Ben Townley: Sikerülhet a visszatérés?

bigiboy, 2010. május 11., kedd, 09:00
Két teljes évet kihagyott makacs vállsérülése miatt az egykori világbajnok, most újult erővel veti bele magát a 2010-es szezonba. Nehéz dolga lesz.

Ben Townley-t a legtehetségesebb krosszozók között tartották számon. 2004-ben világbajnok lett az MX2-es géposztályban, majd a királykategóriában Stefan Everts méltó ellenfele volt a következő évben. Aztán az amerikai álom zsákutcába vitte karrierjét. Sérülések, két kihagyott szezon, frusztráció, depresszió. Vajon van út vissza a csúcsra? Az új-zélandiak üdvöskéje bízik benne.

2005 végén régi álma vált valóra Ben Townley-nak. Miután leigázta a világot a motokrossz világbajnokságon, szerződést kapott az amerikai bajnokságban. Nem bízott semmit a véletlenre, a nulláról kezdte felépíteni amerikai karrierjét. Csatlakozott a bajnokság legerősebb 250-es csapatához, a Pro Circuit Kawasakihoz, Ricky Carmichael tőszomszédságába költözött, hogy együtt tudja készülni a Legnagyobbal, és felbérelte RC legendás személyi trénerét, Aldon Bakert.

Ben Townley

Európában KTM-el villogott. 2005-ben második volt Everts mögött az MX1-es kiírásban.

Olyan volt, minden, mint a mesében, de hamar rémálommá vált számára a sztori. Keresztszalag-szakadás miatt a 2006-os szezont a kispadon töltötte, az amerikai bemutatkozás tehát váratott magára még egy évet. 2007-ben aztán élete formájában esett neki a Lites-mezőnynek, aminek eredménye a keleti-parti szuperkrossz bajnoki cím lett. Kemény csatában múlta felül Ryan Moraist, és csapattársát, Darcy Lange-t. A motokrossz bajnokságban újra egy csapattárs állta útját, Ryan Villopoto, a regnáló 250-es bajnok.

“A szezon előtt mindenki aggódott a két srác miatt.” - emlékszik vissza a csapattárs-háborúra Mitch Payton, a csapatfőnök. “Keményen kellett dolgoznom azon, hogy meggyőzzek róla mindenkit, nincs azzal semmi baj, ha két csapattárs feszül egymásnak a bajnoki címért. Ők ketten nagyszerűen kezelték a helyzetet, és hiszem, hogy ettől csak erősebbek lettek.”

Townley végül alulmaradt a csatában, de egyáltalán nem kellett szégyenkeznie. A 12 fordulós kiírásban hatszor diadalmaskodott, rapszodikus évadzárása miatt tudott csak fölé kerekedni a csapattárs. A dolgok innen fordultak egyre rosszabbá. A 2007-es Nemzetek Krosszán súlyosan megsérült a válla, ami a felületes kezelések miatt tovább romlott az évek során. Townley zsebében már ott volt egy busás Honda-szerződés, a nagy lehetőséggel azonban nem tudott élni.

Ben Townley

A Pro Circuit Kawasakival kevesen nem tudnak bajnokságot nyerni. Townley-nak a keleti szuperkrossz bajnokságban sikerült, 2007-ben.

Az őszi felkészülési időszakban összeszedett egy újabb makacs sérülést: sarkát törte a Honda tesztpályáján. “Nem gyógyultam fel még teljesen, nem éreztem biztonságban magam a nyeregben, ezért következhetett be az újabb baleset. Ugrott a szuperkrossz-szezon, de hogy ne legyen fenékig tejfel az élet, a motokrossz bajnokságra készülődvén újra rásérültem a vállamra.” - emlékszik vissza karrierje legnehezebb időszakára.

Égett benne a bizonyítása vágy, ami egy újabb balesetbe hajszolta. A Glen Helen-i MX-nyitány után újra betegszabadságra kényszerült. Új csapatában összesen ezt az egy versenyt tudta teljesíteni az egész szezonban. Érthető volt tehát, hogy összeomlott lelkileg. “A 2007-es szezonom volt a karrierem csúcspontja. Ryannel (Villopoto, a csapattárs) nagyszerű csatákat vívtunk hétről-hétre, ami folyamatosan inspirált. Annyira gyors lettem, mint korábban soha. A Honda szerződésével mondhatni tökéletes mederben folyt tovább a karrierem. Meg akartam nekik mutatni, hogy én leszek az az ember, aki Ricky Carmichael után újra bajnoki címet nyer nekik.” - mondja Townley.

A visszatérést a 2009-es Daytona Szuperkrosszra időzítette az új-zélandi harcos, az élet azonban újra közbeszólt. A makacs váll csak nem akart javulni, minden egyes motoron eltöltött perc maga volt a pokol az egykori világbajnok számára. Townley ekkor olyat tett, amire nem volt példa korábban.

