Mégis lesz MotoGP futam Jerezben

marcello, 2011. december 29., csütörtök
2012-ben legalábbis biztosan. Hitelspirálban a pálya a korábbi átépítés miatt, 2016-ig kéne stabilizálni jelenlétét a vb-naptárban.

Megegyezett a Dorna a jerezi pálya üzemeltetőivel, megmenekül a helyszín, amelynek alapesetben betonbiztos helye kéne, hogy legyen a gyorsasági vb naptárában. Csakhogy felgyorsult világunkban a dolgok már nem maguktól értetődőek - a mindent irányító pénz majdnem kimondta a végső ítéletet a legendás andalúziai pálya felett (is). Aztán mégsem.

Lenyúlt egy kéz, immár hivatalos, hogy a 2012-es évad Spanyol Nagydíját Jerez de la Fronterában futják majd, sőt egészen 2016-ig zöld jelzést kaphat a súlyos anyagi gondokkal küzdő ring. A jerezi pálya legenda, hagyományosan az első európai verseny színhelye, szinte elképzelhetetlen nélküle a világbajnokság - ennek ellenére a hitelspirálba keveredett szervezőség nagyon közel került a kényszerű búcsúhoz.

Most azonban Carmelo Ezpeleta Dorna-ügyvezető, aki a spanyol futam elvesztését mégsem hagyhatta, megfelelő konstrukciót talált Jerez tartós szerepeltetéséhez. "Boldogok vagyunk, hogy bejelenthetjük: Jerezben lesz a 2012-es Spanyol Nagydíj. Nagy köszönettel tartozunk Andalúzia tartomány kormányzósága és Jerez de la Frontera önkormányzata felé munkájukért és támogatásukért, és velük közösen ünneplünk. Most előre kell tekintenünk, hogy egy olyan megállapodást tudjunk rögzíteni, amely biztosítja a GP jelenlétét 2016-ig" - mondta Ezpeleta. 

A jerezi pálya költségvetése mintegy 45 millió eurós hiányt mutat.

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
kriszpc40 - 2012.máj.21 19:07
Talmánknak elég sokat tett keresztbe úgy hogy felőlem tolhatta volna hazáig is!
hediangel - 2012.máj.21 18:57
azért ez nem semmi :)
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS