» ADAC MX, Drezda: Bronzzal kezd Kornél

| Szerző: motorinfo.hu

Nagl és Ramon összesítésben megveri Némethet. Czúni 22., Szvoboda 20. az összeadósdi után.

 

Szöveg: -nn- - Fotó: KTM, realmx

Max Nagl nagyon szeretne törleszteni a tavalyi esztendőért. 2007-ben nem tudta megvédeni címét a nyílt német motokrossz bajnokságban, mivel a mmx-világbajnokságon csúnyán leírta magát.

Azóta azonban nagyon sok minden megváltozott. A 20 éves német klasszist a KTM berakta első számú alakulatába, hova tovább: a vb-n csak ő képviseli a gyári színeket az MX1-es kategóriában, tehát abszolút rá építenek a mattighoffeniek.

Naglnál mined okés

Viszont van két félgyári motorral versenyző vitéz, akik nem adják olcsón azt a végső sikert. A címvédő Marcus Schifferről és csapattársáról, Németh Kornélról van szó, aki talán élete lehetőségét kapta a Sarholz csapattól. Kori már a vb-szezonnyitón is megmutatta, hogy ütős egységet alkot a narancssárga – pontosabban fehér – fenevaddal. Ők hárman biztosan elkényeztetnek majd bennünket idén is, sőt pár vb menő is be-be ugraik majd egy-egy viadalra tovább fokozva a sorozat presztízsét.

Így volt ez az idénynyitón is. Ezúttal a regnáló MX1-es világbajnok gondolta úgy, hogy két világbajnoki forduló között a német bajnokit választja egy kis edzegetésre. Bizonyára meglepődött, mikor Nagl és Kornél megkeserítette éltetét a versenyeken. No de ne szaladjunk ennyire előre.

Én vagyok a világbajnok!

Hogy Steve Ramon tehetséges versenyző, azt eddig is tudtuk. Sokan a belga legenda, Stefan Everts örökösének tartották már 2003-ban is, mikor felért az MX2-es (akkor még 125-ös) kategória csúcsára. De valahogy az őt éltető hangok elcsendesedtek tavaly, még akkor is, ha az ő fején landolt végül a korona. Mert hiába a végső siker, ha Coppins nem sérül le Loketben, továbbra is csak örök reménység maradt volna a királykategóriában. Nem is győzte védeni magát minden fórumon a belga, tudta ő nagyon jól mennyire érdemelte ki ezt a világbajnoki koronát.

Itt van 2008 kedves Steve, lehet bizonyítani! Az edzéseket ennek megfelelően nagy lendülettel kezdett a suzukis: az első kvalifikációs csoport megnyerésével automatikusan járt neki az első rajthely kiválasztásának joga. Kornél kicsit álmosan kezdett: a hatodik leggyorsabb időt jegyezte a kvalifikáción Ramon, Nagl, Desalle, Schiffer és Rodrigues mögött. Czúni Laci a 34.-ként minősítette magát, Borka nem tudta megfutni a limitet.

Kori jól mutat a KTM-en

Az első futamon Ramon 86 ezreddel volt képes megelőzni Kornélt (hogy nem sül le a pofájáról a bőr), de első nekifutásra nagyon jó kis eredmény volt ez a magyar srácnak. A harmadik helyen Nagl futott be, Shiffer és Desalle előtt. Czúnit a 29. helyen értékelték.

A második futamra összeszedte magát Nagl. Majd' egy percet adott az újfent második helyen célba érő Némethnek, aki ezúttal meg tudta csípni a világbajnokot. A triumvirátus mögött is helycsere történt: Desalle és Schiffer sorrendben értek célba az üldözők. Czúni a három pontot érő 18. helyen végzett. Update: Kornél és Ramon összeakadtak a verseny elején. A mezőny végéről kellett felzárkózniuk, ezért a nagy különbség Nagl és köztük.

Nagl szárnyal idén

Jöhettek a matematikusok. Osztás, szorzás, összeadás: pontozásos győzelemmel Nagl keze lendült a magasba. A német krosszos és belga riválisa egyaránt 45-45 pontot szerzett a két futam alatt, de mivel Nagl második futama erősebb volt, így felé billent a mérleg nyelve. Kornél két ezüstje sajnos csak a bronzéremhez volt elég: 44 egységet ért a két második hely.

Az MX2-es kategóriában Szvoboda Bence képviselte hazánkat. A KTM Hungary színeiben versenyző ifjú titán a 20. helyen végzett a két futam alapján.

Így látták...

Nagl: "Ez egy tökéletes verseny volt számomra. A második futamon csak előre kellett figyelnem."

Ramon: "Nagyon sokba került nekem a második futamban a bukás. Örültem, hogy itt lehettem. Azt tervezem, hogy a harmadik és a negyedik fordulón is elindulok. Max ma nagyon jól versenyzett."

Németh: "A harmadik hely egy olyan eredmény, amivel elégedett kell, hogy legyek. Minden egyes alkalommal a maximumot hozom ki magamból és a motorból. Ebben az évben már nagyon szeretnék bajnok lenni."


 

» hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.

» Belépés / Regisztráció

Felhasználónév:
Jelszó:


füves #553., » 2008. Augusztus 31 23:35:01., Vasárnap
szevasztok emberek! Mit szóltok? Hengerűrtartalom mérés Dédesben!!! 1-6-ig! Minden kategóriában. Ez mennyire komoly, na végre! Spec műszer, 3 perc.
Vendég #552., » 2008. Augusztus 18 09:18:06., Hétfő
Losonc??? Sehol semmi információ.
Czuczi Győző #551., » 2008. Augusztus 16 16:16:22., Szombat
Az ADAC quqlifikáció után annyival lettünk okosabbak, hogy mostmár tudjuk, Czuni és Szvoboda nem indult,Borka igen és Sziklaváriék.
Czuczi Győző #550., » 2008. Augusztus 16 13:15:59., Szombat
549-nek: Mint a netes hírekből tudjuk, Czuni, Borka, Szvoboda indul a most hétvégi ADAC-n. Kissé csodálkozom, hiszen Czuni a Köztársaság Kupa mellé a Slo-Ma. Kupát is megszerezhetné, ha már a nagy-bajnokság elment. Szvoboda pedig valamennyi nyerhető címet elvihetné MX2-ben, ha a most Szlovákiában indulna. A jövő hétre én is csak tippelni tudok. Mivel Szvobodának csak 26 pont előnye van a Magyar Nyílt Bajnokságban, nem hinném, hogy kihagyná az ADAC Youngster miatt. Czuninak balesete okán oda a bajnokság, igy elképzelhető, hogy a Masters-t választja. Borkának majd 50 pont az előnye, ha a levonást is bekalkulálja, kockázat nélkül kimehet az ADAC-ra, kérdés, hogy itéli meg ottani helyezési esélyeit.
Vendég #549., » 2008. Augusztus 14 13:42:30., Csütörtök
Czuczi Úr! A hétvégén ADAC és Szlovák-Magyar Kupa is lesz. Kettőn egyszerre nem lehet rajthoz állni. Jövő hétvégén pedig OB és ADAC lesz. Czúni, Borka, Szvoboda hol indulnak?
mitya #548., » 2008. Augusztus 08 02:18:44., Péntek
Üdv emberek. Örömteli hírem van a Kornél rajongók számára. A napokban elindult a weboldala. Jelen pillanatban még az adatok feltöltése zajlik, de Loketből már jelentkezünk. --- www.nth108.com
Szöszi #547., » 2008. Augusztus 06 22:48:00., Szerda
Srácok, ne filozofáljatok, nekem A SZÁMA KELL!!!
jani #546., » 2008. Augusztus 05 23:01:17., Kedd
ja akkor az a Márk az Szőke v nem ?
lecsó #545., » 2008. Augusztus 04 11:35:10., Hétfő
Csak nem a Brigusra gondolsz?De hát ő nem is szőke!!!!!!!!
T.pákó #544., » 2008. Augusztus 03 19:02:03., Vasárnap
Akkor miért nem s.z.o.p.t.a.d. le rögtön.....mondjuk izgalomból?Nevetséges hogy Kornél cikke alatt ennek a kis Germán gyiknak nyalsz!nem te voltál az aki Mantovába ugrált körülötte?
Szöszi #543., » 2008. Július 28 23:19:47., Hétfő
Szia Pista! Végre valaki válaszolt! Hát a fenti képen a 12-es startszámú versenyző! Amikor autógrammot kértem tőle, olyan izgatott voltam, hogy elfelejtettem elkérni a számát :-( :-( :-(
pista #542., » 2008. Július 28 21:47:52., Hétfő
ki az a maxi irj rola tőbbet hát ha tudok rolla valamit
Szöszi #541., » 2008. Július 26 22:28:57., Szombat
Halló? Van ott valaki? Óriási bajban vagyok, rettenetesen szerelmes vagyok a Szög Maxi-ba és nem tudom a telefonszámát :-( Ráadásul szőke vagyok :-(
Vendég #540., » 2008. Július 20 11:37:57., Vasárnap
nem sz.opnátok le végre drága czuczi urat ? inkább motoroznátok mint itt fotelkrosszoztok
Vendég #539., » 2008. Július 20 10:03:43., Vasárnap
Czuczi Úr! Ön szerint hány verseny az ideális mennyiség egy versenyző számára egy évben. 10 esetleg 20 verseny?
Vendég #538., » 2008. Július 19 17:29:01., Szombat
délafrika,időmérő NÉMETH KORNÉL 17,majdnem hat mp.az eleje
Vendég #537., » 2008. Július 18 10:15:16., Péntek
Cs. Attila: Déczit is kérdezik a www.motoracing.hu oldalon, csak sajnos vannak rosszindulatú hozzászólások.
Czuczi Győző #536., » 2008. Július 18 08:51:38., Péntek
Cs. Attila: Csak egy hajó van és ezen most Déczi a kapitány. Forumunk azért nincs, mert iszonyodom a felelőtlen, névtelen, rágalmazó beírkálásoktól. De van "Így írtok Ti..." rovatunk, ahova e-mailt lehet küldeni. Csak erre az egy fórumra írok mostanság, amíg többnyire tisztességes a hangnem. A véleményem pedig egyszerű szurkolói álláspont.
Cs Attila #535., » 2008. Július 17 22:11:36., Csütörtök
Nekem nem fáj tisztelt Gyöző.Csak ez olyan fura kicsit hogy mindenki Önt akarja.Miért nincs egy ilyen forum a vásárhely.hu-n?!Semmi gondom Önnel ne értse félre de ez olyan mintha két hajó menne egymás mellett,holott egyben kéne ülnimindenkinek.
Czuczi Győző #534., » 2008. Július 17 19:27:09., Csütörtök
Cs.Attila: Jó, jó, igazad van.De az igazság az, hogy én önként lemondtam és egy ideig senki sem tudta, ki lesz a következő szakágvezető. És megerőltettem magam, rengeteg dolog történt az alatt a 10 év alatt, jó és rossz is. A privát honlapomon is redszeres volt a tájékoztatás mindenki számára, pl. a bajnokságok eredményei is 7 évre visszamenőleg most is megekinthetők és minden más is. Ezen kivül hol van ilyen? Persze, nem akarom osztani az észt, de ha megkérdeznek válaszolok. Miért fáj ez Neked?
Cs.Attila #533., » 2008. Július 17 18:38:02., Csütörtök
Vicces hogy mindenki pont a Gyözö bát faggatja hogy mit meg hogyan.Miért nem a Déczit kérdezitek ugyan is Ö a szakág jelenlegi vezetöje!Amikor tehette volna C.Gy. sem eröltette meg magát azért is lett helyette Feri a vezetö.Szerintem az illendöség azt kivánja hogy az aktuális vezetöt kérdezzük.
Czuczi Győző #532., » 2008. Július 17 14:13:17., Csütörtök
530, 531: Hát persze, a kérdés nagyon izgalmas, de hogy jöhetnék én ahoz, hogy erre válszoljak? Kb. kivétel nélkül mindenkit megsértenék, de őszintén mondom, a választ sem tudom. Bizonyos szempontból tudnék szubjektív éleményt mondani, de mindenki megítélheti, hogy az élvonalból kik a kifelé haladók és kik a feljövők.A tehetséges feljövőknek eléggé szűk köre van, vigyázni és törődni kellene velük, mert ez a jövő és ez nem szólam. A Czuniról az MX3 esetében azért beszéltem múlt időben, mert értékes éveket szalasztott el. A mai motocross csodák 15- 20 évesek.
Vendég #531., » 2008. Július 17 11:34:05., Csütörtök
Czuczi Úr! Miért csak látta volna Czúni Lacit a MX3-as VB-n már nincs rá esély? Anyagiak miatt? Czuczi Úr! A TOP 10-es kérdésembe beleszámolva Grillmayert és Ivánfyt is. Mégegyszer köszönöm. Üdv.
Vendég #530., » 2008. Július 17 11:33:12., Csütörtök
Czuczi Győző! Ön szerint a Borka - Czúni párharcban mik az esélyek, persze ha mindketten egészségesek? Kik lehetnek akik meg szoríthatják őket a többiek közül? Ön szerint mi az abszolut sorrend tudásban jelenleg az összes versenyző közül(top 10)? Válaszát előre is köszönöm. Egyébként nagyon tartalmas a motocross.vasarhely.hu oldal. További sok sikert hozzá!
Vendég #529., » 2008. Július 17 11:32:39., Csütörtök
Czuczi Úr! Köszönöm
Czuczi Győző #528., » 2008. Július 17 11:14:12., Csütörtök
Természetesen, e-mail: office@mams.hu
Vendég #527., » 2008. Július 17 09:57:00., Csütörtök
Czuczi Úr! A MAMS titkárságon lévő nyilvántartás publikus?
Czuczi Győző #526., » 2008. Július 16 23:53:46., Szerda
A pályákat a mx.versenynaptár alapján lehet összeírni, új pályák adataival én sem rendelkezem, a MAMS Titkárságon van pontos nyílvántartás.
Vendég #525., » 2008. Július 15 09:53:46., Kedd
Czuczi Úr! Szeretném összegyűjteni az összes magyarországi motokrossz pálya listáját. Nagyon megköszönném, ha tudna segíteni. Hány darab van összesen? A motocross.vasarhely.hu oldalon elég sok pálya meg van, de nem teljes a lista. Köszönettel: Nagy Lajos
Vendég #524., » 2008. Július 13 21:23:13., Vasárnap
520: És akkor ott van még Kricsfalusi, Sáska, Dilsky, Soóky, Nagy Alex, Sziklavári és még néhányan. A profiknak egy kategória kellene csak MX1 ami egy OPEN lenne. Szuper kis mezőny lenne
Firtos #523., » 2008. Július 13 18:53:24., Vasárnap
Bence a 2.ban nem 10.,hanem 8. Összesített: Kori 3. Bence 8. Ez klassz!!! 85ben: 1futam. Szikla 26. (Mekler nem ment)2,futam: Mekler 27., Szikla 31.összetett 85:Szikla 32. Mekler 34. Szép Napot!
te vagy az? #522., » 2008. Július 13 18:37:26., Vasárnap
Kori az elsőbe 2-dik, a Bence 7-dik.A II-fum Kori 3-dik,Bence 10-dik.A Tuti küldi az infokat.
jocó #521., » 2008. Július 13 18:17:07., Vasárnap
adac-mastersről híreket tud valaki?
Vendég #520., » 2008. Július 13 13:56:18., Vasárnap
Jövőre jó lenne látni egy Czúni-Borka-Grillmayer-Ivánfy csatát, plusz még a többieket sem kéne leírni Lécz, Kerner, Bencsik, Rauscher, Szvoboda, Déczi, Adamek, Hujber stb. Jó kis bajnokság lenne
te vagy az? #519., » 2008. Július 13 12:44:05., Vasárnap
85. Meki nem vette fől a kőnyőkvédőt nam indulhatott ell, igy befért a kis Szikla.Az idő borus de nem esik .A pálya nagyon jó.Az infokat a Tuti küldi.
te vagy az? #518., » 2008. Július 13 09:42:12., Vasárnap
Futamokat tudjátok nézni a( motor-sports.org).
Firtosvari #517., » 2008. Július 12 20:20:21., Szombat
Bocso!Borka áll. itthon maradt.
Firtosvári #516., » 2008. Július 12 19:21:08., Szombat
Siasztok! ADAC quali és rajtsorrend holnapra - aki még nem tudja: Nagyok,Mx Masters: Kornél 3. Borka,Kerner nem jutottak be a40be. Youngsters(125-250): Szvoboda 11. Sziklavári István nem jutott be,B-finálés. Junior85: Mekler 34. Sziklavári Patrik 41.,azaz az 1-ső várakozó pilóta,aki talán még indulhat holnap. www.adac.de. Aki tud részleteket írjon!!! (pálya,időjárás,stb) Üdv!
Vendég #515., » 2008. Július 11 19:13:50., Péntek
Köszönöm a listát! Úgy látom elég fiatal a mezőny nagy része
Czuczi Győző #514., » 2008. Július 11 18:48:28., Péntek
508-nak: Itt az igért lista: 1973: Soóky Zsolt, Czvik István, 1978: Rauscher, Langer, 1979: Adamek, 1981: Hujber, 1983:Németh Kornél, Kerner, 1985: Czuni, 1986: Borka, Lécz, Sáska, Végh Kolos, 1987: Déczi, Bencsik István, 1989: Somlóvári, 1990: Bencsik János, 1991: Hugyecz, Sziklavári, 1992: Svoboda, Nagy Alex, 1993: Balatoni, Szép-Horváth, Rászoska, 1994: Weisz, Firtosvári, 1995: Szőke Márk.
Vendég #513., » 2008. Július 11 15:58:48., Péntek
Czuczi Úr! A TOP 10-es kérdésembe beleszámolva Grillmayert és Ivánfyt is. Mégegyszer köszönöm. Üdv.
Vendég #512., » 2008. Július 11 15:53:42., Péntek
Czuczi Győző! Ön szerint a Borka - Czúni párharcban mik az esélyek, persze ha mindketten egészségesek? Kik lehetnek akik meg szoríthatják őket a többiek közül? Ön szerint mi az abszolut sorrend tudásban jelenleg az összes versenyző közül(top 10)? Válaszát előre is köszönöm. Egyébként nagyon tartalmas a motocross.vasarhely.hu oldal. További sok sikert hozzá!
Vendég #511., » 2008. Július 11 15:45:21., Péntek
Czuczi Úr! Miért csak látta volna Czúni Lacit a MX3-as VB-n már nincs rá esély? Anyagiak miatt?
Czuczi Győző #510., » 2008. Július 11 15:40:59., Péntek
502: A sáros versenynek ez problémája, de egy VB-n sem lehet mit tenni, lásd Spanyol forduló. Az értékelésnél ez ma már nem probléma, a computer mindent megold. Ami segítség, a szabályos hátszám lehet, amit nálunk sokan elhanyagolnak. 508: Elég régen terveztem, hogy a motocross.vasarhely.hu honlapon nyitok egy ilyen versenyzői oldalt.Hamarosan meg is teszem. A szül. dátumokkal majd itt jelentkezem hamarosan. 509: Minden ilyen verseny, amit felsorolt, nagyon alkalmas a fejlődésre és még arra is, hogy külföldi klub és szponzor kapcsolat alakuljon ki. Én Czuni Lacit az MX3-as VB-n láttam volna szivesen, Kory mellett legetett vona még egy jó vébésünk. Összefogás, szponzor-háttér kellene hozzá.
Vendég #509., » 2008. Július 11 15:22:30., Péntek
Czuczi Úr! Élversenyzőinknek hol lenne érdemes versenyezni? MX3 VB, ADAC, EB, cseh bajnoki, osztrák bajnoki?
Vendég #508., » 2008. Július 11 14:36:02., Péntek
Czuczi Úr! Élversenyzőinkről nagyon keveset lehet tudni! Például kíváncsi lennék rá, hogy melyik évben születtek, mik lehetnek a céljaik a következő években. Megköszönném ha tudna segíteni. Elég kevés versenyzőnek van saját honlapja(Kerner, Déczi, Hujber, Szvoboda, másról nem is tudok)
Vendég #507., » 2008. Július 11 14:29:56., Péntek
Czuczi Úr! A nézők számára zavaró lehet, hogy néhány kör után megkezdődnek a lekörözések, és teljesen összekveredik a mezőny, ha sár van akkor még a rajtszámok és a motorok szinei sem nagyon látszanak. Mi lenne a megoldás? Hosszabb pályák, akkor viszont kevesebbszer lehetne látni a versenyzőket. a kevesebb kör miatt. Ön szerint ez probláma vagy nem?
Vendég #506., » 2008. Július 11 13:54:50., Péntek
Nagybetűvel: Fekete Pákó Kisbetűvel: kóka Hát elég rejtélyes a dolog
Vendég #505., » 2008. Július 11 13:54:02., Péntek
kóka
Vendég #504., » 2008. Július 11 13:53:30., Péntek
Czuczi Úr! Beírtam, hogy "Fekete Pákó" és "Fekete Pákó" lett az eredmény
Vendég #503., » 2008. Július 11 13:52:28., Péntek
Fekete Pákó
Vendég #502., » 2008. Július 11 13:52:16., Péntek
Czuczi Úr! A nézők számára zavaró lehet, hogy néhány kör után megkezdődnek a lekörözések, és teljesen összekveredik a mezőny, ha sár van akkor még a rajtszámok és a motorok szinei sem nagyon látszanak. Mi lenne a megoldás? Hosszabb pályák, akkor viszont kevesebbszer lehetne látni a versenyzőket. a kevesebb kör miatt. Ön szerint ez probláma vagy nem?
Czuczi Győző #501., » 2008. Július 11 13:23:30., Péntek
Elnézést, a Fekete Pákó nem tudom, hogy került bele a szövegbe, a kókai pályáról van szó.
Czuczi Gy. #500., » 2008. Július 11 13:19:36., Péntek
Az ideális pályák totál a nézőknek készülnek, az a jó, ha a nézőtér szinte minden pontjáról látható a verseny. Ilyen Fekete Pákó, a Hungaroring. Tápióbicskén nyomvonal vezetés-hiba is van, pl. erdős részen, domb mögött semmit nem látni a versenyzőkből, most a kényszerű átalakítással semmi képen sem lesz jobb. Piliscséven lehetne rendezni, de horror ksg. a felújítás és ki is vállalná. Kőszárhegy egy megfelelő nyomvonal módosítással és nézőtér bővítéssel, annak jobb elhelyezésével szintén élvonalbeli pálya lehetne. OB futamot persze a legszínvonalasabb pályákon, a legjobb rendezőkkel, ahol tökéletesen levágják a füvet, gazt, ahol a pálya kellően dekoratív, propaganda van, műsorfüzet stb. és a ott van a motocrosshoz vonzódó nagy létszámú közönség. Nem motivál, ha csak magunk és hozzátartozóink előtt versenyzünk.- Természetesen én sem tudok jobbat mondani, Nyáregyháza, Kőszárhegy, Vásárhely, Nyársapát, Fekete Pákó, Tápióbicske, Lacháza, Csolnok, Pannonhalma a mai gyakolatnak megfelelő helyszín, de mindegyiken tenni kellene a színvonalasabb rendezésért. Az idei rendezési helyszíneken felmerült problémákról nem írok, a Zsűri jvk- ben biztosan benne van és figyelembe is veszik a jövő évi versenyelosztásnál.
Vendég #499., » 2008. Július 11 12:46:54., Péntek
Czuczi Úr! Az Ön által említett pályák tényleg jók, de ezek közül például Piliscséven nincs is verseny, sem Cserénfán. A kókai pálya tényleg nagyon jó, mégsem volt rajta OB futam. Mi a véleménye a tápióbicskei pályáról, szerintem az is jó? Ön szerint az idei OB helyszín pályái megfelelőek voltak-e? Ha Ön döntene, hol lennének az OB futamok?
Czuczi Győző #498., » 2008. Július 11 11:36:04., Péntek
497-nek: Nekem elsősorban azok a pályák tetszenek, melyek nagyon gondozottan vannak előkészítve, kultúrált körülményeket nyújtanak versenyzőknek, nézőknek egyaránt, ami egyre inkább hasonlit egy szép fotball pálya eleganciájához. Ezt minden képen el kell érnünk, ha a sportágnak népszerűséget, közönséget és sajtót, TV-t akarunk. A másik a pálya nyomvonala és domborzata. Sok pályának az a problémája, hogy az építések idején spontán, szakszerű tervezés nélkül alakították ki, később a követelmények emelkedésével, amikor már nemzetközi szintű rendezvényekre kerül sor, nagyon nehéz fejleszteni és az eredeti hibákat kiküszöbölni. Nekem legjobban a Rolandring tetszik, gondozott, mint egy angolpark, nyomvonala biztonságos és lendületes. VB pályát Kókán, Piliscséven, Ajkán tudnék elképzelni (és persze a legendás Cserénfán). Ami az infrastruktúrát illeti, csak Piliscsév és Nyáregyháza alkalmas.
Vendég #497., » 2008. Július 11 10:48:02., Péntek
Czuczi Úr! Kíváncsi lennék, hogy Önnek, mely magyar pályák tetszenek, illetve vannak-e olyan adottságú pályák, amelyek alkalmasak lennének mx3-as vb futam rendezésére, nem az infrastruktúrára gondolok, hanem a pálya vonalvezetésére.
geza48 #496., » 2008. Július 08 23:18:57., Kedd
Ezek az árak magasak még így is,de állítom mi magunk sem csinálnánk olcsobban,mert nem lehet.Tehát nem is az ár magas hanem a bevételek túl kicsik.De hát ez van sajnos.Vajon Miért nem éri meg 1 magyar motoros cégnek,olajos cégnek,nagy motorosboltoknak,visszaadni valamit azoknak akikből élnek??
Czuczi Győző #495., » 2008. Július 08 23:15:28., Kedd
493: Én erre nem tudok válaszolni, nem járok ezekre a versenyekre. Gondolom, ez a Dél és Kelet kupa közösség imádja a motocrosst, saját szintjükön örömből, baráti hangulatban versenyeket rendeznek Lénárt és Langer szervezésében. Éppen ezért a Lénárt Géza véleményét kell elfogadni. Az gondolom, nem lehet felbomlasztani őket, nagyon összetartanak. A működésük pedig teljesen jogszerű.
motorosbarát #494., » 2008. Július 08 21:28:50., Kedd
Kedves Géza48 ezek tények sajnos!Neked igen nagy mákod van hogy ezt ennyivel megúszod!Ez nem jellemző a Cz.R.csapatra.Mégegyszer a 450 nem 300 vagy mégis?Már érdemes lesz versenyt rendezni mert az árak igencsak kedvezőek!Ehhez hajrá! Everts
Vendég #493., » 2008. Július 08 19:37:53., Kedd
Egy dolgot nem értek. Miért éri meg Kelet és Dél Kupákat rendezni a szervezőknek. Honnan van a bevétel? Szerintem nézők nincsenek. Czuczi Urat kérdezem?
Géza48 #492., » 2008. Július 08 18:37:34., Kedd
Szervezek 12 versenyt, rendezek 4 versenyt évente ergo tudom mirölbeszélünk,persze magasak a költségek,de tervezhető,...De tudod mit?csinálj 1 csapatot áldozz a szovtverre,hardverre kb 2 millát és sok év tapasztalatát fizess magadon kívül 2 embert,álld a rezsiköltségeket és járj el értékelni 60e-ért. Garantáltan sűrűn fogod cserélni az embereidet,mert senki nem fog napi 10 órát ülni a napon,szélben esőben pocsolyában 10 rongyért--ha jól fizetsz-- 2-3 alkalomnál többet.Ja és mellékesen folyamatosan szidni fognak mert rengeteg hibával dolgozol,mert csak összeszokott csapat tud jól dolgozni. NA HAJRÁ!!
Géza48 #491., » 2008. Július 08 18:24:29., Kedd
Ez kedves Motorosbarát így névtelenül csak vagdalkozás!! Nekem mindíg annyi amiben megállapodtunk.természetesen az utiköltség az változó ! Egyszerűen sz@rkavarás.
motorosbarát #490., » 2008. Július 08 15:44:12., Kedd
Cz.Gy.!Nem volt transzponder se Fülöp csapata csak egy nagy bukta az volt!Itt az a probléma hogy sokba került.Még azt hozzá tenném hogy előtte megbeszéltünk egy jóval barátságosabb összeget 300-at majd fizetéskor egy kicsit több lett,na ez a probléma!!A jegybevétel meg hivatalos és rendezett!A költségeknek előre tervezhetőnek kellene lenniük akkor eldönthető hogy rendezzünk vagy ne.A serleg érem az + persze erről sincs sz....a halkan mondtam!
sopron #489., » 2008. Július 08 13:32:07., Kedd
Addig örüljön itt mindenki még a hivatalok nem kezdenek el turkálni a versenyrendezök zsebeiben!Kérek minden versenyrendezö barátomat hogy ne tessék a szennyest itt kiteregetni mert ha kiállsz a mezöre hogy ide löjjetek elöbb vagy utobb de valaki eltalál.
Czuczi Győző #488., » 2008. Július 08 10:11:11., Kedd
motorosbarát: ez igy nagyon homályos és valótlanul összemosott adatok. Milyen szintű verseny volt? Mert pl. egy Kelet Kupa össz.rendezési ksg-ét futja a 600e. Ha magasabb szintű versenyről van szó, akkor gondolom az értékelés technikai költségét, a transzponderes rendszert Majoséknak, a pályabíróit Fülöp csapatának,az értékelés és versenyvezetés személyi díját Ritának fizetted. Remélem, nem számoltad bele a serlegek,érmek árát is. Nem kötelező Ritáékat rendelni, pl. Dél Kupa maga bónyolítja az értékelést, időmérés nincs is. Lehet a sporolás és a hibátlan munka között választani. Ez a rendező felelőssége. Éa te pl. adsz számlát a nev.díjról, elszámolsz az APEH-nek a jegybevétellel?
motorosbarát #487., » 2008. Július 08 09:20:19., Kedd
Kedves Czuczi Gy.és Géza48! Volt már részem a Rita féle időmérésből.A méréssel semmi gond csak a számlazással voltak problémák!Egy Rita féle komplett szolgáltatásért fizettem 450000Ft-ot+ ez-az-amaz amit még nekik.Így igen csak közelitett a 600000ft-hoz.Persze leírni a költségeket nem tudtam mert számla az nyista!Igéret az volt hogy lesz számla,de nem lett!! Ennyit erről!
Géza48 #486., » 2008. Július 07 22:43:19., Hétfő
Bárki vagy is igaz-e? Hülyeségeket beszélsz!! Talán elöbb infórmálódni kellene.1.-A transzpondert bérelni kell a Chrono Moto-tól mivel ő a beruházó övé a bérleti díj-nem azé aki kezeli- 2.-Czuczi Rita és csapata az én kérésemre--többszöri--vállalta el a keletkupa időmérést és lebonyolítást,ami jelentősen emelte a kupa szinvonalát!!!! Köszönöm Rita!!! Ha kell esdeklek is csak jövőre is vállalják!!Tökéletes munkát végeznek!!! 3.- hogy a 600e-t honnan vetted?????az időmérés ennek a tizede. A szolnoki verseny reggelén amikor egyedül ültem a kocsimban a pálya szélén,legszivesebben akkor lefujtam volna a versenyt.ezért a sz@rért kifizetni 6000,-ft-ot????.... Tudom a rendező emberei is ott hőbörögtek,de reggel miért nem szoltak hogy gyerekek!! mocsok sz@r munkát végeztünk,de hamár ide jöttetek fizessetek 3e nevezést. Állítom :--a jó döntés az lett volna ha 1 futam alapján díjazunk!!! A bírok NEM TUDTÁK VÉGEZNI A MUNKÁJUKAT!!!!! nem voltak meg a munkakörülmények,amiket a rendező kötelessége megteremteni!!!Csak a Rendező lehet a felelös!! Őt kellet volna ócsárolni nem a bírókat!! Köszönöm a Bírók munkáját!! milyen könnyű lehetett nekik egész nap a pórban ???igaz???Ezt a pályát ugyan úgy fel lehetett volna készíteni mint gyulát,csak tudod amikor én gyuláról 1 órával hamarabb--06-15--ott vagyok,mint a rendezők...na itt a baj.Duma és arc hatalmas ,teljesítmény meg semmi..és ezért nem a bírók,nem az értékelők,nem a versenyigazgató a felelős!!! ja! mellesleg a versenyzők épségét,biztonságát próbálták,próbáltuk védeni. én is! Mellesleg körbe kérdezgettünk a depóban a döntés elött és 8-10 kivétellel mindenkinek elég volt 1 futam ebből a moslékból!!De mint ma országunkban itt is a hangos kisebbség erősebb a néma többségnél!! Röviden ennyi, Befejeztem!!! Remélem te is a mocskolódást!! nincs erre szükség!!
Czuczi Győző #485., » 2008. Július 07 14:31:05., Hétfő
Igaz-e? Amikor ilyen sötétben vagy, meg se kellene szólalnod. A transzponderes rendszer a ChronoMoto Timining tulajdona és a bérleti díj az övé, jogosan. Vérlázító, hogy 600e Ft-os időmérési díjról firkálsz, nincs ilyen. Az MMSZ-t a törvény, a Legfőbb Ügyészség szüntette meg. A verseny befejezése azért merült fel, -nagyokos- mert a szolnoki klub elmulasztotta a locsolást és a versenyzők veszélyhelyzetbe kerültek. Egyébként ki fél tőled, te névtelen törpepapagáj. Jogosan szégyenled leírni a nevedet.
igaz-e? #484., » 2008. Július 06 23:24:02., Vasárnap
most erre keres a czuci család a transzpander bérletidíjjal meg a 600eftos időmérési díjjal hogy alexkának ezt fussa czuczi úr meg azért szüntette meg régen az MMSZt hmég szakágvezető korában hogy nyugdíjjas korára ne unatkozzon és létrehozzhassa a kupasorozatolat amin szintén a család méri az időt jó pénzért csak SZolnokon nem volt ilyen nagy a szájuk amikor be akarták fejeztetni velünk a versenyt és egy kicsit körbekaptuk az autójukat
Vendég #483., » 2008. Július 04 20:04:40., Péntek
Ertem En Czuczi UR!!!
Czuczi Győző #482., » 2008. Július 04 19:59:36., Péntek
Vendég: Én azt írtam, hogy a profiknál helyt állni min 6 milla. Nem azt írtam, hogy bajnokságot nyerni, nemzetközi helyezéseket elérni!
Vendég #481., » 2008. Július 04 19:40:29., Péntek
Tisztelt Czuczi ur az a 6milla az eleg konzervativ szamolas!!!Joval tobb ha...valaki akr komolyan valamit...Teljesen igaza van a Kelet -Delkupa es hasonlok nagyon fontosak.
Atya #480., » 2008. Július 04 18:32:55., Péntek
Nem ott lehet ezt olvasni Jézus hanem itt az MX 2008 cikk fórumában.
Jézus #479., » 2008. Július 04 18:20:02., Péntek
Olvastátok a motoracingen hogy a Kerner is krisnás lett???
Czuczi Gy. #478., » 2008. Július 04 16:39:24., Péntek
475: Köszi az invitálást, de inkább itt maradok, amig normális a hangnem. Nem akarom kétszer is megírni ugyanazt. De azért elovasom az ottani véleményeket.
Czuczi Győző #477., » 2008. Július 04 16:33:12., Péntek
475: A Kelet és Dél Kupa létezését pártolom, hiszen döntően részt vettem létrehozásában. Az élsportra nem lehet döntő hatása, hiszen messze nem az a szint. De ugyanakkor olcsó és hozzáférhető versenylehetőséget adtunk területi formában kispénzű motorosoknak, igazi, önzetlen öröm motorozás ma már csak náluk van. Ugyanakkor ebben a rendszerben mindenkinek van licence és balesetbiztosítása, ami a legfontosabb eredmény. Ami az 50,65-öt illeti, az igazi tehetség úgy is jelentkezni fog az országos versenyeken. A többi hadd szórakozzon.
Czuczi Gy. #476., » 2008. Július 04 16:24:53., Péntek
Amit nem szívesen írok le, de most megteszem: Amikor erőltetjük, hogy a profik miért ilyen kevesen vannak és pl. a 462-es vendég névsora azokról, akik nem indultak az idén. Remélem, nem mondok újságot, hogy a profiknál helyt állni, az alapgázon is min. 6 milla. De ebben nincs ám tunning, szuper futómű, kipufogó, külföldi edzőtábor, stb. Erre figyeltek, amikor újítjátok az élsportot?
Vendég #475., » 2008. Július 04 16:16:38., Péntek
Kelet és Dél Kupákról mi a véleménye Czuczi Úrnak! Szerintem van negatív hatása az élsportra! Jó lenne, ha Ön is tudna regisztrálni a motoracing.hu fórumon
Czuczi Győző #474., » 2008. Július 04 16:11:25., Péntek
Szabó Árpád: Most szokatlanul korrekt és tartalmas vitát olvasok a motoracing fórumon. Jó pár véleménnyel magam is egyet értek.
Vendég #473., » 2008. Július 04 16:10:47., Péntek
Czuczi Úr! Akkor a 469-es vendég javaslata elfogadható lenne ugye?
Czuczi Győző #472., » 2008. Július 04 16:07:53., Péntek
469: Természetesen pártolok egy MX2-es Junior Kupát, UEM előírásnak megfelelő 19- éves korhatárral. A mostani 21 év az olyan életkor, amit a VB- sem jegyeznek már az igazán fiatalok között. A Nemzetközi OB fordulók számát a jó rendezők és pályák határozhatják meg és ha megakarjuk tartani sportunkat, a közönséget is ki kell szolgálni versenyekkel. Hogy 6 vagy 8, attól függ, legjobbjaink neveznek-e kontinentélis, vagy világversenyekre. Most annyira nem, hogy nyugodtan lehet 8 forduló.
jeszi #471., » 2008. Július 04 15:55:11., Péntek
Ahoz hogy éretségizünk az iskolát az osztályokat végig kell járni és majd onnan kell törtetni a feljutús reményében Amig ezeket az osztályokat nem teremtsük meg az élsport csak haldoklik Majd kihal.
Vendég #470., » 2008. Július 04 15:53:33., Péntek
Czuczi Úr! Mit szól a www.motoracing.hu fórum mai témájahoz? Köszönettel: Szabó Árpád
Vendég #469., » 2008. Július 04 15:43:02., Péntek
Ezért kellene egy MX2 Junior Kupa is a nagy OB mellett, itt a fiatalok a győzelemért küzdhetnének, a nagy OB-n pedig a minél jobb helyezésekért Nemzetközi OB(8 forduló): MX OPEN, 85, Amatőr(125,250) Junior Kupa(6 forduló): MX2 Junior(19 éves korig), 65,50 és pl Ladycross Czuczi Úrnak mi a véleménye? Ön szerint hány fordulós legyen a nemzetközi OB 6 vagy 8, több kevesebb?
Czuczi Győző #468., » 2008. Július 04 15:31:29., Péntek
463: Lehet, hogy az Open lesz a megoldás, nálunk mindes kakimegoldás lehetséges. Legalább még több feljövő fiatal megy el amatörbe. Nem elég az a hátrány, hogy egy volt 85-ös összevont futamba megy az MX1-el, 35 percet 13- 15 éves létükre,most még a technikai hátrányt is a nyakukba akasztjuk. Nem mindenki Szvoboda. De erről már ma olvastam a Déczi fórumán.
Czuczi Győző #467., » 2008. Július 04 15:23:00., Péntek
462: Már amannyit én tudok, Matern abbahagyta és pitbike menő lett. Sáska nem kapott szponzor támogatást. Fehér az amatőrből jött fel, sem anyagi, sem egyéb feltételei nem voltak meg a profi szinthez. Langer a Dél Kupát irányítja, olykor ott el is indul. Szó végleg kiszállt. Gál Attila nem magyar állampolgár. A többieknek sem a képességeit, sem körülményeit nem ismerem.
Vendég #466., » 2008. Július 04 13:06:19., Péntek
Szerintem a MAMS honlapja, és nekik kellene karbantartani frissíteni stb
Vendég #465., » 2008. Július 04 12:34:40., Péntek
A MAMS nem azert van!!!Ott csak a penz bevetele az egyetlen feladat!!!
Vendég #464., » 2008. Július 04 12:01:12., Péntek
461: A MAMS honlapon aztán végképp kevés az aktualitás, kinek a fealadata lenne ennek frissítése?
Vendég #463., » 2008. Július 04 12:00:08., Péntek
Figyeljétek meg az MX OPEN lesz a megoldás, nincs más lehetőség, csak hivatalosan összevonni az MX1 és MX2 kategóriát! Mert nagyon kevés a résztvevő. Összevonás esetén még kiélezettebb versenyek várhatóak, legalább lesz 10-15 nagyon komoly dobogóesélyes versenyző, kiszámíthatatlan futam végeredmények, és nem lehet majd 3-4 kör hátránnyal majd jó helyezést elérni, mint például idén az MX1-ben Czuczi Úrnak mi a véleménye?
Vendég #462., » 2008. Július 04 10:23:54., Péntek
Czuczi Úr! Idén sok licenszet váltott versenyző még egyetlen futamon sem indult. Róluk mit lehet tudni? Pl: 12 Matern Balázs 18 Baán Rihard 22 Sáska Gábor 25 Horváth Márk 26 Fehér Zoltán 31 Fazekas Zsombor 34 Pócsföldi Sándor 40 Solymosi György 54 Langer József 75 Csernyák Márió 89 Kalmár Balázs 90 Dobrota Martin 104 Skornyik József 114 Sztrakon Bence 115 Gaál Attial 118 Bencsik János 251 Szó Gellért
Czuczi Győző #461., » 2008. Július 03 21:17:11., Csütörtök
460: Más honlapon nincs ilyen, én is sajnos eléggé elhanyagoltam, alaposan frissíteni kellene, egyszer meg is teszem. Üdv.
Vendég #460., » 2008. Július 03 20:18:33., Csütörtök
Czuczi Úr! Olvastam a honlapjukon a Magyarországi motocross pályákról, nagyon hasznos infók vannak. Azt szeretném kérdezni, hogy hol lehet megtalálni az összes magyar pálya adatait, megköszönném ha tudna segíteni. Köszönettel: Kiss Béla
Vendég #459., » 2008. Június 27 11:11:38., Péntek
Kacsának nagyon igaza van! Továbbá Czuczi=visszatérni a régmúltba,minden jó úgy ahogy most van.Déczi=minél többet lehúzni a versenyzőkröl,kisajátítani a versenyeket.Kökény=csak saját zsebét teletömni,minden más mellékes (de azért még mindig ő a legnagyobb hazai szaktekintély,ha nem saját zsebre dolgozna talán még ő aki vihetné itt valamire) Balogi=ő is zsebre dolgozik,bár tett is érte vmit,média,versenyek köritése,akkor valahogy jobb volt versenyekre járni. Szvoboda,Kacsa=ők még tehetnek vmit a motocrossért,bennük még van remény! Hétvégén amatörben sokan leszenek,a helyi szervező ismeretsége okán,profiban talán összejön 30 induló ha jön 1-2 szlovák. Amúgy meg hajrá Borka Jani! Giorgio
Firtosvári #458., » 2008. Június 27 00:14:39., Péntek
455-ös vendég!Határozottan tudom,h ki vagy,de nem igazán érdekel a véleményed!Akár a neved is vállalhatnád! Azzal,h jönnek a külföldiek mindenki csak segíteni akar. Hogy most miért nem jönnek annyian? Keresztbe szervezett és kiszámíthatatlan időpontok. A versenynaptár állandóan változik,pedig ezeket a problémákat már a télen és kora tavasszal is érzékelni lehetett,csak mindenki a homokba dugta a fejét vagy makacsul kitartott 1-1-hibás elképzelése mellett. Szeretnénk,ha a külföldiek szemében is javulna a Magyar MX megítélése, mivel voltak már olyanok a múltban,akik rontottak a fényünkön.Ezt valamikor rendbe kellene tenni. Úgy gondolom, mindenkinek van lehetősége,hogy segítsen valamiben.Nem mindig a fogást kellene keresni a másikon,hanem tenni,tenni!!!Ki versenyzőt hoz,ki-ki versenyt rendez,földmunkát,szervezést vállal, stb. Mindenki hozzáértése szerint. DE, azért az jó lenne,ha mindenki utána járna az üres szavaknak,ígérgetéseknek és felnőtt módjára átgondolná azokat.
Vendég #457., » 2008. Június 26 21:59:05., Csütörtök
jol irod meg mindig a Kokeny iranyit a hatterbol....
Vendég #456., » 2008. Június 26 21:52:31., Csütörtök
Kökényesi=Czuczi=Déczi majd ha más lesz a szemlélet más lesz a cross is!De addig Déczi ül a tronján és ha megengedi akkor lehet hogy ad a pornépnek is.Nem sokára eljön a MOTOCROSS OF NATIONS!!!!Idén se megy senki mert már most sincs erre pénz ugye?!
Vendég #455., » 2008. Június 26 20:51:30., Csütörtök
te aztán nem sok mindenhez értesz, akkor most téged kell hogy fényezzünk. Éljen a Firtosvári akor most már nem érdeked hogy jöjjenek, akkor szarjuk le a magyarokat.
Firtosvári #454., » 2008. Június 26 17:21:57., Csütörtök
Kedves 453:-)Tényleg jó a Magyar Bajnokság,csak néha várnunk kell,hogy újabb Bajnoki rendezvényt találjunk a naptárban. Azt hiszem, voltak már olyanok,akik,ennyit vagy többet is tettek a Magyar MX-ért,de tény,hogy mindig lehetett volna jobb is!Abban turkászolni,hogy Csolnok most a szakágvezető miatt locsolt - kisstílű dolog. Csolnok azért locsolt,mert tudja,hogy locsolni kell és azért mert másképpen oldotta meg a tavalyi "port".- Mi, egyesek szerint a "pálya széléről" beszélünk,de a legtöbbször onnan még többet lát az ember;-)! IGEN! Tavaly sok-sok külföldi volt nálunk versenyezni,motorozni - de 1-2 szlovákon kivül nem Déczi hívta őket.Déczi ugyan adott nekik pénzbeni juttatást,de ők a Szvoboda,Mekler,Firtosvári családért jöttek.Egyszerűen azért,mert bennük megbíznak ;-))!!! Nem mindig a pénz motiválja őket!Ők is IGAZI MOTOROSOK!Vajon ebben az évben miért nem jönnek annyian ?;-))) Senki sem húz szét a motocrosszban,csak azt a véleményét próbálja érvényesíteni,amit sajnos a szakágin 2szer,3szor sem lehetett megbeszélni,mert azonnal elutasításra került a szakágvezető által. Ugyanebből adódnak pl.,Sziklavári Erika és még sokan mások problémái is. Még vmi fontos: Minden motoros és családja,legyen az amatőr,profi vagy gyerek, hobbyból kezdi a motorozást.Saját elhatározásból és saját pénzből. NE JÁTSSZUNK EGYMÁS PÉNZÉVEL !!! A "hobbyra" szánt pénzéért mindenki harap ;-)))!!! Nem? ;-)
