MXOB, Nyársapát: Képriport
Németh Kornél hozzá méltó módon búcsúzott el a magyar rajongóktól Nyársapáton. Egy ideig nem láthatjuk őt hazai pályákon motorozni, hiszen várja a nagy kihívás, a június 6-án kezdődő és augusztus 15-én végződő, kilenc fordulós kanadai nemzeti motokrossz bajnokság.
Az év elején úgy volt, hogy csak Monor, aztán a később bekapcsolódó szponzoroknak köszönhetően a bajnokság első négy fordulójának mindegyikén láthattuk hazánk legeredményesebb krosszosát. Élmény volt a nézőknek, élmény volt a versenyzőknek. Nyársapáton is bomba formában motorozott Kornél, a mezőny többi tagja is remekül kiszolgálta a közönséget, végre nem fulladtunk meg a porban sem, izgalmasak voltak a futamok (és pénzdíjasok!), finom volt a lángos, és az esőfelhők is elrohantak délutánra. Élménydús nap volt.
Monster Enregy Magyar MX Bajnokság - 4. forduló, Nyársapát |
|
Németh Kornél ezúttal is verhetetlen volt. Aggodalomra adhatott okot a nap elején az OKR sátorban, hogy a szabadedzésen megint kapitulált az egyik motor, a délutáni futamokra az esőfelhőkkel együtt távoztak a problémák. A kiválóan előkészített talajon nagyszerű csaták voltak...Kornél mögött. A magyar GOAT körönként három másodperccel volt jobb az élmezőnynél. Feltámadt a címvédő! Szvoboda Bence az első három versenyen gyógyszeres kezelés alatt állt lapockasérülése miatt, de most már az orvosok szerint nincs erre szüksége, ezért jelentősen javult a reakcióideje. Az első futamban nem tudták megfogni őt a bajnoki riválisok, a másodikban viszont nagyot meccselt a két trónkövetelővel, Czúnival és Borkával. Laci legyőzése az összetett ezüstérmet jelentette az OKR KTM motorosának, ezzel pedig harcba szállt a bajnoki címért. Borka Jani versenyről versenyre közelíti a pontvadászat éllovasát. Az első futamban nem állhatott oda az általa előkészített rajtgép mögé, így törvényszerűen rosszul is sikerült számára a start. Negyedik helyen intették le. A második futamban aztán parádésan motorozott: az első körökben még Kornélt is képes volt maga mögött tartani, majd rutinosan kibekkelte Czúni támadásait, így övé lett az összetett bronz. Mérhetetlenül csalódott volt a nap végén Czúni Laci. Most bírta kondival a futamokat, nem durrant be a karja sem, de mégsem sikerült megfogni a riválisokat. Az első teleszkóp fejlesztésében látja a kiutat a 2007-es bajnok. A következő fordulóra, Kókára kelleni is fog a kiváló futómű. Piliscsév után ugyan javult valamicskét Lécz Gergő futóműve, de még mindig nincs a motor igazán versenyképes állapotban. Gergő számára elérhetetlen közelségben volt az MX1-es élmezőny. Megfontolt motorozással két ötödik helyezéssel gyarapította bajnoki pontjainak számát. Az MX2-es listavezetőtő a hódmezővásárhelyi formájában motorozott. Hugyecz és Firtosvári ugyan megnehezítette a versenyét, összeszorított fogakkal ugyan, de meglett a győzelem. A második felvonásban ellenfél nélkül motorozva biztosította be a KTM totális dominanciáját Nagy Alex. Most elmaradt a piliscsévi bravúr. Hugyecz Erik egy karnyújtásnyira volt szezonbéli második összetett győzelmétől, a második futamban azonban nem bírt Nagy Alex-szel, így maradt az ezüstérem. Harmadik első osztályú idényében már csak a bajnoki címmel lenne megelégedve. Firtosvári Gábor remekül motorozott Nyársapáton is, ennek ellenére újból hátrányba került riválisával szemben. A második futamban a kicsik is hasonló ádáz csatát vívtak, mint az MX1-esek. Firtosvári sokáig esélyes volt, de az egyik kanyarban összeakadt Hugyecz-cel, így Piliscsév után újra bornzéremes lett. Az első fordulón megsérült Szőke Márk Nyársapáton már újra a mezőnyben volt. Kétszer is meg kellett műteni a kulcscsontját, és bár még nem száz százalékos, minden erejével csapattársa, Firtosvári Gábor segítségére lesz a bajnoki harcban. Az utolsó interjú. Németh Kornélnak most már tényleg ez volt az utolsó magyar bajnokija ebben az évben. Május 25-én repül Kanadába, hogy a bajnokság kezdete előtt még tudja tesztelni motorját. eredmények: itt |
Ne feledjétek Kornél játékunkat! |
|
Az első forduló kérdése: Hol volt Németh Kornél első versenye? (A válasz a vásárhelyi videóriportban). Mindig a soron következő forduló videóösszefoglalójának élesítéséig áll módunkban elfogadni a beérkezett megfejtéseket, szóval ne késlekedjetek a válaszokkal, amiket a jatek@motorinfo.hu e-mail címre várunk minden forduló után. A nyeremények nem hiányozhatnak egy NTH rajongó gyűjteményéből sem: Kornél felajánlott egy általa viselt Oakely szemüveget, egy OBG felsőt, amit az európai versenyeken hordott, valamint egy Thor mezt, amiben pedig a kanadai bajnokság futamain láthatjuk majd klasszis krosszosunkat. Az ereklyéket természetesen dedikálni is fogja Kornél. A sorsolást a kőszárhegyi bajnoki finálé után tartjuk. Játszatok velünk, mert játszani jó! Nyerni pedig még jobb.
|
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
lolobar - 2012.febr.07 10:33Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49























