Rossi még két évre tervez a Ducatinál
A Ducati éves rendes síparadicsombéli csapatbemutatóján, a Wrooom 2012 rendezvénysorozaton kapta el az olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport. Motorja, a Desmosedici GP12, mint azt már korábban tudni lehetett, rendhagyó módon nem volt ott Madonna di Campiglióban (ami érthető, hiszen még erősen fejlesztés alatt van) - és bár a sporteszköz rejtőzködik, Valentino annál kevésbé.
"Nem szeretném kivonni magam a játékból úgy, hogy még el sem kezdődött a bajnokság" - mondja a kilencszeres világbajnok - "de ralistának realistának kell lenni. Tudjuk, hogy másfél másodperces körönkénti hátrányt kell ledolgoznunk. A célunk nem is lehet más, mint hogy közelítsünk a Hondához és a Yamahához, és csak azután beszélhetünk a sikerért vívandó harcról."
Az amúgy mosolyok tarkította és alapvetően jó hangulatú sajtónapon tehát roppant realista nyilatkozatok és értékelések hangzottak el. Szólt arról is az olasz, miként jutottak el a 2012-es évadot hivatalosan megnyitó eseményig, illetve hogy mi várható rövid- illetve középtávon. "Tavaly viselnem kellett a vállsérülésem következményeit egészen a barcelonai futamig, de idén formában vagyok, éhezem a sikerre, noha már benne vagyok a korban és számolnom kell a fiatal riválisokkal, és ez nagyobb kihívást jelent, mint bármikor korában. Filippo Preziosi egy teljesen új motort tervezett, a gyárban kőkeményen dolgoztak, már láttam a motort számítógépen: elmondhatom, hogy nagyon jól néz ki és természetesen alig várom, hogy kipróbálhassam. A fő most az, hogy minél jobban ki tudjuk használni a Bridgestone gumik potenciálját, erre koncentráltunk. Reménykedünk benne, hogy sikerül némileg átrendezni az erőviszonyokat."
Mivel Valentino már nem tinédzser, persze megkapta a korával és jövőjével, esetleges visszavonulásával kapcsolatos firtató jellegű kérdéseket is. "Szeretnék gyorsan motorozni a Ducatival, mielőtt abbahagyom. Szeretnék egy szerződéshosszabbítást, két éveset, ami talán az utolsó szerződésem lesz. Aztán pedig majd kitalálom, hogyan szórakoztassam el magam. Évad közben fogunk tárgyalni a folytatásról, de ennyire előre nem foglalkozunk vele, nem akarom, hogy emiatt kihagyjon a koncentráció a szezon elején."


















