Vizes Harley, ami nem VRod!?
A Harley-Davidson klasszikus motorkerékpárjainak egyik lényegi, alapvető és meghatározó jellemzője a motorblokk. A vé szűk hengerszöge, aminek jellegzetes hangját is köszönheti, a hengerek véjébe tett légszűrőház, a tolórudas vezérlés blokkon kívüli elvezetése, a gigantikus primer baloldalt, a kecses gyújtás jobboldalt.
Hasonló recept alapján készülnek az igazi Hádé erőforrások már az idők kezdete óta, a legtöbb mai harleys bizonyára úgy is gondolja, hogy ez így is marad mindvégig, főleg hogy technikai újítósdit a VRSC-sorozat számára a Porsche által tervezett VRod-blokk kapcsán már játszhattak a Harley mérnökei ebben az évszázadban.

De a fenti, teljes terjedelmében innen letölthető szabadalmi kéziratból kiragadott képen akkor mit keres egy vízhűtéses hengerfej egy klasszikus Harley-blokkon? Anélkül hogy túlságosan nagy feneket akarnánk keríteni neki, kijelenthetjük, újabb mérföldkő bukkant fel a láthatáron Milwaukee számára, ami majdnem akkora jelentőséggel bír majd, mint amikor először került benzinbefecskendező motorjukba.
Hogy a vízhűtéses hengerfej mikor, milyen (új?) modellen, netán modelleken jelenik meg, azt még csak a Harley tudja, az viszont a rajzokról is kiderül, hogy az amúgy egyik motoron sem szép vízvezetékek a lehető legjobban rejtve lesznek a szem elől, lásd a vázat követő vízcsöveket, a burkolt hűtőket. Egyelőre tehát csak a burkolt túra-hádékon, a nagyfotelos, doboz szettes Electra Glide-féleségeken várhatjuk megjelenését, a többi Harleyn nincs mi mögé bújtatni.

És hogy mindez miért kellett? Valószínűleg nem a Glide-ok városi túlmelegedésével van a probléma, de az is valószínűtlen hogy teljesítményhajszába fogott volna a gyár, egyszerűen újítani kell, és kész, hihetetlen, ha most újra belátták. Erős a konkurencia nagyon, a piac viszont annál gyengébb, mindenkit meg kell fogni, és a Harley szerint a modernebb technikával egy új, fiatalabb vevőkört lehet célkeresztbe venni.

















