MotoGP: Nem lesznek agilisebbek a 800-asok
A MotoGP a ma már történelmi távlatnak tetsző 2002-ben nyerte el mostani formáját és lett 500 köbcentis kétütemű motorok viadalából a 990 köbcentis négyüteműeké. A 2006-os szezon után újabb váltásra kerül a sor: a cél ezúttal a teljesítmények kordában tartása, vagyis csökkentése, az eszköz erre pedig az egységes 800 köbcentis lökettérfogat. Jövőre, miközben a hengerek űrtartalma kb. 20%-kal lesz kisebb, a motorok távolról sem változnak ekkorát, hiszen tömegük szinte azonosnak várható a mostanival.

Jó az irány
"A legutóbbi változtatás a négy ütemre fontos mozzanat volt, már akkor tudtuk, hogy a teljesítmények folyamatosan csak nőni fognak" emlékszik Nicolas Goubert, a Michelin versenyigazgatója. "Emiatt aztán egy új gumit fejleszteni beletelt egy évbe. A nyolcszázasokkal más lesz a helyzet, mert kevesebb lóerejükkel és nyomatékukkal nem veszik majd annyira igénybe az abroncsokat."
"A motor és a gumi komplex fejlesztését már megkezdtük, olyannyira, hogy ha egy aktuális, a 990-eseknek szánt innováció megvalósítása már túl sok időbe telne, le is állunk vele. Másrészről meg azt hisszük, hogy a most követett irány megfelelő lesz a 800-as kategóriában is. Mindenki azt mondja, hogy a 800-asok agilisebbek lesznek az eddig látott motoroknál, én személy szerint ebben nem volnék olyan biztos, mivel gyakorlatilag ugyanannyit nyomnak majd a mérlegen. Igaz, hogy a blokk könnyebb, ami enged némi játékot a súlyelosztással, de ez nem lesz olyan látványos különbség, mintha öt mázsáról menne vissza a tömeg 130 kilóra."
Már tudják, mit nem csinálnak
"Valójában a Michelinnél egy kicsivel kevesebb teljesítményt várunk, igen. De mennyi ideig? Egy évig? Kettőig? Biztosan nem csinálunk szélesebb gumikat a mostaniaknál, és a profilokban sem lesz drasztikus változtatás. Az sem jött szóba, hogy kisebb abroncsokat ajánlanánk az új MotoGP-khez. A kevesebb lóerő valószínűleg kisebb hőmérsékletet jelent majd a gumik szempontjából, de az új motorok rendelkezhetnek akár brutális nyomatékkal. Szóval elég nehéz előre- jelezni, hogyan fogynak majd az abroncsok versenytávon. Fontossá válhat viszont az, hogy meg tudjuk mondani, hogy adott körülmények között hogyan fog viselkedni egy abroncs. És ne felejtsük el, hogy eközben a teljesítmény aszfaltra vitelét szabályozó elektronika is nagy fejlődésen megy át... meglátjuk, mi lesz."
morini - 2012.febr.08 04:15Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48













