Stoneré a zárónap is Malajziában
Elérkezett a 2012-es évad első tesztsorozatának utolsó felvonása a sepangi versenypályán. A csapatok a beállításokat keresték, ki-ki más utakon jár, de összességében minden csapat a felkészülés elején tart még, keresik az ideális megoldásokat ezres motorkerékpárjaikra. És bár újak a sporteszközök, az erőviszonyok terén nagy változás nem figyelhető meg 2011-hez képest: továbbra is domináns szerepben vannak a Hondák - Stoner a második és a harmadik napon is leggyorsabb tudott lenni, Pedrosa ugyancsak ott van az időtábla tetején - , jól mennek a Yamahák, a Ducati maradt a harmadik erő, de vannak biztató jelek.
"Általánosságban ez egy jó teszt volt, sajnos igazán csak két napot motoroztunk három helyett, de hála a szerencsés időjárási körülményeknek pozitív a mérlegünk, sokat tudtunk dolgozni. Noha elbuktuk az első napot, sikerült befejeznünk, amit elterveztünk. A hátam még nem a legjobb, de a motorral nincsen probléma. Egy kicsit sikerült redukálnunk a futóműpattogást, kipróbáltunk különböző dolgokat, rugóbeállításokat, amiket ezelőtt még sosem. Most alig várom, hogy visszaérjek Svájcba Adrianához, és megszülessen a kislányunk" - mondta az ausztrál címvédő.

"Nagyon, nagyon jó munkát végeztünk, a végén még az egyéni legjobb sepangi időmet is sikerült megjavítanom. Rengeteg dolgot kipróbáltunk, és ami fontos, tudjuk, hogy milyen területeken kell még javulnunk. Az elektronika még nem tökéletes, lineárisabb kell, hogy legyen, de a motornak alapvetően nincsenek teljesítménybeli gondjai, okkal lehetünk optimisták" - így Lorenzo.
Rossi: "A csapatban mindenki elégedett, jól alakulnak a dolgaink, az utolsó nappal különösen ki lehetünk békülve. A két Honda és a két Yamaha előttünk jár, de számunkra ez a teszt egy kiindulási pont. A legnagyobb pozitívum a motor eleje, végre úgy vezethetek, ahogyan számomra természetes és ahogy tudok, a motor reaktív, és pontos kép van a fejemben arról, hogy mi hiányzik még. Ha sikerülne a gyorsuláson javítani, az nagy előrelépés volna például. Tudom, hogy a Ducatinál nem áll meg a fejlesztés, és az itt gyűjtött információk alapján javulás lesz tapasztalható minden téren. Szóval tudjuk, hogy fejlődnünk kell, két lábbal a földön állunk, de én a magam részéről nagyon elégedett vagyok azzal, amit most végeztünk." Nicky Hayden félgőzzel ugyan, de mégis motorra ült, 2,2 mp a lemaradása az elejétől.
Korábban: a második nap nyilatkozatai.
Sepang, harmadik (egyben utolsó) tesztnap, eredmények
1 Stoner C.Repsol Honda Team 1:59.607
2 Lorenzo J.Yamaha Factory Racing +0.591
3 Pedrosa D.Repsol Honda Team +0.649
4 Spies B.Yamaha Factory Racing +0.888
5 Rossi V.Ducati Team +1.217
6 Barbera H.Pramac Racing Team +1.322
7 Crutchlow C.Monster Yamaha Tech 3 +1.501
8 Dovizioso A.Monster Yamaha Tech 3 +1.650
9 Bautista A.San Carlo Honda Gresini +1.777
10 Hayden N.Ducati Team +2.122
11 Bradl S.LCR Honda +2.287
12 Abraham K.Cardion AB Motoracing +2.611
13 Nakasuga K.Yamaha Factory +2.727
14 Battaini F.Ducati Team +3.426
15 Edwards C.NGM Mobile Forward Racing +5.115
16 Silva I.Avintia Racing +8.618
17 Pietri R.Avintia Racing +10.033
18 Torres J.Avintia Racing+10.577

