Ben Townley

Tragikusan sikerültek a hondás évek. Kevésen múlott, hogy végleg a süllyesztőben végezze a világbajnok.

“Hosszú manageri pályafutásam alatt egyszer sem találkoztam hasonlóval.” - mondja Glenn Dempsey, Ben managere. “Nagyon jó megállapodást sikerült kötnünk a Hondával, ami szép summát hozott Bennek az elő évben sérülései ellenére. A második évben aztán megkérte szponzorai, a Red Bullt, a Hondát, az Oakley-t, és az Alpinestarst, hogy ne fizessék ki a járandóságát, mert nem érdemli meg.”

“Hiszitek vagy sem, Európában viszonylag sérülésmentes voltam.” - kezdi Townley. “Az öt év alatt csupán egyszer törött el a csuklóm, azt is a KTM amerikai szuperkrossz pályáján szedtem össze egy edzés alkalmával. Az ‘Államokban nem tudták normálisan meggyógyítani, ezért az európai dokimnak újra el kellett törnie a csontot, hogy rendesen összeforrjon. Remek munkát végzett, hiszen ezek után nyertem meg a világbajnokságot. 2009-ben újra visszamentem ehhez az orvoshoz, aki megállapította, hogy levált egy darab az ízületből, ez okozta az állandó fájdalmat a vállamban. Az operáció után mintha kicseréltek volna.”

Townley a műtét után új-zélandi otthonában lábadozott, távol a motokrossz pályák zajától, távol a csillogástól, távol a média néha frusztrálóan idegesítő jelenlététől. “Kaptam a sorstól egy lehetőséget, hogy újra a régi Ben Townley legyek. Egy srác, aki elmegy a haverokkal sörözni egyet, aki gondoskodik a feleségéről és újszülött kisfiáról. Igazán élveztem ezt az időszakot.”

Ben Townley

Új-Zélandon megnyerte a 2010-es szuperkrossz bajnokságot egy privát Kawasakival, majd megint lesérült.

2010 a nagy visszatérés éve lesz. A gyári Honda alakulat nem tudta őt visszafogadni soraiba a gazdasági válság miatt megnyirbált büdzsé miatt. Számos európai csapat megkereste őt a kényszerpihenő alatt, többek között a KTM is, de makacsul visszautasított minden ajánlatot. Az AMA MX bajnoki cím számít most csak neki, és ennek mindent alárendel.

Egy nagyon fiatal, motokrossz tapasztalatokkal nem rendelkező, ám annál potensebb csapattól kapott végül lehetőséget. A Troy Lee Honda nem tervezte, hogy első teljes mx szezonjukban fejest ugorik a 450-es mezőnybe, de a csapat és Ben főszponzora, a Red Bull minden anyagi támogatást megadott az új-zélandinak, hogy el tudjon indulni az idei kiírásban.

“Veszélyes vállalkozás, hiszen nekünk nincs még mx tapasztalatunk.” - mondja David Pengree, a Troy Lee Honda csapatfőnöke. “Nem is voltunk benne biztosak, hogy ilyen előzményekkel tényleg gyümölcsöző lesz az együttműködés, de hiszünk Ben képességeiben. Pár napja tesztel nekünk, és úgy tűnik, visszatalált a régi önmagához, úgyhogy bízunk a képességeiben.”

Ben Townley

Az új kihívás: Reed, Stewart, Alessi és Dungey mellett kellene bizonyítani a Troy Lee Hondával.

“Az igazán nagy motorosok fel tudnak állni a legnagyobb ütés után is.” - veszi védelmében Townley-t az egykori főnök, Mitch Payton. “Nézzétek csak meg Pourcelt. Majdnem lebénult, és gyorsabb a pályán mint valaha. Ricky Carmichael fél évet hagyott ki térdsérülése miatt, és utána ugyanolyan elánnal versenyzett a pályán. Biztos vagyok továbbá abban is, hogy James Stewart sem a mezőny végében fog motorozni, ha újra köztünk lesz. Bent is ilyen fából faragták, soha nem kételkedtem a tehetségében.”

Az előzetes tervekkel ellentétben Townley sajnos nem indult el a motokrossz-vb első pár fordulóján, egy sajnálatos sérülés miatt. A RacerX információi szerint az edzőmotorjának a váltója megragadt, a motor pedig átdobta őt a kormányon. Ben most minden idegszálával a május 22-én kezdődő AMA MX bajnokságra koncentrál. Vajon sikerül neki felállni a padlóról? Talán ez az utolsó lehetősége az egykori világbajnoknak.

-nn-

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

sucbrman, 2010. máj 11., kedd 18:20
A legnagyobb dolog ha valaki ilyen helyzetbol fel tud allni -a hozza hasonlo emberek elott kell megemelni azt a bizonyos kalapot !!!
anonim, 2010. máj 11., kedd 17:46
Most már igazán kijöhetne a lépés neki. Megérdemelné...
anonim, 2010. máj 11., kedd 17:45
Hajrá Ben!Drukkolunk!
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség