MotoGP 2012: csapatok és pilóták

marcello, 2011. december 12., hétfő
Összesen huszonkét motor a provizor nevezési listán, ebből tíz CRT.

A rossz piaci környezet, no meg több érdekes döntés a Dorna részéről (a FIM asszisztálása mellett) vezettek oda, hogy a 2012-es MotoGP nevezési lista úgy néz ki, ahogy kinéz. A CRT kategória bevezetése legrövidebb távú célját máris elérte, lesz legalább 18 versenyzője a MotoGP géposztálynak en bloc -  a három továbbra is érdekelt gyártól így is nagyon szép teljesítmény az összesen tizenkettő pilóta nominálása (igazságos elosztásban, 4-4-4 arányban). Igaz, eddig sem volt meg mindig minden versenyen a minimum létszám, de a tucatot tizennyolcnak eladni nehezen ment volna. 

Alvaro Bautista GSV-R-ét eközben Nobuatsu Aoki pörgette még egyszer, utoljára tiltásig - volt egykerekezés és gumifüstölés is Tokióban, a Toyota főhadiszállása mellett. Ez a prototípus sem jövőre, sem 2013-ban nem versenyez semmilyen formában, 2014-től azonban visszatérhet a Suzuki. Biztosan klassz lesz, addig még mondjuk hátravan két szezon.   

A jövő évi közdelmekre eddig tíz CRT-s csapat jelezte részvételi szándékát, vázhasználat kérdésében még váratnak magukra döntések az apriliás csapatok illetve a BMW-s Ioda Racing részéről. Továbbá komolyan számolnunk kell azzal a forgatókönyvvel, hogy a listára újabb CRT-s együttesek csatlakoznak az idénykezdetig.


MotoGP 2012 - provizor nevezési lista

MotoGP
Ducati Marlboro: Valentino Rossi - Nicky Hayden
Ducati Pramac: Hector Barbera
Ducati Kardion AB: Karel Abraham
Honda Repsol: Casey Stoner - Dani Pedrosa
Honda Gresini: Alvaro Bautista
Honda LCR: Stefan Bradl
Yamaha Racing: Jorge Lorenzo - Ben Spies
Yamaha Tech3: Andrea Dovizioso - Cal Crutchlow

CRT (zárójelben a motor / a váz)
PBM Racing (Aprilia/ ? ): James Ellison
Aspar Mapfre (Aprilia/???): Randy De Puniet - Aleix Espargaro
Speedmaster (Aprilia/ ? ): Anthony West
NGM Forward Racing (BMW/Suter): Colin Edwards
IODA Racing (BMW/ ? ): Danilo Petrucci
Laglisse (BMW/Suter): Carmelo Morales ?
Gresini (Honda/FTR): Michele Pirro
BQR (Kawasaki/FTR): Yonny Hernández - Iván Silva

Piac

még több motoros termék

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

feketeyamaha, 2011. dec 21., szerda 13:24
kriszpc40: és? szewrinted csak rossirol szól a GP? szerintem már öreg ehez.
kriszpc40, 2011. dec 13., kedd 20:17
egyet kell hogy értsek!!! de nézzük a jó oldalát rossi 5-nél rosszabb nem lesz! :)
hediangel, 2011. dec 13., kedd 19:56
1etértek
puntomacko, 2011. dec 13., kedd 19:08
hát,srácok,ez szerintem tragédia.
A rovat hírei
Arrick Maurice – Monster 1100 R
Estoril: paddock lányok
MI-használtteszt: Cagiva Raptor 650 i.e. (2007)
MI-teszt: Triumph Tiger Explorer
Motorkiállítás 2012
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
Utolsó hozzászólások
kistriple - 2012.máj.21 21:03
Na ez kell. Mentem is le a képeket, hogy össze tudjak rakni egy ilyet. Tökéletes. Élménymotorozni. Túrázni egy métert nem mennék vele, de ez ott lenne a nappali közepén.
kriszpc40 - 2012.máj.21 19:07
Talmánknak elég sokat tett keresztbe úgy hogy felőlem tolhatta volna hazáig is!
hediangel - 2012.máj.21 18:57
azért ez nem semmi :)
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség | RSS