Újra motoron Déczi Balázs

bigiboy, 2010. május 07., péntek
Még nem érzi teljesen biztonságban magát a nyeregben, de minden edzés után egyre jobb formába lendül a tavalyi MX2-es bajnok.

Élete legnagyobb bukását szenvedte el a téli felkészülési időszakban Déczi Balázs. A regnáló MX2-es bajnok az idei kiírásra edzett, amikor olyan csúnyán elnézett egy ugratót, hogy utána mesterséges kómában kellett tartani. Négy hónappal a borzalmas baleset után újra motorra ült. Ugyan még nem a régi, de Kókára összekapja magát - ígéri.

A legnehezebb pszichológiai gát egy sportoló életében, amikor egy nagy baleset után újra edzésbe kell állni. A reflexek nem a régiek, és kimondva-kimondatlanul ott van a tudat alatt több vagy kevesebb félelem is. A Suzuki Hollós fiatal krosszosa is most hasonló megpróbáltatáson megy keresztül. Súlyos agyrázkódást követően, négy hónap kihagyás után megint a nyeregbe ülni, megint a réginek lenni, megint bajnoki tempót motorozni.

Még több kép a galériában. Katt!

“Nem tudnám felidézni a bukás pillanatait. Nem látta senki, és olyan volt belülről az egész, mintha elvágták volna a filmet. Egyébként utána magamnál voltam, legalábbis úgy éreztem. A többiek mondták, hogy nem stimmel valami. Aztán négy hónap rehabilitáció következett. Nagyon fáradtnak és gyengének éreztem magam miután kiengedtek a kórházból, egész nap csak aludtam volna. Piliscsév környékén lettem jobban. Kint a pálya mellett már újra a nyeregbe vágytam.” - mondja Balu.

Múlt hét csütörtökön ült először motorra a balesete után a bajnok. Akkor kapta meg ugyanis a Magyar Suzuki Zrt-től az injektoros RM-Z 250-et. Balu azonnal kapott az alkalmon, és kiment egy solymári bányába Tóth Ádám barátjával tesztelni magát és az új technikát.

“A motort már most jobban szeretem, mint a tavalyit. Az olyan volt ehhez képest, mint egy chopper. A befecskendező és az új váz miatt sokkal robbanékonyabb lett a motor, és kezesebben is viselkedik a kanyarokban. Egyelőre még velem vannak a problémák. A fejem még nem teljesen tiszta, pár kör után elfáradok, és az egyensúly érzékelésem is megzavarodott egy kicsit, de edzésről-edzésre javulok.”

Még több kép a galériában. Katt!

Most vasárnap, a magyar bajnokság negyedik fordulóján, Nyársapáton még egészen biztos, hogy néző lesz Balu. A folytatás pedig elég képlékeny. Kókára, május 30-ára már teljes menetfelszerelésben a rajtgép mögött szeretne állni, előtte azonban kellenek a felhozóversenyek.

“Minden nap motorozok. Fejleszteni kell még a reflexeimet és a kondíciómat. A múltkor kimentem edzeni Piliscsévre, és csak két-három kört bírtam. Az edzések mellett fontos az is, hogy belerázódjak a versenyzésbe is. El fogok indulni a nemesbikki Kelet-Kupa fordulón, és egy cseh bajnokit is tervezünk Kóka előtt.”

A címvédésről sajnos már lecsúszott Balu. Nagy Alex és Firtosvári Gábor is 119-119 pontot gyűjtött eddig, ez a hátrány pedig ledolgozhatatlan a kőszárhegyi fináléig. Egy Déczi Balázs kaliberű motoros azonban mindenképpen jót tesz majd az idei MX2-es kiírásnak.

Baluval a piliscsévi videóriportban láthattok majd egy hosszabb interjút. Hamarosan jelentkezünk vele!

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

ferozzo, 2010. máj 10., hétfő 10:06
Kitartást, jobbulást Balu, nekapkodd el a dolgokat, épülj fel fizikálisan is, mentálisan is... Bár Tóth Ádinál jókezekben vagy... ;)
tomvor, 2010. máj 07., péntek 23:54
Hajrá balu!!!!!!!!!!!!
mxfann, 2010. máj 07., péntek 21:56
Nagyon jó a riport, tényleg híányzik a mezőnyböl a srác.
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség