Olaszok! Ezt elk..rtátok!
Szöveg: -nn- - Fotó: motorinfo.hu
Még most is magam elé bámulva próbálok ésszerű magyarázatot találni az amerikaiak győzelmére, de egyszerűen nem megy. Egy csapat, amit a semmiből kaparnak össze, és úgy döngölik földbe őket a kvalifikációkon és az első két futamban az európai ászok, hogy azt tanítani lehetne - az utolsó futamon fordít. Fordulatot akartunk? Valami meglepőt? Megkaptuk, de nem egészen ilyenre számítottunk!
Még a legnemesebb szerveimet is felajánlottam volna az amerikaiak ellen, olyan gyengén kezdtek neki a 63. csapat-világbajnokságnak. Dungey életében először motokrosszozott 450-esen, Weimer még életében nem látott európai krosszpályát (Dungey sem), Tedesco meg szépen kialibizte az edzéseket. Ilyen előjelek után disznótort jött nézni Franciacortába az olasz, csak arra nem számítottak, hogy a saját csapatuk kiherélésének lesznek szemtanúi.
A magyar csapat leglelkesebb szurkolói
Elképesztő mekkora szeretettel és lelkesedéssel várták hazai csapatuk megdicsőülését a taljánok, 23 év után tért vissza az olasz csizmába a csapat-világbajnokság. Lungo direkt erre a célra építtetett egy pályát Brescia közelében, hogy még véletlenül se okozzon gondot a tengerentúli csapatoknak a logisztika.
Valahogy azonban az volt az ember érzése, hogy mindennek a nézők itták meg a levét, mert a pálya egészen elképesztő lett, de az öt méteres biztonsági sáv miatt szinte élvezhetetlen. A hangulatra viszont nem lehetett panasz! Időnként hangrobbanás volt a castrezzatoi völgyben!
A pálya vonalvezetését - hogy hogy nem - a hazai csapat szája íze szerint alakították ki. A lassú kanyarokkal és ritmustalan ugrókkal egyértelműen a tempós pályákhoz szokott amerikaiak kedvét akarták elvenni, ami eleinte még sikerült is. Azt viszont elfelejtették belekalkulálni az olaszok, hogy ezen a viadalon a csapategység a nyerő taktika, a Cairoli-féle szólók maximum tüneti kezelésnek hatásosak csak.
Reed egyedül kevés volt az ausztráloknak
A frissen megkoronázott MX1-es világbajnok ezen a hétvégén még Dottórénál is nagyobb császár volt hazájában. Szó szerint megőrültek érte a honfitársak. Elemében is volt az utánozhatatlan mosolyú világbajnok: nyerte a szabadedzést egy tizeddel Chad Reed előtt, majd a kvalifikációs futamot három másodperccel a belga Clement Desalle-t megelőzvén. Philippaerts Open kategóriás tündöklése volt a hab a tortán, aztán jött a vasárnap...
A magyarok olaszokat megszégyenítő lelkesedéssel utaztak el az Autodromo di Franciacortára, de elég hamar szembesülniük kellett a valósággal. Fiatal és tapasztalatlan csapatról lévén szó a tisztes helytállás volt a kitűzött cél, ezt maradéktalanul teljesítették is a srácok. Össze nem lehet hasonlítani a profikat és mi profijainkkal, így aki csak egy másodpercre is elhitte, hogy képesek A döntőbe kerülni, azok nagyon nincsenek tisztában a motokrossz hátterével.
Míg Reednek, Dungey-nak és a többi nagyágyúnak a rendelkezésére állt két csúcstechnikát képviselő motor, gumi mérnök, futómű specialista, masszőr, addig fiainknak a családfő szerelt. “Ők egy teljesen más világ. Mi abszolút nem vagyunk ide valók, de egy remek edzés ez a fiúknak, hogy megtapasztalják, hol tart most a világ eleje.” - összegezte a hétvégét Déczi Ferenc, szakágvezető.
Borka is tud szépet csavarni, nem csak a szupersztárok
“Itthon nincsenek ilyen fárasztó pályák, nagyon jó kondi és motor kell hozzá. Minden edzés után egyre jobban éreztem magam rajta, de valahogy a ritmusát nem sikerült elcsípnem.” - mondta Szvoboda Bence, a csapat Open kategóriás versenyzője. Tény, fel volt nekik adva a lecke, de olyan jó lett volna, ha egy kis szerencsék is van! Nem volt.
Borkának a szemüvegével akadtak gondok az MX1-es kvalifikáción, a végére meg el is készült erejével. 26. lett a 36 fős mezőnyben. Az MX2-esek minősítő versenyén szétdurrant Déczi hátsó fékcsöve, így fel kellett adnia a futamot. 32. helyen értékelték. Bence a 20. hely környékén motorozott, mikor lefulladt a célegyenesben a motorja. 27. lett az Open kategóriában. Maradt tehát a B-döntő. Na, ott is késett Fortuna asszony járata!
A B-döntőbe ráadásul nem is indulhatott el a legjobb 19-en kívül végzett valamennyi nemzet, hiszen ezen az egy futamon mindhárom motorosnak rajthoz kell állnia (a legjobb két helyezés alapján értékelnek). Balu már az első körben elesett, majd nem sokkal később mégegyszer a célegyenes előtti asztal után. Neki itt ért véget az olaszországi hétvége.
Musquin világbajnokhoz méltóan motorozott
Megint Bence volt a legjobb magyar, a folyamatosan gyengülő sérült csuklója miatt kellett idő előtt befejezni a versenyt, Borka viszont újra végig ment. 18.-nak finiselt. 36 csapatból a 31. helyen fejeztük be a csapat-világbajnokságot, de legalább a világ legjobbjaival versenyezhettek a fiúk, és talán pár dolgot el tudtak tőlük lesni. Ebből a futamból Írország verekedte be magát a legjobb húsz közé.
A nagyok versenyeire már csordultig megtelt az Autodromo Franciacorta. Becslések szerint 90 ezren mentek ki vasárnap. A helyszínen egészen döbbenetes volt végignézni a futamokat! Pláne az elsőt, amiben Cairoli azt csinált a mezőnnyel, amit akart. A pálya mellett az volt az érzésem, hogy Reed direkt engedte maga elé az olaszt. Még ha így is volt, sikerült eltaktikáznia magát, mert a szűk fordulókban már nem tudott visszamenni Cairolinak, hiába volt gyorsabb az olasznál. Így kénytelen volt beérni az ezüstéremmel.
Dungey biztonságit motorozva, behozta az amerikaiakat a harmadik helyre, a csapat másik embere, Jake Weimer a nyolcadik helyen finiselt. Ezzel egy futam után meglepetésre Amerika diktálta a tempót. Az olaszok MX2-es embere, Davide Guarneri esett, 16. lett, az ausztrálok második számú motorosa, Brett Metcalfe meg a 17. Így hiába parádéztak az MX1-es fiúk az élen.
Dungey (1) nagyot ment az utolsó futamban
A francia válogatott viszont meglepően potens csapatnak bizonyult fiatal koruk ellenére. Marvin Musquin lazán verte az MX2-es mezőnyt, és bizony pár MX1-es krosszos is elbújhatott az MX2-es világbajnok háta mögött. Meggyőződésem, hogy ha Frossard nem bakizza el az első futamot (14. lett), ők vihették volna haza a Chamberlain trófeát. Pláne Gautier Paulin motorozását látván a második futamban.
A volt BMX-es világbajnok először ült 450-es motoron (David Vuillemin motorjával ment), de úgy terelgette a mikiegér pályán, mintha egy bicikli lenne. Rajt-cél győzelmet aratott az MX2-Open futamban, Musquin meg fél óra elteltével is tele volt energiával: újra az ötödik helyre hozta 250-es KTM-jét, legjobb MX2-esként. A franciák így megnyugtató, 12 pontos előny birtokában várhatták az utolsó futamot.
Philippaerts hiába motorozott remekül a második futamban. Guarneri gyengélkedésével a dobogó is hiú ábránd volt az olaszoknak az utolsó futam előtt. Pár kanyarral a leintés előtt még Ivan Tedescót is meg tudta előzni a tavalyi világbajnok, pedig az amerikaiaknak nagyon kellettek volna a pontok, Jake Weimer ugyanis a 25. helyen fejezte be ezt a felvonást. Már-már úgy látszott, elúsztak a huszadik amerikai győzelem esélyei, azonban az élet megint bebizonyította, hogy a motorversenynek akkor van vége, amikor a kockás zászló meglendül.
Bár Olaszországban szerencsés szám a 13-as, Cairolinak most még sem volt malaca vele
A padlóról ugyanis fel tudtak állni az amcsik! Kellett hozzá nagyon Dungey futamgyőzelme, aki bebizonyította csapatának és a világnak, hogy megérte rábízni a csapatkapitányi teendőket. Első és harmadik helyével egyébként az egyéni kiírást is megnyerte a 19 éves amerikai. Na, de ehhez a győzelemhez kellett azért egy nagy adag szerencse is.
Cairoli már az első kanyarban totálkárosra törte Yamaháját. Gautier Pauiln a célugrató után került tömegbukásba, így Franciaország is elszállt, megint maradt az ezüstérem. Pedig mennyivel több volt ebben a francia válogatottban is! Clement Desalle a Cairoli-féle buliba bonyolódott bele, kuplungkar nélkül kellett köröznie. Hiába lett második Steve Ramon a harmadik futamban, harmadik éve nem sikerül elmozdulni a bronzérmes helyről a belgáknak.
Hogy megérdemelték-e az amerikaiak ezt a győzelmet? Meg. Csapatként ők voltak a legegységesebbek. Az más kérdés, hogy a franciák sokkal erősebb és szimpatikusabb csapat volt. Míg Musquin és Paulin ott lófrált a paddockban, mosolyogtak, beszélgettek bárkivel, akik kérdeztek tőlük, addig az amcsik pukkancs nagyképű tahók módjára viselkedtek, egész nap ki sem dugták orrukat a kamionjaikból, pedig nagyon sokan azért jöttek el, hogy élőben is láthassák őket.
Azért ennyire nem voltak unalmasak a versenyek
Jó lett volna, ha kicsit letörik a szarvukat, idén ugyanis nagyon sebezhetőek voltak. Fölösleges belemenni abba, hogy mi lett volna ha. Amerika B-válogatottja is haza tudta vinni a vándorserleget, Franciaország és Belgium előtt. A jövőre nézve viszont nagyon ígéretesnek tűnik a franciacortai kirándulás. Musquin, Roczen, Desalle, Paulin, és a többi tehetséges ifjonc fog még borsot törné az amcsik orra alá. Jövőre ezt idegenben kell megcsinálniuk, 2010-ben ugyanis Colorado fogadja a csapat-világbajnokságot.
Eredmények»»»
Az MX rovat főtámogatója |
Eredmények |
|
Race 1 (MX1/MX2) Race 2 (MX2/Open) Race 3 (MX1/Open) Final Standings forrás: vitalmx.com
|
























