Tolószékből a csúcsra
1989-ben elindult valami a motokrossz berkein belül. Tehetséges európai versenyzők szállták meg az amerikai bajnokságot, ráadásul fényes sikereket értek el odaát. Ez korábban elképzelhetetlen volt. Azóta persze valamelyest elmosódtak a határok, hadseregként özönlenek át az Államokba a világbajnokságon edződő fiatalok siker, pénz, csillogás reményében. Van azonabn egy ember közöttük, akinek ez becsületbeli ügy.
Christophe Porucel már 17 évesen világbajnok lett. Európában ő volt az ász, de mint minden francia krosszos, fél szemét az amerikai bajnokságon tartotta. Minimotorosként már járt az ígéret földjén, és már akkor sem ment rosszul. Mike Alessi és Ryan Villopoto mögött harmadik lett a Loretta Lynn-i amatőr bajnokságban.
“Mindenképpen Amerikában akartam magamnak karriert csinálni. Sokat beszélgettünk akkoriban az USÁ-ról.” - mondja Pourcel a 2007-es évről, amikor a világbajnokságra készülve elindult pár szuperkrossz versenyen. “Mitch Paytonnal (a Pro Circuit Kawasaki tualjdonosa és csapatfőnöke) abban maradtunk, hogy mielőtt egész évre elkötelezném magam, belekóstolok kicsit a légkörbe.”
2004-ben debütált a vb-n, kétütemű 125-össel is megállta a helyét az MX2-es gépekkel szemben, Loketban nyert is. 2006-ban (a fotón) már ő volt a világbajnok.
A tolószékes csapatfőnöknek évtizedes tapasztalatai vannak a külföldi krosszosokkal. Talán kevesen tudják, de Jean-Michel Bayle is neki köszönhette első tengerentúli szerződését, valamint Mickael Pichon is az ő kezei között érett klasszis versenyzővé. És akkor még nem is említettük Ben Townley-t, Grant Langstont és Tyla Rattray-t. Ők mindannyian lehetőséghez jutottak Payton csapatában.
“Elsőre semmi sem egyszerű. Be kell illeszkednek egy olyan társadalomba, ami szöges ellentéte az európainak.” - mondja Pourcel. “Más a kaja, mások az emberek, más a légkör, de mindig is erről álmodtam, minden percét élveztem.”
Sok francia motoros vérzett el az Egyesült Államokban. A teljesség igénye nélkül pár név: Sebastien Tortelli, David Vuillemin, Rodrig Thain, Matthieu Lalloz, Steve Boniface. Pourcelben azonban van fantázia, ezt már az első versenyén is bizonyította. Anaheimben második lett Villopoto mögött, aztán jött Phoenix, ahol már senki nem tudta őt megállítani. Így emlékszik vissza erre az időszakra:
Csak egyszer tudta hazáját képviselni a Nemzetek Krosszán, 2006-ban. Matterley Basinben ötödik lett a francia csapattal.
“Villopoto nagyon gyors volt, nem tudtam vele mit kezdeni, ezért jobbnak láttam, ha nem állok le vele meccselni. A phoenixi pálya viszont nagyon feküdt nekem, úgyhogy mindent beleadtam, amit csak tudtam. Jól startoltam, kiegyensúlyozott köröket motoroztam, úgyhogy mondhatni gyerekjáték volt az a verseny számomra. ‘Csak el ne ess, srác!’ - végig ezt hajtogattam magamban.”
A tündérmesének hamar vége lett. A sorozat harmadik állomásán Pourcel elesett és eltörte a lábát. Állítása szerint azért történhetett ez meg, mert nem volt rendben mentálisan. Gondolatai folyton a világbajnokságon cikáztak, így pedig nem lehet magabiztosan motorozni. Ekkor még nem is sejthette, hogy karrierje legnehezebb időszaka vár rá.
Visszatérvén Európába természetesen ő volt a legfőbb beszédtéma a paddockban. Megváltozott - állították róla. A szíve visszahúzta Amerikába, fényes jövőről álmodott, sok pénzről, és csinosabbnál csinosabb lányokról.
Francia megszállás |
|
1991-ben,egy Jean-Michel Bayle nevű ember bebizonyította, hogy európaiként is helyt lehet állni Amerikában. Kétszeres világbajnokként repült át az óceánon, és egy csapásra legenda lett az Egyesült Államokban. Ő az egyetlen motoros, aki egy évben három bajnoki címet is zsebrevághatott: 250 SX és MX, valamint az akkor még létező 500-as MX koronát. Krosszos karrierje után átnyergelt a MotoGP-be, de ott már nem tudta megismételni korábbi sikereit.
Jean-Michel Bayle Mickel Pichon követte először honfitársát. 1995-ben és ’96-ban ugyan megnyerte a 125-ös keleti szuperkrossz kiírást Mitch Payton Kawasakijával, de sem motokrosszban, sem pedig a nagy géposztályban nem tudott maradandót alkotni. Inkább visszatért a világbajnokságra, majd két 250-es címmel a háta mögött vonult vissza rejtélyes betegsége miatt. Bayle-hez hasonló nagyságokig egy későbbi próbálkozónak sem sikerült felnőnie. David Vuillemin ígéretes fiatal krosszos volt, erejéből azonban csak pár győzelemre futotta a kis és nagykategóriában egyaránt. Most Gautier Paulin managere. Stephane Roncada legalább nyert egy keleti szuperkrossz bajnokságot, de akárcsak Pichon, a királykategóriához nem tudott felnőni. Ő videójátékfejlesztő lett Phoenixben. Sebastien Tortelli életét sérülései keserítették meg. Kétszeres világbajnokként három motokrossz és egy szuperkrossz győzelemmel a tarsolyában volt kénytelen távozni. Most Rick Johnsonnal vezet egy mx-sulit.
|
“Kétszer olyan nehéz megvédeni a bajnoki címet, mint megszerezni. Valóban nem voltam jó formában, sem fizikálisan, sem mentálisan. Cairoli nagyon jó motoros, a végletekig kitartó. Ellene nem lehet félig felkészülten kiállni. Ennek ellenére nem voltak rossz eredményeim: sokszor voltam második Tony mögött, néha meg is tudtam őt verni. De való igaz, ekkor már az amerikai pályafutásom töltötte ki a gondolataim nagy részét. Ott volt a pro circuitos szerződésem a zsebemben, nyűgnek éreztem a világbajnokságot.” - mondja Pourcel.
Az élet nem kényeztette el a francia világbajnokot. Talán már el is szállt magától, de Írországban durván visszarántotta a sors őt a földre. “Túl magabiztos voltam, most már belátom. Az élettől meg is kaptam a magamét. Az írországi forduló előtt még harcban voltam a bajnoki címért, bár nem volt kicsi a lemaradásom. A bemelegítő edzésen aztán gyökeresen megváltozott az életem. A pálya legnagyobb ugratója után történt egy baleset. Egy srác elesett, a pályabírók pedig máig megmagyarázhatatlan módon nem jelezték a veszélyt. Én teljes sebességgel jöttem és a srác motorján landoltam. Szörnyű nagy baleset volt.”
Az ütközés erejétől eltört Pourcel keresztcsontja, ami a környékén található idegeket is megsértette. Bár lábait képes volt mozgatni, deréktól térdig lebénult. Az orvosok már lemondtak róla, egy kockázatos műtét volt számára az utolsó lehetőség.
Ez már Amerika: Az egyenruha kötelező a Pro Circuit csapatban!
“Hét vagy nyolc órát feküdtem a műtőasztalon. Előtte felkészítettek rá, hogy 30 százalék esélyem van visszanyerni a járóképességemet. Nem volt más választásom, hiszen ha arra gondolok, hogy nem lehetek együtt többet egy lánnyal sem, hogy nem tudok utódot nemzeni, az elég elkeserítő életkilátás. Szóval belevágtam. A műtét szerencsére jól sikerült, de várt rám egy nyolc hónapos rehabilitáció.”
A műtét nem szavatolta a versenyképességet, Mitch Payton tehát nehéz helyzetbe került. Az amerikai szakember azonban a kitartott választottja mellett, fenntartotta helyét a csapatban. Pourcel hozzáállása végérvényesen megváltozott. Az élet, amit eddig élt nem volt többé. Nem volt már világklasszis motoros, nem volt csillogás, nem voltak csinos lányok, csak a szürke hétköznapok.
“Folyton a motorozás járt a fejemben." - emlékszik vissza. "Egész nap a plafont bámultam. Három hónapig képtelen voltam mozgatni a csípőm, nem éreztem semmit ott lent. Rengeteget fogytam, a gyomrom is rendetlenkedett...a legrosszabb dolog, ami történhet egy emberrel, hogy nem tud önállóan kimenni a WC-re. Amíg nem történik meg veled, nem tudod elképzelni, hogy milyen nyomorult érzés.”
Nem szívesen válik meg kabalarajtszámától, de a kelet/nyugat szétlövésen ez sem tudta megzavarni. A bajnoki 1-essel is lenyomta Ryan Dungey-t.
Christophe családjának még nehezebb időszak volt ez. Apja, a GPKR Kawasaki csapat főnöke képtelen volt fia állapotáról beszélni, édesanyja összetört, bátyja, a szintén krosszos Sebastien nem volt képes ilyen állapotban látni öccsét. “Néha bejött hozzám a kórházba. Nem hibáztatom azért, mert nem jött gyakran. Egy motorversenyzőnek a legnehezebb szembesülni egy ilyen komoly sérüléssel. Amikor a pályán vagy, nem gondolhatsz erre, mert az jelentősen gátolja a teljesítményedet. Ennek ellenére fantasztikusan motorozott Sebastien a vb-n. Büszke voltam rá.”
Nyolc hónap elteltével újra talpon volt a kis Pourcel, de továbbra sem érezte csípőjét. Ennek ellenére csak a motorozás járt a fejében. “15 kilót fogytam, félig még béna voltam, de újra motorozni akartam. Minden erőmmel azon voltam, hogy felszedjek egy kis izmot magamra, más különben nem lett volna keresnivalóm a sportban.”
Nem volt felkészülve a motokrossz utáni életre. De miért is lett volna? Fiatal volt, tehetséges, joggal hihette az, hogy meg fogja váltani a világot! A nulláról kellett újra felépítenie magát, ami összeszorított fogakkal ugyan, de sikerült neki. Erre csak a legnagyobbak képesek. Például Doug Henry, aki szintén egy ehhez hasonló gerincsérülésből állt újra talpra.
Hiába nyert több futamot tavaly, mégis Dungey lett a motokrossz bajnok. A visszavágóra legalább egy évet várni kell.
“Sokkal felelősségteljesebb lettem a balesetem óta. Nem tudom tisztelni azokat az ellenfeleimet, akiknek az egész csak egy jó móka. Akik fennhangon nyilatkozzák, hogy milyen király volt a legutóbbi esésük. Nem is értem, hogy mit képzelnek magukról ezek a fiúk?! Néha azt kívánom nekik, bárcsak átélték volna azt, amit én. Biztos vagyok benne, hogy ezáltal a sport is sokkal tisztább lenne.”
Christophe balesete után érettebb és megfontoltabb motoros lett. Tavaly nagy fölénnyel nyerte a keleti szuperkrossz bajnokságot, legyőzte Ryan Dungey-t a kelet/nyugat szétlövésen, és egy hajszálon múlott, hogy nem nyerte meg az AMA motokrossz bajnokságot. Az élet fricskája volt, hogy pont az a technika fosztotta őt meg a bajnoki címtől, mely türelmesen várta őt a balesete utáni hónapokban.
Pourcelnek a mai napig meg kell birkóznia balesete következményeivel. A gyomra továbbra sem működik tökéletesen, és még most is minden egyes pillanatot pokolként él meg a mosdóban. Christophe nagy Superman rajongó, és talán az ő élete is egy kicsit képregénybe illő: világklasszisként megjárta a mennyet és poklot, túlélt egy olyan sérülést, amiből csak nagyon kevesen tudtak volna felépülni. A lelke mélyén ő maga is köpenyes szuperhős...
-nn-