Vendég #453., » 2008. Június 26 11:33:31., Csütörtök
Szerintem nagyon jó a Magyar Bajnokság most.Van locsolás,van rendersen időmérés,van sajtó,van pénz,vannak támogatók.Miről beszélünk.Ha így fikázzátok a Déczit miért nem csinál valaki csak annyit amennyit ő csinált eddig.És ha minimum csinált annyi akkor lehet fikázni a másikat.Pl 2007-ben mekkora por volt Csolnokon és idén?Egy év alatt nem lehet megváltani a világot.Ja és arról nem beszélve múlt évben mennyi neves külföldi versenyző volt itt NÁLUNK!!!!!Jó úton halad itt a motocross csak nem széthúzni kéne.
halek #452., » 2008. Június 25 23:06:55., Szerda
a tárolóedényre moderálták a k ö t sö gó t.
halek #451., » 2008. Június 25 23:03:45., Szerda
egy igazi tárolóedény Gézukám!!!!!!!!
geza48 #450., » 2008. Június 25 22:08:08., Szerda
egy újabb "gyöngyszem" az inteligens és bátor, nevét vállalótól!
Vendég #449., » 2008. Június 25 20:57:26., Szerda
Déczi takarodj!!
Vendég #448., » 2008. Június 25 20:46:39., Szerda
A Sziklavári Erika egy csinos Nő aki tisztességes is és ez fáj a férfiaknak ezért kostolgatják.Amugy a regionális kupák azért sikeresebbek mint a "nagy bajnoki" mert ember közeli és nem a borotválásról szól!!!Lefogják öket korlátozni,hogyan?Több pénzt kell majd leadniuk hogy ne tudjanak annyira sikeresek lenni,de ezt nem fogja sem a géza hagyni sem a józska mert komoly versenyzö szám áll mögöttük.Vége a nagykuzyák korának.
M.Balázs #447., » 2008. Június 25 17:44:49., Szerda
Miért nem a Németh Kornélt kérdezitek hogy mi a véleménye?Az egyetlen ember aki hiteles az országba a fia eredményei miatt ami mindenképp tiszteletre méltó!Czucziék mikor tehették ugyanugy nem tettek semmit mint most a déczi,mert mindegyik ebböl akart megélni.Csak olyan embert szabad vezetönek megválasztani aki anyagilag is fedhetetlen és máris nem lesznek kétes ügyletek meg egyéb problémák.
vendég #446., » 2008. Június 25 13:41:00., Szerda
444- Igazi sötétség
Szabó Zoltán #445., » 2008. Június 25 12:34:37., Szerda
Elnézést,hogy kihagytam az 50-65-öt.Jó lenne,ha mindenki vállalná önmagát és névvel írna.Igy fer.
Vendég #444., » 2008. Június 25 12:31:12., Szerda
akkor mi van az 50-sel az is pénzbe kerül ök miért nem kapnak.
Szabó Zoltán #443., » 2008. Június 25 12:22:19., Szerda
Erika!Mit kapott a fiad a dobogós helyezésért?
Szabó Zoltán #442., » 2008. Június 25 12:15:34., Szerda
Év elején a OB versenynaptár után készült el a Dél-kupa naptár,majd a Kelet kupa ami teljesen rászerveződött a Dél kupákra. Amugy aki Dél kupázik nem fog elmenni 9000-ért OB-ra.Igazságtalan az is,hogy amíg az MX1-2-es győztes kap 40-50-ezret a 85 nem kap semmit. Egy 85-ös versenyeztetése ugyan annyiba kerül,mint egy 450-esé, sőt! Ezen senki ne vitatkozzn mindkét fiam motorozik. De ezt nagyon jól tudja Sziklavári Erika is. Hajrá utánpótlás!!!!!!!!!!!
Vendég #441., » 2008. Június 25 12:14:46., Szerda
Erika még most sem értetted, Tápióbicskére 300 ezer forintott viszek, a 400-ból csak töredék jut a nevezőre. Amúgy mX85 is kap, sőt még az amatőr is.
Czuczi Győző #440., » 2008. Június 25 11:56:26., Szerda
Hát igen, bizonyára próbálkozik is a szakágvezetés a két kiesett verseny pótlásával, de nem lehet könnyű, hiszen a nagy rendezők már általában lebonyolítottak, vagy bevállaltak két-két versenyt, pl. Paks, Vásárhely, Nyáregyháza, Kőszárhegy, stb. Egy harmadikat is megcsinálni kamikaze vállalkozás lenne, hiszen a közönség már újabb rendezvény iránt nem túl érdeklődő és ahogy haladunk az év vége felé, a nevezők is fogynak. De azért biztosan lesz valami, ha teljesen új rendezővel is… Más témákban, mint pl. sok-e a verseny, Dél és Kelet Kupa kritikák. Erről az a véleményem, hogy ezek nem várt, sikeres működése új helyzetet hozott létre a motocrossban és a jövő évi jobb működés érdekében az egészet átgondoltan kell szabályozni és átszervezni. Igaza van azoknak, akik azt mondják, a 2009-es működés előkészítésének, tárgyalásának máris itt van az ideje.
Vendég #439., » 2008. Június 25 11:42:42., Szerda
Czuczi Úrnak mi a véleménye az egymásra szervezett versenyekről. például az előttünk álló hétvége?
Vendég #438., » 2008. Június 25 10:44:35., Szerda
www.motoracing.hu oldalon nem működik a fórum
Vendég #437., » 2008. Június 25 10:19:04., Szerda
Czuczi Úr! Szerintem fognak találni rendezőt, a lemondott versenyekre, hiszen év elején is sok rendező jelentkezett. Gondolom az egyik Nyáregyháza lehet, igaz aug 3-ig nem sok idő van már
Sziklavári Erika #436., » 2008. Június 25 09:59:04., Szerda
Jaj Feri, hogyne tetszene, hogy a versenyző nyereményt kap!!!! Az én célom is az, hogy minél többet adni nekik hisz ők csinálják a "műsort" amit eladsz. De ne az ő pénzükből adjunk. A nevezésből fizetjük a versenyzőket. Én azt gondoltam, hogy a szponzor fizeti a díjukat. Így a nevezés lehetne emberbarátibb. Én mint rendező hozom az én szponzoraimat, de a tieidet reklámozom orba-szájba, mert jutalmat fizet vagy ajándékot ad a helyezetteknek. Én így képzeltem a buta fejemmel. Bocs. A 85 is ugyanannyit fizet pedig ők nem kapnak semmit. Még mindig az alapfelállás, hogy a versenyző fizeti a saját nyereményét. Ez nekem nem tetszik. Az én támogatóim mindig papírosak. Vannak együttműködési szerződéseim velük, összegesítve és támogatási számlát kapnak tőlem. A rendezési költségek is számlásak nálam, így már le is papírozom, hogy mire fordítottam a támogatást. Nekem ennyire egyszerű. De így tiszta. Tudok mivel számolni, tisztán látom a kimenetelt. Nem vádolhat meg senki sumáksággal mert papíron van minden feketén-fehéren. Én csak egy előköltségvetéshez kértem tőled adatot, te meg felkaptad a vizet. A lenti válaszod már hasonlít arra, amit először simán vita nélkül elintézhettünk volna. Az hogy nálam hányan vannak versenyzők az ne a te gondod legyen, hiszen pontosan tudom hogy a földrajzi elhelyezkedésünk nem valami pozitív. Ennek ellenére amikor csak lehetőséget látok, mindig versenyt vállallok, bár te ezt nem szívesen veszed mert messze vagyunk. Azért vállalok rendezvényt mert elhivatottnak érzem magam, de csak tiszta, becsületes körülmények között tudok dolgozni és segítőket találni. Különben 250-ben most sincsenek többen pedig már 4 év telt el.
Czuczi Győző #435., » 2008. Június 25 09:53:04., Szerda
432: Czuni nyilatkozott a motocross.vasarhely.hu oldalon a tápióbicskei versennyel kapcsolatban. Szeretne indulni, de nem 100 százalék. Bár ha a lemondott versenyek miatt nem lesz pont levonás, akkor gáz lesz...
Vendég #434., » 2008. Június 25 09:52:44., Szerda
433: Van elég szabad hétvége a Kelet és Dél Kupák számára, én sem értem pont miért az OB-ra kell tenni az időpntot, ez a Kelet és Dél KUpásoknak se jó
Vendég #433., » 2008. Június 25 09:37:54., Szerda
431: Igen ezen változtatni kell. nem szabad rászervezni, mert ez főleg a 85-ösök létszámán fog keményen visszaütni. Azt hiszem a Nemzetközi OB versenynaptára volt előbb kész, ez a legfontosabb ehhez kéne alkalmazkodni a többi sorozatnak
Vendég #432., » 2008. Június 25 09:29:04., Szerda
Czuczi Úr! Sokfélét lehetett olvasni Czúni Laciról mostanában (indul, nem indul, talán indul) a Tápióbicskei versenyre gondolok! Tulajdonképpen, mi az igazság? Ha indul is a hétvégén, milyen állapotban van?
Vendég #431., » 2008. Június 25 09:27:10., Szerda
Déci úr már megint kelet kupa a nagy bajnoki hétvégéjén?Kinek jó ez mert motocrossnak nem !
ftrr #430., » 2008. Június 25 09:06:24., Szerda
ez is
ppp #429., » 2008. Június 25 09:06:04., Szerda
ez is én vagyok
Vendég #428., » 2008. Június 25 09:05:28., Szerda
Erika! Én egy szóval sem mondtam, hogy nem kapsz tájékoztatást, azt irtam keress meg személyen vagy telefonon. Meg azt, hogy nem forumra való téma! nem azért mert titkos! De a szakágat nem forumon tárgyaljuk, lehet beszélni, ötletet adni, de nem nóném emberek között tárgyalni, döntést hozni, szerintem igy nagyon komolytalan! Honnan tudod, hogy ki áll az iró mögött?? Lehet, hogy még motorversenyen sem járt, itt mindenki személytelenűl kavar. De ha szerinted ez helyes akkor intézd itt el további támogatóidat, legalább tudni fogjuk, hogy mennyit kapsz. De szerintem nem igen szeretik a támogatók, hogy publikusak legyenek a dolgaik, ha szerződést kötsz általában be irják, hogy csak két félre tartozik. Nem az én hozott összegem miatt lessz nyereséges egy verseny, azt neked kell azzá teni. Nem kell 8ezer nevezést kérned, kérj 6000 vagy amit gondolsz? de a 8000-tól nem kérhetsz többet! Nem kell az elsőnek 40-50 ezret kapnia, kaphat 100 ezret is ha te akarod. Rajtad vagy a rendezőn múlik. De az 50-net én adom. Én garantáltam a rendezőknek a meg jelenést és az induló létszámot, és pénzdijat, mert azért ne feledd az elmúlt években jó ha 30-an voltak a versenyen, nálad a kawa kupán, 6 indultak 250-ben, talán volt köztük még amatőr is, de késöbb sem lett jobb a helyzet, most van 80-100 induló, sérüléstől függöen, de nem az a cél, már többszőr leirtam, hogy 150-en legyenek, tavaj kifizettem a rendezőkkel a külföldieket, és érdekes módon jöttek, most jönnének, de nem akarom ezzel a költséggel terhelni öket. Tudom nem sokotoknak tetszik, hogy a versenyző nyereményt kap, minden rendező ellene van, de számomra meg ez is fontos, hogy kapjanak, igy mégis csak 6000 be van nekik a verseny, te is mondtad minek adok nekik, Én ezt a mesét láttam! Csak azért tudok hajtani amiben hiszek, jővöre csinálhatjátok jobban, másképpen, adtok van nem a tidolgotok lesz, én most a elsősorban a támogatót és a versenyzőt nézem, csak utánna jön a rendező! Nézd meg lapom, csak támogatókról szól!!! Nektek vagy nincsen vagy szégyellítek öket? Mit gondolsz a verseny miatt adnak, nem, mert napi 1000 a nézettségem, és kapnak egészéves bannert, meg irok róluk, nézd meg a motomixet, minden verseny a sponzorral kezdődik, én kértem meg az újságírót, mert ez fontos. Amúgy minden rendezővel a verseny helyszínén beszéltük meg a mit adunk, mert csak előzőnapokba derült ki lessz e, és mennyi pénz, és hogy mennyi volt az indulók száma. Mennyi jut MX85-nek és az amatőrnek. A múlt évben az utolsó három versenyen nem volt támogató, egyszerüen nem kaptam pénzt, mindenkinek elfogyott a kerete, azt másképp oldottam meg. Amikor ott voltál a megbeszélésen akkor miért nem kérdeztél rá, amikor versenyzői megbeszélés volt, nyáregyházán akkor miért nem jött a sok okos? Bárki oda jöhet a depóba mindekivel beszélek. Nem hiszem el, hogy te nem tudtál róla, tudod kérdezted? Mi az Amivel a verseny végén rohangálok??? De te meg csinálhattad volna ezeknélkül a támogatók nélkül is a versenyt, mert nem kötelező, minden rendező szabadon hozhatta a saját támogatóit. Paks, és Fekete Pákó sem kapott egy fillért sem, csak a Junior versenyredezőknek adunk 150-200 ezer forintott, hogy jobb versenyt tudjanak rendezni.
Vendég #427., » 2008. Június 25 07:15:54., Szerda
szőke tündér úgy csinálsz mintha nem tudnád, hogy profik kapták.
"a szőke tündér" #426., » 2008. Június 25 00:21:18., Szerda
416. nincsenek gondjaim. sőt. nálam minden rendben. egyszerűen csak érdeklődtem a szakágvezetőnél, h mit ad majd a superpole a bajnoki sorozat 7. fordulójára mivel az eddigi rendezőknek nem adott semmit. itt nem zsére kell gondolni, hanem akár ruházat, ajándék ilyesmi felajánlásra gondoltam a versenyzőknek. választ nem kaptam, csak mellébeszédet. aztán kiderült h a szakágvezető abszolut magáénak érzi a sorozatot és azt írta, hogy a szponzor pénzt ő szerzi és így arra fordítja amire ő akarja. én ezzel nem értek egyet mert a bajnokság nem az övé szerintem. így lemondtam a versenyt. ha nem egy az érdekünk, nem tudunk egy célért dolgozni. ennyi. ez ekkora tragédia? szerintem nem az. inkább okos döntés. még időben. hidd el utána érdeklődtem a többi rendezőnél mielőtt így döntöttem.
Géza48 #425., » 2008. Június 25 00:18:25., Szerda
Bocsánat!!! Nem 25.-én hanem 28.-án SZOMBATON!!!Tehát 3 nap mulva!!
Géza48 #424., » 2008. Június 25 00:16:55., Szerda
Ha a sok duma mellet motorozni is akartok akkor 2008.06.25.-én itt a lehetőség!!! GYULA KELET KUPA FORDULÓ!! Itt összekenheted a szép motorodat!! Amit Kínálok:Locsolt pálya---de rendesen---ha kell verseny közben is!!Jó Verseny,Finom sültkolbász a nevezésed mellé a kondid pótlására,Szép díjak--ha jól húzod-- Amit kérek:Pontos érkezés a gépátvételre,Húúúzd a gázt rendesen,Fair Play,jaaa és 6000 nevezési díjat:(((( De igérem jól fogod magad érezni,és mivel jön a haverod is biztos jó társaság lesz!!! 1 hónap mulva ugyan itt lesz :Lady cross,Junior És Tömegsport kupa tehát ha edzeni akarnál ezekre a versenyekre akkor is itt a helyed !!! ez 1 jó alkalom!!
Vendég #423., » 2008. Június 25 00:15:29., Szerda
Mi volt a baj a kawás versenyekkel?Minden volt még a Németh Kornél is itt ment!Miért?Mert 100000Ft-vitt haza ha nyert!!!Média?Tv egy óra adásban hetente többször!Soha nem látott nézőszám!Nem volt nevezési díj!Volt transpanderes időmérés!Mi kell még??? Voltak hibák,de azon lehetett volna javítani.És kinek nem volt ez jó?Elmondom a Czuczi családnak!
Vendég #422., » 2008. Június 24 22:44:51., Kedd
Czuczi Úr! Sokfélét lehetett olvasni Czúni Laciról mostanában (indul, nem indul, talán indul) a Tápióbicskei versenyre gondolok! Tulajdonképpen, mi az igazság? Ha indul is a hétvégén, milyen állapotban van?
Vendég #421., » 2008. Június 24 22:12:31., Kedd
igen klasz volt! Volt olyan verseny hogy 6 indultak! Pl mikolcon.
Vendég #420., » 2008. Június 24 22:12:27., Kedd
igen klasz volt! Volt olyan verseny hogy 6 indultak! Pl mikolcon.
Mr #419., » 2008. Június 24 21:44:23., Kedd
Nem az a lényeg ki-mit mond,hanem az,h mit tett le!
Mr #418., » 2008. Június 24 21:42:32., Kedd
417. Kawához mit szólsz?
Vendég #417., » 2008. Június 24 21:20:44., Kedd
mr melyik szakágvezető hozott eddig pénzt?
Vendég #416., » 2008. Június 24 21:18:50., Kedd
Én nem tudom, de úgy látom, hogy eddig egy versenyt rendező sem panaszkodott, hogy nem éri meg versenyt rendezni! Csak a szőke tündérnek vannak gondjai? Nyilatkozzan az eddigi versenyt rendezők
Vendég #415., » 2008. Június 24 21:18:37., Kedd
Én nem tudom, de úgy látom, hogy eddig egy versenyt rendező sem panaszkodott, hogy nem éri meg versenyt rendezni! Csak a szőke tündérnek vannak gondjai? Nyilatkozzan az eddigi versenyt rendezők
Vendég #414., » 2008. Június 24 21:07:19., Kedd
szerintetek publikus, hogy a versenyzők adómentesen kapnak zsét??
vendég #413., » 2008. Június 24 20:24:07., Kedd
Itt már megint mellé beszélés folyik ősszekel hivni a rendezőket és mindent megbeszélni a szakágvezetőt meg lelehet váltani ha ennyi rágalom után nem csinál egy megbeszélést és nem teszi rendbe a dolgokat. És ide meglehetne hivni a szponzorokat is akik támogatást nyujtanak a versenyekre.
Vendég #412., » 2008. Június 24 18:13:25., Kedd
Déczi húz el már végre a csudába!!!!!!!
Mr #411., » 2008. Június 24 16:40:39., Kedd
Kedves 406,408 és Mindenki!Az,h ki lesz a rendező 1-1 versenyen, milyen színű pólóban lesznek a bírók jövőre és mi van az időméréssel - mind megbeszélhető,eldönthető, másodlagos témák. DE ! Az, hogy egy szakágvezető a magáénak tartja a Magyar Országos Bajnoki sorozatot és nem ad világos, publikus ( csak személyesen megbeszélhető)választ - mindenkit joggal kiváncsivá tesz. Még mindíg nem látott a szakág hivatalos és szabályos Alapkiírást, nem olvasták fel a szponzorszerződések tartalmát,stb. Ez az alapja mindennek !E-nélkül,egyszer csak azt fogjátok észrevenni,hogy semmi sem megy. Egyik szakágvezetőnek sem a tulajdona egy Magyar Bajnoki sorozat! Szerezhet rá pénzt,sőt ez is a dolga,de hogy az " ő business"-e lenne, na... az már egy kicsit durva! A Magyar Bajnoki minden motoros business-e,így ha valaki egyszer is megpróbálja elvenni ennek a cégnek az üzletét, az már lehet,hogy bűntetendő cselekmény.
Czuczi Győző #410., » 2008. Június 24 12:06:53., Kedd
408: Ugye nem tudod, mit beszélsz? A ChronoSys-Majosházi féle transponderes rendszert fogadta el 1. számú hívatalosnak a MAMS Elnöksége. Ezzel a Center Motorsport Timing számítógépes-fotocellás módszere pályaszalagon kivülre került. Nem hol kint vagyok, hol bent, egyszerűen feltettem a honlapunkra eredetiben a ChronoSys közleményét és nem foglaltam álláspontot.
Vendég #409., » 2008. Június 24 10:14:22., Kedd
Két bajnokit lemondtak, Uzsabánya és Dédestapolcsány
Vendég #408., » 2008. Június 23 20:41:43., Hétfő
Nézzétek meg a Czuczi honlapját az időméréssel és a plussz pénzekkel kapcsolatban!Egyszer bent van a család is máskor meg ellene! Hogy van ez?Kétszínű a dolog.
Vendég #407., » 2008. Június 23 20:28:16., Hétfő
Ossze kell fognotok akar a supermotosoknak s akkor lessz valami amig nincs elszamolas hivatalosan...addig Mi ez bemondasos alapon megy Ez VICC!!!
Vendég #406., » 2008. Június 23 20:25:13., Hétfő
Nem az összeg nagysága a lényeg mert azt mindenkinek a saját pénztárcája szabja meg,szándék az a fontos hogy az ember adni akar és na....Erikának igaza van de az hogy a Déczi igy mellébeszél mint vezetö ez felháboritó és gusztustalan!Ki Ö?Nem egy király hanem egy ember akit megválasztottak és bizalmat szavaztak neki.Talán nem a legjobb döntés volt
Vendég #405., » 2008. Június 23 20:09:50., Hétfő
Hozzávetőlegesen hány milla volt?Ezt azért kérdezem mert a motoracingen ez a téma!Szerintem sokunkat érdekelne,de csak az igazság!
Vendég #404., » 2008. Június 23 14:39:32., Hétfő
hogy hát ugy hogy a Déczi meg a Czuczi is keményen sötétitenek itt minden félét.Könnyü akkor beszélni mindenröl amikor nem Ö már a szakágvezetö.Ha Déczi minden félét mismásol arról hogy igy a pénz meg ugy akkor mit akar tudni az Erika?Megkerestem tavaly Déczit egy verseny szünetében és megkérdeztem ha a cégem támogatná a bajnokságot mennyit kéne letennem.Hát azért nem kevés pénz volt ami hát elis fér egy ilyen helyen.Bárki is mond bármit ide egy olyan ember kell aki tisztességét nem kérdöjelezi meg semmi!Meg kell mondani az igazat mert ez egy szövetség nem sumákok gárdája....Ha majd olyan ember lesz a szakágvezetö aki nem ebböl akar megélni Szvoboda apuka,Sziklavári anyukaFirtosék vagy Weiszék akkor talán lesz változás de addig?Elnézést ha valakit kihagytam vagy megbántottam volna de ezek azért megfontolandó dolgok.
Vendég #403., » 2008. Június 23 10:08:46., Hétfő
ha rendező sem tudja akkor hogy akar versenyt rendezni.
Mr #402., » 2008. Június 22 23:28:04., Vasárnap
Kiváncsian várom a rendező kérdésére adott választ a mxracingos oldalon ;-)))))) Természetesen,ha valaki válaszol majd;-)
Vendég #401., » 2008. Június 22 15:59:00., Vasárnap
ADAC: www.motor-sports.de
hori83 #400., » 2008. Június 22 11:49:17., Vasárnap
Az ADAc versenyt nem közvetítik valamilyen online tv-n?
geza48 #399., » 2008. Június 19 20:36:43., Csütörtök
397.nem haragból órdítva mondom e szavakat.csak elmondom,nem tudok haragudni senkire miért is tenném.ezek a dolgok számomra már tények ,amivel kalkulálok valamelyest.
Vendég #398., » 2008. Június 19 14:16:13., Csütörtök
geza48: Az az igazi verseny ahol sok induló van, sokkal nagyobb dicsőség itt elérni jó helyezést, mint 4-5 induló esetén. Elég rossz felfogás, a versenyzők részéről, ha ezért nem jönnek, mert egy-egy kategóriában sok az induló. Egyébként jó ötlet a Kelet és Dél Kupa, csak lehetne egy picit kevesebb fordulós, mert sokszor ütközik a többi versennyel pl: OB, Tömegsport Kupa. Ez azt eredményezi, hogy itt is ott is kevesebb a létszám, ez senkinek se jó!
Vendég #397., » 2008. Június 19 08:34:44., Csütörtök
Ne húzd fel magad Géza! Akinek nem tetszik az úgysem megy el a versenyedre, akinek meg tetszik az meg úgy is örül! Most van választási lehetőség!!!!!!!!!!!! A 4 sorozat között! Amatőr Kupa - Kelet Kupa - Dél Kupa - Amatőr OB! Csk igy tovább!
geza48 #396., » 2008. Június 18 22:59:50., Szerda
379,jelenleg kénytelenek vagyunk akár az élsportot is fogadni,mert kell a létszám.Én is jobban örülnék ha csak a hobby motorosok lennének jelen de Te magad is elismered hogy nem lehet számítani mindenkire,bár az indokaid demagógnak tünnek.A386 alatt Győző Bának igaza van,és ez elég nagy anyagi kockázatot rejt a rendező és a szervező számára is,és ezt egyetlen hozzászóló és versenyző sem mérlegeli. 382.Az a tömegsportra vonatkozik,de igaz a keletkupára is.Van szándékomban racionalizálni a kategóriákat és a helyszineket is jövőre.Tudom hogy nagy ellenkezés lesz belőle nem lehet mindenkinek megfelelni,csak abban bízom hogy a versenyzők látják a jó szándékot,de a nagy duma--buli,haverok,hangulat----ellenére itt mindenki kupát érmet akar,és ha nem kap nem jön versenyre. kiváncsi lennék mi lenne ha ez a néhány "őrült" aki szervezi e versenyeket ---a családja a szabadideje,a pénztárcája kárára--kilépne akkor mit szolnátok,mekkora fejetlenség lenne a hobby sportban.kivülről nagyon könnyű okosnak lenni,és a saját érdekeink szerint hozzászólásokat írogatni--csak az a baj hogy ez lókakit sem ér!!--- minden kompromisszumra való hajlandóság nélkül,ezzel a MOTOCROSSÉRT semmit nem teszünk,csak ellentéteket gerjesztünk,romboljuk a saját sportközösségünket.
Vendég #395., » 2008. Június 18 22:16:08., Szerda
#394..Mr..Pontosan erre gondoltam.Amig motocrossban nem fog hasonlo tortenni addig nem lessz semmi!!!...A supermotosok megmutattak egysegben az ero..s van meg magyar osszetartas..nem engedik a vegsokig hulyenek nezetni magukat!!!
Mr #394., » 2008. Június 18 15:39:41., Szerda
Kedves Vendég111! 391-es vendég a Kökény nélküli Supermotos társaságra gondol. Kérlek,informálódj! Valóban le a kalappal ezen társaság előtt!!! Igazi, összetartó, motoros gárda !!! (pl.www.motomax.hu,....stb.)
Czuczi Győző #393., » 2008. Június 18 13:56:25., Szerda
Mr: -Teljesen jó a szöveg...
Vendég111 #392., » 2008. Június 18 13:54:44., Szerda
Vendég. Ezt nem értem. A szupermotosoknak nem Kökény a főnőke? És Ő nem a Szövetség egyik vezetője, a legerősebb, legbefolyásosabb sportszakmai képviselője? Akkor most saját magát nézné hüjének? És túl is lépett önmagán? Zavaros ez. Ugy hallani, a szupermotonak eléggé hanyatló a sorsa.
Vendég #391., » 2008. Június 18 13:23:22., Szerda
A supermotosok elott le a kalappal Ok tulleptek az tehetetlen oket teljesen hulyenek nezo szovetsegen!!Gratula nekik!!!
Mr #390., » 2008. Június 18 12:25:01., Szerda
A dolgok szervezése ott kezdődik,hogy már most a jövő évvel kellene foglalkozni! Ez az év már úgyis dacosan,de lassan elmegy. A jövő év és Czuczi úr írása szerint,az elkövetkező 5-6 év alapjait most kell lerakni! Semmilyen egyéni érdeknek nem felelhet meg ez az 5-6 év, csak a KÖZÖSNEK !!! Nem csak internetes fórumokra van szükség,hisz ez csak amolyan figyelem felkeltés. Szakági üllések kellenek,mert 1-2 éve ez sem működik! Amíg a MAMS mindíg úgy értesül,hogy a szakágakban a legnagyobb rend van, nem változhat semmi. ( lsd. supermoto is ! )A jó megoldás csak közös egyeztetéssel, a motoros szívűek összefogásával valósítható meg.
Czuczi Győző #389., » 2008. Június 18 02:44:10., Szerda
Én mindig azt vallottam, hogy a mx. megszervezése és irányítása -egy kis túlzással- tudomány, alkotói munka és nagyon nagy felelősség. Többségében megszállott, önfeláldozó, a nincsből is vagyonokat áldozó emberek százainak sorsáról, sorsukban osztozó, őket segítő hozzátartozókkal együtt ezrek boldogulásáról, sikeréről, vagy éppen csalódásról, megtöréséről lehet szó. És egy nemzet értékeinek felmutatásáról egy világsportban. És szó van iszonyú vagyoni értékek mozgatásáról, üzemeltetéséről, gondoljunk a versenypályák, versenymotorok, a csak erre alkalmas lakókocsik, szállítójárművek értékére és a fenntartási, működési költségekre, ezek összességére. Ez milliárdos nagyságrend. Ezért ha egy versenyrendszer létrejön, mely tartalmazza az élsport, utánpótlás, tömegsport, hobbysport működését, annak olyan összehangoltnak kellene lennie, hogy ezek egymásra hatását is a legideálisabban számba vegye és megfeleljen annak a kötelező célkitűzésnek, ami az igazi tehetségeink nemzetközi porondra történő kijutását elősegíti. Ezért ezt az alkotást -mármint a motocross sportunk legideálisabb működési, versenyzési rendjét- egy hozzáértő szakmai csoportnak felelős és elmélyült munkával kellene létrehozni. Hatás vizsgálatokkal, hogy pl. hogyan működhet a hobbysport, a tömegsport, nehogy kárára legyen, hanem éppen segítse az up. és élsport fejlesztését. Ugyanakkor az élsport értéke, népszerűsége hogyan segítheti az utánpótlást, vagy hogyan lehet kedvező hatással arra, hogy a tömegsporthoz minél többen csatlakozzanak. Persze, ez bővebb kifejtést érdemelne és ilyen okoskodásnak nem is itt lenne a helye, de talán gondolatokat ébreszt. Igazából arra akartam célozni, hogy a fórumokon mostanság olvasható -ami éppen eszembe jut- spontán kritikákkal, okoskodásokkal nem oldódnak meg a témák, az mind elfogult, saját szemszögű és akaratlanul is kicsinyes, persze a hasznosat azért figyelembe kell venni. Az is biztos, hogy a készülő és meghozandó döntések 4- 5 évre meghatározzák a szakág és a versenyzők sorsát, ezért az Isten őrízzen, hogy ezek a döntések hibásak legyenek.
Mr #388., » 2008. Június 18 00:00:43., Szerda
Kedves Mindenki! És mikortól akarjátok ezeket a változtatásokat? Ki fogja kidolgozni és végrehajtani ezeket? Azaz, ki fogja végre kiválogatni az élsport már összemosott kategóriáit és rendezni az amatőr "örömmotorozás" helyzetét? Ismertek erre a feladatra 1 lelkes, MX szívű, igazmondó vállalkozót? Jó lenne !!!
Vendég #387., » 2008. Június 17 23:31:59., Kedd
#386 EZ A TENY ez pontosan igy van!!!
Czuczi Győző #386., » 2008. Június 17 17:31:26., Kedd
A tömegsport az érdekes kettősség. Egyrészt azt mondják, hogy nem érdekes az eredmény, nem arra hajtanak, a hobby, öröm motorozás, jó hangulat a lényeg. Aztán mégis kiderül, hogy a többség eredményt, sikert akar, serleget akar, ezért ott szeret indulni, ahol erre esélye van. A másik gond, hogy akkor megy versenyre amikor kedve tartja, ha messze van, ha esik, ha meleg van, ha nem sima, ha keresztanyának szüli napja van, már nem indul. Ezért nehéz a rendezők helyzete is, mert vagy be jön a kellő nevezés, vagy nem. Hiába van kiadva 280 licenc, ha egyes tétversenyre alig 80-an neveznek. De hát ez a hobby sport: kedvtelés. Nehéz rá építeni, mert ez eredendően ilyen.
Vendég #385., » 2008. Június 17 14:30:54., Kedd
Ha van kedve Czuczi Úr is áttérhetne a www.motoracing.hu fórumra. Ha nem sikerül valami miatt regisztrálni meg kell próbálni más böngészőt is (Mozilla Firefox, Opera)
Vendég #384., » 2008. Június 17 13:43:00., Kedd
Czuczi Úr! 380-as hozzászólásában írta az egyes kategória részvételi adatait, ilyen kevés résztvevőkkel komolytalan a verseny, aki indul szinte mindenki jó helyezést ér el! Ez így nem kihívás!
Czuczi Győző #383., » 2008. Június 17 13:27:52., Kedd
A tömegsport kategória összevonás nyílvánvalóan (bátor) döntés kérdése.Az A-t -mint a statisztika is mutatja-, meglehetne szüntetni. Első fele az Extrában, a második a B-ben mehetne. De mit is érnénk el vele? Többen lennének majd a Dél és Kelet kupákban. A tömegsportot, dél és kelet kupákat azért nem lehet egybe gyúrni, mert a tömegsport országos, a dél és kelet területi versenysorozat, kis utazási ksg-el. Éppen ez az előnye élteti.
Vendég #382., » 2008. Június 17 11:49:27., Kedd
geza48-nak: A 380-as hozzászólás statisztikái indokolttá tennék az ésszerű kategória összevonásokat!
Vendég #381., » 2008. Június 17 11:48:12., Kedd
Megoldás az lenne, hogy csökkenteni kellene a kategóriák és a versenyek számát is, mert ha egy hétvégén több verseny van akkor egymástól szívják el a versenyzőket a rendezők. A Versenynaptár egyszerűsítése szükséges, ha megnézünk pl egy Kelet vagy Dél Kupa eredménysort, akkor van olyan kategória, ahol csak 3-4-5 versenyző van, itt nem nagy kihívás jó helyezést elérni! Kb március középétől október közepéig tart a szezon, ez mintegy 30 hétvégét ölel fel, szerintem ennyi versenyt kéne rendezni az idei 54-el szemben, mert a mennyiség a minőség rovására megy, ezt az illetékeseknek is látni kellene. Javaslatom: Élsport: 8 forduló változatlan formában Utánpótlás: 8 forduló: 50-65-85-MX2 Junior(19 éves korig) és Ladycross Tömegsport: 12 forduló (Mivel ők vannak a legtöbben) egybegyúrni a Tömegsport, Dél, Kelet Kupákat. Kategóriák száma túl sok(Extra,A,B, Senior, mindegyik duplán szerepel mivel 125 és 250-es is van, ez összesen 8 kategória), ehelyett lenne 3 kategória: 125, 250, senior Így tényleg csak a legjobbak győznének Szerintem sokkal átláthatóbb és egyszerűbb lenne így. Ez évi 28 versenyt jelentene, ez ki is töltené a szezont. A fiatal tehetségek számára 16 verseny állna rendelkezésre (Nemzetközi Bajnokság 8 forduló és MX2 Junior Kupa 8 forduló) Czúni, Borka és a többiek pedig a OB 8 fordulója mellett rangos nemzetközi versenyeken tudnának résztvenni és fejlődni! Czuczi Úr véleménye érdekelne!
Czuczi Győző #380., » 2008. Június 16 23:29:19., Hétfő
A 376-os témájához 1 kis adat. A legutóbbi Tömegsport Kupán ilyen volt az induló létszám: Extra125-4fő,Ex250-8fő, A250-4fő, A125-12fő, B250-12fő, B125-18fő, sen250-10fő, sen125-12fő. A díjazás 6. helyezésig. Mivel áll jobban a tömegsport, mint a profi? A 379-hez: A MAMS Sportkódex szigorúan elkülöníti a 3 minőségi szintet, 1.élsport, 2.utánpótlás, 3.tömegsport. Szabályellenesen van egyre inkább összemosva, egyre kevesebb szabályt tartunk be. A végén könnyen káosz lehet. Ami pillanatnyilag előnyős, később visszaüthet. Az viszont igaz, hogy az amatör versenyek mostanra tök profi-szinten vannak rendezve.
Vendég #379., » 2008. Június 16 23:07:32., Hétfő
Sziasztok! Azt azért ne felejtsétek el, hogy az amatör tényleg nem a helyezésért megy el, hanem a buli kedvéért. Jó kis versenyek vannak szerencsére akár több is egy hétvégén, lehet válogatni, de ha haza is mennek a sár miatt, azt is meg lehet érteni szerintem. Elég kockázatos sárban menni, nem mindenki tudása és kondija elég hozzá (magamról is beszélek) és nem akar megsérülni. Másnap menni kell melózni, gyerek, hitel stb... Az amatör cross évről évre jobb mind szervezésben, hangulatban, talán a mezőny is erősödött. Abban viszont egyetértek, hogy az élsport és az amatör sport összemosódása nem tesz jót egyiknek se, valahogy jobban el kellene különteni a kettőt.
geza48 #378., » 2008. Június 16 21:54:19., Hétfő
377,376 Igazatok Van!!A hobby sport is sport! Küzdeni kell(lene).DE ha olyan kategóriákat csinálok akkor alig jönnek versenyre.Ha sár van az a baj ha por van az a baj.ki érti ezt?? Szolnoki versenyt lemondtam mert nagy eső esett és nem láttam értelmét ,hisz úgysem indulnak el.NA most kapok hideget meleget. Pedig én emlékszem 2 éve tiszacsegén ilyen állapotok mellet 40-50 en álltunk rajthoz 20-25 motoros állt a depoban motor az autókban,másik 20-25 hazament.CSAK mert volt 1 kis sár az elején..hát nem 1szerű versenyt szervezni:)))
Vendég #377., » 2008. Június 16 20:03:29., Hétfő
376 teljesen egyetértek, 5 indulóból könnyű jó helyezést elérni! Valaki meg biciklivel lehet 6. is
Vendég #376., » 2008. Június 16 19:51:47., Hétfő
Az a baj,hogy sok ilyen felfogású ember él ebben az országban mint te 375-ös! Jó minden úgy ahogy van szeritetek! Miért nem lehet fejleszteni a crosst miért kell amatőr szintre vinni még az élsportot is. Igen is az amatőr versenyeken ne legyen az,hogy van 5 induló egy futamban aztán elindulok mert ugyis kapok kupát. Legyen 20-30 indulo ott érjed el az eredményt vagy menjjél sakkozni! Giorgio
Vendég #375., » 2008. Június 15 14:21:14., Vasárnap
Kis orszagban amator szorakozas szinten???Mirol beszelsz ...munkaido uta raero idoben egy kis megsporolt penzbol..itt inkabb szorakozni kell ..persze mindenert kuzdeni kell de itt a szorakozason lenne a hangsuly ..mindenki jol erezze magat!!!aztan ha itt jo vagy akkor kezdhetsz kuzdeni edzeni..ha penzed idod van ra!!S akkor aztan mehetsz kuzdeni felfele..magyar bajnoksag, osztrak bajnoksag,ADAc MX 3-1 ...szoval akkor kezdodik a kuzdelem ha valaki Erzi magaban az erot es anyagilag birja!!!
Vendég #374., » 2008. Június 15 11:01:33., Vasárnap
373: A sport nem arról szól, hogy mindenki kapjon kupát, keményen meg kell érte küzdeni!
Vendég #373., » 2008. Június 14 15:09:24., Szombat
Gyerekek!Amator sport leven miert baj egy kis sikerelmeny???ha van 10-15 indulo az mar ok mindenki kap kupat..sikerelmeny.Ertem mit gondoltok a 30 indulobol nagyob siker..de hat nem profi sport, nem mindenki tud rendszeresen edzeni de a verseny jo buli...s hat ezert jobb a tobb kupa.Elsport profi szint az teljesen mas teszta!!!Ja mindenkinek igaza van ..van sokfele igeny s hat ezert nehez a rendezo dolga..meghat ki tudja mennyi nevezo lessz???Nem lehet minden versenyre egy masik szisztema,szerint nevezni!
Vendég #372., » 2008. Június 14 14:23:44., Szombat
Tudja valaki mi a különbség az amatőröknél: Extra, A, B kategóriák között. Igaza van 371-nek értelmetlen így szétbontani!
Vendég #371., » 2008. Június 14 14:22:03., Szombat
370: Úgy tudom amatőr versenyen szokott lenni 100-150 induló is. Ha 8 kategória van akkor persze kevés van egy-egy kategóriában, viszont ha csak 3 kategória lenne akkor meglenne a lentebb említett 35-40!
Vendég #370., » 2008. Június 14 13:08:03., Szombat
#368!Az teljesen ugy van ahogy irod!!! #369Az szep kihivas hogy 35-40 emberbol ..de hol van annyi ember????Tudodo mi a legnagyobb kihivas????eloteremteni a penzt a motorozasra!!!!A tobbi pedig maradjon szorakozas!!!Az a 15-20 akinek eleg penze van annak van eselye valami nemzetkozi eredmenyre is!!!
Vendég #369., » 2008. Június 14 08:40:10., Szombat
368: Annak se sok értelme van, hogy ennyi kategória van az amatőröknél, van ahol csak néhány induló, itt nem nehéz jó helyezéseket elérni. Az az igazi kihívás ha 35-40-ből ér el valaki jó helyezést! Szerinted mi a jobb 5-ből 4.-nek lenni vagy mondjuk 35-ből 12.-nek?
Vendég #368., » 2008. Június 14 08:30:37., Szombat
Nem kell ezeket csökkenteni, van rá igény, majd a versenyzők eldöntik, hogy melyik versenyre mennek el. Az élsprtot meg ök úgy sem tdunák vállalni, sem tudásban sem felkészültségben, szereintem a profiknak is gond lenne, ha amatőr versenyzők között kellene motorozniuk. Vegyétek már észre, ezek a fiuk nem oda valók nagyon messze vannak a profi spoortól, de szeretnek motorozni, és meg kell adni nekük is lehetőséget. Miért kéne valakit közeleni arra amit nem akar, nem lehet a gyors versenyzőket pár hónap alatt ki termelni. De azt is látnotok kell, hogy nincs pénz az országba, pénz nélkül seni sem tud fejlődni.
Vendég #367., » 2008. Június 13 16:45:48., Péntek
Megoldás az lenne, hogy csökkenteni kellene a kategóriák és a versenyek számát is, mert ha egy hétvégén több verseny van akkor egymástól szívják el a versenyzőket a rendezők. A Versenynaptár egyszerűsítése szükséges, ha megnézünk pl egy Kelet vagy Dél Kupa eredménysort, akkor van olyan kategória, ahol csak 3-4-5 versenyző van, itt nem nagy kihívás jó helyezést elérni! Kb március középétől október közepéig tart a szezon, ez mintegy 30 hétvégét ölel fel, szerintem ennyi versenyt kéne rendezni az idei 54-el szemben, mert a mennyiség a minőség rovására megy, ezt az illetékeseknek is látni kellene. Javaslatom: Élsport: 8 forduló változatlan formában Utánpótlás: 8 forduló: 50-65-85-MX2 Junior(19 éves korig) és Ladycross Tömegsport: 12 forduló (Mivel ők vannak a legtöbben) egybegyúrni a Tömegsport, Dél, Kelet Kupákat. Kategóriák száma túl sok(Extra,A,B, Senior, mindegyik duplán szerepel mivel 125 és 250-es is van, ez összesen 8 kategória), ehelyett lenne 3 kategória: 125, 250, senior Így tényleg csak a legjobbak győznének Szerintem sokkal átláthatóbb és egyszerűbb lenne így. Ez évi 28 versenyt jelentene, ez ki is töltené a szezont. A fiatal tehetségek számára 16 verseny állna rendelkezésre (Nemzetközi Bajnokság 8 forduló és MX2 Junior Kupa 8 forduló) Czúni, Borka és a többiek pedig a OB 8 fordulója mellett rangos nemzetközi versenyeken tudnának résztvenni és fejlődni! Czuczi Úr véleménye érdekelne!
Vendég #366., » 2008. Június 13 16:32:11., Péntek
365 tökéletesen igazad van! Nálunk minden bonyolult, mindent tökéletesen akarnak csinálni.Mégis az USA-ból kerülnek ki Stewartok,Villopotok. Mi túl komplikáljuk az egészet,a motorozást is eddzéseket is, mégsem megyünk semmire.Nekem két kisfiam motorozik és soha nem viszek stoppert eddzésre,hagyom hagyom had élvezzék a motorozást, hisz az a szabadságérzetről,a kikapcsolódásról szól.Lazábban kellene venni.Ezért is jó pl.a Dél-kupa,nincs az a feszített légkör.
Vendég #365., » 2008. Június 13 12:27:52., Péntek
Ezt a magyar tulkomplikalast nem ertem ezert kerul annyiba amennyibe.-Itt nalunk van egy palya.-Aztan a tulaj megtolja megontozi...versenyek kozben is.Eligazitaskor mindenkinek elmondjak a szabalyokat,zaszlok stb.Hoznak 8-10 ismerost akiket eligazitanak..hogy kell lengetni a sarga zaszlot es egyebeket.az idomeres computeren megy.Mindenki befizeti az eves biztositast ami kb ugyanannyi mint egy verseny nevezes!!!!$50..s ezzel meg van oldva..Plussz a mento!!!...Nem ertem ezeket a versenybirokat hivunk ,szallast fizetunk..tul van minden bonyolitva!!!ha itt meg lehet oldani ahol millio crossozo van akkor Magyarorszagon abban a kis orszagban ahol itt ott lezeng egy ket crossozo miert kell ekkora mitoszt keriteni az egesznek!!!!Itt egy amator buli versenyen is vannak 300 -an...Egy edzonapon 300-400-an.,s minden mukodik szepen mert itt az acel hogy a palyatulajdonos penzt csinaljon s az emberek jol erezzek magukat.Magyarorszagon meg kitalalnak ilyen vizsga ,olyan ellenor,ilyen szabaly s mar el is lett szurva az egesz es elment a penz!!!!Aztan a vizsgazott palyabiro ugyanolyan ..mint a masik neha nezegeti a versenyt az helyett hogy lengetne a zaszlot.
Vendég #364., » 2008. Június 13 12:17:29., Péntek
Az amatort eleg nehez osszevonni-mivel nekik van a legkevesebb penzuk..s ha van penz es ido indulnak, ha nincs nem...s nekik a legfontosabbak a helyi versenyek keves utazassal ..ezert kellenek tobbhelyszines amator-tomegsport bajnoksagok!elosztva az orszag deli keleti nyugati...stb reszein!!!
Vendég #363., » 2008. Június 13 10:25:18., Péntek
Megoldás az lenne, hogy csökkenteni kellene a kategóriák és a versenyek számát is, mert ha egy hétvégén több verseny van akkor egymástól szívják el a versenyzőket a rendezők. A Versenynaptár egyszerűsítése szükséges, ha megnézünk pl egy Kelet vagy Dél Kupa eredménysort, akkor van olyan kategória, ahol csak 3-4-5 versenyző van, itt nem nagy kihívás jó helyezést elérni! Kb március középétől október közepéig tart a szezon, ez mintegy 30 hétvégét ölel fel, szerintem ennyi versenyt kéne rendezni az idei 54-el szemben, mert a mennyiség a minőség rovására megy, ezt az illetékeseknek is látni kellene. Javaslatom: Élsport: 8 forduló változatlan formában Utánpótlás: 8 forduló: 50-65-85-MX2 Junior(19 éves korig) és Ladycross Tömegsport: 12 forduló (Mivel ők vannak a legtöbben) egybegyúrni a Tömegsport, Dél, Kelet Kupákat. Kategóriák száma túl sok(Extra,A,B, Senior, mindegyik duplán szerepel mivel 125 és 250-es is van, ez összesen 8 kategória), ehelyett lenne 3 kategória: 125, 250, senior Így tényleg csak a legjobbak győznének Szerintem sokkal átláthatóbb és egyszerűbb lenne így. Ez évi 28 versenyt jelentene, ez ki is töltené a szezont. A fiatal tehetségek számára 16 verseny állna rendelkezésre (Nemzetközi Bajnokság 8 forduló és MX2 Junior Kupa 8 forduló) Czúni, Borka és a többiek pedig a OB 8 fordulója mellett rangos nemzetközi versenyeken tudnának résztvenni és fejlődni! Czuczi Úr véleménye érdekelne!
Vendég #362., » 2008. Június 13 10:23:10., Péntek
Megoldás az lenne, hogy csökkenteni kellene a kategóriák és a versenyek számát is, mert ha egy hétvégén több verseny van akkor egymástól szívják el a versenyzőket a rendezők. A Versenynaptár egyszerűsítése szükséges, ha megnézünk pl egy Kelet vagy Dél Kupa eredménysort, akkor van olyan kategória, ahol csak 3-4-5 versenyző van, itt nem nagy kihívás jó helyezést elérni! Kb március középétől október közepéig tart a szezon, ez mintegy 30 hétvégét ölel fel, szerintem ennyi versenyt kéne rendezni az idei 54-el szemben, mert a mennyiség a minőség rovására megy, ezt az illetékeseknek is látni kellene. Javaslatom: Élsport: 8 forduló változatlan formában Utánpótlás: 8 forduló: 50-65-85-MX2 Junior(19 éves korig) és Ladycross Tömegsport: 12 forduló (Mivel ők vannak a legtöbben) egybegyúrni a Tömegsport, Dél, Kelet Kupákat. Kategóriák száma túl sok(Extra,A,B, Senior, mindegyik duplán szerepel mivel 125 és 250-es is van, ez összesen 8 kategória), ehelyett lenne 3 kategória: 125, 250, senior Így tényleg csak a legjobbak győznének Szerintem sokkal átláthatóbb és egyszerűbb lenne így. Ez évi 28 versenyt jelentene, ez ki is töltené a szezont. A fiatal tehetségek számára 16 verseny állna rendelkezésre (Nemzetközi Bajnokság 8 forduló és MX2 Junior Kupa 8 forduló) Czúni, Borka és a többiek pedig a OB 8 fordulója mellett rangos nemzetközi versenyeken tudnának résztvenni és fejlődni! Czuczi Úr véleménye érdekelne!
aggodó #361., » 2008. Június 12 20:45:06., Csütörtök
Hát igen nálunk enyi amsori, benéztük.Itt a csavar megint mert akkor nem jönnek a külfőldiek (a Magyar de Szlovák licenszes pilota) mondják az illetékesek, és felhuzták 19-ről 21-re.
Czuczi Győző #360., » 2008. Június 12 16:36:56., Csütörtök
Mr: Akkor helyesbítek, -a szabályoknak meg kellene felelnünk...
Mr. #359., » 2008. Június 12 16:07:22., Csütörtök
Czuczi úr! ha + kell felelni a FIM-UEM szbalyoknak,miert mehetnek nagyobb motorok a Magyar OB-n és miért 21 év a Magyar Junior végső kora?
Vendég #358., » 2008. Június 11 17:24:48., Szerda
Az meg teljesen jogos hogy mindenki ott indul ahol sponzoron keresztul motort es egyeb tamogatast kap!!!Ezen nincs mit meg nem erteni!!!
Vendég #357., » 2008. Június 11 17:21:27., Szerda
Ez a nagymotor kismotor szoveg ez nem realis...a Borka MX2-ben is elvert mindenkit most nagymotorral is jol megy elol.A Czuni Lacika sem lett rogton nyero ember....sok sok kemeny munka ora aztan jon a siker!!!!nem kifogas kell a kimotor hatrany lehet Piliscseven es Sverepecben..mivel nagy dombok vannak egyebkent semmmi.
Czuczi Győző #356., » 2008. Június 11 15:05:36., Szerda
355: Már előzőekben írtam a szponzorálásról, szponzor hatásról, de ezt úgy látszik, a hozzászólók nem veszik figyelembe. Az MX1-ben valamennyi magyar versenyző motorral, felszereléssel támogatott és kb. ebben a kategóriában ez a támogatók kerete. Ha egy MX2-es szponzorált versenyző átmenne MX1- be, egyáltalán nem biztos megkapná a technikát, mert a márkacsapatok megvannak az MX1-ben. Ami a korhatár megkötés-ötletet illeti, van FIM-UEM szabály, aminek meg kell felelnünk.
Vendég #355., » 2008. Június 11 13:43:13., Szerda
Czuczi Úr! Igen ez érdekes kérdés, miért mentek vissza MX2-be, talán jobb az esély itt eredményeket elérni. Czúni és Borka elé kerülni pokolian nehéz lenne, szinte lehetetlen. Ha viszont lenne egy korhatár 19 év felett már csak MX1-ben lehet indulni, akkot töltődne a létszám.
aggodó #354., » 2008. Június 11 11:33:08., Szerda
Azért kéne csinálni egy mércét ne álmodozzunk (adac, mx3 1-2 versenyző miat az egész szezon felboritva?Mért az m2-vel nem kiszúrás, hogy együt mennek a mx1-el.Csináltak egy junior kupát mind külföldön van ami ithon az meg a világvégén a külfőldieknek nagyon távol.
Czuczi Győző #353., » 2008. Június 11 10:24:40., Szerda
Többeknek: Igen, Michael Stochescu az MX1-es román bajnok. A Román Nyílt Bajnokság 2008: 03.30. Sepsisztgyörgy; 04.03. Constanta; 05.11. Medias; 05.18. Campina; 06.01. Buzan; 06.15. Reghin; 06.29. Od.Secniest; 07.20. Zarnesti; 08.03. Lupeni; 10.12 Faget. Mindez és a további, mh. versenyek a www.frm.ro honlapon. –Más téma: Meg kellene tudni, hogy az egykori MX1-esek miért mentek át MX2-be, pl: Adamek, Somlóvári, Soóky, Déczi és ment már a nagyban Dylski, Sziklavári, Hujber is. Valószínűleg ez szponzor-hatás. Ami Ivánfit illeti, úgy tudom, végleg befejezte.
Vendég #352., » 2008. Június 11 08:43:54., Szerda
aggodó: Nehéz kitérni a versenyidőpontok tekintetében. Magyar Bajnokság, Szlovák, Osztrák, Adac, MX3 vb A lehetőségekhez képest viszonylag jól elkerüloik egymást Az viszont nem lenne jó ha az MX1-esek Ausztriában indulnának, kiszúrás lenne velük is és a magyar nézőkkel is!
aggodó #351., » 2008. Június 11 08:20:17., Szerda
A nézetséget valahogy elkéne érni, csak ugy lehet, hogy teli a rács (valamit valamiért)mx1-ek induljanak az osztrák openen és értékeljék a 8 kiválopilotát külön a hogy ez mükódik igy is csak más nemzetséggel.Ne hogy már az a 40-ven keseregjen vagy az utazzon.Sőt a viszonyunk is jóbb lenne a tőbbi országgal ha ilyenekre odafigyelne az illetékes, hogy a versenyek ne kereszteznék egymást.De az a csavar Déci skf!!! licenszel megy nehogy az ne jöjjön össze,ŐŐŐ a Magyar szakágvezető csemetéje. Ittvan az a sok csavar nem a nem hozzá értés!!
Vendég #350., » 2008. Június 11 08:20:16., Szerda
Czuczi Győző! A román motokrossz versenynaptárt, hol lehet megtalálni? Az előző hozzászólásban olvastam Stoichescu nevét, valóban a legjobb román motokrossz versenyző?
Vendég #349., » 2008. Június 11 08:13:10., Szerda
Czuczi Úr! Az tényleg nagy gáz lenne, ha 6 alá menne az MX1-esek száma, talán abban lehet bízni, hogy az Ön által említett a 6 ütőképes magyar versenyző (Czúni,Borka,Lécz,Bencsik,Kerner,Rauscher) mellé azért 2-3 MX2-es is kategóriát válthat illetve (Kricsfalusi, Tóth Martin, Váradi Alex, Stiochescu) részvételére azért lehet számítani a legtöbb versenyen! Ivánfy Kornélról mit lehet tudni, fog Ő még versenyezni?
Vendég #348., » 2008. Június 11 03:40:46., Szerda
Az az MX2-es amelyik megijed a magyar mezonyben hogy akar kulfoldre menni???Vagy elorebb jutni a jovoben???Ettol komolyabb mezonyben is tudnak emberek 250-es motorrral jol menni!!!Sverepec ,Piliscsev ahol nagy falak ,emelkedok vannak az OK ott elony de mashol ..ugyan mar!!!
Vendég #347., » 2008. Június 10 21:46:14., Kedd
aggodó! Igazad van MX2-esek sokan lennének, ez rendben is van, de akkor az MX1-esekkel mi lenne. Legjobb versenyzőink mégiscsak itt vannak.
Vendég #346., » 2008. Június 10 21:45:30., Kedd
aggodó! Igazad van MX2-esek sokan lennének, ez rendben is van, de akkor az MX1-esekkel mi lenne. Legjobb versenyzőink mégiscsak itt vannak.
aggodó #345., » 2008. Június 10 21:07:00., Kedd
Hát igen az mx2-őt nagyon hazavágják a az mx1-ek,ugy a rajtnál mint a megnővelt futamidővel.Jó pár fiatal ezért nem indul mx2-ben(és ezek többen vannak mint az mx1 8 pilotája)inkáb elmegy amatőrbe vagy kimegy külföldre.Szerintem nagyon jó mezőny jönne őssze mx2-be ha nem együt mennének.30-8 az arány,meg az a többi aki át jönne,szoval ez az egész ugy ahogy van nem jó.8-max10 miat el van rontva másik 40-ven versenye.De ennek is meg van a csavarja tulsok jó külfödi mx2-es pilota lenne akkor, nem beszélve arrol, hogy az osztrákok se tudnak jönni mert a versenyek ütköznek a magyarral Pedig ha tud nának akkor jönnének mint ahogy el is jönnek egy pár versenyre.
Czuczi Győző #344., » 2008. Június 10 15:47:30., Kedd
A weboldalunk "Dokumentumok>Egyebek>Rajtszámszabályok"-ban minden benne van, a technikai átvételnél meg a sportbíróknak meg kellene követelni a szabályos rajt és hátszámot. Az MX2- nél számba kell venni, hogy hány keményen szponzorált versenyző van az ifik között és a szponzort a nagybajnokság érdekli elsősorban. És ha év végén hosszabbítást remél, akkor nyomulni kell és nem elég a sikerélmény, hogy hány MX1-est nyom le, mert az MX2-es helyezés beszél... A nagyon kevés MX1-es számára nincs megoldás, ez van. Ha Déczi mint szakágvezető is aggódna emiatt, nem vitte volna el Balut az MX1-ből. Most 6 ütőképes magyar van, ha mind egészséges és a külföldiekkel együtt jön össze a kb. 10 induló. De ha 6-nál kevesebb a nevező, akkor stornózva van a verseny.
jorci #343., » 2008. Június 09 21:43:24., Hétfő
Ja e.!Meglepő volt számomra is a hétvégi ts.verseny vásárhelyen, már itt is foghíjjas a startgép rendesen,nem volt 100 nevező sem,sajnos.Végülis minden padlón van kishazánkban,miért ez lenne a kivétel,bár minden relatív mert amikor kezdtem rajongani az mx-ért összesen nem volt 100 versenyző az országban.De a fejlődés örök vagy mi....
e. #342., » 2008. Június 09 20:44:27., Hétfő
Semmi megoldas nincs..nincs penz nincs versenyzo!!!A szakacs sem tud hus nelkul huslevest fozni!!Az Mx1 es mx2 osszevonasa csak elkedvetleniteni a fiatalokat!Ez technikai sport ...s nem letszukseglet..nyilvan egy par csaladban fontosabb dolgok is vannak..tudomasul kell venni!!!Kar okoskodni... igen de mi tudjuk ennek, meg ennek enyi penze ,-van kerdes mire akarja forditani!!???szomoru a helyzet de kicsi kis orszag keves motorossal...ez van..arra a par emberkere kell vigyazni ,akinek van penze, tehetsege lehetosege.S persze a tomegsportszint az fontos oda tobben kulonosebb elkotelezettseg nelkul tudnak manni , ha van penze es ideje megy, ha nincs nem, megy!!ott nagyobb tomegeket lehet mozgositani!
Vendég #341., » 2008. Június 09 17:57:57., Hétfő
Czuczi Úr! Azt hiszem van valami rajtszám szabály a szinekre vonatkozólag? Ez is igaz, hogy aki ritkán jár versenyekre csak az elsőt figyeli, és ez általában MX1-es. Viszont a fiatalok számára van egy Junior Open Bajnokság, ahol több esélyük van a jó szereplésre, az OB-n pedig az is sikerélmény ha néhány MX1-est megelőznek! Ön szerint mi lenne a jó megoldás, a nagyon kevés MX1-es létszámra?
Czuczi Győző #340., » 2008. Június 09 16:37:48., Hétfő
339: Véleményem szerint az egyenlő feltételek elve a tisztességes, ez vonatkozik a technikára is. Az élsport esetében a javaslat azt jelentené, hogy a nagyon fiatal garnitúrát felvinultató MX2-esek elé még Czuni, Borka, Grill, stb. is odakerül, eléggé reménytelenné tenné a lehetőségeiket, hisz ezeket a jó képességű menőket még a motorerő is segítené. Ha nyomorunk van, azt ne megnyomorítással próbáljuk orvosolni. Ez a véleményem. De a dolgok átgondolása és a döntés Décziék kezében van. Az is igaz, hogy az összevont futamokban való eligazodás nagy gond az egyszerű nézők számára. Azt sem tudják mi újság.
Vendég #339., » 2008. Június 09 13:39:21., Hétfő
Czuczi Úr! Olvasom, hogy hétvégén a Tömegsport Kupán az EXTRA MX2-ben csak négy nevező volt. Nem lenne-e jó megoldás, ha MX1 és MX2 kategóriából csinálnának egy MX OPEN kategóriát? Ezt akár az élsportra is meg lehetne csinálni. Mert az összevont futamokon szinte teljesen összekeverdik az MX1 és MX2, igazából nem mondhatjuk, hogy az MX1-esek nagy fölényben lennének! Ezzel élsportban is megoldódna a kevés versenyző problémája! Lenne egy abszolut magyar bajnok legalább! Mi erről a véleménye?
Czuczi Győző #338., » 2008. Június 07 10:31:16., Szombat
337: Vásárhelyen jelenleg 100 ágra süt a nap. A pálya tökéletes. Részletek a motocross.vasarhely.hu weboldalon.
Vendég #337., » 2008. Június 07 09:00:29., Szombat
Czuczi úr!Úgy hallottam járhatatlan a pálya Hódmezőn a verseny elmarad?
vendég2 #336., » 2008. Június 06 21:20:20., Péntek
Tényleg a keresővel volt a gond. Köszi
rt #335., » 2008. Június 06 20:41:43., Péntek
mi ahír Kornélról tud valaki valamit?
Vendég #334., » 2008. Június 06 07:28:56., Péntek
próbáljátok meg más keresőbe elindítani az oldalt, mert valószínűleg azt a keresőt nem támogatja a forum
Vendég #333., » 2008. Június 05 21:35:10., Csütörtök
Belépési folyamat: hírek-fórum mégegyszer hírek-fórum biztos siker!
vendég2 #332., » 2008. Június 05 09:07:32., Csütörtök
A motoracingen én sem tudok regisztrálni, ha rámegyek a fórum fülre a kép 10%-a sem jelenik meg, így nem tudok rákattintani a regisztrációra, témákra stb... Valakinek valami ötlete? Ja és hajrá Kori, hajrá magyar motocross, a rosszindulatúak meg monnyanak le!
Czuczi Győző #331., » 2008. Június 04 20:08:32., Szerda
330: Sajnos valami hiba miatt képtelen vagyok regisztrálni az oldalon, ezt Déczinek is jeleztem. Szakértőt is megkértem, de nem tudta megoldani. Igy aztán ebből kimaradok. Üdv.
Vendég #330., » 2008. Június 04 12:07:07., Szerda
Czuczi Úr! A www.motoracing.hu oldalon is van fórum, ott is érdekes dolgokról folyik az eszmecsere, oda is bekapcsolódhatna esetleg!
Czuczi Győző #329., » 2008. Június 04 08:42:33., Szerda
323-nak: -Bár Endre nem kiván bemutatkozni és én sem ismerem közelebbról, de a 80-as években benne volt a hazai motocrossban. Most Amerikában él és jóindulatúan figyeli és töle telhetően próbál segíteni néhány magyar fiatalt, főleg Czunit, aki már volt kint nála edzés kurzuson és jövöre is menni fog. A rossz indulatú beírkálóknak azt tudom mondani, hogy nem kellene válogatás nélkül mindenkiben megforgatni a kést!
.............. #328., » 2008. Június 04 00:49:31., Szerda
ooklay!kar hogy a Te orvosod nem tud gyogyitani akkor nem maradtal volna ilyen..igazi gusztustalan budos gyoker vagy!!! A motoros tarsadalom utolso egyéni véleményem szerint nem szimpatikus szegyene!!Ha egyaltalan motoros vagy...agyat kellett volna vegyel kilora...de azt nem penzert adjak...szoval nyugodj meg lekestel rola......NE IS VALASZOLJATOK RA!!!! ennyi!!...
Erki #327., » 2008. Június 03 23:55:10., Kedd
Engem ugyan nem! Inkább költsd a pénzed oskolára! Amúgy biztos nagy király vagy, csak itt motocrossról beszélünk...
ooklay #326., » 2008. Június 03 22:42:52., Kedd
Miröl beszélsz,ennek a malyomnak csak a szálya lyár,mit tett is le avbre való kilyutáshoz,meg satőbií!!!! csak a pofályát ylárattyaja a zemigráss!!!!!!!!!!!!!erki..........mekveszlek dekára,pl eszt tudom felmutatnyí
Erki #325., » 2008. Június 03 17:01:19., Kedd
Még a neved sem tudod helyesen kiírni... Az Endréről pedig a legfontosabb dolgok, hogy Ő volt a legaktívabb, mikor arról volt szó, hogy pénz kell az amerikai csapat vb-re kijutáshoz, segített a Lackónak kijutni Amerikába edzeni, és aktív fórumozó, mindenki fele segítőkész. Te mit tudsz felmutatni a motocrossban 324-es?
oaklley #324., » 2008. Június 03 14:33:24., Kedd
Ö a telefondoktor,külföldre szakadt hazánkfia aki onnan ossza az észt és nagy Czuni fan!!!
Vendég #323., » 2008. Június 03 09:45:59., Kedd
Czuczi Úr! Sokat hallottam már Endre Czizmaziáról! Ki ő tulajdonképpen? Magyar vagy nem?
Czuczi Győző #322., » 2008. Június 02 21:12:15., Hétfő
231-nek: -Én sem sokat tudok a dolog részleteiről, a telefon és email kapcsolat bekukult. De azért autentikus helyről van információm, Endrétől Amerikából: - A karján sérült, kiugrott a könyöke a helyéről, de szépen összerakták Nemetorszgban. Könnyű sinben van, pihenteti, de mar fizikai edzéseket végez hasra és lábra... Ha minden igaz, a következő fordulón már úgy megy, mint amikor abbahagyta.
Vendég #321., » 2008. Június 02 13:21:21., Hétfő
Czuczi Úr! A motocross.vasarhely.hu oldalon olvastam a beszámolót a csolnoki versenyről! Ez az Internetes élő közvetítés, nagyszerű dolog és szerintem idővel sokan fogják majd nézni, csak még nagyon újszerű a dolog, a következő versenyeken biztosan többen nézik. Sajnos viszont fogy a létszám, ha kicsivel is de fogy. Élsport: 32, 30, 27 induló az egyes futamokon! Még egy kérdés: Czúni Laciról, mit lehet tudni mikor versenyezhet újra? 1-2 hét, 1-2 hónap??? Nagy a csend körülötte. A bajnokság szempontjából pedig fontos tényező!
vendég #320., » 2008. Május 31 03:12:48., Szombat
:)
Vendég #319., » 2008. Május 29 15:50:09., Csütörtök
Ha Czúni gyorsan gyógyul akkor Június 29-re rendben lehet és akkor igazából nem csökkenek az esélyei a bajnoki címmel kapcsolatban, ha viszont több versenyt kell kihagynia akkor gondban lehet
Vendég #318., » 2008. Május 29 15:39:26., Csütörtök
az meg nem biztos
Vendég #317., » 2008. Május 28 19:57:17., Szerda
Ugyan az lesz mint tavaly amikor a Janika lesérült.Akkor a Lacika nyert most a Borka fog mert Ö éppen javuló félben van!Egyszer egyik aztán a másik.
Vendég #316., » 2008. Május 27 15:22:54., Kedd
Igen többfélét lehet hallani: vállficam, kiugrott a könyöke, eltört. Jó lenne tudni az igazságot! Ha ki is hagyja a következő bajnokit, akkor sem veszít vele túl sokat mert a két leggyengébb futam úgy is kiesik. A 4. forduló csak június 29-én lesz addig pedig van egy bő hónap!
Vendég #315., » 2008. Május 27 15:00:01., Kedd
De miért nem szólal meg az illetékes,miért kell találgatózni?Lacika mond el hogy történt,mi van veled és fogsz e indulni a hétvégi bajnokin?
Czuczi Győző #314., » 2008. Május 26 18:02:35., Hétfő
313 vendégnek: Ma reggel Borka-apával beszéltem, a dolog úgy történt, ahogy a 308-as leírta, Czuni kirepült a pályáról, a motorján gázoltak át többen, Borka is. Mindkettőt korházba akarták vinni, végűl csak Czuni került elszállításra. Borka a következő fordulóra úgy-ahogy rendben lesz,Czuni rajthoz állásában csak reménykedhetünk. Többet róla nem tudok, tel. kikapcs.
Vendég #313., » 2008. Május 26 15:18:06., Hétfő
Czuczi Úr! Mit tud a tegnapi balesetről? Mennyire súlyos Borka és Czúni sérülése? Sokat kell majd kihagyniuk?
Vendég #312., » 2008. Május 26 14:03:01., Hétfő
Czúni mikor versenyezhet újra?
Vendég #311., » 2008. Május 26 13:37:49., Hétfő
308 jól leírta az eseményeket úgy volt, kivéve nem tört el a könyöke hanem kiugrott a helyéről visszarakták most sínben van.
Vendég #310., » 2008. Május 26 09:35:28., Hétfő
Czúnival és Borkával mi a helyzet?
Vendég #309., » 2008. Május 25 21:17:38., Vasárnap
szegény remélem nem nagy a baj
Vendég #308., » 2008. Május 25 20:39:27., Vasárnap
A Czuni a rajt után a 12. helyröl egy leugrónál elesett amibe többen belementek és a Janika is belement.Átrepült rajta,a motorja szarrá ment,még a sisakja is kettétörött.Neki is több sérülése van.a Lacikának valószinüleg a könyöke törött el.
Vendég #307., » 2008. Május 25 20:15:46., Vasárnap
Részleteket tud valaki a balesetről?
Vendég #306., » 2008. Május 25 19:22:51., Vasárnap
derossz h a sz@rt kicseréli kakira:D
Vendég #305., » 2008. Május 25 19:21:38., Vasárnap
az a Desalle nem olyan kakiám sajnos(:, mostanába mindig ott van időmérökön is top10ben és futamokon is kezd már
Vendég #304., » 2008. Május 25 18:52:50., Vasárnap
a cuni összeakadt a borkával,cuninak eltört a keze
Vendég #303., » 2008. Május 25 18:20:32., Vasárnap
A motoracingon irnak a forumban valami balesetöl az ADACn ami a Czuniékkal történt,tudtok róla valamit????
Vendég #302., » 2008. Május 25 18:05:33., Vasárnap
Czúni 12. volt a rajt után
Vendég #301., » 2008. Május 25 18:04:28., Vasárnap
www.motor-sports.org
Vendég #300., » 2008. Május 25 18:03:53., Vasárnap
Kornélon az átok ül!Lehet hogy megint elfáradt?!
Lcross #299., » 2008. Május 25 17:22:44., Vasárnap
Hol lehet megnézni az eredményeket??
jorci #298., » 2008. Május 25 17:03:54., Vasárnap
Hát ez nem az a verseny!Kori 12.,Czúni Borka egyszerre estek ki,gyanús hogy összegabajodtak.
jorci #297., » 2008. Május 25 16:00:42., Vasárnap
hihetetlen hogy mik vannak az adac-on az első futamban desaille mindenkit megruházott,második schiffer,harmadik nagl,negyedik kori, ramon,boog,de dycker.Nem értem én hogy van ez,ennek semmi realításamost ez a ramon meg a dycker nem huzza egy ilyen versenyen vagy mi?desaille meg hogy ver meg mindenkit amikor a vb-n meg tizenvalahányadik?Írja ide aki tudja hogy mi van itt!
Cs.zoltán #296., » 2008. Május 25 13:42:34., Vasárnap
Kit érdekel hogy Czuczi Gy mit csinálna,mert mikor csinálhatott volna akkor nem tett semmit!!!!!!Beijedt mikor egy élversenyzö sleppje megfenyegette,szóval Gyöző kérem maga már egy lefutott lemez és tessék ezt tudomásul venni.Ide egy anyagilag és emberileg is megbecsült személy kellene aki személyesen is érdekelt ebben a sportban.Lehetne a Bence édesapja mert elkötelezettségéhez nem férhet szerintem kétség.Nem akartam senkit megbántani de ezt azért átgondolhatná bárki.
Lcross #295., » 2008. Május 25 08:17:10., Vasárnap
Kornél ideje 8.,Czuni 19,Borka 39.Az összesítés alapján.(A+B csoport)
Vendég #294., » 2008. Május 25 08:00:34., Vasárnap
Nem lehetne néhány jellemzővel körül írni az illetőt?
Lénárt Géza #293., » 2008. Május 24 23:46:09., Szombat
Én megszenvedtem ma az előző hozászólásokat.53 nevező volt Nyírpazonyban.....mondhatom hála istennek,mert az elmult évek legszarabb versenye volt!!Pedig rengeteget dolgoztam érte,de ez most óriási kudarc ,és nagyon megvisel,mert "én nem ilyen lovat akartam" De ez így sikerült ..sajnálom. Más. A kelet kupában nagyon jól alakul a versenyző--bíró "kapcsolat" megértették egymás igényeit úgyérzem elég sokat teszek is érte hogy így legyen! Ma viszont olyan dolog történt amit nem tudok szó nélkül hagyni,ezen fórumon sem és azt hiszem a szövetségnél is panaszt teszek.Mert türhetetlen és elfogadhatatlan hogy 1 dilettáns okoskodó , a földiei elött a saját fontosságát és egóját fitogtató,egyébként MAMS tisztségviselő összeugrassza a szervezőt a rendezővel,és erkölcsi és anyagi értelemben is megkérdőjelezze az értékelés és a bíráskodás értékét.Bezzeg amikor a kasszához kell álnia akkor az ő munkája nagyon értékes.szerinte,szerintem meg kakitsem ér. Panasszal fogok élni a szövetségnél :MAMS tisztséviselőhöz méltatlan viselkedés miatt.
Vendég #292., » 2008. Május 24 22:28:25., Szombat
Kornélnak jó idö a 4ik?Mert Czuninak a 10 az elég jó!
Czuczi Győző #291., » 2008. Május 24 21:25:34., Szombat
Igen, ez igaz, mióta az orosz-ukrán vonal megerősödött az UEM- ben, jól elvitték a dallamot. Ez a múlt évben lett jellemző, mikor két forduló orosz (Moszkván túl 500 km-el) kettő ukrán volt, két verseny kivételével mindegyiket keleten rendezték. Igy nyugati versenyzők szinte nem állnak rajthoz. Viccesen már azt mondják, ez Kelet Kupa. Ez évben is 1 szlovén és 1 olasz versenyző kivételével mindenki a keleti blokkból való. Sajnálatos, hogy ez így van.
287 #290., » 2008. Május 24 21:25:14., Szombat
Czuczi Úr egy EB-t össze se lehet hasonlitani az ADAC-val annyira gyenge a mezőny az eb-n 18-20 induló van az adac-nak meg a médiája is jobb az MX-3nál!
Vendég #289., » 2008. Május 24 20:06:02., Szombat
Czuczi Úr! Szerintem az EB-nek(EMX Open) nincs igazán rangja, tavaly is szinte csak kelet-európaiak indultak! Ön nem így gondolja?
Czuczi Győző #288., » 2008. Május 24 18:41:53., Szombat
283-nak: -Köszönöm, hogy igy felértékelt. 284: -Nyilván az ADAC erősebbnek tekinthető, amíg VB MX1-es menők állnak a rajthoz, mint pl: Ramon, Nagl, Németh Kornél, Barragan, Schiffer, Desalle, van Daele, Dugmore, Bradley és hasonlók, aztán a mezőny következő harmada már jóval gyengébb, ide már kemény hajtással akár be is nyomulhatna a Czuni, Borka duó. De én az ADAC-t számukra rutinszerzésnek, erőfelmérésnek tekinteném, egy állomásnak az úton, ami az EB-hez, vagy pl. a VB MX3-hoz vezet. Csak ezeknek van igazi rangja, akár média szempontból is. 285: Az ADAC erre nagyon jó.
Vendég #287., » 2008. Május 24 18:30:49., Szombat
284 Az ADAC jóval erősebb az mx3-nál,azért is mert mindig kb 60 induló van ezért limitez kell futni és 16-17 MX1-MX2-es versenyző indul az összes környező ország bajnokaival egyetembe! Az mx3-ba limitet sem kell futni szinte egy versenyen sem 30-35 induló van ami nem baj de csak az első8-9 erős!!
Vendég #286., » 2008. Május 24 18:24:24., Szombat
ADAC MX MASTERS:Németh 4. Czuni 10. Borka 20.a kvalifikáción! Borka az utolsó körben futott limitet,de bejutott az a lényeg. Czuni nagyon jól ment 2Mp-re van a Koritól 3-ra a Ramontól!
Vendég #285., » 2008. Május 24 16:09:55., Szombat
Czuczi Úr! Melyik sorozat szolgálja inkább versenyzőink (Czúni és Borka)fejlődését?
Vendég #284., » 2008. Május 24 16:08:30., Szombat
Tisztelt Czuczi Úr! Ön szerint az ADAC Masters illetve az MX3-as VB egymáshoz viszonyítva milyen erősségű?
Vendég #283., » 2008. Május 24 15:53:20., Szombat
Czuczi Úr! 281: Pedig sokan kíváncsiak lennének az Ön elképzeléseire!
Vendég #282., » 2008. Május 23 21:49:27., Péntek
Az ADAC-ról leghamarabb hireket a www.motor-sports.de-n lehet talalni,ott élőben lehet követni úgy mint a motocrossmx1.com-on.Tv-n pedig www.motofun.tv
Czuczi Győző #281., » 2008. Május 23 16:22:27., Péntek
280: -Természetesen változtatnék. Nem is keveset. De ezt a mai vezetés is meg fogja tenni, mert le kell vonni következtetéseket, amit a helyzet is megkíván. Nehéz a jó megoldást megtalálni. Az én elképzeléseimet nem ecsetelném, mert nem szeretnék a partvonalon kívülről okoskodni.
Vendég #280., » 2008. Május 23 15:41:39., Péntek
Tisztelt Czuczi Úr! Látom Ön szakértője a motokrossznak. Változtatna-e a jövő évben? Ha igen akkor mit? Köszönöm válaszát!
Czuczi Győző #279., » 2008. Május 23 15:29:16., Péntek
275-nek: Mint tudjuk, az ADAC-n néhány igazi nagy világsztár is indul, ennek ellenére Kory győzelemre esélyes és reméljük is a sikerét. Czuni most bizonyíthat, abban is bízunk, hogy Borkának is végre kijön a lépés és megláthatjuk nemzetközi szintű tényleges értékeiket. Csak a www.adac-motorsport.de oldalon találunk leghamarabb eredményeket. – 276: Fordítva volt, Langer előbb, Lénárt jóval később készített versenynaptárt. Ezzel együtt senkinek sem lehet érdeke az ütközés, amit a sok verseny miatt nehéz elkerülni. Még egyszer mondom, nem érdemes az élsportot odahúzni a hobby versenyekhez. Az lehet, hogy a rendezőnek tetszik, mert „emeli a rendezvény fényét” és ennyivel is több a nevező. De ezzel nem a profikat kell megkínálni. Legyen különbség. Más: „Dombok Királya” verseny ma is van, Grillmayer és Rauscher többször is nyerte, de ez inkább endurocross. – A 3 és 2 fordulós sorozatok nem szabályosak, minden szinten min. 4 versenyt ír elő a MAMS Sportszabályzat, de lehet, hogy ezt senki sem veszi észre. -278: Nyolc bajnoki forduló most megfelelő szám. Amikor 6 volt, azért volt, mert nagyobb volt a versenyzők érdeklődése külföldi és EB versenyek iránt, ennek prioritást biztosított a magyar versenynaptár. Elsősorban az itthon maradók versenylehetősége volt a Köztársaság Kupa. Manapság szinte senki sem megy EB-n.
Vendég #278., » 2008. Május 23 13:36:21., Péntek
Czuczi Úr! Mi a véleménye az Nemzetközi OB versenyeinek számáról? Jelenleg 8 fordulós. Jó ez így, több kellene esetleg kevesebb? Köszönöm válaszát!
Vendég #277., » 2008. Május 23 12:47:47., Péntek
Czuczi Úr! A Közt Kupa 3, Szlovák-Magyar Kupa 2 fordulós volt. Szabályos ez így? Senki nem vette észre?
sx apuka #276., » 2008. Május 23 11:10:32., Péntek
A dél-kelet kupák a távolságok miatt népszerűek, amolyan regionális versenyek.A verseny időpontokról annyit: az ob kiírás után készítette a Langer, figyelembe véve az ob versenyeket és utána készült el a kelet kupa.Nagyon jó ötlet a Top 12 Kupa,amit a csapatbajnokihoz hasonlóan lehetne megrendezni.Esetleg az élsport bevonásával is. Pár éve volt a hegyek királya verseny.A nevét lehet,hogy nem jól írtam. Az,hogy sok verseny van annak csak örülni lehet-persze nem egy napon 3- így mindenki megtalálja a neki megfelelőt.
Vendég #275., » 2008. Május 23 11:02:20., Péntek
Czuczi Úr! A hétvégén ADAC MASTERS! Mit lehet várni a magyaroktól? Németh, Czúni, Borka. Valahol lehet-e nézni TV-ben vagy Interneten?
Czuczi Győző #274., » 2008. Május 23 10:41:08., Péntek
273-nak: -Az hogy hány verseny van, erre van MAMS szabály. Egy-egy sorozat max. 12, min. 4 versenyből állhat. Valójában a gyakorlat éltet, vagy buktat meg egy sorozatot, ha nincs elég nevező, csődbe megy. De úgy tűnik, az emberek motorozni, versenyezni szeretnének. Még mindig jobb igy, mint ha fekete versenyek lennének. Az javítana a helyzeten, ha pl. élsportot és extrát nem fogadnának a Dél, Kelet, Nyugat Kupákon, hiszen ez nem nekik létesült. De gyerekeket minden képpen. Az jó szervezettséget mutatna, ha ezek a sorozatok egységesen írnák ki a géposztályokat (igaz, van Alapkiírásuk) és év végén lenne egy nagy országos versenyük, amelyen területenként és kategóriánként a legjobb 12 nevezne, ez lenne mondjuk a Top12 Kupa. Más: Tudomásom szerint az élsport fordulókkal együtt rendezett Amatör Bajnokság 1-3 helyezett pénzdíjat kap. Kivétel Vásárhely, ahol pü. problémák miatt ez elmaradt.
Vendég #273., » 2008. Május 23 10:00:06., Péntek
Rengeteg az amatőr verseny, bőség zavara. Czuczi Úr szerint mi lenne a megoldás? Esetleg egy-egy sorozat kevesebb fordulóból állna? Amatőr esetén van pénzdíj a dobogósoknak?
Czuczi Győző #272., » 2008. Május 23 09:37:50., Péntek
Van hasznos gondolat mx-apu szövegében, hiszen a hét végén valóban 3 tömegsport verseny van rendezve. Olvashatunk is forumon olyan versenyzői dillemát, hogy: -hogyan jutok én el a szombati Kelet Kupa után a vasárnapi Tömegsportra, miközben a motoromat is rendbe kéne hozni, a távolság meg 420 km? Eddig mindkettőben pontszerző voltam. - Ez mutatja, hogy a rendezők rontják egymás részvételi arányát. -Valakinek csak jóvá kellett hagynia a versenynaptárt… Viszont nem jó tipp, hogy a Dél, Kelet és Tömegsport eseményeket össze kellene vonni, hiszen a területi versenyeknek pont abban van a sikere, hogy kis utazási távolságok mellett lehet szervezett versenyeken részt venni. Az viszont nagy ötlet, hogy az 50, 65-öt szlovákia helyett a Dél és Kelet Kupába kellene bevinni. A mostani szlovák-magyar rendezés rossz képet mutat, hiszen 50-ben Kanizsán 2 szlovák volt, Zilinán meg 5 magyar. Ugyanakkor a Dél Kupán pl. 12 hazai gyerek vett részt eddig.
mx apu #271., » 2008. Május 22 23:31:29., Csütörtök
tisztelt uraim a probléma még mindig az hogy mindenki versenyt akar rendezni és túl sok verseny van viszont a versenyzőknek szülőknek meg kevés a keret rá valamilyen módon közös bajnoksággá kellene tenni a dél és kelet illetve a magyar bajnokit és egyből volna elegendő versenyző és a rendező sem panaszkodna meg a néző is érdekesebb versenyt látna 50-65-85- külön kell! indítani túl nagy a különbség akármelyik kettő között azt meg ami most hétvégén is van hogy 2sőt néha 3 verseny el kell felejteni mert megosztja a versenyzőket sőt nem mennek el a következő versenyre a motorosok mert elfogyott a lé .tavasszal kicsit örültem hogy összeszerveződött a mamsz alá a dél és kelet kupa de az összhang nincs meg hármójuk közt mind csak a maga igazát fújja amíg ez nem lesz 1 nagy bajnoki addig ez így marad sok kis versenyen kevés kis versenyző őssze kell fogni nektek Déczi Géza Langer és a mostani részsikerek helyett a SPORTUNKÉRT is tudtok tenni valamit és talán pár év múlva megint 20-25 50 es áll a rajtgép mögött vagy tele lesz a 65 v 85 és így feltöltődik az mx1 is de amíg megosztottság lesz a junior kupákban addig ez felejtős miért szlovák helyszineket kell erőltetni ahelyett hogy a dél v kelet kupa fordulóin helyszínein rendeznék a junior fordulókat akkor a szülők költsége is kevesebb lenne és talán nem 2 nevező volna egy versenyen ezt kellene valahogy összehangolnotok és javulhatna a helyzet
Lénárt Géza #270., » 2008. Május 22 17:26:33., Csütörtök
Minden érdeklődőnek jelezném a Kelet Kupa Naptár Helytelenül van fennt a MAMS honlapján!!!A helyes naptár a www.gezamotor.hu honlapon található!! Következő versenyünk május 24. Nyírpazony!!
Firtosvari #269., » 2008. Május 22 11:40:27., Csütörtök
Kedves 268-as VENDÉG!:-) Természetesen !!! Majd személyesen ;-))) Keress minket,ha érdekel!Üdv:-)
Vendég #268., » 2008. Május 21 20:41:24., Szerda
Firtosváriék:valodi ok mi az?Szeretném ha kifelytenétek mire gondoltok?
Firtosvári #267., » 2008. Május 21 20:01:04., Szerda
Firtosvári Gábor a Nemzetközi Magyar Junior Openben és az Osztrák Nemzetközi 125-250-es Junior mezőnyben indul. Sajnos a Magyar Junior versenyek nem úgy alakulnak,mint ahogy azt sokan remélték és a versenyek zöme is Szlovákiai helyszíneken került kiírásra,de továbbra is bízunk....:-) Magyar nagy OB-n nem áll rajthoz. Még csak 13 és fél éves.Igaz van rá engedélye,de mi szülők úgy gondoljuk, nem ez az ő EGÉSZSÉGES kategóriája.(igaz a Magyar Junior Open sem az,de hááát..)Voltak licenc problémáink és egyéb bajaink,melyekhez a FIM segítségéért is kellett folyamodnunk. DE! Sebaj!.... közben végezzük a dolgainkat.Edzünk és készülünk a felnőtt motoros korszakra egy 125ös 2ütemű Kawával. !! Magyar licenccel motorozunk!! Lénárt Gézának: Köszönjük a meghívást! :-)
Vendég #266., » 2008. Május 21 19:14:50., Szerda
263:A fiam 10 éves,általában Pest megye déli részeire szoktunk járni(Taksony,Monor,Gyál)
Czuczi Győző #265., » 2008. Május 21 16:52:45., Szerda
264: -Nem tudok mit mondani, az adatok fent vannak, nálam és másoknál is rendesen bejön. Talán a frissítés gombra kellene klikkelni. Itt az összesített állás: Czuni László 100, Borka János 88, Lécz Gergely 76, Bencsik István 59, Kerner László 56, Váradi Alex 52, Tóth Martin 46, Rauscher Roland 45, Krichfaluhíy Andrey 38, Michail Stochescu 32, Wurm Klaus 14
Vendég #264., » 2008. Május 21 15:30:18., Szerda
Czuczi Úr! A motocross.vasarhely.hu Eredmények rovatban az MX1-nél csak az első forduló van kitöltve. Miért?
Vendég #263., » 2008. Május 21 14:56:58., Szerda
252 Merre szoktatok gyakorolni és mekkora a gyerek?
Vendég #262., » 2008. Május 21 14:12:57., Szerda
Németh Kornél interjú Motorinfó Magazin legújabb számában. Üdv a szerző
zsolesz #261., » 2008. Május 21 14:09:04., Szerda
259 nem igazan vilagos. Hova kell atallni??
Vendég #260., » 2008. Május 21 12:36:06., Szerda
Firtosvári Gábor miért nem indula a Nemzetközi Ob-n?
Lénárt Géza #259., » 2008. Május 21 12:27:31., Szerda
Firtosvári! A Kelet Kupán is szivesen látnánk ha már máshol nem mentek.Kristók Juni 28ra gondoltam.De ugylátom lényegében mindegy ,mert kompromisszum nincs csak ha teljesen átállnánk.
Attila #258., » 2008. Május 21 11:47:56., Szerda
Tisztelt id.Nth!Mivan a Kornéllal tudja valaki?Mitöl fárad el a végére mostanság?Nem volt Ö ilyen soha miota követem apályafutását.A választ köszönöm.
Kristóf #257., » 2008. Május 21 11:37:28., Szerda
Csak mert juni 28.án van dél kupa is és akik az év végi helyezésekért mennek, nem fogják kihagyni a versenyt egy közelebbi futamért sem. Szóval nem lehet következtetést levonni abból az esetleges egy verseny létszámából. Mert ha a 10ből levonjuk azt az első hatot akkor is csupán 4 marad akik reálisan lehetnének az indulok.
Kristóf #256., » 2008. Május 21 11:26:58., Szerda
250re. Géza, és melyiken mert kettö is lesz Gyulán?
Firtosvári #255., » 2008. Május 21 09:37:31., Szerda
A de jó lenne a 225-ös-nek szólt! Hajrá Fórum!
Firtosvári #254., » 2008. Május 21 09:35:55., Szerda
De jó lenne !!!
Vendég #253., » 2008. Május 21 08:13:00., Szerda
a motoracingen felirhatod az üzenőfalra, használd ki!
Vendég #252., » 2008. Május 21 07:13:26., Szerda
Valaki csinálhatna helyet a hálón,ahol motorosapukák értesülnének arról,merre viszik edzeni a gyerkőcöket mások,és esetleg becsatlakoznának olyanok is,akik csak edzésszinten motoroztatják csemetéjüket!Én személy szerint még nem engedném a "darálóba"a gyereket,de annak örülnék,ha másokkal tudna motorozni.
Lénárt Géza #251., » 2008. Május 20 22:04:23., Kedd
Jorci!! és mindenki akit érdekel a kelet kupa !! Küldj 1 mailt a keletkupa@gmail.com -ra és hírlevélben minden infot folyamatosan küldök ezután!!
Lénárt Géza #250., » 2008. Május 20 22:01:22., Kedd
Kristóf! Tudod mit?? a gyulai kelet kupán külön lesznek!+látjuk hány 50es lesz,és hogy néz ki ha 2-3 mennek a pályán.
Lénárt Géza #249., » 2008. Május 20 21:56:25., Kedd
Jorci!Nyírpazony ha gps-t használsz akkor az utca Erdőföld utca!! Kristóf! szerintem nem--kisebb a teljesítmény külömbség mint a 65 85 között és a méret külömbség is kisebb.--Jó példa taval a Tompa Robi a junior kupán az 50nel ugyan ugy ment mint másnap kelet kupán a 65tel. Ha az én fiam motorozna simán engedném nem okozna gondot.De elfogadom ,hogy te más véleményen vagy. 248Szabó! köszi!! amíg látom a versenyzők jó hangulatát és látom hogy van értelme a munkának addig nem fáradok.söt!! ötlet van rendesen:))
Szabó #248., » 2008. Május 20 21:16:54., Kedd
Géza szeretném ha kánaán lenne. Amugy a dél és a kelet kupán majdnem az van ,köszönet Neked és Langernak. Csak bele ne fáradjatok! Az a baj,hogy sokan még lenézik ezeket a sorozatokat. MÉG.A "JÓAKARÓKKAL" na törődjetek! Irigyek az emberek.
Kristóf #247., » 2008. Május 20 21:05:32., Kedd
243ra Géza, azt irod veszélyesebb? Miért lenne az? Az 50re nem veszélyes a 65?
jorci #246., » 2008. Május 20 21:05:14., Kedd
Géza!A hétvégén nyiregyháza vagy nyírpazony,mert a naptárban az egyik van a fórumodon meg a másik,mi az igaz?Üdv!
Vendég #245., » 2008. Május 20 20:58:03., Kedd
Ez nem igy müködik, hogy jöjjenek ennyien és akkor... Ki kel irni külön, meg kell hirdetni, hogy külön mennek. Tavaly a langernél sem voltak sose 5en aztán a szülökben az maradt meg, hogy megvan a kicsik futama külön és jönnek jönnek. Nézd meg!
Lénárt Géza #244., » 2008. Május 20 20:44:24., Kedd
238.ironizáltam a kánaánnal bocsi,ha nem értetted az elveszést nem én állítottam hanem ez sokszor sokhelyről vádként ér minket. Hallottam már olyat is hogy nem kellene engedni a kicsiket kelet,dél kupán. Olvasd el mégegyszer a hszemet.
Lénárt Géza #243., » 2008. Május 20 20:40:36., Kedd
Kristóf! Szivesen indítanám az 50et külön de 1-2 srác van a többi 65 szerinted a gyerek jól érezné magát ha egyedül kell körözzön??? szerintem a 65 85együtt veszélyesebb lenne. de mégegyszer kérem az 50es szülőket jöjjenek 5-en és külön mennek.
Vendég #242., » 2008. Május 20 20:32:23., Kedd
Csak egy kis statisztika... a legutobbi dél kupán 50ben-10 65ben-9 85ben-7 induló volt
Czuczi Győző #241., » 2008. Május 20 20:24:29., Kedd
235 vendég. Tévedsz, nekem ez a Pomádé királyság nem fájt, csak ami következett belőle a végére és amikor leborítottak. És miért is? Mert csődbe vitték a motocrosst és elúszott minden esélyük üzleti téren.Hány induló is volt a végén, pl. Somogybabodban? De ha neked ez tetszett, volt szép másfél éved.
Vendég #240., » 2008. Május 20 20:24:24., Kedd
238-as írásomhoz még annyit,hogy délen nagyon jó az 50-65 mezőny, viszont kevés a 85. De az OB-n is fogy a 85, hisz tavalyi közel 30-as létszámhoz képest a 15-17 fő idén nagyon kevés.Legtöbb helyen fogy a pénz.Sok szülő Szlovákiát sem tudja bevállalni.
Vendég #239., » 2008. Május 20 20:14:58., Kedd
Géza te jól látond az egész helyzetett és pártattlan vagy látszik hogy szereted ezt a sportott , ilyen ember kellene motocrossnak!
Vendég #238., » 2008. Május 20 20:05:39., Kedd
Magyar motorsportban soha nem lesz kánaán.Amugy nem hinném,hogy nálatok vagy a Dél kupán elvesznek a gyerekek. Mennyivel vagy nagyobb, több, ha országos bajnok leszel.Sajnos a média hibája is és a vezetés sem tesz semmit,hogy a motorsport elismert legyen Magyarországon.Amugy az OB-n ha van 80 nevező az már nagyon jónak mondható,ha a hobby kupákon 100-nál kevesebben vannak már rossz versenynek számít.Amugy a nevem Szabó Zoltán és a Dél kupán motorozunk.
zsolesz #237., » 2008. Május 20 20:03:37., Kedd
Géza, Langer is kiböjtölte.. nézd meg a versenyein hány 50es induló van. Szerinted nálad miért nincsenek? Biztos laknak a keleti régióban 50esek.
Kristóf #236., » 2008. Május 20 19:59:23., Kedd
Miért is kell az 50-65 öt együtt inditani? Ki az a kezdő amatör 50es szülő aki bevágja a gyerekét a 65be? Inditsd az 50et külön, a 65öt meg a 85el ha annyira nincs plusz 40 perced külön inditani az 50et.
Vendég #235., » 2008. Május 20 19:59:11., Kedd
A Balogi féle korszakban sokkal szinvonalasabb volt az egész rendezés,jobban el volt adva a verseny tv,rádió,reklám és érdekes módon ott is volt ennyi induló sőt még több is hisz ott mx1-2 külön ment 25-30 indulóval!Aztán kiutálták a Lajost,majd jött a visszalépés,amatőr rendezés,pl.egy normális eredmény hirdető hely nincs,egy konténer felmatricázva nevetséges.A Kawánál voltak a szünetekben showelemek,nyugatiasabb szinvonal volt mint a mostani!Csak ez fáj a Gyözö bának!
Kristóf #234., » 2008. Május 20 19:59:08., Kedd
Miért is kell az 50-65 öt együtt inditani? Ki az a kezdő amatör 50es szülő aki bevágja a gyerekét a 65be? Inditsd az 50et külön, a 65öt meg a 85el ha annyira nincs plusz 40 perced külön inditani az 50et.
Lénárt Géza #233., » 2008. Május 20 19:47:14., Kedd
216nak! Elfogadom a véleményed és van is igazad,viszont amikor jeleztem az 50es szülőknek hívják egymást és legyenek legalább 5en senki nem jelzett vissza.Hát talán tenni is kellene valamit nem csak várni a sültgalambot.A kelet kupa tett ugyanis az idén minden gyerek kap valamit és kiszólitják,én ennyit tudtam tenni.MÁS --jó ez a beszélgetés csak így 1 csomó vendéggel....? nyugodtan vállalhatnátok a neveteket. 226-tal 1et értek az amatőr szerintem is rendben van. amivel nagyon kellene foglalkozni az az 50,65,85 őket teljesen külön kellene kezelni,külön versenyeket,azért többekközött hogy ne ragadjon rájuk 1 csomó rossz beidegződés ,rossz mentalitás.Alakulhasson ki közöttük normális kapcsolat és ne ellenségként hanem csak ellenfélként kezeljék egymást.Talán így az egész szakákban újra lenne összetartás. Csak a jövő ami számít,a mai élsportot a helyén kellene kezelni--legyünk őszinték-- ma többet kapnak mint amit produkálnak,és nincs marketing értékük sem (hány amatör vesz olyan cuccot amiben xy élsportolonk megy???) Senkit nem szeretnék megbántani ez nem az egyes versenyzők hibája,ez az elöző évek rossz koncepciója illetve annak hiánya. Ezt a sok értelmetlenül eltékozolt támogatást a szponzoroknak inkább a gyerekekbe kellene fektetni akkor lehetne alacsony (vagy 0) nevezési díj olcsó vagy 0 licenszdíj! De ez a szponzorok pénze erröl csak ők dönthetnek,nekik kellene ezt belátni.Gondoljatok bele ma odaadnak 2 motort 1 10-12(ja ennyi nincs is:)) ) helyen menő valakinek,ebből a léből kijönne 2-3 50es ,2 65ös és 1 85ös motor--- 5 család anyagi terhein enyhitettünk és többet tudnak edzésre,kiegészítőkre költeni,jobb teljesítményt tudnak elérni---és ! számon is kell kérni a teljesítményt!!!Akkor lehet azt mondani hogy ne engedjük elveszni öket a kelet-dél-nyugat kupába. addig is amíg eljön ez a kánaán a kelet,dél,nyugat kupák lehetőséget adnak a kicsiknek és a szüleiknek a versenyzésre. Sőt ha ilyen létszámú és szinvonalú Kelet Kupák lesznek akkor igéretet teszek hogy jövőre az 50-65-nek nem lesz nevezési díj!! Ezt számon is lehet majd kérni tőlem!!
Vendég #232., » 2008. Május 20 19:43:20., Kedd
Nekem ugy tünik a dél-kupa lett a magyar ob :D Hajrá Langer! Nálad a jövő!
Vendég #231., » 2008. Május 20 19:37:54., Kedd
Az se volt 100as aki ezt a közös nyavaját kitalálta... Apucinak van lóvéja akkor ott a gyerek év végén a dobogón, csak mert végigment?
Vendég #230., » 2008. Május 20 19:36:36., Kedd
225-ös hogy csökkentenéd az amatőr versenyeket? Akkor több lenne az úgynevezett fekete verseny. Bár nem tudom mitől fekete,hisz a nyugat kupának nevezett Moto-Center kupán is biztosítással motoroznak csak nem tejelnek a MAMS-ak.És nem 9000 a nevezés.Az amatőr versenyeket nem tudod csökkenteni,sőt egyre több lesz hál'isten.Nem azt a sorozatot kell bántani ahol száznál több a nevező, hanem az élsportot kell vonzóbbá tenni és nem úgy, hoy minden évben drasztikusan emelik a nevezési dijat!!!!
Czuczi Győző #229., » 2008. Május 20 19:29:42., Kedd
Sajnos tudom. Van 3 helyszin,ahová egy szegedi vagy pécsi gyereknek oda-vissza 1000 km. és egy pestinek 600.
Vendég #228., » 2008. Május 20 19:18:09., Kedd
Amatöröket igen de ha jól körülnéztek kik az amatörök? Vagy már mindenki?
Vendég #227., » 2008. Május 20 18:53:06., Kedd
224 re. Czuczi Úr tudja mekkora távolságokat kell utazni az 5-7 éves gyerekekkel a szlovákiai versenyekre? Mert nem éppen határon vannak a helyszinek.
Vendég #226., » 2008. Május 20 18:45:40., Kedd
az amatőröket csak kérem békén hagyni, had menjünk ott aholakarunk, minket nem támogatnak nekünk nagyon jó a sáját kupánk nem panaszkodunk!
Vendég #225., » 2008. Május 20 18:25:42., Kedd
Eszmecsere nagyon jó ,de a szakágvezetőnek sürgösen változtattni kellene mostani rendszeren mert már évégére elfogy a mezőny!Javasolni tudnám Ausztriai példát egyik hétvégén csak mx1 van vagy mx2 van mellette amatör ami tényleg amatör és 85cmm.Igy valos eredményt tükrözné a bajnokság.Biztos vagyok abba sokkal nagyobb létszámú lenne mx2 tő.Amatöröknek csökenteném a versenyeket mivel ugy látszi elszivják a versenyzőket a jelentősebb versenyekről.Fiatalokat lehetőséget kellene adni egy közös versenyen ami19-életévig lenne és utána eldöntené amatörbe vagy profiba folytatja tovább.
Czuczi Győző #224., » 2008. Május 20 17:18:29., Kedd
223: Számítottam erre a kérdésre, mert ez logikusan következik. Nehéz ügy. Az MX1-nek nincs utánpótlása, hazai bajnokságként véleményem szerint jövője sincs. Hogy én miket gondolok, az egy dolog. De ha a kicsikkel (50, 65) elkövették, hogy a tétversenyeik több mint fele Szlovákiában van rendezve, akkor a fejlődés és színvonal érdekében a két ország együttes akarattal kiírhatná az MX1 közös, együtt értékelt Magyar-Szlovák Bajnokságát. 4 verseny itthon, négy odaát a közös határ mentén. Tudomásom szerint 8 licencet váltottak MX1-be.
Vendég #223., » 2008. Május 20 16:14:56., Kedd
Czuczi Úr! 220,221,222: Van benne igazság, tulajdonképpen az MX2-ben viszonylag sok a nevező kb 20 fő az elmúlt bajnokikon és ha csatlakoznának a többi licenszet váltott is, akkor rendben is lenne a létszám. Viszont az MX1 akkor nagyon csekély létszámmal indulna max 10-12 fő, ez viszont nagyon kevés. Velük mi lenne? MX1-be hányan váltottak licenszet az idei évre?
Czuczi Győző #222., » 2008. Május 20 15:48:34., Kedd
220:- A hívatkozott korszakban a cég megvett kereskedelmi és marketing jogokat a MAMS-tól, majd egy kis összekacsintás az akkori elnökkel és minden sportszakmai irányítás is a kezükbe került a mx.sportban. A szakágvezető a partvonalon kivülre került. Aztán a cég azt futtatta, amit anyagi érdekei megkívántak, az utánpótlás és tömegsport itta meg a levét az egésznek, de az élsport sem jutott előbbre, elfogytak a versenyzők. Aztán 2 év után csőd. – A masik téma: Az MX2-nél nem a most nevező létszámot kell nézni, mert az már következmény. Inkább azt, hogy év elején 30-an váltottak licencet ebbe az osztályba, de úgy tűnik, nagyobbrészt mára már nem vállalják az MX1,2 nemzetközi-i húsdarálót. Azt is nézni lehet, hogy ifjú reménységeinkből 8-10-en az amatőrökhöz mentek. Ha még néhány külföldit, szlovákot, osztrákot is beszámítunk, lenne megfelelő létszám.
Czuczi Győző #221., » 2008. Május 20 15:24:38., Kedd
220-nak:- A Köztársaság Kupa problémáról már írtam a 158-as sorszám alatt.
Vendég #220., » 2008. Május 20 13:43:59., Kedd
Czuczi Úr! Több hozzászólásában említette már negatív értelemben a DMC.Kawasaki-Balogi korszakot. Tulajdonképpen mi volt? Az ésporttal kapcsolatos elgondolása jó, csak nagyon kevés lenne az MX1-es versenyző, ah megnézzük az első két bajnokit akkor 11 illetve 10 induló volt, nem is beszélve a Köztársaság Kupáról, ahol 8, 5, 4 induló a három versenyen. Miért volt szükság a Köztársaság Kupában az élsportot négyféle kategóriára (MX1, MX2, NK125, NK250)bontani, picit így komolytalanná vált Kiváncsi lennék a véleményére!
Czuczi Győző #219., » 2008. Május 20 13:25:58., Kedd
218.vendég:- Nem jósolok, csak következtetek. Minden gond az 50 ccm-el kezdődik, mint ahogy erről már sokszor írtam, mert ha ott nincs mezőny, akkor az egyel fentebbi kategória évről-évre fogy. A 2004-ben lezüllesztett helyzet után (DMC.Kawasaki-Balogi) most valójában már elértünk a 85 elkopásához. Két év múlva a negatív hatások már az élsportban fognak keményen jelentkezni. Az élsportból továbbra is versenyzők fognak kiszállni (ahogy minden évben történik, soroljam a neveket?) és a 85-től sajnos jelen helyzetben nem remélhetünk ütőképes fellépőket. Megköveznek engem azért, mert mindig az volt az elvem, hogy szükség van a II.osztályra (MX2) mert az élsport előszobája. A 14-15 éves gyerekeknek kell egy felfutás, amig megterhelhetőek lesznek a nagyok közötti küzdelemmel, de saját korosztályukban és mezőnyükben eredményesek és motiváltak tudnának lenni. Nem elég az átállás, hogy a gyerek 85-ről nagy motorra kerül, még megkapja a nyakába a nemzetközi mezőnyt az MX1-el együtt és a 35 perces futamidőt az addigi 15 perc után. És a köröket Czuniéktól, Szvobodáéktól, csak győzzék számolni. Mindezt szerény nevezési díjért. Igy aztán többek útja az amatőrökhöz vezet és onnan már nem célozza meg az élsportot sohasem. Annak idején, amikor az én elveim működtek, minden mai menő kijárta a 2. osztály iskoláját, pl: Czuni, Déczi, Lécz, Borongics, Sáska, Kerner és nem sorolom tovább. Egyedül Borka hagyta ki, 85-ből egyből I.osztályba lépett. Én nem mondom, hogy ez az elv mindent megoldana, de az értelem ezt diktálja. Azt nem fejtegetném, hogy a többi gond hogyan lenne felodható, de egy jó mx. koncepció most nagyon kellene, benne az elkerülhetetlen vátoztatásokkal. Mert már szól a harang. Érted is…
Vendég #218., » 2008. Május 20 10:35:26., Kedd
Czuczi Úr! Milyen jövőt jósol a motokrossz számára az elkövetkező néhány évben, főleg az élsportra gondolok?
Vendég #217., » 2008. Május 20 10:04:24., Kedd
Ezek szerint egy 12 éves srácnak 9000. Hajrá utánpótlás ! Ezt a sportot meg akarják ölni.
zsolesz #216., » 2008. Május 20 08:36:57., Kedd
Szerintem sokan inkább a dél- illetve kelet kupákra mennek. Az OB futamokat kiváltja a dél kupa! Tessék megnézni, hány 50es indul ott. A kelet kupa egyetlen hátránya az 50-65 együtt futása.
Petya #215., » 2008. Május 19 21:29:24., Hétfő
Czuczi Úr! Ön ment, a hajó meg újra süllyedni kezdett... Nem jól van ez igy.
Czuczi Győző #214., » 2008. Május 19 20:55:29., Hétfő
A Versenykiírás szerint a Nemzetközi OB-n résztvevő valamennyi géposztály számára 8000+1000 transponder. A Nk.MX1,2-nek kötelező az előre nevezés, a helyszínen még +4000.- Hát ennyi...
Vendég #213., » 2008. Május 19 19:47:44., Hétfő
85-nek mennyi a nevezés az OB-n ?
sx #212., » 2008. Május 19 19:30:02., Hétfő
Kori tényleg vegetáriánus?
Vendég #211., » 2008. Május 19 17:51:33., Hétfő
A Kori kondija szánalmas , egyél húst és azt csináld amit apád mond hiszen az egyik legjobb edző még nemzetközi szinten is.
Czuczi Győző #210., » 2008. Május 19 17:34:18., Hétfő
Petya: 10 évig voltam szakágvezető, 1996-tól borzalmas mélységből hoztam fel a motocrosst. Nem volt gyerekverseny- megszerveztük. 2000-ben beindult és felfejlődött a tömegsport. 2004-ben átvészeltük a DMC Kawasaki-Balogi korszakot. Alkalmatlan elnököket buktattunk meg. Aztán láttam, hogy nincs közöttünk összetartás és nincs lehetőség a fejlődésre. Az állapotok visszafordíthatatlanul romlani kezdtek. Már nem voltam ura a helyzetnek.Távoznom kellett.
Czuczi Győző #209., » 2008. Május 19 17:23:49., Hétfő
206-nak:Fent vannak. Leellenőríztem.Próbáljon a frissítés gombra klikkelni...
Petya #208., » 2008. Május 19 17:12:43., Hétfő
És! Még mielött azt mondaná bárki, hogy a gyerek után is jogosan ugyan annyit kell fizetni, elöre leszögezném,1! a kicsik röviditett pályán mennek, tehát a karbantartás nem annyi 2! ahol mennek sem tudják széttúrni a pályát, hogy bármit tenni keljen utánuk 3! nem esznek fele annyit sem mint a felnőtt és sok esetben meg sem tudják enni a túl fűszeres illetve erős kaját (tehát arra nem lehet hivatkozni, hogy a kaja miatt annyi a nevezés). Az a szervező aki padig nem tudja rászánni azt a plusz fél órát futamonként, edzésenként, hogy a kicsik is rendesen tudjanak menni versenyezni, az evvel bizonyitja, hogy igazán nem a motorsport szeretetéért szervezi a versenyeket! Már csak ámulok bámulok, mennyire elcseszik az utánpótlás jövőjét!
Petya #207., » 2008. Május 19 16:44:16., Hétfő
Csodálkoztok, hogy elfogy az utánpótlás? 2szer annyi a nevezés mint a kiirásban szerepel. A MAMS rárakja a pecsétet, hogy 3500ft az utánpótlásnak a nevezés, a helyszinen meg elkérik az 5-6ezreket! Számla meg nuku! A pénzről szól ez az egész! Ha a Czuczi Úr annyira szivén viselné a motorsportot, nem mondott volna le!
Vendég #206., » 2008. Május 19 14:18:26., Hétfő
Czuczi Úr! A motocross.vasarhely.hu Eredmények rovatban miért hiányoznak a tegnapi MX1-es pontszámok? MX2 és 85 pedig ki van töltve.
Vendég #205., » 2008. Május 19 14:01:47., Hétfő
Czuczi Úr! A motocross.vasarhely.hu Ererdények rovatban miért hiányoznak a tegnapi MX1-es pontszámok? MX2 és 85 pedig ki van töltve.
Vendég #204., » 2008. Május 18 21:40:11., Vasárnap
Micsoda okos csapat verödött itt össze.Ha ismernétek és mondjuk beszélnétek vele akkor nem gyártanátok a hülye elméleteket.Sok szakember azt motrhoz közötök nulla!!!!
jorci #203., » 2008. Május 18 21:31:05., Vasárnap
Nem tisztem védeni,de a megfogalmazás nem épp korrekt!Ez VB!Az meg baromság hogy arcoskodna,sosem tesz ilyet!
Vendég #202., » 2008. Május 18 21:17:27., Vasárnap
Kori elfáradt.Elég szomorú ez,hogy már igy az év elején gondok vannak a kondival vagy talán fejben.Néha kijön egy jó eredmény de átlagban csak a középmezőny jön össze.Ezért nem kéne itt arcoskodni hanem minél többet és többet tenni azért,hogy a top 10 meglegyen!
jorci #201., » 2008. Május 18 20:54:40., Vasárnap
Igen,sajnos hiába a biztató előjel,most valami miatt gödörben van,az ö körelemző lapján mindig felzárkózás volt látható,de most nincs így.Részsikerek vannak ugye,sevlievóban és most is jól sikerült az egyik start.Ócska dolog ez,mert úgy gondolom nincs jogom elégedetlenkedni,de mégis ezt érzem,olyan nevek kerülnek elé akiket mindig megrakott,meg hát egy szurkoló-rajongó nem örül annak ha visszaesni látja kedvencét.Viszont ,,rossz"után csak jó jöhet,és Kori igazi küzdő bizosan összekapja magát és kilábal a hullámvölgyböl!!Továbbra is imádjuk,és szurkolunk neki ezerrel!Hajrá NTH!!!!!!
Vendég #200., » 2008. Május 18 18:20:50., Vasárnap
Kornél sajnos megy le a lejtön,amilyen jól kezdett ugy engedi el magát.Az idei felkészülése talán nem ugy sikerült ahogy kellett volna.Kár hogy nem az apja edzi.Ha jól tudom 14ik.Mindegy neki talán sikerül elörébb is végezni
jocó #199., » 2008. Május 18 17:59:00., Vasárnap
kornél hányadik lett?
jocó #198., » 2008. Május 18 17:58:57., Vasárnap
kornél hányadik lett?
Lcross #197., » 2008. Május 18 17:27:09., Vasárnap
Hát ez sajna nem úgy jött össze ahogy kellett volna.Kíváncsi vagyok mi történhetett.A múltkor azt nyilatkozta,hogy elfáradt.Akkor viszont "az Öregnek" kezelésbe kellene vennie.
Lcross #196., » 2008. Május 17 21:56:12., Szombat
Jó ez a 8. idő,elég nagy nevek vannak mögötte.Reméljük a futamok eredményei is jók lesznek.
jorci #195., » 2008. Május 17 17:57:22., Szombat
Végre valami jó!Kori 8. az időmérőn!Hátha összejönne valami jó(mégjobb!)eredmény az olasz homokon.Mert kellene nagyon,ha a top10-ben akar végezni,igaz hosszú még az év.Szurkolunk neki nagyon!Hajrá NTH!!!!Go #108!!!!!!
Czuczi Győző #194., » 2008. Május 17 14:58:31., Szombat
- 192: A nyársapáti rendező csak annyi tájékoztatást adott, hogy osztrák, szlovén és szlovák bejelentkezásek vannak, de ez nem konkrét nevezés. -193: A tápióbicskei pályával egy jó ideje már, hogy gondok vannak, (lakossági kifogások a működés ellen) de ez a soron következő bajnokit nem veszélyezteti. A párkányi ifjusági verseny elmarad, helyette még nincs rendező kijelőlve.
Vendég #193., » 2008. Május 17 11:40:49., Szombat
Czuczi Úr! a motocross.vasarhely.hu oldalon olvastam, hogy az elnökségi ülésen szó lesz a versenynaptár módosításról is, ez mely versenyeket érinti? A Június 7-i párkányi illetve Június 29-i tápióbicskei versenyről hallottam, hogy valami nincs rendben. Igaz ez?
Vendég #192., » 2008. Május 17 11:36:19., Szombat
Czuczi Úr! A hétvégi nyársapáti verseny nevezői létszámáról lehet tudni valamit, állítólag jönnek osztrák versenyzők is?
Vendég #191., » 2008. Május 16 22:04:27., Péntek
Jonathan!Rolam mit irsz nem erdekel,nekem sem tobb sem kevesebb nem lessz tole.szoval tehtsz egy szivesseget...A Lacika pedig jol halad elore s majd az ido meghozza a valaszt a kerdesre meddig fog eljutni.Kinek mi a resze benne azt O tudja AZ BIZTOS A LEGTOBBET MAGANAK koszonhati,meg a csaladjanak!!!Aztan a sponzorok s agyeb segitok jonnek.Kinek mit azt kerdezd meg Tole majd elmondja ha kedve van!!Amit csinal az egyenlore eleg jol mukodik mutatjak az eredmenyei is..egyenlore magyarorszagon!!!! mivel foleg itt indul..idovel s tobb gyakorlattal remeljuk kulfoldon is egyre jobb lessz.Tudom sokan nem szeretitek armanykodtok ellene igazi jo magyarok vagytok.DE JOBB ha megszokjatok mert ugy nez ki a dolog egyenlore magyarorszagon eleg sokat fogjatok elel latni TETSZIK!! nem TETSZIK !!!EZ van es EZ LESSZ!!!En szemely szerint sok sikert es szeremcses versenyzest kivanok nem csak Neki hanem a Borkanak,Bencenek,,s mindenki masnak is egy erosebb bajnoksagert...Neked pedig tovabbra is sok irigykedest bosszankodast ...mivel latom ez az eleted!!!S kerlek irkalj tovabbra is sok baromsagot mert ugyan nem erdekel biztos sokan jot szorakoznak rajtad!!!
Lénárt Géza #190., » 2008. Május 16 21:34:54., Péntek
Te Jóóó ééég!!! most kerültem ide olvasgatni....hát a bábeli zürzavar ehhez képest kutya****a:)))kedves 164-es én géza vok csak a magam nevében beszélek----NEKEM A KELET KUPÁBAN NINCS ANYAGI ÉRDEKEM---én csak szeretem ezt a sportot.tiltanál...engednél,szabályoznál...nézzél szét,láss szerinted lehet itt szabályozni,tiltani engedni???tele lennénk "fekete"versennyel.és akkor mit csinálnál??? Nevetséges a transzponder bérleti díj???miért nem vetted meg te és adod oda ingyen????ugyanis ezt valaki megvette és sok sok milláért és szeretné viszontlátni a léjét..ez nevetséges??Nincs nálunk szponzor ez a fő baj,az impotőrők adnak 1-1 embernek motort,de arra már nem szánnak hogy a motorjaiknak szinvonalas versenyt is biztosítsanak,sőt nem kérik számon a támogatott versenyzőt hogy miért nem a versenyen volt,rossz helyre kerülnek a pénzek mint ma mindenhol az országban,ez van . nem kell erről ennyit beszélni csinálni kell,csinálni lelkiismeretesen és csak lesz kisebb nagyobb eredmény.Ma mindeki a díjért akar motorozni,lassan mindenkinek külön kategória kellene,nekik is kussolni kellene és inkább teljesíteni ugyanis EZ VERSENY itt aki teljesít,dolgozik a sikerért az nyer. nem biztos hogy győz de nyer. 149es Ne haragudj de írtózatos **** vagy tényleg bocs de mérges vagyok ilyen dilettáns hozzá nem értő miért nem tájékozódik????vagdalózol tudatlanul valószinü azért mert egyébként semmihez nem értesz......hagyjuk 134---www.gezamotor.hu itt vannak az eredmények képek,és forum. ha valaki feliratkozik hírlevélre küldöm a friss híreket, eredményeket minden infót.ide küldj 1 mailt keletkupa@gmail.com Annyi itt a vendég....senki nem meri vállalni a véleményét??? van ennek a fórumnak értelme??? én inkább csinálom a versenyeket azoknak akik jó hangulatú depóból akrnak a rajtgéphez állni 1 jó versenyért! megpróbálom a legjobbat adni ezeknek a versenyzőknek legyen az élversenyző vagy amatőr.Tudom hogy vannak hibák de mi is tanuljuk ezt a sportot,javítani fogom a hibákat.Viszont vannak rajtam kivülálló okok is. Köszönettel tartozom a versenyzőknek,hogy elfogdták és betartják az idei szigorításokat--belátták hogy értük vannak a szabályok és nem ellenük--- Remélem az év többi Kelet Kupája is olyan szinvonalas lesz mint az edigiek. Következő Kelet Kupa 2008.05.24 nyírpazony!! a fanyalgóknak is ajánlom próbáljanak ki 1-1 versenyt. Üdvözlettel:Lénárt Géza
Jonathan #189., » 2008. Május 16 21:32:39., Péntek
Egyébként a Lacikát egy igazi edzönek kelllene edzeni nem egy olyannak akit csak néha lát.Sok pénz mégtöbb idö és az évek fogynak.Hajrá Laci de Endre nélkül,inkább valaki olyan aki ért is ehez és van referencia a háta mögött!
Jonathan #188., » 2008. Május 16 21:19:03., Péntek
Telefon doktor nem kéne a tengeren tulról okoskodni!Itt sem voltál egy versenyen sem de az észt osztod.Kitünik a sok hülyeség amit írkálsz.A Lacika is itthon valaki csak,kint pedig egy a sok közül.Mikor fog Ö vb limitet futni?Ha Te edzed soha mert a cross nem interaktiv játék!
Vendég #187., » 2008. Május 16 20:55:20., Péntek
Endre te nem látad mégis van róla véleményed!
Endre #186., » 2008. Május 16 20:44:35., Péntek
!185-os Te vagy undorito!!!
Vendég #185., » 2008. Május 16 19:22:48., Péntek
Arról még nem esett itt szó Czuni gusztustalan,életveszélyes motorozásáról.Tavaly Ivánfy-t dobta ki idén Borka Janival próbálja ugyanezt.Undoritó!És a szakágvezetés ezt csak úgy eltüri!!
Czuczi Győző #184., » 2008. Május 16 19:05:56., Péntek
Lcross: Nem jellemző persze, de konkrétan előfordulnak az ilyen esetek.Csak oda kell figyelni, hogy pl. egyik szponzorált menő év elején 450-essel ment, most meg ott a depójában a két új MX2-es.
Lcross #183., » 2008. Május 16 18:39:41., Péntek
...persze ha valaki nem ért a motorhoz,akkor minden futamra vehetne egy újat!
Lcross #182., » 2008. Május 16 18:35:27., Péntek
#159-nek:egy magyar bajnoki szezonban 2-3 motor?!?Ne röhögtess!!Pár éve a Kornél 2 motort használt egy szezonban,úgy hogy ezen kívül még egy-két VB-n és az EB-n is indult!!De így volt ez amikor MX 3-ban is indult!De mondhatnék sok más példát is.Ne legyünk már magyar focisták!
Lcross #181., » 2008. Május 16 18:24:10., Péntek
#171-nek:nem csak nálunk,hanem a belga bajnokin is!Breuglemans 505-ös KTM-el megy ott is.
Czuczi Győző #180., » 2008. Május 16 17:13:56., Péntek
mxfun: Idézem a MAMS Mx Alapkiírás vonatkozó tételét: "MX2 géposztályú motorok:az UEM előírásai szerint 2 ütemű 100-144 ccm-ig, 4 ütemű 175-től 250 ccm.-ig....MX1 géposztályú motorok: az UEM előírásai szerint 2 ütemű 250 ccm,4 ütemű 290-től 650 ccm.-ig... Igy aztán felejtsük el azt, hogy open... Az MX1, MX2 nálunk együtt megy, de külön-külön vannak értékelve.
mxfun #179., » 2008. Május 16 15:22:52., Péntek
Kedves Czuczi Úr és mások!olvasgatom ezt a fórumot és meg kell,h mondjam nem tudom,h sírjak vagy nevessek.Mondja már meg nekem valaki,mint régi, de nem aktív motorosnak,h mi az,h az MX1=OPEN? Most akkor MX1 vagy OPEN??? Sok motoros barátom van külföldön,akik "Amatőrben", Openben és MX2-ben motoroznak. Minek kell nálunk MX1-nek nevezni a bajnokságot,ha igazából Open,hiszen az MX1-es és MX2-es gépek együtt mennek?
Vendég #178., » 2008. Május 16 14:51:24., Péntek
151-hez, a Dél kupában az utánpótlásnak is 5ezer a nevezés!!
Vendég #177., » 2008. Május 16 14:23:29., Péntek
Én csak egyet szeretnék mondani a sztárolt versenyzőkkel kapcsolatba, ithon nagyon jól tudnak menni a beedzett pályákon , mihelyt külföldön kell versenyezni aláb hagy a teljesitményük.Nem tudom mi az ok de biztos van rá magyarázat?
Vendég #176., » 2008. Május 16 13:26:10., Péntek
Érdeklődnék a pénzdíjazással kapcsolatban hogy az amatőröknél az első 3 helyezett mennyit kap?Hódmezővásárhelyen a 400-500 ezer ft-ból kaptak e?
Vendég #175., » 2008. Május 16 13:15:22., Péntek
A közeli országokban lesz néhány MX3-as vb futam: Szlovákia, Horvátország, Szlovénia. Itt lehet bizonyítani. Magyarországon miért nem?
Vendég #174., » 2008. Május 16 12:59:23., Péntek
Hat Igen most mar van sok ertelmes hozzaszolas.Ami a penzdijazast illeti.Hat igen Deczi Ur ..igaza van ennyi van s probalja igazsagosan elosztani.szerintem igaza van.el lehetna maskent is osztani ..de nem hiszem hogy jobban el lehetne!!!!Ami a Mx1 Mx2 illeti nem hinnem hogy a nagy kobcenti akkora elonyt jelent...ott tudas kulombsegek dontenek.A Borka kisebb motorral is elvert mindenkit most naggyal is elol megy.A rajtnal jelent elonyt az ok..a nagymotor de hatranya is van.Ami a Czuni MX3-as jovojet illeti..hmmm az ADAC jobb jovot hozhat.Az MX3-as VB az olyan elfekvo korhaz a kivenhedt es MX1,Mx2..be nem nagyon beferok...tisztelet az egy ket kivetelnek!!!Az ADAC ban van nemet erdek szoval oda kaphat tamogatast a mezeny erosebb mint a MX3 s ott tud csapatot talalni akkor onnet lehet menni egy ido utan MX1 be.Az MX3 az jo ha van itt ott a kozelben megprobalni esetleg egy ket jo helyezest elcsipni egy kis nevet szerezni..ha sikerul!!!De valojaban az elso 10 ben lenni az MX1 ben az jobb mint MX3 as nyerni!!!S hat ha a Lacika valamire akar jutni akkor minel elobb kell felmutatni nemzetkozi eredmenyeket s irany kulfold!!!Nemet bajnoksag!!Ez a magyar bajnoksag mar alloviz neki csak megy a penz az ido...s....nemtudom hanyszoros bajnok lehet ..ez nem jovo..legalabb is nem ennyi penzert s energiaert amit O belefektet!!!
Vendég #173., » 2008. Május 16 11:38:34., Péntek
Czuczi Úr! A hétvégi nyársapáti verseny nevezői létszámáról lehet tudni valamit, állítólag jönnek osztrák versenyzők is?
Czuczi Győző #172., » 2008. Május 16 11:27:07., Péntek
169,170: Az MX1-es motorok embertelenek, olyan erősek. Az MX1 VB-vel kapcsolatban is a FIM vezetés és szakértők, mint Kurt Nicoll, Stefan Everts és mások kimondták, hogy alkalmatlan ez a nagy lóerő, a motor viszi a versenyzőt és nem fordítva. Hívatalosan kezdeményezték a 350-esek kifejlesztését, de eddig a gyártók beintettek. Ebben azonban lesz változás, egészen biztos. 171-nek: Igen, az MX1 nálunk Open. Nem tudok visszaélésekről a ccm-ert illetően, szerintem ebben a versenyzők kellően kontrolálják egymást, gyanús esetekre ott az óvás intézménye. Egy ilyen eset az összes bajnoki pont megvonásával és hosszú eltíltással járna. Ami a kiváncsiságot illeti: Az első bajnoki mért edzésén csak Czuni és Borka tudott az MX2-esek előtt végezni, 2x akkora ccm-el. Az első 10-ben 5 MX2-es volt.
Vendég #171., » 2008. Május 16 11:03:42., Péntek
Tisztelt Czuczi úr!Köszönöm a válaszát de amit leirt idáig is tudta mindenki.Arra akartam felhivni a figyelmet cmm kapcsolatba milyen visszaélések vannak de senki nem foglalkozik vele? Akkor ha jól értem nálunk bármilye nagy cmm méteres motorral lehet menni mx1 benn.Tényleg igazságos mx2 sekre nézve!Igazat adok önek hogy,összevonás miatt mx2 es versenyzők hátrányba szorulnak talán nem is figyelnek fel rájuk.Kiváncsi lennék ha a mostani mx1 es versenyzők vissza ülnének mx2 es motorokra mi lenne a eredmény? Lehet hogy érdekesebb izgalmas versenyek lennének.
Vendég #170., » 2008. Május 16 10:29:00., Péntek
Nem hiszem, hogy drágább lenne a fentartása csak sokkal nehezebb kezelni a nagyobb motorokat.
Vendég #169., » 2008. Május 16 10:11:49., Péntek
Czuczi Úr! Miért sokkal kevesebb az MX1-es versenyző? Ennyivel költségesebb a motor fenntartása?
Czuczi Győző #168., » 2008. Május 16 09:51:01., Péntek
162-es vendégnek Déczi szágv. válasza: Az MX1 az Open! (felfelé nyitott) Az MX2-ben nem lehet nagyobb motorral menni mint 144 2T vagy 250 4T! A pénzdíj azért nincs külön, mert egyszerűen csak ennyi pénzt tudok szerezni, igy is induló létszámtól függően 400-500 ezer forint van szét osztva. Az én elméletem szerint az utolsónak is járjon valami apró pénz. Ha csak az 1-5 kapna akkor meg panaszkodna a vége. Ez a pénzdij nem kötelező! Ezt én szerzem plusszba! Szerintem az MX2 pilóta is küzdjön meg a pénzéért, de az a 4-5 db MX1 -es nem igazán zavarhatja öket. Illetve ha rendező szeretne dijazni azt nyugodtan megtehetné! Én jelenpillanatban csak erre vagyok képes! Az utlsó is kap még 4.000.-Ft a 15. helyezett is bőven vissza nyeri a nevezését! De osztunk az első három 85-ös nek is, meg az első három amatőrnek.
Czuczi Győző #167., » 2008. Május 16 09:21:08., Péntek
163 vendég: A kérdésre messzire mutató választ lehetne adni. Erőviszonyok: Az MX2 nagyon jó, mert sok az új, nagyon fiatal, 13-15 éves srác, akik már lenyomják, vagy megkergetik a múlt menőit, bajnokait. Az mx1 sajnos olyan gyenge, hogy pl. egy Nagy Alex, aki az MX2-ben messze nem az élen megy, Őt ha a mostani állás szerint az MX1-ben értékelnénk 4. helyezett lenne. Akkor milyen ez a kategória? Czuni-Borka párharcról annyit, hogy Borka az elmúlt évek során kapott olyan lehetőségeket, amivel hozhatta volna magát akár nk. szinten is. Gondolok a sorozatos Everts edzőtáborokra, olasz, belga edzésekre, a nagyvonalú, hosszú távú Kawa támogatásra. Azt gondnak látom, hogy a sorozatos nagy sérüléseiből szinte sohasem engedték felgyógyulni, sokszor lényegtelen versenyeken idő előtt újra bedobták, kockáztatták egészségét. Czuni az elmult időben eléggé lazára vette a témát, nem dolgozott keményen, rutinból motorozott. Mostanra (22 éves) láthatóan itt az idő számukra és komolyra vették a témát és meg is van az eredménye. Erős fizikuma, tehetsége az MX3-ra igencsak jó lenne, ebben a bajnokságban egy új Korynk lehetne, de hogyan és miből jutna ki a versenyekre, pl. Portugália, Finn, Holland, stb. helyszínekre? Most kellene köré egy menedzser és támogatói csapat, vagy egy olyan összefogás spéci Czuniért, mint ami a múlt évben az amerikai des Nationsért kialakult. Megköltségelni egy MX3- as programot és megpróbálni biztosítani a forrásokat. Aztán máris odafigyelni az utánuk jövő nemzedékre és rászervezni anyagilag, szponzorilag az új tehetségekre.
Czuczi Győző #166., » 2008. Május 16 08:43:36., Péntek
162-es vendég: Én a kérdére nem tudom a választ, de megkérdeztem Déczi ss.vez-őt, ha informál,megírom.
Vendég #165., » 2008. Május 15 22:29:46., Csütörtök
Arra a mit eddig mutatott!Mindenki tudja Ö is,hogy ide még sok idö kell.Kornél se azonnal lett jó amint elindult a kinti versenyeken.Az idö meg mindent megold,kiderül.
jós #164., » 2008. Május 15 22:26:54., Csütörtök
látom felkavartuk. szóval endre jól nyomod itt még mindig ez a baj sportvezető 1milla versenyző 40e se. transzpander bérleti díjj????? felháborító.de a fő gond az hogy nincs jövőd hiába leszel akárhányszoros magyar bajnok itt tönkre van téve a sport és folyamatosan szívják a vérünk most is.amatőrből meg sosem lesz profi versenyző szerintem a megoldás a következő lehetne :hasonlóan rendezném mint most a dél és kelet kupát 50 65 85 amatőr 125 amat 250 és open profi megszüntetném a kupákat -ami anyagi érdekeltségek miatt nagyon nehéz lenne - vagy csak meghívásos versenyként engedném és ne lehessen semmiféle pontot gyüjteni vagy méginkább bevonnám A BAJNOKSÁGBA mert a hulyék csak bajnokságon mennek a mostani 40 verseny helyett csinálnék 15-20 fordulós BAJNOKSÁGOT a fenti kategóriákkal és max 2 versenyt el lehetne dobni . a dél kelet észak nyugat kupákat vagy bevonnám a bajnokságba vagy csak meghívásos versenyként főleg amatőröknek a bajnoki versenynaptártól kieső időpontokban engedném nem egy hétvégén 3mat de nem hiszem ha bajnoki futamot kellene rendezni a langernek és a gézának 6-8 at mert a bajnoki rendezést is ők kapnák akkor még csinálgatnának meghívásost is és így lehet hogy anyagilag is ugyanott lennének mint most szinvonalasabb de kevesebb verseny több résztvevővel és több nézővel de ehhez a ma magyarországon futó 5-6 sorozatot össze kellene vonni 1 nagy BAJNOKIVÁ a jelenlegi helyszinek és rendezők zömével hogy senki ne érezze magát kizárva és senkinek se jusson kisebb dinnyeföld ezért kell 20 v 25 verseny is de ez csak elmélet lehet hogy ez sem müködne de a jelenlegi viszonyokat és érdekcsoprtokat figyelembe véve és a sport érdekeit szem előtt tartva csak valami ehhez hasonlót látok elfogadhatónak
Vendég #163., » 2008. Május 15 21:56:33., Csütörtök
Tisztelt Czuczi Úr! Mi a véleménye az idei erőviszonyokról? Czúni vs Borka párharc? Czúni Laci itthon elég meggyőző, ez mire lehet elég nemzetközi viszonylatban, pl MX3 vb futam?
Vendég #162., » 2008. Május 15 21:38:41., Csütörtök
Czuczi úr!Pár dologba nem értek egyet a jelenlegi rendszerrel pl:mx1 mx2 kategoriába miért lehet 450-cmm és 250cmm feleti hengerrel menni?Ha már egybe van mx1 mx2 futam a dijazás külön ,akkor a pénzdij miért nincs külőn ?
Czuczi Győző #161., » 2008. Május 15 13:54:48., Csütörtök
160: Van ugyebár alapvető helyzet a két technikát illetően. Az MX1 es jóval erősebb, ez ugyebár előny, de a nagy lóerővel fizikailag is bírni kell. Startnál, egyenesekben, dombra fel, homokban, nehéz terepen oké. A technikás pályákon, ahol sok a csíki-csuki és ugró-ugró hátán az MX2 van előnyben. A közös futamban az a nagy igazságtalanság, hogy mondjuk a legjobb MX2-es a harmadik- negyedik helyen megy, a közönség nem is jegyzi, mert csak az elsőt-másodikat nézi. Ha külön indulnának, akkor ezt az MX2-es srácot végig tapsolnák és ünnepelnék. Gond van a rajnál is, a nagy lóerővel elpucolnak, aztán a verseny során a gyorsabb MX2- es küzdhet, mire el tud menni nekik. Ha két MX2- es közé beékelődik 2-3 nagygép, az előzésük k…nagy gond, az MX2-es koma nem tudja megcsípni az előtte nyomuló haverját –pedig jobb nála, de a startnál mondjuk hibázott- a nagyok viszont feltartják. Igy az MX1- esek bőven befolyásolják az MX2-esek igazságos eredményét. Az is igazságtalan, hogy mondjuk közösen 40- nél többen neveznek és időmérőn kiesik az MX2-es az MX1-es miatt és egy deka bajnoki pontra sincs esélye, mehet haza, pedig a saját géposztályában pl. a 22. volt. Végül is a két erőgép összevetésében nagyobb arányban a versenyző képessége a döntő, gondoljunk csak Villopotora a Mx of Nationon!
Vendég #160., » 2008. Május 15 13:04:10., Csütörtök
Czuczi Úr! Köszönöm válaszát. Igen talán nem szerencsés az MX1 és MX2 együtt indítása, csak sajnos elég kevés versenyző van, főleg MX1-ben. A versenyeken azért elég jól összekeverdik a mezőny, nagyon nem lógnak ki az MX2-esek. Lenne még egy kérdesem: Milyen tipusú pályák kedveznek az MX1 illetve MX2 kategóriáknak.
Vendég #159., » 2008. Május 15 13:03:43., Csütörtök
Ezt meg azt kellene.Eloszor is penzzel kezdodik.Ahhoz hogy valaki a magyar bajnoksagban elso 5 korul menjen.A 2-3 motoron ivul ,bukok csizmak alkatreszak...stb..szoval kb 8 mil.kezdotoke.Kb 50.000 forint versenyenkent gumi benzin utikoltseg nevezes.Ha valami elszall a motorban akkor tobb is.A heti edzes ..gumi benzin alkatresz utikoltseg az megint minimum 30-40 ezer....Add ossze az osszesen kb 10-12 millio!!!!Szoval ki tudja ezt megengedni????-Erdemes e ennyit kolteni evente ,hosszu eveken at..1000 nezo szorakoztatasara???Hobbynak nagyon draga???Akinek megvan a lehetosege ra ..hajlando e az eletet alarendelni ennek a sportnak ,s igen kemenyen ratenni az eletet erre ,veszelyes is nagyon kemeny is s nagyon kicsi az esely ra hogy eljut valhova!!!!magyarorszagon kb 4-5 srac van akinek erre volna eselye..kerdes a penz a hozza allas....SZoval igen konnyu tanacsokat osztogatni..de nem olyan egyszeru ez lehet ezt szervezgetni ide oda.De csinalhatsz Te 5-6 kupat ha nincs penzdij nem mennek az elversenyzok.H anincs elversenyzo nem megy ki a nezo!!--A nezonek jo musor kell ahhoz pedig jo eloado!!!Az iden jo a Czuni,Borka ,Szvoboda,Bencsik,Adamek..s meg egy par versenyzo. Ezert jo a verseny s mivel ok a leggyorsabbak miattuk megy ki a legtobb nezo.Persze haverok csaldtagok mennek a tobbiekert is.A tomegsportra nem fog sok nezo menni mert joval gyengebb a latvanyossag.Ez itt Amerikaban is igy van.De mindenhol ..attol jo a koncert..ha jo eloadot hivnak...De mivel koltseges a versenyzoknek igy erdekeltte kell oket tenni benne.Biztos nem nagy buli a motocross szakag!!!De amikor egy vezeto tud keresni 1 millio korul, s mondjuk a legjobb verasenyzo ha megnyeri az osszes futamot s magyar bajnok lesssz ..mondjuk 10 futam s ezert kap 40.000 ft az ossz.negyszaezer forint.Hat ez eleg erdekes.ez ugy hangzik mint hogy itt a Chad Reed kap kb 8 milliot a vezeto pedig kapna 20 milliot.....eleg hulyen hangzik!!!Nincs olyan sok penz a motocrossban de ami van az is rosszul van elosztva!!!!S EZ NAGY PROBLEMA!!!!
Czuczi Győző #158., » 2008. Május 15 12:06:23., Csütörtök
A véleményem: A Szlovák-Magyar Kupa nem életképes, törölném. Mint ahogy befuccsoltunk korábban a Nemzetközi Duna Kupával és később az Ijusági Közép-Európa Kupával is, mert egyszerűen nem volt nevező. Pl. a hazai fordulókon még a hazai versenyzők sem vettek részt. Pedig ez bizonyos szintű nemzetközi mérce volt. Lehet, hogy éppen ezért nem kellett? Túl messze volt a dobogó? -Köztársaság Kupa. Ezt annak idején én találtam ki, pontosan azokkal az indokokkal, amiket leírtál. És nem jött be. Az élsport azért kerülte a versenyeket, mert szerintük a bénázó amatőrök számukra veszélyesek a pályán, az amatőrök azért nem, mert tartottak a profiktól, hiszen majd el taposták őket, a fülük mellett és a fejük fölött ugráltak el. A szabályok szerint a Közt.Kupa csak akkor érvényes, ha minőségi megkülönböztetés nélkül azon minden licenccel indulni lehet. Mostanra -az előbbi okok miatt- szétválasztották a mezőnyt külön profira és amatőrre. Igy aztán szabálytalan az egész, csodálom, hogy az Elnökség engedélyezi. (szerintem nem is tudják, mi újság) A Ladycrosst és 50, 65-öt minden eszközzel segíteném, pl. alacsony nevezési díjjal, kötelező jutalmazással a résztvevők számára. Az én időmben ez igy volt előírva, mostanra életveszélyesen megváltozott a helyzet. Nemzetközi M. Bajnoksággal nem lehet mit kezdeni, nem jó, hogy együtt indulnak, de ez kényszerhelyzet. Viszont a vezetés helyében szigorúan venném a rajtszámokat, a rajtszám tábla szineket, hogy a néző érzékelhetné, hogy melyik az MX2 és MX1, mert nagy a különbség a két kategória technikájában, ha a versenyzői tudásban ez nincs is meg. A 152- höz csak annyit tudok mondani, hogy ami van, azzal főzünk…
Vendég #157., » 2008. Május 15 11:34:11., Csütörtök
Czuczi Úr véleményére lennék kíváncsi, mit szól az ötleteimhez? 156, 155, 154, 153, 152, hozzászólások
Vendég #156., » 2008. Május 15 11:32:21., Csütörtök
A szlovák-magyar kupát pedig eltörölném, nincs jövője szerintem.
Vendég #155., » 2008. Május 15 11:30:41., Csütörtök
Köztársaság Kupa: Ezen viszont változtatnék, 6 fordulós sorozat lenne, az első 3 forduló a Nemzetközi Magyar Bajnokság előtt, a második három pedig a szezon közben. Sajnos az idén elég kevés nevező volt az élsportban, ezért egy összevont kategóriát (MX Open) indítanék, amiben együtt indulhatnának az élsport és amatőrök, így azért biztosan teli lenne a rajtrács, esetleg limitet is kellene futni. Az amatőrök számára kihívást jelentene, hogy megelőzhetnek néhány élsport versenyzőt. Időtartam 25perc+2 kör Betétfutamként: Ladycross, 50 ccm, 65 ccm. Így a női versenyzők is az érdeklődés központjába kerülhetnének jobban.
Vendég #154., » 2008. Május 15 11:26:53., Csütörtök
Nemzetközi Magyar Bajnokság: A lehetőségekhez képest úgy jó ahogy van, ezen nem változtatnék, a 8 forduló se nem kevés, se nem sok, ez így szerintem jó.
Vendég #153., » 2008. Május 15 11:17:42., Csütörtök
Picit át lehetne szervezni ezt az egész versenyrendszert, egy csomó dolog elég jól van megtervezve, de van amin azért lehetne változtatni
Vendég #152., » 2008. Május 15 11:11:42., Csütörtök
Fontos dolog lenne az élsport megmentése, mert szerintem ők adják az igaz szórakozást. Például nagyszerű volt látni Április 27-én Kókán Czúni és Borka párharcát, ezek jelentik a motokrossz látványosságát, szépségét, izgalmát. Kár, hogy az élsportban kevés (10-15) versenyző tud hasonló szinvonalat produkálni.
Czuczi Győző #151., » 2008. Május 15 10:28:18., Csütörtök
Okoskodó tojgli: 5 évvel ezelőtt (2003) pályabíró licenc díja 1200.- éves képzés 750, a versenyen pedig 500.-Ft.per óra díjazást kapott. Az idén, licencdíj 5250, éves képzés 2100, versenyen a díja 750 per óra. Nevezési díj 2003: Élsport, Tömegsport 5000.-, Up. 3500.- És most: Dél Kupa felnőtt 5000.- Up. 3500.- Kelet Kupa egységesen 6000.-(itt computeres értékelés van, transpoder nélkül) Tömegsport 6000+1000 transponder bérlet, Élsport 8000+1000 transponder bérlet.
Czuczi Győző #150., » 2008. Május 15 09:41:26., Csütörtök
Vendég 149: Versenyt a rendezők többsége azért rendez, mert imádja a motocrosst és megcsinálja akkor is, ha veszteséges. Évi 1 vagy 2 verseny rendezéséből nem lehet üzletet csinálni. A sorozatversenyt rendezők esetében már lehet, hogy összejön a lé, ilyen a szupercross, enduró, Dél és Kelet Kupa, ahol a sorozatnak 1 gazdája van. Ha a legutóbbi nyáregyházi versenyt nézzük az 50 nevezővel és aki látta, hogy volt felkészítve a pálya és milyen színvonalú volt a rendezés, mekkora ksg-el járt ez, miközben fizető néző 1 szál se, ott hogy lehet nyereségességről beszélni? Ami a személyeskedésedet illeti én már régen nem járok versenyre és ennek anyagi okai vannak, mert én egy vén nyugdíjas vagyok és „nem fussa,” pedig szivesen nézném a mindössze 15 éves unokámat, aki a profiknál küzködik. És nekik van egy kivénhedt Ivecojuk, amivel a versenyekre járnak és ez jó mód? Az amatőröknél 100x különb lakóautókat látni… Jos- nak igaza van az utánpótlás helyzetből következő sötét jövőt illetően. Két év múlva már nagy gáz lesz az élsportban. Már 4 évvel ezelőtt megírtam – amikor a DMC-Kawasaki korszakban perc alatt elfelejtették az utánpótlást, és azt mondták, hogy azt csinálják a szülők- szóval arról írtam, hogy ez nagy vétek, mert ha nincs 50, elfogy a 65, majd a 85 és aztán majd nem lesz élsport sem. Hát most kb. itt tartunk, de lesz ez még rosszabb is. Amikor szakágvezető voltam, következetesen konfrontálódtam a vezetőséggel a versenyzők érdekeinek védelme miatt. (igaz, ma ezt nem jegyzi senki) Pl. kiharcoltam az alacsony licencdíjat a hobbycrossnak, az Alapkiírásokban kikötöttem, hogy a kelt-dél sorozatban max. 4000, utánpótlásnál 3500, a többi osztályban 5000.-Ft.-nál nem lehet több a nevezési díj. (a gyorsaságiban már akkor 20,000 volt) A mai szakvezetés szerint, ha nem engednék az emelést, nem lenne rendező és nem tudnak a versenyzőknek díjpénzt adni. Lehet hogy így van. Volna még a többi véleményhez is észrevételem, de gondolom, ennyi is sok volt.
Vendég #149., » 2008. Május 15 07:38:17., Csütörtök
Tényleg akkor hiszem el hogy vesztességes vagy nem éri meg versenyt rendezni ha majd azt látom hogy a Czuczi család busszal vagy vonattal jön ki a versenyekre.Abba kéne hagyni már ezt a nem megy dumát végre.Érdekes a területi kupákat is tiszta bukás megcsinálni?De csak egyre jobban mennek!Bolond lenne bárki is csökkenteni a nevezést mert abból kell pénzt huzni aki ott van,tehát belölünk versenyzökböl.
Vendég #148., » 2008. Május 15 03:37:54., Csütörtök
Hat ezt csak egy Motocross gyulesen lehetne eldonteni..papirral ceruzaval.mennyi jott be club nevezesekbol mennyi licenses versenyzo van mennyi ez mennyi az oszeadni.mennyi X ur fizetese mennyi Y ure.Mennyi megy ki ennek a clubnak mennyi annak a clubnak.Egyszeru ez ha valaki le akarja vezetni.Na mar most kerdes erdeke e ez sok embernek.s aztan el lehet donteni leht e ezt profi szinten csinalni vagy nem.Biztos a vezetesben is vannak oszinte emberek de nem vagyok meggyozodve hogy mindenki az .REGEN sem volt igy!!!Egy biztos magyarorszagon minden tul van bonyolitva es adminisztralva.Itt az USA-ban a keruleti bajnoksagokon ami kulomb es tobb indulos lenyegesen a Magyarnal..olyan egyszeru el sem hinnetek.S remekul mukodik.Olyan mint a jogositvany Magyarorssagon ,muszki vizsga elsosegely .mindenfele okorseg.Honapokig elhuzodik egy avgyon.Itt olcso egyszweru par het alatt megvan MERT EZ A CEL!!! S gyonyoruen mukodik nincs tobb baleset....ITT SEM MINDEN JO KOZEL SEM!!!De rengeteg dolog sokkal egyszerubb!!!MERT EZ A CEL!!!...De azt hiszem magyarorszagon ezen nem lehet valtoztatni...eddig egyedul a supermotosoknak sikerul valami ertelmes dolgot muvelni...ugy nez ki legalabbis....sajnos az igazsag az hogy aki birja anyagilag s kelloen el tudja magat kotelezni,s hozzajut a megfelelo dolgokhoz..Nagyon sok mindenhez!!!Annak az a jovo kulfoldi profi bajnoksag mert akkor lehet valami.NEMETH KORNEL peldaja!!!Ugyanis semmi ertelme evi 8 millio korul ahogy Czuczi Ur is irta..igen valos szamok!!!..10meg 15x os Magyar bajnoknak lenni SEMMI ERTELME!!!Akkor egy ket bajnoksag utan lehet nezni valami megelhetesi format s eljarogatni itt ott hetvegeken versenyezgetni vagy edzegetni, annak aki imadja a sportot!!!
jós #147., » 2008. Május 15 00:02:57., Csütörtök
a helyzet nem javulni hanem romlani fog meg kell nézni az utánpótlást már most alig van 85ös versenyző (már aki el is megy a versenyre ) 65ös még kevesebb 50es meg alig na mire ők felnőnek ennek a sportnak magyarországon lőttek mert ez nem az a sport amit kitalálok egyik nap másnap meg a z élsportban indulok. Ennek több oka is van 1 a mamsz letojja az utánpótlást 2 az évi több milliós költségvetés és a nehezedő gazdasági körülmények lassan már csak a támogatott versenyzők vannak az élsportban 3 a sokasodó amatőr kupák 1-2 éve még én sem gondoltam volna de a sok verseny azt eredményezi hogy az emberek csak a hozzájuk közel eső versenyre mennek el költségcsökkentés miatt v csak azokra a versenyekre ahol nincs ellenfél és előrébb lehet végezni ez egyértelműen a szülők v versenyzők hibája de nem várható el senkitől hogy minden idejét versenyen v edzésen töltse (bár vagyunk így néhányan)sajnos ez anyagilag soha nem fog megtérülni kivéve annak a néhány szerencsésnek aki ebből pénzt tud csinálni és ez szúrja itt sokunk szemét Czuci úr hogy mindenféle indokokra hivatkozva emelkednek a versenyzők költségei +1000ft 8000 nevezés licensz és pályadíjjak a mamsz felé és úgy érezzük hogy néhány főállású mamszos elviszi a nemkevés befizetett lét de vissza nem kapunk semmit sem mi sem a versenyrendezők bár biztos vannak itt is kivételek és van akinek megéri versenyt rendezni
Okoskodó tojgli #146., » 2008. Május 14 22:19:40., Szerda
T.Czuczi úr!Ha megtenné,hogy elárulja,mennyit emelkedett 5 év alatt a pályabírók javadalmazása,és mennyit a nevezési díjak?Publikus?
Vendég #145., » 2008. Május 14 22:18:08., Szerda
Tisztelt Czuci Győző biztos ugy van ahogy irja az ön szemszögéböl . Akkor maga szerint minden jól müködik, nem kell semit csinálni?
Vendég #144., » 2008. Május 14 22:18:06., Szerda
Tisztelt Czuci Győző biztos ugy van ahogy irja az ön szemszögéböl . Akkor maga szerint minden jól müködik, nem kell semit csinálni?
Czuczi Győző #143., » 2008. Május 14 21:16:04., Szerda
136 vendégnek: -Hát a bírókat éppen nem akarom védeni, de az egyik legnagyobb gond megszervezni és versenyenként biztosítani a 20- 22 fős szükséges létszámot. Ha nincs meg a szükséges közreműködő, akkor egyszerűen nincs verseny, annyi. A szervezők szinte mindig leizzadnak, mire összejön a dolog és kivagyunk téve, hogy egyszer csak nem jön össze. Egyáltalán nem népszerű feladat és alig van rá vállalkozó. Ráadásul a képzési díjnak, bírói licencnek is igencsak borsos az ára. Aztán ki az az ember, aki ott hagyja a vasárnapi családi húslevest és elutazik a francba, feláll egy poros dombtetőre reggel 9-től este 5- 6-ig. A talpasok egyáltalán nincsenek agyon fizetve, annak a 4 irányító birónak pedig hiába van ebédjegye, ebédszünetben ellenőrzik az edzések utáni pályát, elrendelik a karbantartást, vagy nem, készítik elő a versenyfutamokat, adminisztrálnak és máris indul a verseny, az ebédjegy meg zsebben marad. El vagyok képedve, hogy mennyire nincs fogalmad ezekről a problémákról, de írsz, vagdalózol és okoskodsz. Lehet jelentkezni a feladatra, a sportbírói díjadat meg ajánld fel a vakok javára. És a másik témád: Szerinted, ha lenne változás a MAMS vezetésben, akkor másként lenne? Hisz az emberek márcsak ilyenek. Az meg, hogy a vezetők igy meg úgy lenyúlnak, régi unalmas, rossz duma. Annál lényegesen nagyobb menők, hogy ilyen morzsák érdekelnék őket. Ami meg az ifik élsportba történő felkényszerítését illet, ez aztán tényleg nagy ökörség. Ma sikeresen a profi osztályban menni, hát az kb. 8 milla, és nem mondtam sokat. Hát akkor ezt add össze…
Vendég #142., » 2008. Május 14 19:25:58., Szerda
A bulgár vb,hát igen érdekes volt.Phillipaerts fantasztikus volt de a sok fiatal tehetség is szépen ment.
jorci #141., » 2008. Május 14 17:29:15., Szerda
Az azért erős hogy nem kéne engedni a fiatalokat amatőrben!Sőt így sincs igazán amatőr verseny,pont ez a hozadéka a 2008-as évnek,ami szerintem aggályos mert mindenki döntse el maga vagy a pénzelő szülő hogy amatőr vagy ,,profi" sportoló szeretne lenni,ez ma nem adatik meg a lurkóknak,ha úgytetszik ez diszkrimiLazio-szurkolóó.Először én is azt hittem jó ötlet lehet az mx1 és az mx2 összevonása(néző szmpontbol)de mára kiderült hogy ez nem jó mert mára ott tartunk hogy a két kategória nem tesz ki egy startgépet,inkább fel kéne valahogy tölteni a kategóriákat,persze a profiban erre csak akkor lenne lehetőség ha a versenyzők profitálnának is abbol hogy ott mennek,mert így elszivárognak a tömegsportba,és biztos nem az a megoldás hogy törvényekkel citálják őket a rajtrácsra.Egyébként szerintem most magyarországon nem lehet megcsinálni,itt semmi sem működik,így ez sem.Persze a remény hal meg utoljára.
Vendég #140., » 2008. Május 14 14:36:37., Szerda
Kb az első futam feléig ment, éppen Szvoboda Bencével csatázott a 2. helyért, majd lelassult és kiállt. A helyszínen annyit mondtak, hogy nagyon fáj a lába és valószínűleg nem indul a második futamban, és így is lett. Többet nem tudok.
Vendég #139., » 2008. Május 14 13:14:34., Szerda
Mi tortent a Janikaval?tudja valaki miert allt ki?.megserult motorhiba??Semmi hir??Remeljuk jol van!!
Vendég #138., » 2008. Május 14 10:39:33., Szerda
Viszont a nemzetközi magyar bajnokság elég jónak tűnik, hogy összevontan indul az mx1 és mx2, persze azért lehetnének egy kicsivel többen is
Vendég #137., » 2008. Május 14 10:38:11., Szerda
Voltam Nyáregyházán, a szlovák-magyar kupán, szerintem nincs jövője ennek a sorozatnak. Összesen 27-en voltak a magyar és szlovák versenyzők. Szlovákiából talán 6-8 versenyző.
Vendég #136., » 2008. Május 14 10:34:54., Szerda
Mig a mams alá tartozik a motocross vagy nem lesz változás a vezetőségben adig nincs jelentősége semminek. Mindenki saját hasznát nézi nem a sportét!Teljes átszervezés kellene az osztályok között de legfőképen a fiatalokat nem szabadna amatörbe elengedni.Rendezők részéröl is hátráltattot pl a biroknak kifizettet magas dij.Nem kellene mást csinálni mint szomszédos országokba körülnézni ők hogyan is csinálják ?
Vendég #135., » 2008. Május 14 10:15:21., Szerda
Vita helyett, inkább javaslatokat kellene írni, hogyan lehetne vonzóbbá tenni az élsportot a motokrosszban. Több versenyző legyen, több hír a médiában (Internet, Tv közvetítés, versenyek beharangozása, hogy több néző legyen. Várom a javaslatokat!
Vendég #134., » 2008. Május 13 23:06:48., Kedd
132#! A Géza oldalának mi a címe?
Vendég #133., » 2008. Május 13 14:09:21., Kedd
Igy folytatodik tovább nálunk csak amatörök lesznek.Nincs előtérbe helyezve a profi sport.Élő példa a hétvége!Kelet és dél kupa virágzik adig a profinak nevezett bajnokság halódik.Csak azt nem tudom az iletékesek mikor veszik észre?
Vendég #132., » 2008. Május 13 13:25:21., Kedd
Vasarhelyen semmi hir nics!!!!-Ugy latszik ezt a szlovak- magyar bulit nem nagyon veszi senki komolyan...egy nyulfarknyi kis hir a motoracingen...s ennyi.A Kelet kuparol reszletes eredmenylistak a Geza oldalan!!!!AZT HISZEM a KELET KUPA A PROFI BAJNOKSAG legalabbis rendezes hirkozles teren!!!....errol...meg....hat ez van...s akkor a versenyzok vegyek komolyan?..Ugyan mar kerem viccelnek..??????
Vendég111 #131., » 2008. Május 13 11:06:36., Kedd
Nyáregyháza: motoracing.hu és motocross.vasarhely.hu
Vendég #130., » 2008. Május 13 00:02:58., Kedd
Nyaregyhaza???????
jorci #129., » 2008. Május 12 12:28:56., Hétfő
Egy két gondolat.Mindenképpen szomorságos hogy itt tart imádott sportunk,biztosan sok ember bakija,érdektelensége,pénzéhsége van a dolog mögött.Természetesen tisztelet azoknak akiknek szívügyük a dolog és tesznek érte,(remélhetőleg jót,mert azoknál akik rosszat még azok is jobbak akik semmit!)Biztosan van mit fejlődni reklám tekintetében is,de egy olyan helyen mint hmvhely,ahol igencsak van tradíciója a motocrossnak nem mennek ki a nézők ott más baj is van!Valószínűsíthető hogy nagygazdasági és általános közhangulati problémák is vannak a háttérben.Viszonylag sok versenyre járok de a nézőtlenség általános dolog,az amatőr versanyeken van ahol gyakorlatilag egy sem nagyon,mindenki hozzátartozó és barát,ezen bizti változtatni kell ,,mert hát pénzböl élünk"A rendezők soxor ,,kifújnak " az előkészületekben,meg kisstílűség is tettenérhető,amikor van locsolási lehetőség de már az utolsó futamokra már csak legyintenek,hogy jó lesz ez így,de a néző emlékezni fog arra hogy majd szilikózist kapott,és legközelebb nem jön.
#124,#126. #128., » 2008. Május 11 22:00:03., Vasárnap
Tisztelt Czuczi Ur!Ez pontosan igy van ahogy irja a cikizest egyalltalan nem erdemli meg mint ahogy senki mas sem aki csinal valami pluszt a sportert!!!!EN KULON IS KOSZONOM A SEGITSEGET!!-A kuldott papirokra gondolok!!!Sok sikert tovabbra is . E.
Czuczi Győző #127., » 2008. Május 11 21:47:28., Vasárnap
A „profi” ugyebár becenév, hívatalosan élsportnak hívják. Bár szerintem profik, hiszen szerződött sportolók nagyrészt márkakereskedőkkel, szponzorokkal, stb. Azt írod: „ebben a rohadt világban senki sem segit senkin”. Az élsport és up- sportban legalább 25 támogatott versenyző van, motor, alkatrész, ruházat. Több mint 10-en két motor, teljes alkatrész ellátás. Vannak akik a sportjuk mellett nem is dolgoznak, vagy magántanulók. A versenyzők pénzdíjai nem tudom mennyi és hogyan osztják, de bajnoki versenyenként van ugyebár a nevezési díjból nevezőnként 3000.- és vannak a bajnokságok névadó szponzorai, ill. támogatói: Suzuki Hollós, Axo, Moped 91, Superpole, Euronics, itt összegszerűségről nem tudunk.Ezzel együtt a pénzdíj alig lendít valamit a versenyzők helyzetén. Most, hogy kicikizel a motormosóval, (nem tudom, mi örömöd telik benne) amikor a szerinted kilátástalan helyzetben is mi javítjuk a pálya színvonalát, beruházunk, pedig évente max. 2 verseny rendezéséről van szó. A magyar MX tízegynéhány évvel ezelőtt sokkal- de sokkal rosszabb helyzetben volt és mégis ment a játék. #124- nek igaza van, hogy gyenge a reklám, talán azért, mert a legtöbb rendező nincs felkészülve marketing kapcsolatokkal és hozzáértéssel. Nagy baj. A Center Motorsport ugyan ebben profi, mégsem tudott magas reklám ksg-ek ellenére behozni 1000 fizető nézőt. Majd az élet eldönti, hogy ez igy jó, vagy nem, hogy lesz profi mx sport, vagy nem, hogy Kelet-Dél kupáké-e a jövő. De manapság azonban minden pénzbe kerül…
Vendég #126., » 2008. Május 11 21:38:45., Vasárnap
Igen Tamas ez eleg durva osszeg.sajnos nagyon sok elversenyzo is anyagi gondokkal kuzd.nem egy konnyu dolog.Gondolom egy palyafenntartas uzemeltetes is eleg koltseges.Nem konnyu a megoldas.Reklamozok sponzorok nelkul nagyon nehez jovedelmezove es vonzova tenni ezt a dolgot.
Cs.Tamás #125., » 2008. Május 11 20:23:27., Vasárnap
Az egész szövetség a pénzre megy mert azt hiszik minnél többet szed be annál jobb lesz neki.Ha én peströl lemegyek Vásárhelyre meg befizetem a nevezést meg a kaja ilyenek ez kb 40ezerbe van szüken is.Most ha valaki messzebbröl jön?Ez egy pénz elszívás nem más,majd maga Gyöző moshatja a motorját egyedül annak akinek akarja mert ebben a rohadt világban senki sem segit senkin hogy elörébb jusson.Nem akartam senkit megbántani de ez szerintem elég közel áll a vlosághoz.
E. #124., » 2008. Május 11 17:21:48., Vasárnap
Nem akarok beleszolni ebbe igazan!De a problema az az hogy eleg dragak a nevezesek es nincs osztonzo.Ugye profi a bajnoksag a neve alapjan...de!!Ok a bajnoksagban kapnak penzdijat! Az elsok EZ NAGYON JO!!De peldaul a nepkoztarsasagi kupaban???Kap egy kupat aztan hatbaveregetik hogy jo gyerek vagy!!!Ez amator !!!...nem profi..akkor inkabb indulnak a kelet, nyugat, eszak...akarmiben ugy sincs semmi ertelme egtyiknak sem..PROFIKROL tehat az elso 5 rol beszelek! Ugyanis Ok viszik ki a nezoket.A szlovak -magyar kupa???Ugyanaz!!!Szoval ha az elsoket varjak akkor kell adni nekik valamit-igy erdekli Oket..a dolog.-Meg hat azt hiszem jobban kellene reklamozni a versenyeket mert sokan nem is tudnak rola nezokre gondolok!Abbol lehetne penzt szedni....hallottam nemregen volt egy remek freestyle bemutato jo eloadokkal 50 nezo..miert senki sem tudta hogy lessz...csak azt akarom mondani erdekelte kell tenni az elso 3-5 versenyzot..ha nem is sokkal csak legalabb 0 ara jojjon a napi koltsegvetesuk.s reklamozni hogy jojjenek a nezok!!!
Czuczi Győző #123., » 2008. Május 11 17:02:55., Vasárnap
Lcross: és szerinted miért van ez így? Dél, Kelt, Tömegsporttal együtt jóval több, mint 500 versenyzői licencet váltottak 2008-ra.
Lcross #122., » 2008. Május 11 10:24:25., Vasárnap
Lehet hogy színvonalasabbak a versenyek,de miért is?Alig van versenyző az I. osztályban.Hiába van motormosó,ha hamarosan nem lesz mit mosni!
K.Tamás #121., » 2008. Május 09 17:35:32., Péntek
Czuczi úr sok igazság van abban amit ön mond meg amit az Ön elött szólók írtak abban is.Valahol a kettö közt lehet a valodi igazság.Amit ön ír az hasonlit arra a Zarathusra-hívő alapelvre miszerint:abból élünk hogy vasárnap zárva vagyunk....
Czuczi Győző #120., » 2008. Május 09 09:08:29., Péntek
Kár hetet-havat összeHondani. Aki érti valamelyest a működtetés és versenyrendezés körülményeit, az nem ír ilyeneket. Ahhoz, hogy ez a mx. nagyüzem működni tudjon, valakiknek mégis csak irányítani, szervezni kell. Nekem személy szerint nincs szerepem ebben, miután 10 év után átadtam a szakágvezetést. Valós az, hogy a tömegsportot Nagy Laci, élsportot Déczi irányítja. Most nekik rontottatok, ha más lenne a helyükben, akkor annak. (persze név nélkül) Hogy mennyibe kerül egy színvonalas versenyrendezés, az tényleg horror és semmi képen sem nyereséges. A mentő, a serleg-érem díjak, a versenyreklám, sportbírók, időmérők, a pályafelújítás, gyepnyírás, a MAMS felé történő kötelező befizetések, más közreműködői ksg-ek egyenként is 100 ezres tételek. Ezt a profi értékelő rendszert csak közös teherviseléssel lehet beruházni, hisz ahogy tudom, össz értéke 8 milla volt. Az is tény, hogy a vásárhelyi új motormosó és az áram bevezetése 600 ezerbe került és ezt más pályákon is meg kell valósítani. Pl. a 8000 nevezési díjból a rendező átpasszol 3000- et a versenyzők pénzdíjára és befizeti versenyzőnként a felelősségbiztosítási díjat. (86 nevezés volt vasárnap és nem 120-150) És még nem is soroltam fel mindent. Ha nem veszitek észre, hogy egyre színvonalasabbak a versenyek, azt csak sajnálni tudom. Egyébként, ha ennyire okosak vagytok, akkor vállaljatok konkrét szerepet, vagy rendezzetek versenyt, nincs akadálya.
E. #119., » 2008. Május 09 02:29:22., Péntek
Azert ennek az idomeresnek van elonye a Chrono.hu-n meg lehet latni a koridoket..mar akit erdekel.Azert az az idomero berendezes beruhazasal is jar!!!S szerintem sok embernek hasznos..persze embere valogatja.Termeszetesen a szovetseg lerantja az embereket DE EZ az idomero szerintem nem lerantas,,NAGYON IS HASZNOS DOLOG!!!Ezert inkabb koszonet jarna nem elmarasztalas.
Lajoskomárom #118., » 2008. Május 08 22:01:19., Csütörtök
Nem tudom kivagy de látszik hogy értesz hozzá!A Czuczi család rátelepedett a versenyekre.N.Laci a tömegsportra C.GY pedig az élsportra a régi kapcsolatokon keresztül.Nem veszik észre hogy minden évben kevesebb a nevezö és a nézö is.Irták itt a tavalyi jobb volt,igen de ez van.Nekik jó és ezért nem változik itt semmi.Ismerem aki rendezi az egyik területi kupát és nem él rosszul,ami nem baj de mindig sirnak hogy mennyi a költség de van bevétel is ezt ök is tudják.
1000ft #117., » 2008. Május 08 21:19:39., Csütörtök
jó de legalább az 1000ft ot beszedték a transzpander használatért mert mi így azért fizetünk hogy ne a körírónak kelljen dolgozni legközelebb a fűnyírásért is fizetni kell vagy nyírhatjuk magunk nem tudom a vb eb ken is +fizetni kell a nevezési díjjon felül Czucziék ezt biztos ott tanulták mert ők jártak már ilyen rangos versenyen vagy azért szedik az 1000ftot a nem kevés 8000ft nevezési dijjon felül hogy jövőre is tudjanak menni egy kis matek kb 120-150 nevező versenyenként évi kb 20-25 cross és10 supermoto verseny ez kb 4 MILLIÓ ft adómentesen a rendes időmérési és pályabírói dijjon felül tiszta pénz mi hülyék meg fizetjük a mamsz meg hagyja még jó hogy nincs semmi összefonódás de hát ez magyarország
Czuczi Győző #116., » 2008. Május 04 23:13:56., Vasárnap
Hódmezővhely, ma: Profi MX1- 1.Czuni, 2.Borka, 3.Lécz,4.Rauscher, 5.Tóth Martin, 6.Michal Stoichescu. Profi MX2- 1.Szvoboda, 2.Szolga, 3.Adamek, 4.Hugyecz, 5.Nagy Alex, 6.Hujber. A további és a többi a motocross.vasarhely.hu Eredmények2008 oldalon.
Vendég #115., » 2008. Május 04 22:28:53., Vasárnap
K.Attila: Hol lehetett volna nézni a köreredményeket? Köszi az infót.
K.attila #114., » 2008. Május 04 20:29:28., Vasárnap
A Vásárhelyi kamu hogy lesz interneten nézhetö köreredmény mint az mx1.comon,azt mi lett semmi!A verseny egyébként nem volt valami nagyszám a tavalyi sokkal jobb volt és izgalmasabb is,de ez az én véleményem!
jorci #113., » 2008. Május 04 20:05:08., Vasárnap
Czúni fölény,borka második,talán lécz a harmadik
Vendég #112., » 2008. Május 04 19:55:08., Vasárnap
Hódmezővásárhelyi eredményeket tud valaki?
Vendég #111., » 2008. Május 04 17:59:19., Vasárnap
a Jamaha jól jár vele mert tudja hogy itt már nem keménykedhet!
Vendég #110., » 2008. Május 04 14:23:16., Vasárnap
szoval kirugtak a Stewartot!! a Kawatol ..varhato volt...
pubi #109., » 2008. Május 04 12:58:52., Vasárnap
A BMW G 450 X nyeri Smeets-el a négy napos ausztráliai enduroversenyt!!!! Kezd beérni a gép!!!!!!
pubi #108., » 2008. Május 04 12:53:15., Vasárnap
Reed nyerte az AMA Supercross bajnokságot!!!!!!!!!!!! De máris napvilágot látott a hír, hogy jövőre Stewart veszi át a helyét a San Manuel Yamahánál!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
vendég #107., » 2008. Május 03 19:00:06., Szombat
azért nincs sand talaju pályán verseny mert NTHn kivül nem sokan tudnak rajta menni!
Vendég #106., » 2008. Május 03 17:16:32., Szombat
Figyelte valaki hogy már évekota nincsenek murvás pályán versenyek?Miért pedig van ahol csak ilyen talaj létezik és nálunk valamiért még sincsen.Pedig egy hires hazai mester azt mondta a motocross alfája a homok az omegája meg a supercross!
Vendég #105., » 2008. Május 01 09:14:04., Csütörtök
A sok semmire kellö egyszer ugy is megfizet,mert nem lehet mindenhol rendör!
Vendég #104., » 2008. Május 01 05:52:14., Csütörtök
Akit érdekel mi volt kérdezze meg a szakágvezetö urat!
cs. #103., » 2008. Május 01 04:46:19., Csütörtök
Nem tudom mi volt, de nehogymár focista szinvonalra süllyedjünk...
Vendég #102., » 2008. Május 01 01:37:52., Csütörtök
Nagyon helyes!Czuczi UR!nem kell a csurhe jobb ha ki sem mennenek!- jobb lenne ha csak a szurkolok es a versenyzok lennenek jelen!!EZ sportrendezveny!!A TOBBI irany a kocsma!!!SOK SIKERT A RENDEZESHEZ!!!
Czuczi Győző #101., » 2008. Április 30 20:26:59., Szerda
Nem csinátik ti semmit Vásárhelyen 97, 100, legfeljebb majd hallgattok, mint sz... a fűben, mert olyan színvonalú rendőri jelenlét lesz, amilyet még nem láttatok. Köszönhetően nektek.
Csihi-puhi #100., » 2008. Április 30 12:11:01., Szerda
Aki tárolóedény megbasszuk majd vasárnap föleg ha nem lesz jó a verseny!!!!
Czuczi Győző #99., » 2008. Április 30 10:41:08., Szerda
Valaki már írt itt Konél portugáliai problémájáról. A warm-upon nagyot esett, erős hátfájdalmi voltak, rajthoz állása is kérdésessé vált. Coppins orvosa segített, de az első futam igy is fájdalmas volt, a másodikra kicsit rendbe jött.
Vendég #98., » 2008. Április 30 01:09:34., Szerda
nemhiszem hogy ez barkit is erdekel azt hiszem a motocrossert mennek...legalabbis kellene.
adok-kapok #97., » 2008. Április 29 22:57:07., Kedd
Akit érdekel a folytatás jöjjön le Vásárhelyre aztán megnézheti hogyan basszuk szét a kókai tárolóedényök arcát a multheti balhéjuk miatt!!!!!Hajrá KTM!!!!!!!!!!!!!
Vendég #96., » 2008. Április 29 20:04:58., Kedd
Kokán micsoda müsor volt!Elszabadultak az indulatok eléggé szépen,talán még annak is jutott akinek nem kellett volna hogy kapjon.Azért ez megérne egy cikket mert élöben elég érdekes volt szembesülni ezzel egy cross versenyen.
Vendég #95., » 2008. Április 29 20:04:51., Kedd
Kokán micsoda müsor volt!Elszabadultak az indulatok eléggé szépen,talán még annak is jutott akinek nem kellett volna hogy kapjon.Azért ez megérne egy cikket mert élöben elég érdekes volt szembesülni ezzel egy cross versenyen.
Vendég #94., » 2008. Április 29 20:04:41., Kedd
Kokán micsoda müsor volt!Elszabadultak az indulatok eléggé szépen,talán még annak is jutott akinek nem kellett volna hogy kapjon.Azért ez megérne egy cikket mert élöben elég érdekes volt szembesülni ezzel egy cross versenyen.
Vendég #93., » 2008. Április 29 19:33:33., Kedd
Miert irna a Kornel???Azert hogy a sok rosszindulatu baromsagokat irogasson???
Vendég #92., » 2008. Április 29 19:18:35., Kedd
Id.Németh is lehetne kicsit bőbeszédűbb,kár,hogy megfoszt minket az elsődleges információktól!Egy pár sort azért írhatna összefoglalóban,hogy mégis mi történik az ifjabb Korival,innánk szavait!
borsó #91., » 2008. Április 29 09:42:12., Kedd
azért tudatlanok lennénk a vásárhely nélkül, mert itt ezen a lapon is felületsen írnak a magyar eseménykről, vizont a vasarhely és a mxracing elég naprakész tud lenni már elég hosszú ideje.
Czuczi Győző #90., » 2008. Április 28 21:24:57., Hétfő
Vendég222-nek. Remélem nem akartál megsérteni, de tényleg a most következő verseny miatt nincs időm. Én egy ilyen kis ember vagyok és a kisebb ügyeket is intézni kell valakinek.Segítség ma már alig van, "mindent magad uram." Szinte mindent megnézek és elolvasok az interneten a VB-ről,(most is) többnyire ezekből irok anyagot, más infóm alig van, a telefon nagyon drága, a honlapom saját zsebre megy.Szerintem nem igen van magyar web, amely többet nyújtana, gondolj csak a versenyeredmény táblázatokra,stb, ami nem kis munka. De azért igyekszem, örülök, ha olvastok. Üdv.
Kurz Ferenc #89., » 2008. Április 28 20:30:12., Hétfő
Nem volt semmi baj Jorci.Délelött esett sajnos,az elsö futamba még benne volt az esés.A másodikban már minden oké volt!
Vendég 222 #88., » 2008. Április 28 20:27:43., Hétfő
Nem csinálok!A saját munkám lakatos és tisztességesen is probálom végezni,ezt mondják az ügyfeleim legalább is mellette motorozgatok.Ha volt véleményem elnézést kérek!De mindenki csinálja rendesen amit csinál!
Jorci #87., » 2008. Április 28 20:17:43., Hétfő
Sajna az első futam nem jött össze,valami bibi volt ott bizti.Reméljük a legjobbakat!Kellene már jönnie egy 5-6.helynek is hiszen a sárga kurz-al is volt,ez meg elvileg ütősebb vas.A startok javultak de ez még úgytünik nem elég.Igaz hosszú még a szezon.Hajrá NTH!Ja,megy valaki Sevlievóba?Ha valakinél lenne egy hely,szivesen beűlnék.
Vendég333 #86., » 2008. Április 28 20:08:44., Hétfő
222!Csinálj te egy oldalt és írj te a versenyekröl!Ne fikázz itt agyatlan!
Vendég 222 #85., » 2008. Április 28 19:26:38., Hétfő
A Fekete Pákói versenyröl meg a Portugál VBröl sem írnak sehol tisztességesen mert senkit nem érdekel.Azért mert Czuci úrnak sincs ideje erröl írni,ugyan már akkor miröl akar?Biztos a saját hétvégi kis versenyét erölteti de az is csak "egy" bajnoki forduló és nem az egyetlen!!!!Tudomásul kell venni hogy nincs korrekt írás.Bezzeg ha a kis Talmácsival van valami az rögtön kap cikket.
Vendég111 #84., » 2008. Április 28 17:31:17., Hétfő
Kókáról a motocros.vasarhely.hu oldalon lehet olvasni, eredmény táblázatot megnézni.
Tomi #83., » 2008. Április 27 20:43:10., Vasárnap
82-es szia, 10 perc múlva az Euro sport2 adja az MX Vb-t
Vendég #82., » 2008. Április 27 20:18:31., Vasárnap
Valaki tudja mi történt Kornéllal az elsö futamba????
Vendég #81., » 2008. Április 27 20:18:27., Vasárnap
Valaki tudja mi történt Kornéllal az elsö futamba????
bokor #80., » 2008. Április 27 18:25:34., Vasárnap
megraktam a katit a nagyugró mögöt az elsöfutam közben.az eredményt szivesen megmondanám de nem láttam.
Vendég #79., » 2008. Április 27 17:59:57., Vasárnap
Valaki tudja mi tortent kokan????
joci #78., » 2008. Április 27 13:11:13., Vasárnap
Ne is Jófiu!!!!!
Vendég #77., » 2008. Április 27 12:24:39., Vasárnap
Jocika te kis tirpák!Senki nem szapulja itt NtH-t de ha gondod van a szövegértelmezéssel akkor olvass többet.
joci #76., » 2008. Április 27 11:32:33., Vasárnap
Te hol motorozol libanyaku? Miért ezen a fórumon szapulod NtH-t?Anukád megint büszke rád!!
Vendég #75., » 2008. Április 26 19:40:15., Szombat
Lényeg hogy az idömérö jól sikerült Nagl mögötte végzett és holnap odab*** a sok kis tárolóedénynek remélem!
Vendég #74., » 2008. Április 26 18:53:57., Szombat
Köcsög vagy az van joci
joci #73., » 2008. Április 26 14:39:37., Szombat
Te buzerátor és akkor mi van71-eske!!
Vendég #72., » 2008. Április 23 20:06:55., Szerda
Ezekben a rohadt esös szarokban jön ki igazán hogy ki tud motorozni és hogy.Dycker,ramon más valoban nem nagyon emlithetö.Kornélnak pedig rendes motorral reálisan az elsö 6ba kellene motoroznia ami simán fog is menni neki.Hajrá Kornél és csak tartsad meg az összetett 9iket!
Vendég #71., » 2008. Április 23 18:32:56., Szerda
és de Dycker a 17.helyről jött fel mig Nth folyamatosan a 12-15 között motrozott
Vendég #70., » 2008. Április 23 12:40:09., Szerda
Azért nefelejtsük el hogy Ramon megérdemelten nyerte a futamot mert a többiekhez képest nagyon jól ment,ha elvitte a rajtot ha nem.Talán mégsem véletlenül lett világbajnok?
Vendég111 #69., » 2008. Április 21 17:34:53., Hétfő
Mármint azokra gondoltam, akik a végtelen süketségeket írják, hogy szórakozhatnának valahol máshol.
Lcross #68., » 2008. Április 21 15:17:52., Hétfő
Hát hova??
Vendég111 #67., » 2008. Április 20 21:28:15., Vasárnap
Nagyon marhák...ne ide írjatok!
Lcross #66., » 2008. Április 20 21:23:31., Vasárnap
64#!Ültél már egyáltalán crossmotoron?Na persze nem csótány szintre gondolok!!Sárban mentél már??
joci #65., » 2008. Április 20 20:54:02., Vasárnap
De mi a magyarázkodás?Anukád lenyelt volna, biztos sikeresebb lennél!
Vendég #64., » 2008. Április 20 20:12:29., Vasárnap
magyarázkodás
Kurz ferenc #63., » 2008. Április 20 19:54:29., Vasárnap
Javaslom hogy a szájtépés helyett vásároljanak az ide irogatok egy müholdas szettet és látták volna azt amit nem biztos hogy az életben mégegyszer lesz!Ezen a pályán ahogy a jani is írta rettenetes viszonyok uralkodtak.Az MX2 második futama nem is ment végig mert a pálya járhatatlan volt.Kornéllal nem rég beszéltem és a második körtöl már nem volt fék a motorján szoval csak gratulálni lehet neki mert ez egy csodálatos eredmény!
te vagy az jani? #62., » 2008. Április 20 19:46:23., Vasárnap
15 éve motocrossozok azóta néztem is már néhány versenyt de ilyet még nem láttam aki nem látta a futamot az ne is írjon én nem tudtam volna valszeg egy kört se menni az hogy a ramonntól kört kapott szerintem nem számít annyira mint az hogy a leggyorsabb köre az 5 volt 5 mp re az elsőtől ramon elvitte a rajtot nem takarták be és el sem esett a 7.v 8. már kört kapott gyári csapattal szerintem ez jó eredmény ha nem emberek mentek volna a pályán az állatvédők már rég az égbe kiáltottak volna mert ez emberkínzás volt
joci #61., » 2008. Április 20 19:44:04., Vasárnap
Méltó hozzád,és anukád hoz!Jó nevelést katál gorgian vagy mi a franc!
Vendég #60., » 2008. Április 20 18:02:55., Vasárnap
Kedves Fas****ók!
joci #59., » 2008. Április 20 17:10:13., Vasárnap
Gorgioni vagy mi franc vagy,most írj valami szürkeálomány ritka agyaddal!
S.FERENC #58., » 2008. Április 20 15:50:52., Vasárnap
57-eske miért nem takarodsz anyukád közelébe irogatni,mit keresel ezen a fórumon?Mi neked a jó?Mamád biztos büszke rád,húzzd ki magad VÖRÖS BÁRÓ!!!
Vendég #57., » 2008. Április 20 15:22:14., Vasárnap
#45 tényleg nem egy lángelme,de az hogy ez a Ramon kört adott Kornélnak elég szarul jött ki.
vendégváró #56., » 2008. Április 20 14:58:02., Vasárnap
Kedves #45 vendég! Most kakia kedved, mi?12.lett NTH, a jóslatod és a hülye okoskodó hozzászólásodról ennyit!!! Remélem láttad a pályát is!? Te hány kört tudtál volna GYALOG megtenni???Remélem tudsz számolni, hány nagymenő volt utána? Vagy azok is álomvilágban élnek, ahogy Koriról írtad?A lényeg, hogy te egyáltalán nem értesz a motorsporthoz, de még javasasszonynak is gyenge vagy!!! HAJRÁ KORI!!!
Vendég #55., » 2008. Április 20 11:31:05., Vasárnap
Sajnos ma Kornél csak a 13.hely környékén fog végezni,feltéve ha nem esik el egyik futamban sem.
Vendég #54., » 2008. Április 20 11:19:04., Vasárnap
néd meg az mx1.comon.21 a warm-up lap
Vendég #53., » 2008. Április 20 11:08:56., Vasárnap
mx1 edzésén nem is esett az esső már megint félre magyaráztok!Tényleg ugy van álom világban élnek itt néhány ember.
en vagyok az #52., » 2008. Április 19 22:40:02., Szombat
45os joindulatu!!!Senki nem mondta hogy a Kornel VB eselyes..viszont az elso 6-10 ben van a helye az tuti!!!Erre az eredmenyei s koridoi a peldak..meg sok minden mas is de,- te olyan tavol vagy ettol a sporttol hogy kar is magyarazni..aki ert hozza az tudja mirol van szo..neked pedig eselyed sincs hogy megertsed!!!
en vagyok az #51., » 2008. Április 19 22:36:00., Szombat
Tisztelt #48! ne vedd fel a kesztyut,mennyi rosszindulatu irigy gyoker van itt.A szurkolok orulnek a Kornelnak az irigyek pedig lesik az alkalmat hogy belekothessenek....de nem csak Vele teszik.Remeljuk holnap jol fog menni sok sikert neki hozza!
Lcross #50., » 2008. Április 19 22:13:41., Szombat
Egy kört sokan tudnak gyorsan menni,de a futam az 40 perc!Sok olyan ember van előtte,akiket megesz a kondijával!A versenynek a leintéskor van vége,nem az időmérőn!
Vendég #49., » 2008. Április 19 20:32:31., Szombat
Ez elég gyenge magyarázat.Egy profi,hogy tehet ilyet?
Te vagy az? #48., » 2008. Április 19 19:42:44., Szombat
Az 5-dik től 2mp-re van és ez igy megy századokkal le egészen a 20-dik helyig.It lehet bármi csak a pilotán mulik.Kori kb 5-perc késésel tudot kimenni az ídőmérőre és akkor elkezdett szakadni az eső,ez az ídő holnap a szabad edzésen eldől.Holnapra jó ídőt mond.Huzzad neki Skac.
Vendég111 #47., » 2008. Április 19 19:39:13., Szombat
Giorgio. Hogy te mekkora ökör vagy, az már jó régen bebizonyítottad. De azért egy kicsit fejlődtél...
46 vendég #46., » 2008. Április 19 18:46:27., Szombat
És akkor mi van,ha 17. az időmérőn?Bármi megtörténhet a versenyen,ennyire éretesz a motocrosshoz.
Vendég #45., » 2008. Április 19 18:36:48., Szombat
Na most magyarázkodjatok Nth fanok!17.az időmérőn.Most majd persze jönnek a kifogások az idő a pálya a motor,stb...De az az igazság,hogy aki a top 10-be akar lenni annak mindenhol jól kell menni és ugye mindenki ezen a páyán ment.... Az a baj,hogy úgy mint a fociban vagy bármi másban ha már egyszer véletlenül kijön a lépés a kedvencnek hajlamosak vagyunk mi magyarok elszállni és a fellegekbe járni!Nth-nak még nagyon sokat kell menni a vb-n és tanulni ahoz,hogy igazán egy vb-cimre esélyes pilóta is lehessen akár.. És most majd biztos jól beugattok nekem,hogy a kedvencről.hogy irhattam ilyet de néha a kritikát is el kell tudni viselni! Giorgio
kurz ferenc #44., » 2008. Április 19 06:37:25., Szombat
Sziasztok!Tegnap beszéltem Kornéllal és azt mondja az idö nem valami jó és az esö esik folyamatosan.
RT #43., » 2008. Április 18 19:30:47., Péntek
az a baj drágám hogy ezek az "ugatos "fajták sohasem fogják megérteni azt amit te itt az előbb leírtál ezt csak az tudja aki benne él és erre tette fel az életét vagy a kisfia egészségét jövőjét stb ezk csak eredményt akarnak üdv RT
Lacika nővére #42., » 2008. Április 18 14:21:24., Péntek
És természetesen balesetmentes motorozást a fiúknak és Neked is!
Lacika nővére #41., » 2008. Április 18 13:56:38., Péntek
Sziasztok!Azzal kezdeném,hogy én őszintén nagyon sajnálom,ami a Janikával történt.Ők,mi,a Kornél családja is szinte "az életét tette fel",hogy sikeresek legyenek fiaik.Ezek "nem" nagy szavak,ez az igazság!Öcsémnek:Nagyon szeretlek!Én mindig melletted leszek és segítelek amennyire csak tudlak,ugyanígy a család és a barátok is.Nagyon sok sikert,erőt,és szerencsét kívánunk Neked!
borkafan #40., » 2008. Április 18 09:00:45., Péntek
Komolyan mondom, hogy kár is ilyen fórumot, vagy mit indítani. Csak mindenki anyáz mindenkit. Szerintem a sportnak nem erről kéne szólnia. Lehet hogy a focin megy az anyázás, de itt miért kell???? Én csak annyit mondok hogy hajrá magyarok.
Vendég #39., » 2008. Április 16 22:33:46., Szerda
#30,#32,#35-#38-ig!Van bennetek egy igazán értékes tulajdonság!Igazi szántóvetőok vagytok akiket bekéne forgatni a föld alá.Ezek szép eredmények,ha örülni nem tudtok legalább ne ugassatok hülyeségeket!Good night everybody
Vendég #38., » 2008. Április 16 20:50:03., Szerda
Te szerencsetlen Te csak magyarazz Rad senki sem volt kivancsi sem eddig sem mostantol..de azert csak irkalj ennyi rosszindulaton es irigysegen regen nem rohogtunk enyit!!
-.- #37., » 2008. Április 16 20:44:17., Szerda
#31!Tudom hogy mi a különbség képzeld el.Az EB egy nagy rakás kakiaz ADAC meg egy profi bajnokság ahol jó motorosok indulnak!Tavaly az utolsó versenyen Tonkov 7ik idöt ment akkor azért az valami nem?
Vendég #36., » 2008. Április 16 20:40:30., Szerda
Az endre egy átlagos motoros akinek akkora az esze mint a Vágó Úrnak!Telefon doktor,kamu mester!A Czuni azért megy jól mert ügyes és nem a telefon dokitól!
Vendég #35., » 2008. Április 16 19:49:10., Szerda
Eredmeny beszel kutya ugat...
Vendég #34., » 2008. Április 16 19:47:06., Szerda
Hajra Borka Jani meg mindenki mas is,csak ne ilyen rosszindulatu szurkoloi lennenek..kar hogy a normalis drukkerei nem irnak be!!!
Vendég #33., » 2008. Április 16 19:14:07., Szerda
Ugy beszéltek itt Endréről mint egy hősről! Hol van ő az Everts családhoz,Rinaldi úrhoz de még Gyurászik Laci nyomába se érhet.Nehogy már több ezer km-ről ossza az észt aztán az ő Lacikája meg ezért menjen igy! Ezen az oldalon van 10 ember akinek vannak kedvenc versenyzői és ha a kedvencet valaki megbántja azt rögtön lehurogják! Ez a Czuni-Nth rajongói oldal mást itt nem nagyon dicsérnek mert ha igen azt rögtön szapulják! Akkor HAJRÁ BORKA JANI!!!!!!!!
Vendég #32., » 2008. Április 16 13:24:12., Szerda
#30 Te szerencsetlen ha nem tudod mi a kulombseg az EB..s ez kozott az ADAC verseny kozott!- akkor ezentul irogass a ping pong oldalakra..ehhez semmi kozod nincs!!!
Vendég #31., » 2008. Április 15 23:54:43., Kedd
A Lacikara mindenki buszke lehet a csaladja s mindenki aki segiti s az osszes szurkoloja...az irigyei pedig csak tovabbra is irigykedjenek!!!
-.- #30., » 2008. Április 15 21:38:48., Kedd
A Czunira max Endre magiszter lehet büszke hogy a kiváló edzés munkája ilyen jó helyre hozta a Lacikát!Na de az EB-n 2-ik volt a Laci itt hogy hogy 22-ik?Innen is látszik hogy a jó eredményekhez nem elég a telefonos segitség mint Vágó úrnál a tv-ben.Tény Lacika egy tehetség csak jó edzö és jó edzö társ kellene mellé.Ha egy telet Kornéllal motorozna közösen végig lenne eredmény ami nemzetközi szinten is mérhetö lenne
Vendég #29., » 2008. Április 15 21:17:38., Kedd
A Czunira azért is büszkék lehetünk,mert az ADAC-n 5.helyen áll a Honda a márkacsapatok versenyében avval a 3 ponttal amit a második futamban elért,tehát ő lett a legjobb Hondás.Nézzétek meg az adac-motorsport.de-n.Hajrá Magyarok!!!
vendég #28., » 2008. Április 15 16:42:18., Kedd
Láttam a sérülés után akkora holtjáték maradt a térdébe kirázott a hideg amikor megláttam nagyon lassan gyógyult,arra a lábra nagyon vigyázni kell.
one #27., » 2008. Április 15 10:10:32., Kedd
Köszönjük Kornél, csak így tovább!!!
Vendég #26., » 2008. Április 14 21:49:43., Hétfő
hajrá Kori!!!
S.FERENC #25., » 2008. Április 14 20:44:56., Hétfő
Csak óvatossan,Spanyol,Portugál,kemény talaj és keményre más teló kell!!Keveset tesztelt kemény talajon szerintem!De bizom benne!!
vendég2 #24., » 2008. Április 14 20:43:53., Hétfő
Szép volt srácok, csak így tovább! Mindegyikőjüket tisztelni kell, hogy ott voltak, ne szóljatok le senkit. Nagyon szurkolok, hogy Korinak idén összejöjjön a nagy lehetőség, de szerintem ez tuti így is lesz, másként nem lehet! Hajrá!!! Motorinfo kösz a cikket, sok ilyet még. Már majdnem kivettelek benneteket a kedvencek közül! :)
hgabi #23., » 2008. Április 14 20:01:02., Hétfő
#22! Mielőbb sikerüljön! #2 : Látom olvasni tudsz, de szöveget értelmezni már nem. Levan írva magyarul, hogy összekadtak Ramonnal és ezért hátulról kellett felzárkózniuk...
Te vagy az ? #22., » 2008. Április 14 19:45:50., Hétfő
2#-es Az első futamba a Kori adott neki 37-et, az se kevés.Nagy vagy Skac csak így tovább büszkék vagyunk az eredményre.Ha így megy akkor meg kapod a Siffer féle motort te is.
Vendég #21., » 2008. Április 14 19:34:17., Hétfő
Borka meg Lacika meg Bence!!!Gyerekek ez a hetvege a Kornelrol szolt!!!!Igy egyutt menni a Ramonnal es a Nagllal Hat ez Igen szerintem elete egyik legnagyobb teljesitmenye!!!Remeljuk folytatodik!!!!hajra Kornel!!!persze a Lacika es a Bence is szepen teljesitett...kezdesnek jo de lesz ez meg jobb is NEKIK is sok sikert!!!
vendég #20., » 2008. Április 14 19:28:51., Hétfő
16-oska miért kaki a KORI lába?Ne legyél mááá jólinformáát!
Vendég #19., » 2008. Április 14 19:19:53., Hétfő
Azért én megnézném, hogy a Czunit elveri a Borka! Ég és föld a különbség köztük! Pakson is láthattuk. Esélye nem volt, hogy megfogja. Ez nem fikázás. Én öülnék, hacsak feleanyira tudnék motorozni mint Borka, de sokat kell edzenie, hogy a Lacival egyszerűen lépést tudjon tartani! Hajrá magyarok!
Vendég #18., » 2008. Április 14 19:16:32., Hétfő
#17 Igen biztos ugy lenne de egyenlore nem ugy van hanem eppen forditva!!! De hajra janika sok sikert es keves ilyen seggfej szurkolot mint Te vagy!!!
Vendég #17., » 2008. Április 14 18:53:10., Hétfő
FASZKALAPOK NE IRJÁTOK LE A BORKÁT,HA RENDBEJÖNNE A LÁBA A TI LACIKÁTOK CSAK KERESNÉ A PÁLYÁN ÚGY LE LENNE HAGYVA!
vendég #16., » 2008. Április 14 16:46:07., Hétfő
Tényleg mert a Kori is jól felkészült bivaj a motorja és kakia lába.
Nikulin #15., » 2008. Április 14 16:43:41., Hétfő
A Cunimónak nagyon bivaj a motorja + ő is jól felkészült Janika lába kicsavarodott a 2 kölökből össze lehetne gyúrni 1 Kornélt. Talán.
Vendég #14., » 2008. Április 14 16:33:04., Hétfő
11es vendégnek, a Borkának ki csavarodott az amugy sem 100%lába és amotorjának a kuplungja is leégett az elején tudott csak 2-3 kört menni nem kell egyből le irni valakit hanem sikerül a limit.
S.FERENC #13., » 2008. Április 14 10:35:50., Hétfő
Köszi TOM az infót,gondolom ott voltál, és jó volt MAGYARNAK lenni!!!
Vendég111 #12., » 2008. Április 14 09:39:46., Hétfő
Ramon nem exvilágbajnok, hanem a jelenlegi világbajnok mindaddig, míg az év végén azt el nem hódítja tőle valaki.
Vendég #11., » 2008. Április 14 09:25:57., Hétfő
Borka az időmérőn 10,5 másodpercet kapott a Czunitól!!!! 8 másodpercet a Bencétől, aki kismotorral megy!!! (18 másodpercet a Koritól) A Kornél motorozta az első futam leggyorsabb körét, és a második futamban is jobb volt a leggyorsabb köre, mint az exvilágbajnok Steve Ramonnak! Nagyon jó vagy Kori, csak így tovább! Maximális koncentrációval, jó rajtokkal, az eddigi hibamentes motorozással, és egy kis sikerélménnyel feldobott adrenalinszinttel akár dobogós helyre is képes lesz a VB-n! Mindent bele Kori!
tom #10., » 2008. Április 14 08:32:28., Hétfő
Első futam:Kori jól rajtolt teljes partiba volt Ramonnal egyszer el is előzte . Utolsó kör végén a célnál majdnem sikerült vissza előznie Ramont.Egy lekörözött miat nem sikerült.Nagl a rajtnál elesett. második futam: rajtnál ismét az első háromba jött el Kori csak utánna kétszer elesett.Nagyon nagy tempot diktált az első három versenyző annak elenére hogy a pálya nagyon nyomos gödrös volt.Minden elismerésem Korié nagyon jól ment, igy még nem láttam kihajtani magát. Becéröl: szombaton motor gondok voltak az időmérön,azét sikerült bejutnia a versenybe.Vasárnap első edzésen jól ment ővé volt a nyolcadik edzésidő .Első futam 14-dik hely második futam motorhiba miatt kiált.Czuninál a második futamot emelném ki nagyon jó rajt után 18-dik helyen végzett.
Okoskodó tojgli #9., » 2008. Április 13 23:30:09., Vasárnap
Ez nagyon jó hír a vb idény elején!Remélem,ha Kori ilyen egyenletes teljesítményt nyújt,akkor áll a zászló az évvégi top6-hoz.Bebizonyította,igenis ott tud lenni köztük....Czuni is ügyes volt,és nemzetközi szinten!!!!
vendég #8., » 2008. Április 13 22:24:12., Vasárnap
AZ IGAZI,LEGKIRÁLYÁBB NtH esett hármat a második futamba a NAGLI pedig elstartolt elsőnek!
S.FERENC #7., » 2008. Április 13 22:19:03., Vasárnap
Mi lenne a jó neked ketteske?Ha Ő a 20.Jól kielégülnél mi?
Vendég #6., » 2008. Április 13 22:16:58., Vasárnap
Hajra Magyarok! Szuper anyag kedves cikk iro es motorinfo. Grat.
Vendég #5., » 2008. Április 13 22:16:55., Vasárnap
mi tortent a bencevel a masodikban esett vagy gephiba mert csak 8 kort ment???...........Ki az aki harmat esett???
vendég #4., » 2008. Április 13 22:12:55., Vasárnap
Hármat esett a masodik futamban 15.helyröl jött fel így is sok okosnyaku!
Vendég #3., » 2008. Április 13 22:05:02., Vasárnap
Gratulalok a Kornelnak!Hihetetlen nagyot motorozott!!!A bencenek is gratulalok,a lacika is jol kezdett nagyon szep a masodik futam 18.hely!! Jo kezdes!!!Hajra Lacika ! hajra Kornel! Bence!
Vendég #2., » 2008. Április 13 21:43:06., Vasárnap
1perc Nagl-tól az nagyon sok.....
bazsa75 #1., » 2008. Április 13 21:41:02., Vasárnap
Gratula Kori Lacika Bence!!!! Csak így tovább! Ez a verseny is bebizonyította hogy Kornélunk jó formában van és nincs már számára legyőzhetetlen versenyző. Remélem Spanyolországban két jó rajttal ismét a top10-ben lesz.Ezzel a két versennyel ( HOLLANDIA NÉMETO) megfelelő választ adott a benne kételkedóknek és szerintem lesz ez még jobb is.

» A rovat hírei

Kornél mégsem indul Kőszárhegyen Kornél mégsem indul Kőszárhegyen
Hazánk legjobbja nélkül zárul a 2010-es MXOB, most vasárnap. Az okok egyelőre ismeretlenek, honlapján közölte az információt Kori.

MXOB: Vasárnap bajnokavatás! MXOB: Vasárnap bajnokavatás!
Az utolsó forduló következik a magyar mx bajnokságban. Kőszárhegyen kiderül a bajnokok személye és még Németh Kornél is rajthoz áll a Csillagvölgyben.

Bubba bedobdta a törülközőt Bubba bedobdta a törülközőt
A keserédes visszatérés után nem váratott magára sokáig a megdöbbentő bejelentés: James Stewart idén már nem versenyzik.

Világbajnok a 350-es KTM Világbajnok a 350-es KTM
Történelmet írt Brazíliában Tony Cairoli. Megvan az osztrákok első királykategóriás címe a 4T-érában, a radikális háromötvenessel.

MXOB, Kóka: Képriport MXOB, Kóka: Képriport
Szvoboda, Borka, Czúni és Firtosvári is a sérültek táborát erősíti, de mindenki vállalta a kókai fordulót. Szívük, akár a világbajnokoké.

MXOB: Kóka jön, Firtosvári nélkül MXOB: Kóka jön, Firtosvári nélkül
Célegyenesbe fordult az MXOB, már csak két forduló maradt az idei bajnokságból. A kókai pálya 2008 után tér vissza, parázs csatákat jósolunk vasárnapra.

Nemzetek Krossza: “Ésszerű” csapattal mennek a Belgák Amerikába Nemzetek Krossza: “Ésszerű” csapattal mennek a Belgák Amerikába
Joel Smets szövetségi kapitány a tutira ment. Desalle, Van Horebeek és Ramon az idei válogatott. Potens csapat, de bennük a bukás lehetősége is.

Térdszalag szakadással is klasszis Szvoboda Bence Térdszalag szakadással is klasszis Szvoboda Bence
A cseh mx bajnokság ötödik fordulóján sérülten versenyzett, az eredmény egy bravúros ezüstérem lett. A szezon végéig marad ez az állapot, műtét szeptemberben.

Nemzetek Krossza: Stewart kimaradt a Team USA-ból Nemzetek Krossza: Stewart kimaradt a Team USA-ból
Dungey, Canard és Short kapott behívót a szövetségtől. Címvédőként, hazai közönség előtt kell megvédeniük a Peter Chamberlain trófeát.

 
» Kapcsolódó hírek

    Nincs kapcsolódó hír.
 
 
 
 
 
 
 
 

© 2010 Motorinfo.hu  |  Hírdetési ajánlat  |  A szerkesztőség