Miért Arait?

marcello, 2006. április 03., hétfő
Mit kell tudnia és mit kell kibírnia egy bukósisaknak? Hogyan épül föl és miért éppen úgy? Ismeretterjesztő sorozat az Araival.

A bukósisak egyetlen célja, hogy védje az emberi fejet. Funkciója, hogy lecsökkentse az esetleges ütközési energiát amely a fejet, a koponyát és az agyat éri. Egy agyat érő ütés komoly sérülést okozhat, éppen ezért fontos rávilágítani arra, milyen különbségek vannak az egyes sisakok között, attól függően, hogy motor- vagy ipari baleset megelőzésére fejlesztették-e ki. Különbözőnek is kell lenniük hiszen az esetleges ütés, mely sérülést okozhat egészen más irányból érkezik. A motorosok nagy sebességnek és különböző irányból érkező ütéseknek vannak kitéve, míg az ipari sisakot főként a leeső tárgyak elleni védelemre használják. Ezért a kobakot úgy tervezték, hogy csak egyetlen irányból érkező ütés ellen nyújtson védelmet, ezzel szemben egy bukónak szinte minden irányból védenie kell, figyelembe vége a sebesség nagyságával exponenciálisan növő ütközés mértékét is.

A kobak szemben a bukósisakkal

Tipikus hatás ipari körülmények között.

A kobak leeső tárgyakkal szemben védi az emberi koponya 'korona' részét.

Tipikus motorbiciklis behatás.

A testet érő ütés mértékét még az emberi test tömege is növeli.

Tévhit, hogy a sisak csak a külvilágból érkező ütések hárítására szolgál. Persze arra is. Egy bukósisaknak ennél sokkal több szerepe van, hiszen meg kell védenie a fejben lévő lágy szövetet - az agyat. Ha a sisak belsejének ütközik a fej, az már önmagában okozhat sérülést. Ezek az illusztrációk segítenek megérteni a jelenséget. A képen a vonat jelképezi a fejet, a benne lévő utasok pedig az agyat.

A vonat nekiütközik a falnak, és kisebb külső sérülés után megáll. Viszont az utasok a tehetetlenség következtében továbbra is mozgásban vannak, és a vonat első falának ütköznek, vélhetőleg nagyobb sérülést szenvedve.

Ha vonat elejét felszereljük egy kipárnázott védőréteggel, ez a becsapódási energiát elnyeli, a sebességet lecsökkenti, és a vonat belsejében az utasok sokkal kisebb sérülést szenvednek. Egy bukósisak belsejében lévő ütéselnyelő réteg ugyanezt a feladatot hivatott ellátni.

Mi a helyzet akkor, ha a vonat egy kiálló tárgynak ütközik egy sík helyett? Ha a vonat szerkezete nem elég szilárd, a tárgy áthatolhat rajta az utasokat közvetlenül megsebesítve. Ha a vonat teste eléggé erős és merev, az ütés ereje szétszóródik és az utasok nagyobb védelem alatt állnak. A vonat szilárd teste ez esetben a bukósisak héját jelenti.

A Dupla-D állrögzítő kapocs

A rögzítőszerkezet szerepe, hogy a bukósisakot stabilan a fejen tartsa egy esetleges baleset alatt. A népszerű Arai Dupla-D gyűrű széles körben ismert, és általánosan a legjobbnak tartott illetve a leghatékonyabb rögzítő eszköz a bukósisakiparban már hosszú évek óta. A érintésre kioldó rögzítő eszközök igen gyakoriak a piacon, de amint kosz, izzadtság vagy olaj kerül beléjük illetve korrodálódnak, a működésbe máris hiba csúszhat. A használó abban a hitben lehet, hogy az állcsat tökéletesen zár, míg valójában egyáltalán nem biztonságos.

Egy másik hátránya a gyorsan kioldó csatoknak, hogy ha a biztonságos feszességig van meghúzva, akkor nyomhatja a viselő állkapcsát. Ezért alkotta meg az Arai a D-kapcsot, amely L-Type-ként vonult be a köztudatba. Ez puhán simul a viselő állkapcsára, elkerülve a nyomó érzést - és mégis tökéletesen biztonságos kötést biztosít (A ábra). Szíjrögzítő gomb is található rajta, mely megakadályozza a szíj lifegését magas sebesség esetén. Egy piros kioldó fülecske segítségével még kesztyűben is könnyű kilazítani a csatot. Egy másik hatalmas előnye a D-kapocsnak, hogy bárki könnyen rájön miként kell használni, így egy esetleges vészhelyzetben gyorsan ki tudja oldani.

Folytatása következik.

Az Arai termékek magyarországi forgalmazója a Motoroázis - www.motoroazis.hu

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

Vendég, 2007. febr 10., szombat 14:46
Te ökör te nem hordás vagy véletlenül
Vendég, 2006. ápr 04., kedd 09:58
"figyelembe vége a sebesség nagyságával exponenciálisan növő ütközés mértékét is." helyett "figyelembe véve a sebesség nagyságával négyzetesen növő ütközés mértékét is." vagy "figyelembe véve a sebesség nagyságával polinomiálisan növő ütközés mértékét is."
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
blindarm - 2012.febr.04 11:48
Hozzászólás: 10
Catlakozott: 2009.dec.01 11:47
Nekem egyre jobban tetszenek ezek az olasz értelmetlenségek :)!!!
szabipc40 - 2012.febr.04 10:48
Hozzászólás: 320
Catlakozott: 2009.márc.19 10:27
Én azt gondolom a legnagyobb problémát a Ducatinál az új specifikációjú gumik jelentették. Nem működött jól a Ducati-n (természetesen mindenkinek fel van adva a lecke), de ők kevésbé tudtak konstrukciósan alkalmazkodni az új specifikációjú gumi tulajdonságaihoz.
kriszpc40 - 2012.febr.02 20:44
Hozzászólás: 658
Catlakozott: 2009.febr.03 12:20
A gond ott van hogy még Stoner 2010-es teszteredményét sem tudta hozni amivel akkor második lett
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség