Motorfényezés mesterfokon
A tavalyi verseny Honda CBR1000RR lesz idén is a pályamotorom, ami a tavalyi utolsó versenyen elszenvedett sajnálatos baleset miatt „kissé” újjáépítésre szorult.
A sárga-fekete ruhám miatt szerettem volna egy sárga-fekete motort. Mondtam Báthory Andrásnak, hogy valami ilyet szeretnék, erre ő: ha nincs benne narancssárga, akkor nem vállalja! Miiii vaaaan?! Kérdeztem. Mint utóbb kiderült, most narancssárga korszakát éli a művész úr, de sikerült kompromisszumot kössünk, így hát lett benne egy kis narancs átmenet.
Ezt megbeszéltük, de mi legyen a minta? Én rajzolgattam ezt-azt, főleg olyan versenymotoros, csíkos volt az elképzelésem. Amíg erről beszélgettünk, kiböktem, hogy a sisakomon is van ilyen méhsejt minta, amit szeretnék a motoron is viszontlátni.
Ha már méhsejt, akkor mi lenne, ha a hozzákapcsolódó élőlény is megjelenne a motoron? Mondjuk méhecske formájában, mondtam én, de erre Ő azt mondta, hogy darázs. És már láttam is, ahogy alakul a kép a fejében. Fél perc alatt megvolt a koncepció a fejében. HONDARÁZS.

Dúzs Petitől (20/942-7240) vittem hozzá idomokat amiket először fehérre kellett fújassak ezt a munkát és a lakkozást az Off-Road Kft. vállalta magára.
Ezután kezdődött a művészi munka.
Fújás, maszkolás...

...fújás, maszkolás.

A méhsejt minta számítógéppel kivágott fóliából készült, aminek a kiszedése Cincikére volt bízva.


A motor oldalára először a darázs vázlata került föl, majd a csíkozás festve.

A darázs egy-két helyen ecsettel készült, de ahogy néztem, nagyon biztosan használja András az ecsetet. Amíg rajzolt vele semmi hibát nem vétett, pedig élesben, tiszta sárga felületre rajzolta a darázs karját, előrajzolás nélkül.

Ez a kontúrok kifújása után így nézett ki.

Majd a végén így.

Összerakva a matricázás előtt, pedig így.
Íme a kész mű felmatricázva.

Akik nélkül a Hondarázs projekt nem jöhetett volna létre: Dúzs Peti, Polidom (www.polidom.com) Báthory András airbrush design (www.baathory.hu) Off-Road Kft. (www.off-roadkft.hu) Danger Bikes, Valter Moto, Galfer (www.danger.hu) X-BIKEWilbers futómű (www.x-bike.hu) Superpole, Berik (www.superpole.hu) Karasna, Honda, Dainese, Akrapovic (www.karasna.hu) [motorinfo.hu]
|
poliska - 2012.febr.07 12:26Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
poliska - 2012.febr.07 12:14Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
lolobar - 2012.febr.07 10:33Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49



















