Jorge Lorenzo alig várja, hogy nyeregbe pattanjon...

marcello, 2011. december 22., csütörtök, 13:01
...és hogy aláírja új szerződését, merthogy ez eddig még nem történt meg.

A piaci manőverek, CRT-s csapatok és új arcok mellett szinte elsíklottunk egy apróság felett: éspedig, hogy Jorge Lorenzo még nem írta alá szerződéshosszabbítását a Yamahával. Furcsán hangzik, de állítólag igaz: nem kapkodják el a dolgot, és bár vélhetően puszta formalitásról van szó, a dolog mégsem mondható szokványosnak. A spanyol frontember és Iwata marad szövetségben.

"Alapvető fontosságú számunkra, hogy megtartsuk Jorgét" - támasztja alá ezt Lin Jarvis, a Yamaha versenyigazgatója. "Nincs vesztegetnivaló időnk, tehát mihamarabb életbe fogjuk léptetni a szerződést. Azt hiszem, Jorge jól érzi magát a Yamahánál, és az alapján, amit szemtől szembe mondtunk egymásnak, nincs szándékában máshova igazolni. Kulcsfontosságú lesz az élmenők, mint Jorge és Casey megtartása az egyes csapatoknak, a másik fontos elem pedig az, hogyan teljesítenek majd az 1000 köbcentis motorok."

A versenyző eközben ujjsérüléséből épülget fel, de már jól van és motorozna - ahogy a Bikeracing magazin idézi a vele készült interjúban, "a rehabilitáció végső fázisában van" a sportoló. "Úgy vélem, a legelső sepangi tesztelésekre januárban már 100%-os leszek. Az M1-től nagyobb teljesítményt várok, természetesen tökéletes motort szeretnék, de ez lehetetlen: a 2011-eshez képest viszont mindenképpen előrelépésre van szükség. Tudom, hogy a Yamaha szerelői és mérnökei éjjel-nappal dolgoznak Japánban. Az idei évünk végül is nem volt annyira rossz, de le kell faragnunk a hátrányunkból a konkurenciához képest. Mindenki újra győztes csapat tagja akar lenni." 



Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

kriszpc40, 2011. dec 27., kedd 10:47
és aki ezt nem hiszi idézze fel a valeciai befutót!
szabipc40, 2011. dec 26., hétfő 07:33
Az egész évben a Yamaha azon dolgozott, hogy javítsanak a kijárati sebességen, növeljék a vonóerőt. Több nyomatékot szerettek volna átvinni aszfaltra a kigyorsításoknál, de ez nem nagyon sikerült nekik.
motorinfo, 2011. dec 24., szombat 15:25
rendben
puntomacko, 2011. dec 24., szombat 14:02
ha már annyira javítani akartok...akkor az utolsó bekezdésben,az "előzben" szócskát is javítsátok már ki...
motorinfo, 2011. dec 24., szombat 12:02
pedig borrrrr zasztóan próbálunk figyelni :) pótoltuk a hiányzó t betűt az állítólag szóból. ;)
puntomacko, 2011. dec 23., péntek 14:50
borrrrr zasztó a hejesirásotok,srácok...
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
kriszpc40 - 2012.máj.21 19:07
Talmánknak elég sokat tett keresztbe úgy hogy felőlem tolhatta volna hazáig is!
hediangel - 2012.máj.21 18:57
azért ez nem semmi :)
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS