Ezzel a lábbal Brnóban?

bigiboy, 2010. augusztus 04., szerda
De Puniet eltökélt, mindenáron ott akar lenni a Cseh Nagydíj rajtrácsán. A francia egészen biztos, hogy nem normális, de ezért is szeretik őt annyian.

Nemrég posztolta saját honlapján eme fotót Randy de Puniet, és pár kedves gondolatot is mellé fűzött. Alig két hete törte el szárkapocs- és sípcsontját a Német Nagydíjon, ám ő mindenáron ott akar lenni augusztus 15-én, a csehországi versenyen. Normális-e vagy Randy?

Javában tombol a MotoGP nyári vakációja és az uborkaszezon, a versenyzők egy kis lazulás és világ elől való elbújás helyett azonban minden lehetőséget megragadnak, hogy beszéljünk rólunk. A francia közönségkedven különös módját választotta a figyelemfelhívásnak: közszemlére bocsátotta feldagadt és összefoltozott bal lábát.

No comment.

Randy beszámolója szerint nagyszerű ütemben halad a rehabilitációja, speciális technológia bevetésével kényszerítik a törött csontokat a gyorsabb gyógyulásra. Az LCR Honda motorosa minél előbb újra versenyezni szeretni, ami magyarázható azzal, hogy igencsak inog alatta jelenlegi ülése és a betegágyat nyomva nem igazán van a csapatfőnökök figyelmének középpontjában.

Mike Alessi, az amerikai motokrossz bajnokságban vitézkedő tehetség tavaly megpróbált hasonlóan gyorsan felépülni térdkalács-töréséből, aminek az lett a következménye, hogy az elkapkodott visszatérés miatt még jobban lesérült. Nehogy te is így járjál kedves Randy!

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

racing, 2010. aug 10., kedd 16:08
Elkel menni focizni sajnos, ez a magyar motorsport! Rögtön lenne ****nzor!
redbike, 2010. aug 07., szombat 21:56
Nagy gáz, hogy ilyen meg ehhez hasonló laptöltő cikkek helyet kapnak, közben meg bárhogy nézem a különböző magyar oldalakat, az eddig "magyar futamnak" nevezett brnoi hétvégére sehol sem hivják fel a figyelmet. mi lesz idén a nagy magyar zászlóval? mi lesz a 30ezer magyarral és Talma a cseheknek fog kerekezni a végén? Lehet kezdő kisbiciklis éveiben volt ilyen támogatottsága. A Balatonring építése mostanában nagyobb hírnek számít . . . Lérnáth Péter meg Rizi már régen nem megy, Balázs meg Imi is sajnos kikerült, annak az egynek meg lassan csak a külföldi oldalakról lehet megtudni a dolgait. Nem a nevek most a lényegesek, hogy pont a Talmácsi vagy a Tóth Imi és kinek, melyik miért nem tetszik. A kérdés a magyar motorsport. Tavasszal voltam kint a Hringen Alpok-Adriát nézni. Nagyon koncentrálnom kellett, hogy magyar nézőt láthassak és legalább annyira, hogy nézőt. A lelátón a hétvége ingyenes, de mégis egyre fogyatkozik az eddig is karcsú 300as tömeg.. . közben De Puniet üzenget nekünk a kórházból. Lorenzo űrturistát játszik és magyar viszonylatban max. a Balatonring (szerettem volna ha megépül) renderelt képe, ami hír számba megy.:( Ha tél lenne . . . de most nyár van. Mi lesz veled, magyar motorsport?
keresztesk, 2010. aug 06., péntek 09:33
Randy szerintem is "beérett" és idén nagyon jó formában motorozik. Ha jól emlékszem 5. volt az esés előtt az összetettben. Kár, hogy nincs több gyári gép. Capirex nem a Pramachoz megy?
mcgrath, 2010. aug 04., szerda 17:46
Alessi megúszta volna, ha Josh Grant nem tank módjára fordul el rajta. Randy szerencséje, Grant marad a JGR-nél :)
vazulpapa, 2010. aug 04., szerda 13:18
Én úgy tudom, hogy Capirossival tárgyal Chechinello a követekző évről. Egyévként az akaratereje példaértékű, csak tényleg nehogy még nagyobb baja legyen a srácnak.
lazzloid, 2010. aug 04., szerda 13:11
Miért inog a szék alatta? Magasan a legjobb privát, plusz többször verte a gyári Hondát. Vajon mit kéne tegyen, hogy nem mozogjon az a szék?
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
lolobar - 2012.febr.07 10:33
Hozzászólás: 174
Catlakozott: 2009.máj.29 09:49
lehet, hogy Triple linuxon nyomja. Ha így van, az eleve gyanús.
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség