A Honda beismeri a duplakuplungos váltót
A hagyományos, manuális hatsebességes váltókhoz képest alacsonyabb (de legalábbis nem magasabb) fogyasztást, és természetesen gyorsabb működést ígér a Honda, Dual Clutch Transmission néven bejegyzett új találmányával. Duplakuplungos váltó most jelenik meg először motorkerékpárban.
Hagyományosan bal lábbal, valamint a bal kormányon található gombokat nyomogatva fogunk tudni sebességet váltani a még be nem mutatott ezerkettes, V4-es VFR-en – jelentette be a Honda a mai napon – sőt, a rendkívül kompakt kialakítású új váltó a sajtóanyag szerint számos egyéb, nagyköbcentis sportos Honda modellben is helyet kap majd a jövőben.
A vadonatúj technika az autóknál nem számít újdonságnak, hiszen már VW Golfba is rendelhetünk ilyet DSG néven, hogy csak egyet említsünk, de motoron a remélhetőleg most már hamarosan hivatalosan is bemutatkozó 2010-es VFR-ben lehet majd ilyenünk először.
A Hondánál DCT rövidítéssel emlegetett váltónak három üzemmódja lesz: két teljesen automata (D – normál automata és S – sportos automata), melyekben a váltásokat teljesen az elektronika szabályozza, valamint egy hatsebességes manuális, de utóbbiban sem kell majd a kuplungot használnunk.
Aki nem ismeri az autókban már bizonyított technológiát, az képzeljen el két, egymással összeköttetésben lévő hagyományos váltót, egyikben a páratlan (1, 3, 5), másikban pedig a páros (2, 4, 6) sebességek fogaskerekeivel. Mindkét „váltófélhez” külön kuplungmechanizmus tartozik, a számítógép pedig azt a kuplungot zárja össze, amely tengelyén lévő sebességi fokozatot éppen használni akarjuk.
De az autók duplakuplungos váltóival ellentétben a Honda új rendszerében a másik kuplung eközben nem tartja "készenlétben" a következő sebességi fokozatot, hanem üresben forog, és majd csak a váltás pillanatában kapcsolja a következő fogaskerék párt. Ezzel talán némileg (pár század-, vagy inkább ezredmásodperccel) lassabb lesz a Honda rendszere egy duplakuplungos autóénál, viszont a motor így legalább nincs leterhelve a még használaton kívüli, üresen futó sebességi fokozat súrlódásától.
A Honda DCT-je egyébként kifejezetten helytakarékosra sikeredett, egyetlen közös tengelyen foglal helyet mind a két fokozattrió és a két kuplung, melyek közül a páratlan sebességekhez tartozó némileg erősebb konstrukció a másikhoz képest, hiszen az elindulásokkor fellépő, a többi váltásnál lényegesen nagyobb kuplungterhelést neki kell elviselnie.
Szóval két- és háromhengeresként is üzemelni képes V4-es blokk, menet közben változtatható futómű-karakterisztika (utóbbiak egyelőre csak pletykák), legújabb generációs Honda C-ABS blokkolásgátló (ez több mint valószínű) és ugye a duplakuplungos váltó (ez pedig immár hivatalos)… és vajon mi minden egyéb technikai újdonság kerülhet még bele a következő generációs új Hondákba..?
Honda DCT videó:
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
















