előtt. Osborne és Frossard osztozott a további érmeken. A FIM fejeseknek egyébként annyira bejött a USGP légköre, hogy elhatározták: nem lesz újabb 11 éves kényszerszünet az Amerikai Nagydíj megrendezésében. Ezzel egyébként mind a három nagy motoros világbajnokság (SBK, MotoGp és MX) legalább egyszer ellátogat az USÁ-ba.
∗∗∗
A bajnokság félideje vészesen közeleg. Az eddigi futamokon már nagyjából kikristályosodtak az erőviszonyok: a KTM energiát és pénzt nem sajnálva vágott neki az idei évnek, ez az eredményekben is tükröződik. A szerényebb büdzsével rendelkező csapatok pedig magukban morgolódnak, mást nagyon nem tehetnek, míg a két osztrák óriás, a Red Bull és a KTM egymást segítve köröznek a versenypályákon. Most hétvégén jön a Francia Nagydíj, a rajongók kezdhetnek fohászkodni az izgalmas futamokért.
A 15 fordulós világbajnokság állása 6 forduló után |
|
MX1 MX2
|
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48




















