Hogyan lesz konstans a fékhatás?
Senki nem szereti, amikor a fékkarból elszökik az ellenállás, és azt rákoppintjuk a gázmarkolatra. Erre mondják azt, hogy „beesik” a fékkar, és ez az, amit nem a legüdítőbb érzés átélni mondjuk egy célegyenes végi féktávon. Persze a fékhatás nem csak így szállhat el, fékbetét felületén kialakuló „felüvegesedett” réteg is romlást okozhat. Az előbbi esetben a fékolaj forr fel, és buborékosodik be, utóbbinál a betét felülete hevül túl. Magyarul a kialakító tényező ugyanaz mindkettőnél: túlmelegszik a rendszer. Egyszerű a megoldás: hűteni kell a féknyerget, jobban, mint eddig.
Imádjuk, ha egy összetett problémát egyszerű megoldással hozzuk rendbe, mégpedig azért, mert a paraszti ésszel való gondolkodás sokkal tartósabb, és hibamentesebb eredményeket hoz. A Vented Brakes rendszer kidolgozása azért ennél némileg bonyolultabb volt. A cég alapítója és a fékhűtés kitalálója, Paulik István 1993-ban kezdett egy MZ-vel versenyezni. Tizenöt éve! Ezt csak azért mondjuk, mert az utóbbi évek koncepció motorjain már láthattunk hasonló próbálkozásokat, mint amit István már akkor kitalált, de azokból ugye nem feltétlen lesznek szériamotorok. Visszatérve Paulikhoz, a jó eredményeket sokszor a túlhevülő fék miatti fékhatás romlás akadályozta meg, akkor kezdett el dolgozni valami megoldáson.
1994-ben bajnokként zárta az évadot – az általa kidolgozott fékhűtés segítségével -, majd kisebb szünet után 1998-ban kiköltözött Amerikába. Ott bejegyeztette szabadlomként találmányát, és Floridában kezdték el gyártani a rendszert. Azóta rengeteg országban kapható terméke, a Magyarországi importőri bázis kiépítését 2009-re tervezi.
Túlmelegszik a fékem… és akkor mi van? Kit érdekel?
|
A Vented Brakes már a nevében is benne hordozza a működési alapot: „szellőztetett fék”. Minden motoron a menetszél hűti a fékrendszert, ez a fékek elhelyezéséből adódik, ez triviális. A gyártók is megpróbálták persze ezt minél jobban kihasználni, lukakat furkáltak a tárcsákra, hogy azok jobban tudjanak hűlni, meg bevagdosták a szélüket, ugyanezen célból. Az azonban még senkinek nem jutott eszébe, hogy extra levegőt jutasson a féknyergekre; illetve de, egy valakinek tényleg eszébe jutott, Pauliknak. Ergo a Vented Brakes egy kis szélterelő, mely a féktárcsa-fékbetét érintkezési felületre, és ezzel együtt a nyergekre terel egy kis extra menetszél volument. A fejlesztési fázisok különböző anyagok, ötvözetek, a lapátok állásának szögéből és a felület nagyságának teszteléséből állt. A munkálatok végére elkészült a jelenlegi, megvásárolható darab.
Az első hazai tesztelés a Hungaroringen zajlott a múlt hét végén, ahol jó pár motorra felszerelték a fékhűtést. Ez a művelet kb. tíz percből áll, nem egy nagy mutatvány. Kawasaki, Honda, Yamaha, Suzuki pályagépek kaptak lehetőséget a tesztre. Az elért hatás nagyban függött attól, hogy a motornak a VB nélkül milyenek voltak a fékei. A ZX6R-nek a féke például széria állapotban is csak kis túlhevülést mutat, de az első körtől a harmadikig tapasztalt 2 mm-es fékkar állás differencia itt is eltűnt. Vannak olyan motorok, mint például a GSX-R 1000 K5, amik kritikán aluli fékrendszerrel rendelkeznek melegedés szempontjából. Egy ilyen gépre is felkerült a VB, az eredményt talán mutatja, hogy a tulajdonos nem volt hajlandó visszaadni a bemutató darabot, inkább ott helyben kifizette volna. Elmondása alapján az eddig tapasztalt fékkar felpuhulás totálisan megszűnt, és nem kicsit volt hálás.
Negatív hatásokra, mint például a légellenállás jelentős megnövekedése, vagy bekormányzási problémák, senki nem panaszkodott. Ehhez kellett a sok év tesztelés és tapasztalat, mivel az első daraboknál, a kezdeti fázisban gyakran előkerültek az iménti eltérések. A termékről több információ illetve rendelési lehetőség a www.ventedbrakes.hu weboldalon (13,500.- jó magyar forint az ára egyébként), vagy írjatok elektronikus levelet az info KUKAC ventedbrakes PONT hu címre.
Mivel a készítő ismeri a motorinfo.hu oldalt, és mindazt, ami a kommentdobozban történni bír, továbbá tudva azt, hogy itthon még senki nem használ ilyet... az esetleges gúnyolódó, sértő megjegyzések alaptalanok lennének, kérésére itt most nem jelenik meg hozzászólási lehetőség. De azért diktatúra nincsen, kérjük, lazítsa el magát!
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48













