Laguna Seca: Jorge, Jorge és megint Jorge

moczart, 2010. július 26., hétfő, 14:04
Az ex-nyalókás behúz egy újabb győzelmet, amihez persze a kis Dani buta lowside-ja is kellett, a dobogón még - ki más, mint - Stoner és Rossi.

Fél tucat alkalommal ugorhatott magasat a dobogó legfelső fokáról a jó Jorge az idén, meg lett a hatodik első helyért járó 2010-es serleg is a fiatal yamahás számára a kilencből. Ráadásul kedvesebb is ez a többinél, hiszen itt, a kaliforniai katlanban ez az első, ki is lett tűzve Lorenzo Földjének zászlaja a Dugóhúzó tetejére. Laguna Seca-i győzelemmel 72 pontra növelte bajnoki pontelőnyét a spanyol.

Látványos akciók, izgalmas csaták nélkül zajlott le a Red Bull U.S. Grand Prix, hozva a papírformát. A dobogót a szokásos arcok foglalták el, mögöttük az életben maradásért versenyzett Dovizioso, akit a helyi kontingens kergetett be a célba Hayden, Spies és Edwards személyében, így sorrendben.

A rajtot, mint általában, a kis Dani Pedrosa veszi be a negyedik kockából, Hondája a szokásos módon repíti az élre pöttöm testét, amit az elsőtől a 12. körig tartani is tud. Mögötte nehezebben rendeződnek az erőviszonyok: az első körökben még Spies is ott pofátlankodik az elejében, pedig rendre azt nyilatkozta a Könyök Kölök, hogy a rajt utáni körökben egyszerűen nem érzi a még be nem melegedett Bridgestone-ok csúszáshatárát – ezzel szemben fej-fej mellett fordul az első kanyarban Stonerrel, ráadásul külső íven.

Spies visszaesésével, amit ő maga a „nem tudtam elég hamar felvenni a tempót” lemezzel magyaráz, az élen hamar kialakul a Pedrosa, Lorenzo, Stoner trió, egymástól nagyon nem zavartatva el is lógnak valamelyest az üldöző Dovi, Rossi, Hayden és Spies elöl, a nyolcadik helyért ekkor még Marco (Melandri), Marco (Simoncelli) és Colin csatáznak.

Lorenzo egy másodpercen belülre, sőt, lassan félre közelítené meg az élen látszólag saját világában a győzelem felé motorozó Pedrosát (ő az, aki ezt, azaz az első helyen motorozást talán a legjobban szereti a mezőnyben), amikor is Dani egy túlforszírozott féktávval, majd az ebből fakadó alacsonyoldali eséssel feladja a futamot – Alberto Puig láthatóan alig bírja visszafogni magát, hogy dühét ne a Repsol Honda boxfelépítményén vezesse le, amint éppen világbajnoki esélyüket látja a porfelhőben szerteoszlani.

Az él innentől konstanssá változik, Lorenzo húsz körön át figyeli tábláját, kontrollálja előnyét a második helyen haladó, még Jorgénél is magányosabb Stonerrel szemben. Így, néhány másodperces eltolással vonatoznak be egymás mögött a célig. A harmadik helyen Andrea Dovizioso jól érzi magát kezdetben, előnye tetemes, de mögötte a Rossi nevű, lemaradásából folyamatosan tizedeket lecsippentő tanítómester hozza magával a két amerikait, Haydent és Spies-t – a végére mindannyian beérik az olasz hondást, majd Rossi, aki Andrea háta mögött minden pályára tett mozdulatot programként tanult már be eddigre, le is nyeli honfitársát és megszerzi a dobogót, amit innentől kezdve el nem ereszt.

Hayden és Spies „szeretkeznek” egymással Rossi, majd Dovi mögött, de dűlőre nem jutnak, bár ez nem biztos, hogy Hayden igyekezete, sokkal inkább Spies apró hibázásainak „érdeme.” Mögöttük, talán várhatóan, kihullik SuperSic , Edwards pedig beteszi magát a másik gresinis Marco elé: Melandri így lesz nyolcadik. A Suzuki csapat ezúttal is látványosan leszerepel: a fiatal spanyol, Bautista esik, tapasztalt csapattársát, a jó öreg Lorist pedig egyetlen ezredmásodperccel a privát ducatis Kallio mögött, a tízedik helyen intik le. Náluk csak a DePuniet helyett beugró státuszban, valós tét nélkül motorozó Roger Lee Hayden és a szintén kisegítő szerepet vállaló Alex De Angelis lassabb a hétvégén, az összes célba érő száma így 12 fő.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Laguna Secában nyerni tudtam, egy álmom vált ezzel valóra!” – kommentálta a versenyt a viktor, alias Lorenzo. „Végig a határon motoroztam ma, nehéz volt Dani mögött maradnom. A versenyen mindig jó formáját hozza, de tudtam, hogy ha mögötte tudok maradni, talán hibára kényszeríthetem. Igazán sajnálom, hogy végül elesett, de onnan már könnyű dolgom volt, hiszen tetemes előnyöm volt Casey-vel szemben. Vezetem a bajnokságot, de a szezon fele még hátra van, nem lazíthatunk, hiszen nem ez lenne az első eset, hogy ekkora előny birtokában veszíti el valaki a világbajnoki címet.”

Stoner már kevésbé élvezte a motorozást, bár látszólag minden rendben volt, de néhány „elejét elvesztős” élmény után inkább megbarátkozott a második helyezéssel, ami egyben idei legjobb eredménye is: „A verseny elején megpróbáltam megfogni Danit és átvenni a vezetést, de a próba során majdnem kiment alólam a motor eleje.” – elemezte teljesítményét a 2007-es világbajnok – „Pár kör múlva, amikor megint lőtávolon belülre kerültem, ismét majdnem eldobtam az elejénél fogva, ki is szélesítettem az ívet emiatt. Ekkor döntöttem úgy, inkább megmaradok a helyemen, és próbálok a lehető legkevesebb időt elveszíteni az elsők mögött. Igazán kár, hogy néhány kanyarban nem működött a motorom eleje, mert máshol tökéletes volt.”

„A rajt utáni pillanatokban úgy éreztem, igazán kemény csatára számíthatok.” – mesélte Rossi a versenyt követően. „Fájdalmaim voltak, ráadásul a dobogó is egy messzi álomnak tűnt még ekkor, de aztán megláttam a porban Pedrosát, ahonnan már csak Doviziosót kellett megpróbálnom elkapni, hogy dobogóra állhassak. Olyan keményen mentem, ahogy csak bírtam, utol is értem, majd meg is tudtam előzni, ami hihetetlen érzés volt. Sérüléseimmel ez egy kiváló eredmény, nagyon jó érzés volt újra a dobogón állni, főleg a temérdek amerikai szurkoló előtt, ugyanakkor hálás vagyok, hogy Brno előtt lesz némi időm rendbe hozni a testem.”

MotoGP Amerikai Nagydíj, végeredmény
1. Jorge LORENZO SPA Fiat Yamaha Team 43'54,873
2. Casey STONER AUS Ducati Team +3.517
3. Valentino ROSSI ITA Fiat Yamaha Team +13,420
4. Andrea DOVIZIOSO ITA Repsol Honda Team +14,188
5. Nicky HAYDEN USA Ducati Team +14,601
6. Ben SPIES USA Monster Yamaha Tech 3 +19,037
7. Colin EDWARDS USA Monster Yamaha Tech 3 +40,721
8. Marco MELANDRI ITA San Carlo Honda Gresini +47,219
9. Mika KALLIO FIN Pramac Racing Team +52,813
10. Loris CAPIROSSI ITA Rizla Suzuki MotoGP +52,814
11. Roger Lee HAYDEN USA LCR Honda MotoGP +1'14,089
12. Alex DE ANGELIS RSM Interwetten Honda +1'14,666

Kiesett:
41 Aleix ESPARGARO SPA Pramac Racing Team Ducati - 4 kör
58 Marco SIMONCELLI ITA San Carlo Honda Gresini - 14 kör
26 Dani PEDROSA SPA Repsol Honda Team - 21 kör
40 Hector BARBERA SPA Paginas Amarillas Aspar Ducati - 29 kör
19 Alvaro BAUTISTASPARizla Suzuki MotoGP - 30 kör


Bajnoki pontállás:
1. Jorge LORENZO 210 pont
2. Dani PEDROSA 138 pont
3. Andrea DOVIZIOSO 115 pont
4. Casey STONER 103 pont
5. Valentino ROSSI 90 pont
6. Nicky HAYDEN 89 pont
7. Ben SPIES 77 pont
8. Randy DE PUNIET 69 pont
9. Marco MELANDRI 53 pont
10. Marco SIMONCELLI 49 pont
11. Colin EDWARDS 48 pont
12. Hector BARBERA 41 pont
13. Loris CAPIROSSI 36 pont
14. Mika KALLIO 31 pont
15. Aleix ESPARGARO 28 pont
16. Alvaro BAUTISTA 25 pont
17. Hiroshi AOYAMA 18 pont
18. Alex DE ANGELIS 8 pont
19. Roger Lee HAYDEN 5 pont
20. Kousuke AKIYOSHI 4 pont
21. Wataru YOSHIKAWA 1 pont

Hozzászólások
Felhasználónév

Jelszó

jaguar7, 2010. júl 27., kedd 18:20
A balatonringen is vannak szinteltéréses kanyarok. Próbáljátok ki quaddal valamelyik nyílt napon nyáron.
vendeg, 2010. júl 27., kedd 17:54
egyetértek lazloid- a Hungaroringben is a szinteltérés a faxa, sík pálya az unalmas abból 12 egy tucat
motronic, 2010. júl 27., kedd 08:27
Lorenzo the best!
lazzloid, 2010. júl 26., hétfő 23:16
De én legfőképpen azt nem értem, hogy az egész világ ettől a pályától van elájulva mert tényleg állat jó akkor miért egy ilyet próbálnak a Balatonring vonalvezetésével megvalósítani. A corkscrew-t jobbra is meg lehetne csinálni. HA mást fúrtak alagutat a a síkságra itt is csinálhatnának szinteltéréses jelleget.
vipera, 2010. júl 26., hétfő 14:56
MI! Ezt értem. De még 1994 előtt is jött ide mindhárom kategória, meg Indianapolisban is mennek a kicsik. Úgy értettem, hogy úgy kéne,hogy ne az AMA (pontosabban DMG) mezőnnyel keverjék, hanem egy rendes versenyhétvége legyen. Bár a naptár hülyén lett megoldva, hogy Európából irány Kalifornia, vissza Csehországba, utána megint az USA jön. Nem kis logisztikai költséggel járhat.
motorinfo, 2010. júl 26., hétfő 14:09
Vipera! Két okból hiányoznak a kicsik Lagunából: a fizikai ok, hogy nem férnének el a boxokban, hiszen ott dekkol a teljes AMA mezőny is (voltaképpen az amerikaiaknak csak amolyan betétfutam a MotoGP), a másik ok pedig a nevezési pénzek: még ha el is férnének fizikailag, a szervezők akkor is előnyben részesítenék az AMA mezőnyt, egyszerűen mert őket jobban meg lehet fejni.
vipera, 2010. júl 26., hétfő 13:59
Kár hogy Pedrosa olyan hamar elesett, szívesen megnéztem volna ahogy meccselnek egyet Lorenzóval, amolyan Rossi-Stoner 2008 módra. Így az izgalom inkább hátrébb volt, a Dokinak gratula. Laguna Seca az egyik kedvenc pályám, nem értem hogy miért nem jöhetnek ide is a kisebb kategóriák.
A rovat hírei
MI-teszt: Suzuki GSF650SA Bandit S
MI-teszt: Honda CB1000R
Suzuki GSX-R1000 2012
MI-teszt: KTM 690 SMC
BMW S1000RR 2012
Kawasaki ZZR1400 2012
Kawasaki ER-6n 2012
Kawasaki ER-6f 2012
Kawasaki ZX-6R 2012
Utolsó hozzászólások
morini - 2012.febr.08 04:15
Hozzászólás: 79
Catlakozott: 2010.júl.14 03:14
"A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a Megbeszéljükben elmondta: nem 35 milliárd forintról, hanem 15 milliárdos hitelről van szó az állam részéről, ezt a versenyeztetési díj alapján számolták ki. Az összeget nem kapta meg a sávolyi beruházó, hanem folyamatosan az évek során kerülne kifizetésre." Helyette az új budapesti focistadionra költenek ennyit, mert viktor szereti a focit. A MOL szponzorálásról ne is beszéljünk.
poliska - 2012.febr.07 12:26
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
Valóban drága a pálya. Nagyon sok amatőr vagy átlag utcai motoros nem a másodpercek miatt járna ki, hanem csupán, hogy biztonságosabb körülmények között mint a közút tanulhasson nagyobb sebességgel kanyarodni, megismerhesse motorját és saját magát. A Mátrában vagy egy autós alá kerül, vagy az árokba megy.....itt van bukótér, kavicságy, stb. Ehhez azonban valóban drága.
poliska - 2012.febr.07 12:14
Hozzászólás: 65
Catlakozott: 2010.okt.18 19:48
puntomacko! te boldog ember lehetsz...
© 2012 Motorinfo.hu | Hirdetési ajánlat | A szerkesztőség